hirdetés

A transzközéptől a KMTG-ig I.

2018. február 2.

A Litera 2016 januárjától foglalkozik a KMTG és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia létrejöttének körülményeivel, tevékenységével. A tavaly ősztől továbbgyűrűző, újabb meglepetéseket is tartogató történettel azonban adósak maradtunk. Ezért úgy döntöttünk, kísérletet teszünk az események összefoglalására. Jelen írásban igyekszünk a nyilatkozatokra koncentrálni, és annak fényében bemutatni a szövevényesnek tűnő történetet. Első rész.

hirdetés

A Litera 2016 januárjától foglalkozik a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Non-profit Kft. és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia létrejöttének körülményeivel, tevékenységével, az ennek nyomán kialakult (mondhatjuk így) botránnyal. A tavaly ősztől továbbgyűrűző, újabb meglepetéseket is tartogató történetről azonban nem olvashattak oldalunkon. Ezért úgy döntöttünk, több ülésben kísérletet teszünk az események összefoglalására, megnézzük, mi történt eddig, és számba vesszük a legfontosabb, ez ügyben napvilágot látott megszólalásokat. Első menetben igyekszünk a nyilatkozatokra koncentrálni, és annak fényében bemutatni a szövevényesnek tűnő, ám véleményünk szerint annál egyszerűbb történetet, és ezzel támpontokat adni az olvasónak. A megértés megkönnyítése végett visszamentünk kicsit az időben, egészen 1989-1990-ig.

1989/1990 a magyarországihoz hasonlóan az erdélyi magyar irodalom számára is új utakat nyitott, új lehetőségeket kínált. „Több irodalmi csoport szerveződik a kilencvenes évek során: az Éneklő Borz csoport (Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Visky András, Salat Levente, Jakabffy Tamás, Kisgyörgy Réka), az Előretolt Helyőrség (Orbán János Dénes, Sántha Attila, Fekete Vince, László Noémi, György Attila stb.) és a magukat 'Ébereknek' nevező csoport (Vida Gábor, Jánk Károly) – ezek a csoportok és szerzőik folyóiratok, kötetek révén is megmutatkoznak. A leginkább figyelemfelkeltő és meghökkentő irodalmi történések az Előretolt Helyőrség szerkesztői és szerzői színre lépésével zajlottak" – összegzi Zólya Andrea Csilla a Korunkban 2004-ben.

A rendszerváltást követő évek egyik fejleménye a Helikon folyóirat lapmelléklete, a Serény Múmia létrejötte 1993 novemberében. A 4–6 oldal terjedelmű belső lap (melléklap), amelyet a szerkesztőség teljes egészében a fiatalok rendelkezésére bocsátott, 2004-ig létezett. Az első évfordulón a szerkesztő, Fekete Vince így összegez: „…egy esztendeje már, hogy – több tiszteletre méltó pályatársunk szerint – belemostuk a lábunkat kies transzilvanista irodalmacskánk pisztrángos vizébe. Állóvizébe – tesszük mi hozzá, nem titkolt provokatív szándékkal…” A Serény Múmia színre lépésekor meghirdetett programját („Nincs a teremtésben győztes, csak Mi!”) újrafogalmazva ezt írja: „Ne legyünk unalmasak! Ez volt kimondatlanul is a jelszó, amiben, talán, mindannyian egyetértettünk. Ugyanakkor valami más érdekelt, nem az, ami a csapból is folyt és folyik. Fityisz az elvárásoknak és fityisz egy bizonyos fajta olvasórétegnek, de cinkos összekacsintás egy (kialakulóban lévő) másikkal.” (Helikon, 1994/23.)

A Serény Múmia indulásával nagyjából egy időben, a kolozsvári egyetemi lap, az Echinox 1993/6-os Nagy Transzközép Számában jelent meg, s 1995-ben az Előretolt Helyőrségben is, Sántha Attila A transzközép irodalom című kiáltványa, amelyben egy új irodalmi irányzatot hirdetnek meg. A transzközép (transz-közép) elnevezés állítólag 1991-ben Kolozsváron pattant ki a fejekből, a transz, a transzilván és az aranyközépút szavakból. A transzközép irodalom sajtóorgánuma 1993 és 1995 között a kolozsvári Előretolt Helyőrség című irodalmi-művészeti folyóirat volt, amelyben az akkori fiatal erdélyi költőgeneráció (Sántha Attila, Orbán János Dénes, Fekete Vince, László Noémi, majd Farkas Wellmann Endre, Lövétei Lázár László) lépett színre.

