hirdetés

A szlovákok már Budán vannak! – Körkérdés 1.

2016. április 19.

Az idei budapesti Könyvfesztivál díszvendége: Szlovákia. Szlovákiai magyar irodalmárokat (költőket, írókat, kritikusokat, fordítókat) kérdeztünk a kortárs szlovák irodalom tendenciáiról, jelentős képviselőiről, a szlovák-magyar, magyar-szlovák (irodalmi) figyelemről és figyelmetlenségről. – Az első részben Grendel Lajos és Csehy Zoltán válaszait közöljük.

hirdetés

Milyen hasonló tendenciákat, tematikákat, kérdésfeltevéseket érzékel a kortárs szlovák és magyar irodalom között, illetve mik a legmarkánsabb eltérések?

GRENDEL LAJOS: Inkább a különbségeket hangsúlyoznám, mint a rokon vonásokat, bár a balesetem óta nem figyelem a szlovák irodalmat, illetve nem úgy, mint annak előtte. Azt hiszem, hogy az utóbbi időben túlságosan elszigetelt a szlovák irodalom (akik nem, azokra kitérek még). A magyar irodalommal ellentétben hiányzik a jelentős regény. (Csupán Pavel Vilikovský a kivétel, de ő is csak a kisregényben. Esetleg Veronika Šikulová.) Viszont sokkal érdekesebb a költészet és a novellisztika. A novella egészen elsőrangú, csak jó válogatót igényel a magyar fordítás esetében. Különben mind a Kalligram, mind az Irodalmi Szemle a közelmúltban jó válogatást kínál a szlovák irodalom friss terméséből.

CSEHY ZOLTÁN: A kortárs szlovák irodalom legalább annyira átláthatatlanul tarka, mint a magyar. Nem vagyok szlavista, tehát megengedhetem magamnak az ínyenckedés luxusát. Én különösen a költészetet szeretem: most épp áthangolódik a korábban nagyon erős experimentális vonulat, a szerzők vagy ismét fokozatosan egy-egy valósnak tetsző vagy fiktív én uralma alá hajtják a szöveget, vagy más irányokat keresnek, például a divatos „poszthumán” irányába mozdulnak el (például Michal Habaj). A nyelvfilozófiai indíttatású irányvonal ügyesen újul meg identitásköltészettel kombinálva pl. Joe Pališčák, a maszkulin nyelvhasználatot analizáló vagy épp Derek Rebro fragmentált, a nemiséget kiforgató szövegeiben.  Az én megsokszorozás, illetve a fordítás és eredeti közti határ-összemosódások, az intermedialitás szintúgy működik. A populáris regiszter bevonása ma már itt is közhelyszerű, de a globalizált társadalom problémái a másságtól a migránskérdésig, a köznapi paranoiáktól a hétköznapok pitiáner fasizmusáig, a virtuális hedonizmustól a konkrét létszorongatottságig szintén ezer árnyalatban jelennek meg. Ilyen szisztematikus látleletként olvasható pl. Katarína Kucbelová legutóbbi könyve. És itt hangsúlyozni kell, hogy neki tényleg sikerül elkerülni az európai fesztiválköltészet tipikus, turnézó köznyelvét.  Különösen erős az érdeklődés a kevert identitások, illetve a női hang iránt: e szempontból izgalmasak pl. Alexandra Salmela (ő prózaíró), Diana Tuyet-Lan Nguyen, Elena Hídvéghyová-Yung vagy a magyarul is alkotó Mila Haugová szövegei. De a modern szlovák irodalom mindig is nagyon „nőies” volt, talán ezzel kompenzálta a romantika radikális férfiuralmát (bár a szlovák klasszikus romantikus szerzők olvasásakor az embernek néha olyan érzése támad, mintha valaki egy herélőkést is szorongatna a háttérben – de ez a magyarral is időnként így van).  A különbségek? A szlovák irodalom kevésbé sznob, és még kevésbé „kultuszmániás”, mint a magyar, igaz, az irodalomnak nincs is akkora (legalább művileg fenntartott) presztízse a szlovák társadalomban, mint a magyarban. Épp ezért kevesebb az epigon, az uszályirodalmár is. Nagy szerencse az is, hogy a politika lényegében hamar lemondott az irodalomról, és mesterségesen nem akar létrehozni egy magyarországihoz hasonló udvari irodalmat. (Önkéntesek és muzeális maradványszervezetek azért itt is vannak.) A szlovák irodalom nyitottabbnak tűnik, könnyebben magába fogadja az új hangokat, talán azért is, mert folytonosan a megújulás lázában ég, mert nem múltfetisizáló, mert hihetetlen energiákat mozgósítva keresi hangját, helyét részint a konkurens nagyon erős szláv irodalmi mezőnyben, részint az egyetemes kultúrában. Persze, hangsúlyozom, ez nem egy szlavista véleménye.


Milyen helyet vívott ki magának a kortárs szlovák irodalom a magyar szakma és olvasók körében, illetve fordítva?

