hirdetés

Nagy Gabriella: A színe legyen vörös

2018. június 8.

Míg várjuk a tűzoltózenekart, egyre több vöröset veszek észre. Gyerekkorom óta tudom, jelekkel telt a világ, jelképek erdején át vezet... és a többi. A vörös fontos lehet... – Nagy Gabriella hangulatjelentése a 89. Ünnepi Könyvhét első napjáról.

hirdetés

Tizenhat év alatt hozzávetőleg harminckét hangulatjelentést vagy helyszíni szemlének álcázott borongást gyártottam könyvhetekről és -fesztiválokról. Sosem uralt el a hurráoptimizmus, hajlamom van a kritikus, gyakorta melankolikus hangütésre, kedélyem ködképek árnyékolják, ha esik, ha fúj. Alkati beállítódásom és az írás idejére magamra öltött szerep azonban nem takarja ki a tényt, hogy jobbára volt okom a borúra. Aztán borúról a derűre.

Miközben a Deák tér irányából feszített tempóban megközelítem a Vörösmarty teret, már a hangulatom fogalmazom. Rajta kapom magam, és vad ötletem támad: mi lenne, ha az írott szó egy váratlan pillanatban beelőzne, és lehagyná az életet. Ha nem kéne élet hozzá. Előttem arcba húzott fejkendőben egy asszony hasal a járdán, két markát nyitva a feje fölött, a kövön nyugtatja. Aha.

Tegnap a Premierben bemutattuk az aranytömbnek öltözött, gyönyörű és beltartalmát tekintve is aranytartaléknak számító Alibi-antológiát, benne élő és holt (mondjuk inkább: örök életű) szerzőkkel. Kiscsoportokban már ott elkezdődött a visszavonhatatlanul szétszakadt országról szóló fájó eszmecsere, amelyben szintén alkatilag alkalmatlan vagyok részt venni, mások borongása és a sokszorosan ismételt bánattételek azonnal heves ellenállást váltanak ki belőlem.

A téren már nyüzsgés. Kimondhatatlan, azon a pár tucatnál alig több írón túl, akire a legtöbb reflektorfény esik, hány író él s mozog, pláne ír és jelentet meg könyvet. Idős férfiak, őszülő nők baktatnak a műanyag székek között, a fűben ifjú költők csoportja henyél, a standok vékonyka árnyékában verejtéket töröl homlokáról a kiadó, a szerkesztők virgonc pultosként adják kézbe a rendeléseket. Fixa ideám dacára, hogy mindenkit ismerek, a sokasodó tömegben egyetlen baráti arcot fedezek fel, Sándor Ivánét, akivel a modern csodáról tereferélünk, arról a felfoghatatlan varázslatról, hogy az internetes élő közvetítés Amerikába is elviszi az evangéliumot, de – mondja Iván – sose feledje az író a valódi dolgát. (Gyomrom görcsbe rándul, ölni tudnék egy szabad hétért, amikor csak magamat szolgálom.) Miközben már a felgyorsult időnél tartunk, s szerzőnk a rapid módon beálló változások koráról beszél, pislákolni kezd bennem a remény. Míg várjuk a tűzoltózenekart, egyre több vöröset veszek észre. Gyerekkorom óta tudom, jelekkel telt a világ, jelképek erdején át vezet... és a többi. A vörös fontos lehet, élet, vér, tűz. A téren átvág egy csapat vörös ruhás nő, betévedt argentin turistacsoportnak nézem őket, szemben Berg Judit hosszú vörös ruhában várakozik, majd bemasíroz a zenekar szintén lángvörös egyenmezben. Mondom magamnak, jó, akkor legyen vörös, csak a színe, ez lesz a cím.

Berg Judit jelentéses választás a MKKE-től, mondom magamnak. A megrázó, egyszersmind éles Esterházy- és az odamondós Závada-megnyitó után egy, többféle világlátás számára is respektálható, konszenzusos szerző választása, aki ráadásnak népszerű gyermekkönyvek alkotója, a párbeszédigényről, a béke vágyáról beszélhet. Meg gondolom azt is, hogy ha már tizenhetedszer nyílnak gyermekkönyvnapok is (vajon miért külön?), épp ideje egy gyermekkönyvszerzőt (gyerek- vagy gyermek-, kérdezem) a pódiumra citálni. A színpad előtt szinte senki, a terebélyes félkört, amely mögé beállhatnak leskelődni az olvasók, meglepően sok fotós, operatőr és diktafonnal felszerelkezett újságíró jelöli ki, középen űr. Két umcaccás kör után, mint az angol királyi testőrség, védőbástyaként beáll a tűzoltózenekar a színpad elé, pedig nem tűnik úgy, hogy ajzott paradicsomdobálók fenyegetnék a felszólalót. A közönség csillogó tűzoltósisasok közt keresi meg a rést, ahol egy luftballon terjedelmű foltban megláthatja az egyébként is árnyékban álló, a tűző napban tehát többé-kevésbé kivehetetlen írót.

Ha gyermekirodalomról van szó, szokás szerint szóba kerül, hogy méltatlanul kisebb a respektje, az ún. komoly vagy felnőtt irodalomhoz képest kevesebb figyelem éri a gyerekeknek írt könyveket. Pedig, ahogy Berg Judit Spirót idézi, „abból, ami fontos, előbb-utóbb úgyis mese lesz". Szintén Spiró állította ugyanezen a pódiumon pár éve, hogy „mostanság a szépirodalom az egyetlen biztos módja az emlékezésnek". A valóság pedig semmiféle műből nem lécel le, abba fészkel, melegében otthonos, beszélhet bárki a kicsik nyelvén, a lényeget tekintve ugyanazt közli, mint minden, magát valamire tartó alkotás. A rejtjelesnek tűnő közlés tehát, mely szerint „a pomogácsok sem léteznek, csupán ijesztgetik velük az erdő lakóit", minden korosztály számára dekódolható. A teljes beszédet fölös lejegyeznem, olvasható az ÉS-ben, és megnézhető nálunk.


Körözök néhányat a téren, a kissé kedvetlen, a forróságban elpilledt, magukat megközelíthetetlennek álcázó könyves szakik és napszemüvegben kóborló könyvrajongók közt, kiknek ajkán mosoly kevés fakad, vonásaik rezzenéstelenek. Döntenem kell, vagy elbolyongok az oroszlános kút körül, hogy bevárjam az ír bestsellerszerzőt, Cecelia Ahernt, akinek színpadra léptetése a magyar könyv legnagyobb ünnepén szokatlan (noha persze öröm), vagy átföldalattizom az Írók Boltjába, ahol Kántor Péter mondja el könyvheti üdvözlő szavait. Bár magányos estéken kedvvel elidőzöm a PS. I Love You vagy Ahol a szivárvány megszakad szívet tépő történetein, az egyik legfontosabb honi költő mellett teszem le a voksom. A bolt előtt vörös pólós fiúcsapat, értem a célzást, csak a színe... A dolgok vére, pucája. Nem csalódom. Csendes beszéd, csak az olvasó ember olvas, mondja, és elevenbe talál.

Ott ragadok még félórát, mert megbabonáz Ágoston Béla fulyarája, s végighallgatom Gyukics Gábor verseivel a fúvós szólamokat. Nem stúdióhangosítás, az élvezeti értéke is csekély, de megmutatom. Ülni a nagy múltú bolt karzatán, hátradőlni a toneten, és rágva-emésztve Kántor Péter szavait lassan és tétlenül átengedni magam az irodalom élvezetének, és a zenének...

Nagy Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.