hirdetés

A világpolgárság előfutára

Utószó a Peer Gynt című Ibsen-drámához

2006. április 24.
Thomas Hylland Eriksen írása az Ibsen-emlékév kapcsán készült tizenkét írás egyike. Az elkövetkező hónapokban a sorozat valamennyi darabját közöljük. Az írások nyomtatásban a Magyar Lettre Internationale ezévi számaiban jelennek meg.
hirdetés

           Peer Gynt nem fél a globalizációtól. Ő a falu egyetlen EU-támogatója, és szerinte rendjén van, hogy a WTO kiáll bizonyos elvek mellett, melyek szabályozhatják a nemzetközi kereskedelmet, mindaddig amíg ő maga nem veszít rajta, és feltéve persze, hogy a gyakorlatban a szabályokat meg lehet szegni. Ahogy mindig is.
          A találékonyak és a lelkiismeretlenek mindig megtalálják a kiskaput. Peer Gynt lelkes ábrándozó, azt a filozófiai véleményt teszi magáévá, amit néhány évtized múlva Nietzsche “aktív nihilizmusnak” nevez majd. Sokat akar, de azt nem tudja, hová tart.
          Amikor 1868-ban felbukkant, Peernek nem akadt közvetlen irodalmi előképe. Jóllehet találhatunk közös vonásokat Goethe Faustjával, és rokonságban áll a népmesék csalafinta figuráival is – akiket Norvégiában Askeladden testesít meg, Nyugat-Afrikában pedig Anansi, vagy a pók. De van valami Peer Gynt alakjában, ami vitathatatlanul új, friss, szinte állatian erőteljes és nem kevéssé zavartkeltő. Ez ez erő még mindig érintetlen, majd másfél évszázad színpadi változatai után a világ megannyi nyelvén, számtalan elemzés és tanulmány után is. Sem a verses forma, sem pedig a korhű jellemzés nem tompítja Peer Gynt vonásait, legalább annyira közvetlenül szól a 21. századi emberekhez, mint saját kortársaihoz.
          Az 1860-as évek egy csöppet sem voltak kevésbé viharosak a mostani időknél. Az ipari forradalom jólétet éppúgy hozott magával, mint szegénységet, új városok jöttek létre, a régiek pedig nagyobbak és szűkösebbek lettek, a lakosság összetétele az egész észak-atlanti területen megváltozott. Európa legszegényebb részeiről megindult a tömeges kivándorlás Észak-Amerikába; több millió ember hagyta maga mögött a múltját, szakított a gyökereivel, és kezdett új életet. Terjedt a szekularizáció. Hatalmas erővel hódítottak az új, szocialista és nacionalista teóriák az 1848-as forradalmi év előtt, de különösen utána, és Darwin evolúciós elmélete lehetővé tette a tanult emberek számára, hogy istentelennek vallják magukat. A legerősebb ideológiai áramlat azonban mégis a Manchester-liberalizmus volt. Az ideológia a megtévesztésig hasonlít a mai idők úgynevezett újliberalizmusára, vagyis ne szabályozzuk a gazdaságot, versenyeztessük az állami szektort, a világkereskedelem globalizált legyen, a politika pedig ideológiamentes, és mindezt kombináljuk erős individualista szabadgondolkodással.
          Mind a régi, mind pedig az új liberalizmus globális méretű, és a szabadkereskedelem jótékony hatását hirdeti. Mindkettő kérlelhetetlen a szabadság fogalmát illetően, szabadságellenességgel vádolnak mindenkit, aki a kereskedelem korlátozása mellett áll. (Hogy a gazdag országok a gyakorlatban megvédik saját kereskedelmüket, az egy másik történet – ők a kereskedelem mellett vannak, de az importot ellenzik.) És akkor ugyanúgy, mint most, kevesen voltak a társadalom támaszai között, akik felvállalták volna, hogy a szabadság ellen vannak.
          Mind a Manchester-, mind pedig az újliberalizmus épp az olyan személyiségtípusokat biztatja,  mint Peer Gynt. Minden bizonnyal ritkaságnak számított az ilyen egyéniség az 1860-as évek norvég falujában. Abban az időben a külső impulzusok lassabban terjedtek, különösen az ország belsejében, és az emberek többsége egyébként is a földhöz és a családhoz kötődött. Peer Gynt már 20 évesen outsidermek számított a faluban, csodálták, féltek tőle és megvetették. Csalárd nőcsábász volt, felelőtlen élvhajhász, aki nekivág a hegyeknek, ahelyett, hogy anyjának segítene a betakarításban, hazug és dicsekvő. Az egyetlen nő a faluban, aki hisz neki, egy politikailag jelentéktelen, jövevény családból származik, ráadásul protestáns kötelességtudattal és lojalitással van megáldva.
          Manapság, egy olyan korban, amit az önmegvalósítás demokratikus lehetőségei jellemeznek, melyeket a hosszú és küzdelmes huszadik század folyamán vívtak ki, aki akar, felcsaphat Peer Gyntnek. De először ajánlatos lenne elolvasni a darabot, így legalább kiderülhetne, hogy az újliberalizmus lökést ad ugyan az ember szárnyainak, és nagy szabadságot biztosít, de ellenszélben nemigen számíthatunk rá. Peer  “meghal az ötödik felvonás közepén”, de talán csak kívánja, bárcsak így lenne.
 