GL: A szlovák irodalom egyelőre elkerülte a magyar olvasók figyelmét. Ez hiba. A Könyvfesztivál nagyszerű alkalmat nyújt a figyelem fölkeltésére. A szlovák költészet és a novellisztika megérdemli az odafigyelést, különösen a nyolcvanas és a kilencvenes évek óta. Nem biztos, hogy egy kis irodalom minden műve kicsi. A magyar irodalom egy kicsit jobb helyzetben van. Mikszáth, Kosztolányi, Hamvas... Sorolhatnám. Mindenekelőtt Karol Wlachovskýt emelném ki. Az ő érdeme pótolhatatlan.

CsZ: A magyar irodalom sokkal nagyobb presztízsű Szlovákiában, mint Magyarországon a szlovák. Tény és való, hogy más testvérirodalmakkal szemben a szlovák irodalomban nincs például egy Jerofejev, egy Ulickaja, egy Hrabal, egy Kundera, egy Miłosz, egy Szymborska. És olyan sztárszerzői sem, mint például a hasonlóan kis irodalmakban lenni szokott, például a finneknél Oksanen vagy az izraeli irodalomban Oz. A szlovák irodalom befogadásán sokat rontott a régi szocialista fordításpolitika, amikor a kölcsönösség elve alapján a magyar kultúrára árasztottak szisztematikusan egy sereg közepes cseh és szlovák szerzőt. Kétségtelen, hogy a közép-európai identitásra épülő esztétikai programkísérletek sem bizonyultak túl sikeresnek: a közép-európai kis irodalmak nem egymásra figyeltek, hanem, ahogy az lenni szokott, és ahogy az végeredményben normális, a központokra, a nagy nyugati irodalmi trendekre, miközben igyekeztek kihasználni azt a csekély odafigyelést, mellyel a rendszerváltás után a Nyugat kitüntette ezt az emancipálódó régiót. Közeledés ugyan történt, de nem olyan mértékű, hogy valamiféle esztétikailag megalapozott (például mészölyi alapokon könnyen elképzelhető) eszmeiségről lehessen szó. Pedig a szlovák irodalomnak vannak tartalékai, rejtett és nyílt értékei közép-európai horizontból és önállóan nézve is: Pavel Vilikovský neve például már egymagában is garancia lehet arra, hogy érdemes szlovák irodalmat olvasni. Amíg a természetes és ösztönös érdeklődés igénye nem alakul ki, sikerre nem lehet számítani. És, most látom, eleve rossz a kérdésfelvetés is: az ember nem angol, szlovák vagy olasz irodalmat olvas, hanem irodalmat, vagy konkrét könyvet, szerzőt. Leszámítva, ha az adott nyelv miatt, az adott nyelven célzatosan olvas, vagy ha hivatásos irodalomtörténész.

Kik azok a szerzők a mai szlovák kínálatból, akikre mindenképpen felhívnák a magyar olvasók és a szakma figyelmét?

GL: Már említettem Pavel Vilikovskýt és Veronika Šikulovát. De a költészetbem említhetném Michal Habajt, Erik Grochot vagy Solotrukot, a novellában pedig Dušan Mitana és Vladimir Ballát. És persze még öt-hat szerzőt, akire érdemes odafigyelni. És a legnagyobb humoristát, Tomáš Janovic.

CsZ: A gazdag könyvfesztiváli kínálatból az én kedvencem Németh Zoltán Szlováknak lenni csodás című antológiája, amely a Tiszatáj Könyvek sorozatban jelenik meg. Ahogy a cím is jelzi: egy eleven, pezsgő lendületes összeállításról van szó, melyet nem a véletlenre vagy a reprezentációs logikára bíztak. Németh olyan anyagot válogatott össze, mely kifejezetten magyar szempontból érdekes: irodalomkritikusi tapasztalatai, rálátása az irodalmi folyamatokra erre garancia is volt, ő tudja, mi kell nekünk. Az identitásokkal, maszkokkal, álnevekkel űzött játék központi témája mellett elképesztő panorámáját kapjuk meg a szlovák irodalomnak. Különlegessége miatt emelném ki Alexandra Salmela munkáit: két mesekönyve (Mimi és Liza, Zsiráfmama és más agyament felnőttek) és egy regénye (27 avagy halál teszi a művészt) is megjelenik a Scolar gondozásában. Salmela finnül és szlovákul egyaránt ír: regénye például Finnországban óriási sikernek bizonyult. Gyerekkönyveiben speciális abszurd humort érvényesít, és meglepően pontosan tudja, hogy gyerek és felnőtt között néha nehéz megvonni a határvonalat. Pavel Vilikovský (Első és utolsó szerelem, Kalligram), Víťo Staviarsky (Fekete cipők, fehér fűzővel, Noran Libro) és Daniela Kapitáňová, számos nyelven megjelent Samko Tále-könyvét (Könyv a temetőről, Magvető) mindenképp ajánlani tudom. Kezdőknek, ismerkedőknek és visszafogottabb kalandoroknak magától értetődő javaslat, hogy üssenek fel egy-egy antológiát, vagy olvassanak bele egy-egy folyóirat alkalmi szlovák számába (Kalligram, Jelenkor, Látó, Magyar Lettre Internationale, Irodalmi Szemle, Opus).   

Litera

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.