Sántha Attila kiáltványa szerint „az egyén többé már nem a pusztuláson hüppögve síró magyar tarka, sem az értékrelativizmus pocsolyájában kiábrándultan, de vidáman éldegélő jellegtelen valaki. NEM, és ezzel egy csapásra új helyzet áll elő, mely egy világkezdet lehetőségét ígéri". „A transzközép irodalom – olvasható a kiáltvány végén – 'nem konzervál semmit', de nem is hoz semmi újat, egyáltalán nem liberális, de nem totalitárius, 'nem dolgozik a haladásért', de ellene sem, 'nem dugja be a fülét a piac jövőt éneklő szirénéi előtt', de nem is részegül meg tőlük. A transzközép középen áll, a végletek egyensúlyában, és megmarad emberinek". Valamint: „A transzközép alapja a legmélyebben és legközépen lévő ré­teg, a tradíció. (...) Ennek a tradíciónak a jellemzői a lényegiség, a mélység és a középiség; tulajdonságok, melyek megvédik attól, hogy egyoldalú legyen. A tradíció egyszerre őrzi magában az egyéni és általános jegyeket, és mégis túl van rajtuk: nacionalista és antinacionalista, individualista és kollektivista, és mégis, egyik sem, hanem valami túli".

Sántha Attila '96-os Transcoezep Vulgata (búr nyelven elbeszélve, hogy mindenki megértse) című írásában 29 pontban foglalta össze a transzközép lényegét, valójában 29 hangzatos mondat, amelyből – ha volna is benne értelem – aligha értünk meg bármit: „A transzközepet nem érdekli a transzközép"; „A transzközepet a zember érdekli"; „A transzközép úgy tesz, mintha igen, de közben nem"; „A transzközép transzközép, mert a modern már nagyon eltranszult, a tradíció meg nagyon elment középre. Ezért mindkettő, tehát egyik sem.”

Orbán János Dénes több elméleti írást is szentel a transzközépnek, az elsőt Közép és transzközép címen 1994-ben teszi közzé a Korunkban. 1996-ban az Előretolt Helyőrség hasábjain jelenteti meg Két előadás című alapvetését. Első előadásában, melyet Meghalt az irodalomtudomány. Éljen a populáris irodalom! címen tesz közzé, ezt olvashatjuk: „Az irodalomtudomány halott. (...) Meghalt, mert akarva-akaratlanul az irodalom életére tört, és az irodalom nem hagyja büntetlenül, ha valaki vét ellene. Meghalt, mert belebonyolódott önmagába és nyelvébe (...) Meghalt, mert érdeklődők nélkül maradt, meghalt, mert leendő művelői üresen hagyták azon termek padjait, mely termek katedrájáról jelenlegi művelői hirdetik kétes dicsőségét. Meghalt, mert az Olvasó, minden írott szöveg életre keltője immáron nem hajlandó életet adni neki. Millió írása megannyi gyászjelentés.” Később: „Az Olvasót szolgáló irodalomnak (...) egyesítenie kell a tömeg- és a 'magas' irodalom erényeit. Egyszerre kell mélynek és fogyaszthatónak lennie.” Vagy: „olyan műveket kell írni a még meglévők mellé, melyeket az Olvasó gyönyörködve és sikongva olvas, és szájról szájra terjednek, és kivágják őket az újságokból és kilopják a könyvtárakból (...) A mű, melyet csupán az akadémikus istenít, bármilyen jó is, annyit ér (...), mint a tenger fenekén heverő kincs, melyet soha senki nem fog felszínre hozni.” A Két előadás második darabjában (Transzközép) már életérzésként definiálja a transzközép nevű (mit is?): „a transzközép nem irányzat. A transzközép egy századok óta létező, időnként fölerősödő életérzés, és ennek leképezése a transzközép irodalom. A transzközép elmélet pedig az irodalomnak egy más értékrendszer alapján történő felfogása.”

