A vadász lesen

2010. június 30.
Június 25-én, a pécsi Kultúrkertben elkezdődött az idei Olvasóliget programsorozat. Rövid bevezető után Grecsó Krisztián olvasott fel és válaszolt Keresztesi József kérdéseire. A Litera kis stábbal érkezett a helyszínre. Képekben megörökített útinaplónkat olvashatják.

1. Úton
Dani levisz kocsival. Szuper. Nem csak videózni tud, de vezetni is. Ellentétben – mint később megtudjuk – egy neves kortárs íróval, aki 80-nal veszi a fekvőrendőrt. Jön Dóra és Pici is, Grecsó már lement jóval előbb Pécsre, ahol ma kezdetét veszi az Olvasóliget. Még nem láttam Pécset a nagy metamorfózis után. A kocsi csomagtartójában kannás kék folyadék szánkázik. Nyakamban fotóapparát. Felhív Mesterházy Gabi, ők már Szekszárdnál járnak, választanunk kell a parajos tonhal, és a grillezett csirke között. Arányosan választunk, a csirkének tökmindegy a kétharmados többség. Még az ég is felderül, amit nem indokol semmi, leginkább a felettünk tartózkodó rettentő fekete fedő.

2. Csalinka
Pécsen azonnal kitévedünk a szegénynegyedbe. Egyetlen apró félrekanyar, és ott keringünk a pénztárgépszerviz előtt. Hív Grecsó, áll a Széchenyi téren, és vár. Gabi, Merena Rudi, a Kultúrkert üzemeltetője és leendő szálláshelyünk tulaja híven navigálnak bennünket, végül leparkolunk egy bérház bejáratánál, míg nem közli az ajtóban ácsorgó maszatos kislányok egyike, hogy azonnal jön a bátyja, és ránk parkol.

3. Lesen
A Kultúrkertben, mire megérkezünk, már türelmetlenül topog Grecsó, nem tudni, miféle féregjáraton jutott oda a pécsi mátrixban. Karafiáth Orsi is jön, a hamarosan érkező sajtóbusszal. Tizenegy újságíró a rakomány. Az Olvasóliget már kipakolt. Polcokon könyvek, faasztalok, faszékek, fák, bokrok, kilátás, remek hely. Van egy színpadunk is, fapadra ültetjük a fellépőket. Eszünk, natúr zöldség kapormártással. Rossz. Ismerkedem a digitális fényképezőgéppel, el fogom kattintani életem első digitális fotóját. A vadász lesen. Hol egy téma? Nyomkodom a gombokat, a véletlenegyütthatókat és a valószínűségszámítás téziseit latolgatva, per hecc. Karafiáth Orsi ma szőke, döglöttpadlizsán színű, fénylő ruhában érkezik, tűsarokban, kezében cigánykártya. Újságírók követik, előjegyzésben.

4. Kapunyitás
A délutáni meccstől nem lehet eltekinteni. Brazil-portugál. Még a Kafkában, a magát dzsesszklubnak is mondó szálláshelyünkön Béla, a biztonsági őr siet segítségünkre, hogy ha nem látnánk kivetítőt, miként harcoljuk ki a plazmát. Íme, megnyitja kapuit az Olvasóliget! A színpadon Mesterházy Gabi, az Olvasóliget gazdasszonya, mellette a program főtámogatójának, az Akadémia Kiadónak vezetője, aztán Méhes Károly, aki a Writers in Residence programról beszél és Paulo Teixeira portugál író. Megtudhatjuk, az Olvasóliget idén is sok helyszínen várja az irodalombarátokat, például itt, a várfal tövében, a kiadóvezető finom szótárakat ajánl tóparti nyári szórakozásnak, a portugál író pedig lemarad a meccsről. Kis fogadás után Keresztesi Jóska, Dóra és Daniék rátapadnak a plazmára. A meccs állítólag unalmas, úgyhogy kis idő elteltével elkezdhetjük a Grecsó-estet. Megjön Nagy Bogi, később Ágoston, a vége felé befut Bertók László is. A színpadon Horváth Viktor, a Kultúrkert olvasóligetének házigazdája.