          Peer tehát jól kihasználja az individualista szabadságértékeket. De menjünk egy lépéssel tovább. Lehet-e Peer egyben a gyökértelen kozmopolita jelképe is? Érdekes lenne meghallgatni erről mondjuk Salman Rushdie véleményét. Az indiai-brit-hontalan Rushdie egész írói pályafutása alatt a gyökértelenséget és a szabadságot művelte azért, hogy megválaszthassa hovatartozását, vagy éppen annak hiányát. A vallási és kulturális konformitás nyomását úgy kezeli, mint a kényszer egy nemkívánatos formáját. A dilemma mindazonáltal fennáll, ha az ember a szabadságot választja, egyben lemond a biztonságról is, és amennyiben önmaga megvalósítása mellett dönt, úgy lemond a másokkal való törödésről.
          A nemzeti identitást vizsgáló kutatásokban szó esik az úgy nevezett burgonyaelvről: Ott, ahol krumplit termesztenek (vagy valami mást), gyökeret vernek az emberek, és fogékonnyá válnak a romantikus nacionalizmusra és a maradi otthonteremtésre. Ma már Norvégiában a lakosság többsége nem termeszt krumplit (vagy valami mást), de addig, amíg az ember hisz abban, hogy igen, addig a nacionalizmus is továbbél. Itt jön be Rushdie ellenvetése, és a többségünk számára nem lehet kétséges a következtetés; a lényeg, hogy megtaláljuk az egyensúlyt.
          Peer Gynt a burgonyaelv ellentétét képviseli. Az első felvonásban úgy ismerjük meg, mint egy belevaló, de jólelkű, ellentmondásos alakot, aki az árral szemben úszik: Felelőtlen és elhanyagolja a kötelességeit, szenvedélyes csábító, aki nem tisztel sem vallást, sem nőket, sem pedig megalapozott társadalmi értékeket, egy kalandor, aki nem illik bele a falu jól szabályzott, hétköznapi életébe. De rögtön felemeljük a fejünket, amikor egy oda nem illő vonás jelenik meg magabiztos viselkedésében. Az esküvői jelenetben ugyanis, minden mást mellett még akaratgyengének is bizonyul. Azt tervezi, hogy józan marad, mégis iszik, amikor megkínálják. Későbbi élete során akkor akadnak problémái, amikor kísértésbe esik, és nem tud ellenállni, különösen ha nők is vannak a dologban.
          Peernek van ereje és megnyerő, de hiányzik belőle a meggyőződés. Abban az időben már hivatalosan eltörölték a rabszolgakereskedelmet (a francia és a brit gyarmatokon ez 1810-ben megtörtént), és a jó keresztényeknek nem illett volna segítkezniük konkurens vallások terjesztésében sem. Mégis szégyenérzet nélkül vallja meg, mit szállított, és hogy tett szert nagy nyereségre: “Hát többnyire négereket Karolinába, és bálványszobrokat Kínába.” A legegyszerűbb módja volt a meggazdagodásnak, és egy Peer formátumú egyén mindig is hajlott arra, hogy a legkisebb ellenállás felé menjen.
          Amikor ezt a jelenetet olvasom, akaratlanul is az 1980-as évek “yappee időszaka” jut eszembe, egy olyan időszak, amikor is az új peer gynti morál teljes gőzzel tarolt a szociáldemokrata Norvégiában, amikor a tv legjobb sugárzási idejében önmegvalósításra buzdított, és létrejött a kapitalisták új osztálya, kiknek gőzük nem volt a társadalmi értékteremtés mikéntjéről. Mesélnek egy újsütetű gyárosról, aki meglátogatott egy vállalatot, melyben jelentős részvényhányadra tett szert. A gyár alkalmazottjai meg szerették volna mutatni a tulajdonosnak az általuk gyártott termékeket, többek között porcelántoaletteket. A férfi állítólag így válaszolt: “Vécék! Engem nem érdekelnek a vécék! Engem a pénz érdekel.”
          Peernek nincsenek hosszútávú kötelezettségei, nem ismeri a lelkiismeret és a bűntudat fogalmát:
 
