hirdetés

A tudás öröme – Szörényi László 70 éves

2015. március 20.

A legnagyobb tudású, egyszersmind legszórakoztatóbb irodalomtörténészek egyike. Élmény vele egy légtérben tartózkodni: egyfelől az őt körüllengő kellemes pipafüst, másrészt lenyűgöző tudása, imponálóan eleven észjárása miatt... – A 70 éves Szörényi Lászlót 2011-es nagyvizit-interjúnkkal köszöntjük.

hirdetés

A legnagyobb tudású, egyszersmind legszórakoztatóbb irodalomtörténészek egyike. Élmény vele egy légtérben tartózkodni: egyfelől az őt körüllengő kellemes pipafüst, másrészt lenyűgöző tudása, imponálóan eleven észjárása miatt, harmadrészt mert biztosak lehetünk benne, perceken belül mond egy frenetikus irodalmi anekdotát, amin majd könnyesre röhögjük magunkat. Esetleg felhívja a figyelmünket ógörögül valamire, vagy haladéktalanul megoszt velünk egy roppant fontos, megkerülhetetlen adalékot a perzsa irodalom fénykorából, ami véleménye szerint új megvilágításba helyezi a dolgokat. Mi pedig hümmögünk, nevetünk, bámulunk és elképedünk, és szégyelljük magunkat műveltségünk fehér foltjai miatt – mint tettük ezt Ménesi úti hivatali szobájában a nagyvizit készítésének nehezen feledhető órái alatt.

Ennek a beszélgetésnek néhány részletével köszönti most a Litera kedvenc professzorát, a magyar irodalom élő lexikonát, a ma 70 éves Szörényi Lászlót.

Keresztury Tibor

 

Zamahsáritól Hajnóczyig I.

Az Irodalomtudományi Intézet gellérthegyi épületében készül ez a beszélgetés, amelynek az igazgatója vagy. Amúgy pedig negyven éve dolgozol itt. Meg lehet-e úszni az intézményesülést? Hogyan voltál/vagy képes megőrizni a szuverenitásodat és a játékosságodat? 
 
A legfontosabb, hogy az ember tudjon olvasni a buszon, lehetőleg angol irodalmat, mert abban van irónia és önirónia egyaránt. Én most ki vagyok éhezve arra, hogy az egyre kevésbé nevetésre méltó helyzetben megőrizzem a fenti tulajdonságokat, ezért Thackerayt olvasok, a Nemes Barry Lyndon úr emlékiratait, amiről tudnivaló, hogy a legkevésbé ismert könyve az írónak, pikareszk regény, ilyen elemek a többi könyvében is vannak, de ez az Egy hírhedett kalandor a tizenhetedik századból jellegű szöveg, noha Jókai azt köztudomásúlag később írta. Thackerayt azért is szeretem, mert Arany János őt tartotta a legjobb angol regényírónak, a nagykőrösi gimnáziumban tanította már a megjelenés után néhány évvel, 1852-ben, ami, képzeljétek el, azért nem akármi. De visszatérve a buszozásra, megmondom, mire jó Thackeray: a legutóbbi alkalommal egy nő ül előttem, aki azt visítja, hogy úgyis csak elmegyek Új-Zélandba, mert Ausztráliából múltkor kiutasítottak, de Új-Zélandban van esélyem, azt hiszem, nem is gondolnád, drágám, mennyire kigondoltam, hogy szélhámos nő leszek. Ez pont olyan, mint amikor rádiósok kérdeztek engem és Mészölyt még az ősidőkben, 1991-ben, hogy lehet-e érezni már a köznapokban a rendszerváltozás hatásait. Kukorelly is ott volt. A rádiósok azt sugallták, hogy egyáltalán nem. Nem a fenét, dehogynem, mondtam; megyek múltkor a tizenötös buszon, és ül mellettem egy hullarészeg nő, ez egyébként egy úri busz, általában rendezett küllemű utasokkal. Ezen a nőn viszont látszott, hogy álmodozik. Úrinőnek kéne lenni, folytatta a nő, egyre többen vakarták a fejüket, látszott rajtuk, nem tartják alkalmasnak a pályamódosításra. Az úrinők, folytatja, színészekkel basznak. Mindenki lesütötte a tekintetét. Aztán a nőben feltámadt az önismeret, és hozzátette: de engem nem akarnak már megbaszni. Erre a rádióban mindenki irtó dühös lett, és úgy döntöttek, fejezzük be ezt a műsort. Kíváncsi voltam, mit adnak le belőle, hát leadták, de közbesípoltak az inkriminált szavaknál. Van egy kolléganőm, Karafiáth Judit, aki ezt a vasárnapi ebéd feltálalásakor hallgatta, mire leejtette a levesestálat nevettében. Tehát röviden, ha Thackerayt olvasol: karban tartod az iróniádat, azt a távolságot, ahonnan megannyi helyzet mulatságosnak látszik. 
 