Balázs Imre József Látóban megjelent, Az erdélyi magyar irodalom neve című írásában közli, hogy később maguk a kitalálók nyilvánítják blöffnek találmányukat: „több interjúban és felolvasóesten elhangzik, hogy a transzközép egy blöff volt, egy fogalom, amely körül vitázni lehet." 2012-ben Sántha Attila mondja az Irodalmi Jelen oldalán: „Tulajdonképpen nem is irodalmi irányzat, még kevésbé blöff, hanem inkább egy jó marketingfogás volt a transzközép." Fekete Vince a 2012. februári Székelyföldben írja: „A transzközép irodalomról szóló, 1993 júliusában megjelent kiáltvány – most már mindegy, mi volt, blöff, avagy provokáció, polgárpukkasztó gesztus, vagy csupán a 'felső faszik', a nagyok szurkapiszkája, heccelése – elérte célját".

Az Előretolt Helyőrség által létrehozott és képviselt transzközép jelenséget, melynek fent citált elmélete és a jelenleg Magyarországon működő Előretolt Helyőrség Íróakadémia küldetése között nem nehéz felfedezni a hasonlóságot (OJD maga is az egykori kolozsvári társaságot és lapot tekinti előzménynek), Balázs Imre József a Látóban így foglalja össze 2001-ben: „Az Előretolt Helyőrség szerkesztői-szerzői (Orbán János Dénes, Sántha Attila, s a háttérben Fekete Vince) (...) nem egyszerűen 'közölni kezdenek', hogy majd előbb-utóbb kötetben is megjelenhessenek, hanem kitalálják, megtervezik színreléptüket. Ugyanúgy felmérik a terepet, a nyilvánosság közegét, mint korábban az Éneklő Borz, csak ők más stratégiát választanak, hiszen másképpen gondolkodnak. Rendkívül önreflexív módon eljátszanak egy avantgárd kiáltványosdiból, profi reklámkampányból és egy hellyel-közzel teoretikus önkanonizációs játékból álló sorozatot, intézményeket harcolnak ki maguknak, amelyek a továbbiakban márkanévként funkcionálnak. Bedobnak a köztudatba egy fogalmat – a transzközepet –, amiről vitázni lehet, s amelyről 'kikérik' a szakma véleményét. A 'szakma' (többek között Cs. Gyímesi Éva és Berszán István) közli, hogy a transzközép egy jelentés nélküli szó, amely azonban a róla szóló beszédben jelenvalóként szimulálódik. Ezt a csoport azzal a logikával fordítja a szó javára, hogy 'ha a transzközép olyasvalami, hogy a szakma is foglalkozik vele, akkor bizonyára nagyon fontos dolog.' Mire a játszmának ez az oldala nyilvánvalóvá válna, már valóban van, amiről beszélni: megjelennek az első Helyőrségkönyvek." Páll Zita a Határon című Pompeji-kötetben (olvasható OJD oldalán is) a következőket írja 2002-ben: „A beszédhatalom megragadásához és folyamatos birtoklásához elengedhetetlenül szükséges a nyilvánosság tereinek megszállása. (...) Úgy tűnik, hogy a 'transzközép' nem egy homogén vagy nemzedéki megnyilvánulás, nem generációs fellépés, hanem 'érdekszövetkezet': Sántha Attila és Orbán János Dénes stratégákhoz méltó módon vitték véghez az irodalmi életbe való betörésüket, s ehhez szükségük volt azokra a fiatal alkotókra, akik hajlandók voltak csatlakozni hozzájuk."


De nézzük, mi történt aztán! Orbán János Dénest amellett, hogy 1995-től 2015-ig tizennyolc kötete jelent meg, többnyire az Erdélyi Híradó Kiadónál (de jött könyve a Jelenkor, az Alexandra, az Athenaeum, az Ab-Art kiadóknál is például), vezető tisztségből vezető tisztségbe választották Kolozsváron: volt a Bretter György Irodalmi Kör elnöke (1994–1998), az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője (1995–1998), majd igazgatója (1998-2014), az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke (2006-2012), a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója (2002) és tulajdonosa 2014-ig. Műveit és tevékenységét erdélyi díjakon túl Magyarországon többek között 1996-ban Sziveri-díjjal, 2002-ben József Attila-díjjal, 2014-ben Magyarország Babérkoszorú-díjával jutalmazták. Aztán OJD úgy döntött, Kolozsvárról Budapestre teszi át telephelyét, és kolozsvári vállalkozásaiból kiszállva a 2015-ben alapított budapesti Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetője, s ezzel egy időben a Magyar Idők budapesti napilap kulturális rovatvezetője lett.