“ A gynti én... Ezen a rengeteg vágyat, kívánságot és gerjedelmeket
értem, futó gondolatokat, és
tervet, szándékot és követelést,
röviden, mindazt, mitől éppen az én szívem ver,
amitől én én vagyok, és nem egy másik ember.”
 
          Peer Gynt legbosszantóbb hibája ma, akárcsak az 1800-as években, hogy hiányoznak belőle a meghatározó értékek. Mi másért is él ez az ember, mint az izgalomért és a pillanat élvezetéért? Szilárd jellem nélkül Peer úgy reagál a külső hatásokra, mint egy szivacs. A negyedik felvonásban, ahol Peert, mint jól szituált középkorú urat látjuk viszont valahol Marokkóban, magabiztosan társalog vacsoravendégeivel – egy német, egy angol, egy svéd és egy francia úrral. Tele vannak csodálattal a vendégszerető és a szavakat jól forgató Peer iránt.A német von Eberkopf méltatja Peer világpolgárságát. Az egyik pillanatban a francia Monsieur Ballon fordul vendéglátójához: “Ön nemde, norvég?”
 
“Test szerint igen!
De lélekben mindig is világpolgár voltam:
mert azt, hogy a pályámon boldogultam,
azt csakis Amerikának köszönhetem.
A sok könyvet, amit a polcon látnak,
azokat meg a német iskoláknak.
A franciáknak a mellényem, és
azt, hogy akad bennem tartás és szellem;
az angoloknak azt, hogy a munkát nem röstellem,
és hogy mindig megvédem a magam érdekét.
A zsidók tanítottak türelemre,
az meg olasz hatás, hogy a dolce far niente
nincs ellenemre egy csöppet sem.
És egyszer, szorult helyzetemben,
mikor a kulcsot kis híján beadtam,
a pompás svéd acél segített rajtam!”
 