5. Mellettem elférsz
Grecsó Krisztián, aki a tavalyi sorozatban a Kozma utcai börtön lakóinak olvasott volna fel, ha végül a szervezőség megkapta volna a számos szükséges engedélyt, stílszerűen Jelenkorral érkezett. Keresztesi Jóska a bevezető kérdések után rátér a friss, előreláthatólag ősszel megjelenő, Mellettem elférsz című regényre, amelyből részleteket is hallunk. A nagymama naplójából, apa és nagyapa történeteiből, nagybácsik és más felmenők családi szájhagyományban élő anekdotáiból lett mű családregény. Figyelem a hallgatóságot, szájuk kissé tátva, mint délutáni alvás előtt a mesénél. Ellazulnak, élvezik. Grecsó mesél arról, egy-egy megmaradt mondatból, csonka sztoriból miként lesz valódi, lélegző szöveg, és húsvér emberek élettörténete, majd feltesz egy kérdést, amit máskor és máshol is: ki tudja, hogy ismerkedtek meg a nagyszülei, hol találkoztak, és hogyan estek szerelembe. Elszomorodom. Én nem tudom a családom történetét.

6. Karafiáth-intro
Az est végén Karafiáth Orsi lép színre, depressziós és szerelmes versekkel.
7. Inkognitó
Majd vacsora után megnézzük Kiss Tibor Noé Inkognitó című könyvének bemutatóját, melynek Szolláth Dávid a moderátora. Kiss Tibor Noé ma nő, mellette Szolláth Dávid nem kérdez, inkább előadást tart. Hosszan hallgatjuk, a szerző tevékenysége a színpadon arcjátékra korlátozódik. A közönség türelmetlenül rendel, suttog, kortyol, és helyezi át súlypontját fenékpofáról fenékpofára. Végül elhangzik két kérdés, ebből egyre a moderátor válaszol. Kiss Tibor Noé pedig érdekeseket mond, jól beszél. Transznemű, mondja, a kifejezés valójában gyűjtőfogalom, nem azonos a transzvesztita és a transzszexuális szavak jelentésével. Transzvesztita az, aki időnként szeret női ruhába bújni, és egy-egy bulin akként megjelenni, a transzszexuális férfi azonban nőnek érzi-vallja magát. Utóbbiak azok, akik átoperáltatják magukat, amire ő, mint mondja, nem hajlandó. Nem érzi nőnek magát, ám ha tehetné, nőként öltözne mindennap. Férfiként focizik, mint kiderül, egy internetes focis újság főszerkesztő újságírója, edzett már női csapatot. A regényéből elhangzó két részlet két szín, kétféle identitás, egy lágy, zsongó lírai és egy rideg, matematikus darab.

8. Blöff és kolbász
Még beszélgetünk sokáig a Kultúrkertben, majd Dóra után indulunk, aki már egy következő meccsen rajong a Blöffben. Pécs él, épp zajlik az utcafesztivál, hurka-kolbász, sörcsapok, padoknál korsócsapkodó férfi alkarok, nevető emberek, ideiglenes színpadon zene nélküli dobgépzene, színes fények. A Széchenyi téren gyertyák és fotók mellett Jackóra emlékszik egy kis csapat, lejjebb játékszökőkút, minden tárva-nyitva, az este hívogat. Minket csak a Blöffig, rendes echte kocsma, szivacsos melegszendviccsel és leunicumozott gobelinterítőkkel. Az a hely, ahol ordítani kell, ha a saját hangod hallani akarod. És mi ordítunk híven, hogy irodalom, élet, művészet, halál.

9. A szarvas halála
Másnap délelőtt zuhogó esőben még teszünk egy sétát a városban. Elhűlve tapasztaljuk, hogy különböző árnyalatú zöld és keki zekékben, fekete felöltőkben masírozó vadászokkal telt meg. Minden vadász kezében kürt. A kis téren asztal mellett zsűri ül, a tér közepén az aktuálisan kirendelt, német ajkú vadászkürt-kar, épp a kötelezőket teljesítik. A mikrofonok előtt fenyőágak. Elképzeljük a kiterített szarvasokat, felharsan A szarvas halála, és finom simítással lezárják a nagyvad szemét. Csak elképzeljük, nincs fotó.

 

***
A következő Olvasóliget-felolvasás július 7-én lesz 18 órától Balatonalmádiban, terveink szerint az almádi strandon. Vendégünk: Garaczi László, akit Jánossy Lajos fog majd kérdezni. Karafiáth Orsolya, akinek műveiből ízelítőt kaphatott Pécsett a közönség, július 14-én lép fel ugyanitt, Almádiban.

Nagy Gabriella