hirdetés

A tehervonat ólmos tömör útja

Korpa Tamás versei elé

2009. december 2.

"A nyelv és a világ ahumán puszta anyagához a vers valószínűleg sosem juthat el, de úton lehet felé. Ezzel az ahumán realitással van dolga, és szerintem lesz is, Korpa Tamás költészetének." - A LITERA BEMUTATJA rovatában Schein Gábor mutatja be Korpa Tamás költészetét.

hirdetés

Furcsa ritmusa van annak, ahogy a költészet és a próza nyelvében lanyhulnak, majd újra érzékelhető lendületet vesznek az újító erők. A költészetre mintha most jó idők járnának. Az utóbbi években valódi tehetségek sora mutatkozott be. Közéjük tartozik Korpa Tamás is, aki verseiben egymástól kulturálisan távoli utalásokat és történetileg szintén távoli nyelvek mintáit sodró gyorsasággal szervesítve olyan működést hoz létre, amely felmorzsolja, anyagként magába gyúrja a személyességet. Számomra maga a működés Korpa Tamás verseinek legfőbb eseménye. Ez van a felszínen, mondanám, ha ebben a költészetben volna különbség felszín és mélység, előtér és háttér között. A vers nem más itt, mint képzetek innen-onnan összehordott nyersanyagát sűrű masszává alakító nyelvgyár. Az én felmutatásának valamiféle múltbeli illúziója itt-ott még jelen van a sorokban, de már csak olyan üledékként, amelyet a működés kivet magából. „Próbáltál már szóban testet ölni magadtól, / ha hiányzik az idő, középpont és az ok?”, olvassuk a Metapillanat című ciklus első darabjában. Jellemzőbbek ennél Korpa Tamásra A híd térfogatáról című vers (eddigi terméséből szerintem ez a legjobb) kezdősorai:

a híd ami a völgybe épült erőmű felett ível
kandeláberekkel van két oldalon kirakva
ezek olyanok mint a gombok ahogy a hídra
kapcsolják a sötétet megadják a jelet
az estnek ha kigyúlnak és bevilágítják
a tehervonatok ólmos tömör útját a híd
két oldalán

Pontos beszéd, és ami nagyon ritka, arról tanúskodik, hogy Korpa Tamás képes egyensúlyban tartani a poétizálás igényét a realitás szeretetével. A hidat, ami, ha úgy veszem, maga is gép, ékszerként írja le, hogy ezzel megalkossa a gépiessé vált modern vershagyomány sajátos tükrét, amelyben megpillanthatóvá válik a leszálló est, e vershagyomány untig hordott ékszerének képe, és tehervonatok emlékjelével mindez a József Attila-i tájba ágyazódik. És éppen ez az emlékjel hívja fel a figyelmet a versben foglalt képzetek hiánytartalmára. A leírt működésből és magából a leírásból is hiányzik az emberi minőség. Nemcsak a tájból, hanem magából a szemléletből is. A nyelv és a világ ahumán puszta anyagához a vers valószínűleg sosem juthat el, de úton lehet felé. Ezzel az ahumán realitással van dolga, és szerintem lesz is, Korpa Tamás költészetének.

Schein Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.