 
Zamahsáritól Hajnóczyig II.

Ha visszapillantasz az eddigi pályádra, akkor mi volt a számodra legfontosabb terület vagy könyv? Melyek a súlyponti részek? Mi okozta a legnagyobb örömöt? 
 
Megpróbálok ötöt kiemelni. Mindegyiknek megvannak a gyökerei a mélyben. Először is legyen az embernek egy nagy író barátja, akit orákulumnak tarthat. Apámnak ez Tamási Áron volt, nekem Mészöly Miklós. Tehát ez az első. Ott van az Arany-összes, mindent elolvastam a Tolditól az Arisztophanész-fordításokig. A harmadik a magyarországi latin irodalom tárgyköre, humanizmus, reneszánsz – ezt az egyetemnek és ifj. Horváth Jánosnak köszönhetem -, valamint a 18. századi barokk és neolatin-jezsuita irodalom és Rákóczi kora. És van még két olyan szerző, akiről szeretnék még sokat írni. Az egyik Kosztolányi, akit bűnös módon Babits után szerettem meg, egy ideig ugyanis Babitsot favorizáltam Kosztolányi rovására, aztán fordult a kocka. Az ötödik elem Krúdy Gyula. Éveken át voltak Krúdy-szertartások: a kollégistákat Lábass Bandi segítségével elvittük a Krúdy-regények mély világába. A kocsmatúrán azokat a helyeket kerestük fel, ahol vagy a regények játszódnak, vagy ahol a szerző élete látszódott. 


 
Mondhatok egy hatodikat? 
 
Parancsolj! 

Ez a delfinológia: a filológiai rejtélyek, metanarratívák, cenzúratörténések, átíráshistóriák világa. Kulturális krimi és szakszöveg egyszerre.
 
Ez is visszamegy a gimnáziumig. Ekkortájt Babits verseit olvastam, és azzal kellett szembesülnöm, hogy néhány verset bizony kihúztak a szomszédos szocialista országok érzékenységére való tekintettel. Hát persze, hogy baromi kíváncsi lettem ezek után, hogy mi az, amit nem olvashatok, meg sem álltam a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárig, ahonnét kikölcsönözhettem a Török Sophie-féle 1945-ös kiadást. Fogtam magam, és legépeltem az inkriminált szövegeket, és terjesztettem az osztálytársaim között. 

Szamizdat-Babits. 
 
Erről jut eszembe: egyszer Kenedi Jancsi, akivel rendszeresen beszéltünk az új szamizdatokról, megszólít itt a Móriczon: „képzeld, készült egy marha érdekes anyag arról, hogy mit hagytak ki KonrádVárosalapítójából.” Erre röhögőgörcsöt kaptam, azt ugyanis történetesen én csináltam.
 
(...)

Az olvasás elemi öröme, élvezete, kedélye folyamatosan fenntartható?
 
Amikor már nagyon beleásom magam egy tudományos ügybe, és csak szakirodalom, csak szakirodalom vesz körül, és lábjegyzetekbe botlok, nos, akkor fogom magam, azaz fogok egy regényt. Elkezdek regényt olvasni. Már az egyetemen tudtam, hogy filosz leszek. A marxizmusvizsgákra való készülés volt a legrettenetesebb. Mivel három szakos voltam, elég sok vizsgám volt. Be kellett ügyesen osztani a napokat. A marxizmusvizsgákra mindig egy egész napos tanulást szántam. Ilyenkor elolvastam egy Jókai-regényt. Ez volt a készülés. Éjszaka kettőtől ötig átnéztem a marxizmus-jegyzeteket, és reggel frissen-fiatalon levizsgáztam ötösre. Most is ugyanígy regenerálom magam. A Hiúság vásárát nemrég elolvastam újra, fel is fedeztem benne valamit. Most vettem észre, eddig úgy látszik, elkerülte a figyelmemet, hogy az egyik főszereplőnek a baráti körében ábrázolva van egy londoni osztrák nagykövet, aki egy birkaképű magyar herceg, Pétervárady, alias Esterházy Pál, a későbbi Batthyány-kormány király személye körüli, azaz külügyminisztere. Lehet, hogy tévedek, de kötve hiszem. Ennek akarok utánanézni valamelyik kritikai kiadásban. 


Fotó, videó: Valuska Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.