          Nem úgy hangzik ez, mint egy jól sikerült védőbeszéd a kulturális globalizáció mellett? Az, hogy éppen az erkölcstelen és elvtelen Peer Gynt az, aki előáll egy ilyen beszéddel, kissé problématikusnak tűnhet számunkra, vagyis azok számára, akik a kulturális hatások globális elterjedésében értékes lehetőségeket látnak. Ibsen egész felnőtt életében bosszankodott a korlátoltság és önelégültség miatt, mely megfertőzte a norvég társadalmat akkor éppúgy, mint manapság. Mint tudjuk, 27 évig élt külföldön, csaknem ugyanolyan hosszú ideig, mint maga Peer Gynt. De Peer Gynt rákényszerít minket arra, hogy végiggondoljuk a kérdést, vajon igaz-e, hogy épp azok a legfogékonyabbak a kívülről jövő kulturális hatásokra, akiknek a legkevesebb a veszítenivalójuk? Mások utánzásával saját magunkat veszíthetjük el, de azok számára, akiknek nincs is saját énjük, a problémafelvetés teljesen irreleváns. A válasz – szerencsére – az, hogy a külső hatás többféleképpen is hathat ránk, és hogy a belső énünknek, személyiségünknek van egy magja, bár az nem más, mint a feldolgozott impulzusok mozaikja. Peer ugyanakkor a könnyed, köpönyegforgató, opportunista felfogást képvseli, és mindennél jobban elutasítja a kötelezettségeket. Ebből a szempontból nézve egy örökifjú Pán Péter.
          Egy másik magyarázat az lehet, hogy Peer lázadása nem az erkölcsi integritás követelményei ellen szól, hanem a bensőségesség megteremtése ellen. Előfutárával, Branddal ellentétben kevéssé izgatja, hogy az emberek “szívébe és veséjébe” lásson. Ha lenne is egy kis erkölcsi érzéke, inkább állna közel a következmények belátásához, mint az alaptermészetéből fakadó morálhoz. Bár Peer nincs megáldva ilyesmivel, Bob Marley dala “you cannot run away from yourself” (nem futhatsz el magad elől) azt a problémafelvetést feltételezi, hogy lehet az embernek egy olyan énje, ami elől menekülni szeretne. Peer azokra a problémákra, melyekkel élete során találkozott, úgy reagált, hogy menekült a problémák elől, ameddig csak lehetett. Az út végén így még csak arra sem találják méltónak, hogy a pokolban helyet kapjon, hiszen nem volt tudatos bünöző, csak egy elvtelen megalkuvó, aki úgy élte le az életét, hogy meglovagolta az útjába kerülő hullámokat.
 