2016 januárjában kerül nyilvánosságra, hogy egy 2015. szeptember 4-én kelt kormányhatározat a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. létrehozásáról döntött. „A magyar irodalmi élet felfrissítése” érdekében létesült társaság tehetségvadászatára a magyar kormány 150 millió forintos kezdőkeretet biztosított. Majd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 300 millió forinttal szállt be a projektbe, a 2016. december 20-án megjelent Magyar Közlönyben pedig újabb 400 millió érkezéséről olvashattunk. A KMTG Előretolt Helyőrség néven íróakadémiát alapított, melynek vezetője Orbán János Dénes. 2016 végén tehát 850 milliónál tartunk. Krusovszky Dénes szavaival: „Ez, akárhogy is számoljuk, több, mint bármi, amit eddig irodalmi szervezet valaha is kapott akármilyen célra". Összehasonlításul érdemes megnézni az irodalmi műhelyek és alkotók legfőbb támogatójának számító NKA döntéseit csak az elmúlt időszakban. Innentől 2017 őszéig a történet jelentős részben nyomon követhető a Literán a KMTG-dossziéban (összefoglaló cikkünk itt elérhető, a KMTG alapító okirata itt).

„Első projektünk szépirodalmi: az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Ebben a rendszerváltás utáni időszak egyik legsikeresebb, legaktívabb fiatal irodalmi műhely, a kolozsvári Előretolt Helyőrség szellemiségét visszük tovább. (...) Az Előretolt Helyőrség műhely már indulásakor, az 1990-es évek közepén haladó marketingstratégiákat dolgozott ki, melyek fölpezsdítették az irodalmi életet" – nyilatkozza 2016-ban a Könyvesblognak Orbán János Dénes, akinek nyilatkozataiban valóban nem nehéz felfedeznünk az egykori transzközép ideológiát, melyet ők maguk nyilvánítottak komolytalannak. OJD lázadni akar ugyanazon jelszavak alatt, nagyrészt ugyanazon emberekkel, csupán más intézményi háttérrel. „Azaz az érvényesülésnek már nem útja az, hogy berobbansz, rábaszol az asztalra, szabad vagy, nagyszájú, lázadó, botrányos és polgárpukkasztó, és ne adj' Isten, ezeknek köszönhetően újító. (...) Nemcsak tanítani: lázítani is akarom a fiatalokat, hogy merjenek merészek lenni, ne féljenek semmitől" – foglalja össze akadémiája céljait az Irodalmi Jelen kérdésére. A Híradónak így nyilatkozik: „a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben a magyar irodalom egyre inkább belterjessé vált, és az írók már nem a közönségnek kívántak megfelelni, hanem inkább a szakmának. Az olvasó pedig nem fog megvásárolni valamit, amit nem ért meg, amit nem neki írtak", a 888-nak így: „Vajon nem ez az oka annak, hogy a magyar irodalom, a szépirodalom egyre megközelíthetetlenebb lett a normális olvasó számára? Begyűrűztek az irodalomelméleti trendek, általános gyakorlat lett a metanyelven való beszéd, a műveket és a róluk szóló kritikákat pedig már nem érti meg az átlagolvasó. Mivel nem érti, el sem fogja olvasni". Sántha Attila szavaival összefoglalva: „az irodalom nem kell hihetetlenül mély és elvont legyen, hanem lehet például vidám is". Utóbbi állítást Sántha az egykori transzközépről tette. Mint korábban említettük, és ők maguk is ezt hangoztatják (itt Orbán János Dénesre és Demeter Szilárdra gondolunk elsősorban), a hajdani Előretolt Helyőrség később blöffnek és ügyes marketingfogásnak nyilvánított ideológiáját adaptálták a mai, Magyarországon működő Előretolt Helyőrség Íróakadémiára. Mert szerintük – amint az az Enumeráció című bemutatkozó antológia OJD által jegyzett előszavában olvasható – Magyarországon „(a) klasszikus értelemben vett szépirodalom kátyúban van. Ha ez az utánpótlás, a közönség tekintélyes hányadát már elveszítő magyar irodalom végképp olvasók nélkül fog maradni".

 

Folytatjuk!

(A képek az Irodalmi Jelen, a Terasz és az Eirodalom oldaláról származnak.)


Brok Bernadett – Nagy Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.