          A rend kedvéért: Nem gondolom, hogy a Peer Gyntöt úgy kellene olvasni, mint a liberális gazdaság pszichológiai árnyoldalairól szóló tanulmányt. De legalább valljuk be, hogy ez is egy lehetséges olvasat! Fogalmazzunk így: Ez után a darab után Ibsen nemcsak a verses drámai formával szakít, de a nemzeti romantika témakörével is. Rögtön azután, hogy Dovre papa elmondja végszavát, miszerint a városba készül “Úgy hallom, ott most lámpással keresnek nemzeti jellegű színészeket.” –, Ibsen továbblép az úgy nevezett kortársdrámák felé. Az igazán figyelemreméltó azonban az, hogy a Brand, illetve a Peer Gynt ma sokkal inkább mondható aktuálisnak, mint az olyan darabok, mint a Babaház, A társadalom támaszai vagy a Kísértetek. Hiszen nem a magába zárt, mentálisan és társadalmilag zavarodott, enyhén szifiliszes polgáriasság jellemzi a mai időket, hanem épp ellenkezőleg, kötélhúzás a fundamentalista identitáspolitika (nemzeti, vallási vagy egyéb alapon) és az életéljenző, pillanatimádó hedonizmus között. A Brand és Peer Gynt közötti konfliktus manapság az élet színpadán játszódik.
          A kozmopolita hozzáállás felszínes változatának védelmében annyit legalább le kell szögeznünk, hogy Peerről sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy bármikor fasiszta vált volna belőle. Az árral együtt úszó – no igen, talán Borgen Kislordjához hasonlóan – de nem lehet önmagában hithű fanatikusnak tekinteni. Egy újságinterjúban megkérdezték Marianne Gullestad szociálantropológust, nem aggódik-e amiatt, hogy úgy tűnik, mintha Peer Gynt egyfajta mintaképként szolgálna a mai norvég vezetők számára . Rögtön jött is a válasz, hogy örülhetünk annak, hogy nem Brand a példakép. Nos, ebben az összefüggésben nem egészen jelentéktelen tény, hogy a nő és a halál kivételével Görbe az egyetlen, aki képes megfékezni Peert. Vagyis az Állam. Talán ez is elmond valamit az újliberalizmusról.
          Az ötödik felvonás leghíresebb jelenete, az öreg Peert ábrázolja pünkösd előestéjén, amint vadhagymát gyűjt. Mindene odaveszett, amikor hajótörést szenvedett, és a halállal is volt már néhány kézzelfogható találkája. Más szóval átadta magát az élet feletti töprengésnek, ott ül tehát és hámozza a hagymát, mintha a személyiségét és az összegyűjtött életbölcsességét bontaná ki. A következtetés azonban elkerülhetetlen: “És ez így megy: réteg réteg alatt –, Mikor bukkan elő végre a mag?”
          A rémisztő, de egyben talán felszabadító felismerés, hogy nincs mag, ami előbukkanna, egészen napjainkig a társadalomfilozófusok kiapadhatatlan kutatási forrása. Zygmunt Bauman, a  nagyhatású gondolkodó, ezt a motívumot használta vezérfonalként egész alkotói tevékenysége során, mely a mai idők emberének gyökértelenségéről és illanó alakjáról szól. Megítélése nem egyértelműen negatív, de rámutat arra, hogy a szabadságnak is megvan az ára, a biztonság elvesztése. Az “új munkakörülményekkel”, a tanácsadó cégek és az információipar világával foglalkozó, A rugalmas ember című könyvében Richard Sennett szociológus folytatja a posztmodern karriertípus ábrázolását: információs tanácsadókról és vállalati jogászokról ír, akik túl sok időt töltenek a repülőtereken laptopjukkal az ölükben, és valami biztos magra vágynak, valami kézzelfogható rutinszerűre, ami a szüleiknek volt, a maguk szerény állásában, akár pékek voltak, akár házmesterek.
          Peer “úgy élt, mint egy hegyi manó, egy egoista, aki valódi önmaga” és a gomböntő elmagyarázza neki, hogy őt sajnos újra kell önteni. Peer ugyanakkor elragadó személyiség is. Bár nem teremt tartós értékeket, mégis a Peerhez hasonló személyiségek hozzák mozgásba a világot. Szerencsére még mindig akadnak köztünk emberek peer gynti jellemvonásokkal. Amikor Johan Galtung, a világhírű békekutató és nyughatatlan világjáró 1998-ban betöltötte a 70. életévét, Eva Nordland, az idősödő békeaktivista odalépett a zongorához, és előadta Solveig dalát. Így jellemezte a kettejük között kialakult munkamegosztást: “A nyughatatlan Johan” meghódította az egész világot, míg ő otthon maradt – érződött ebben a szeretet megnyilvánulása az ünnepelt iránt, aki hasonlóan gátlástalan, szerénytelen és frenetikusan nyílt természetű, mint az az ember, aki ezt a sokat vitatott kijelentést tette: “Olvastam valahol… de magam is úgy találtam, hogy nem próféta senki a saját hazájában”.
          Peer Gynt pontosan az ellentéte a készre öntött, kiszámítható személyiségnek, akire mindig számíthatunk. Cserébe azonban annál több témát kínál nekünk megvitatásra.
 
(Fordította Vaskó Ildikó)
( A Peer Gyntből való idézeteket Kúnos László fordította.)

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.