Jó, akkor nem cifrázzuk, mondta magában a versválogató; a születés, az élet ünnepéhez közeledtén, erre a hétre legyen a Krisztus-kereszt az erdőn.
Már itt is látszik: nincs korai és késői Ady, a költő teljes fegyverzetben született.
Az Illés szekerén, 1908-as kötetben megjelent poéma átélt és erős hang, lázas szimbolizmusoktól nem terhes, noha delíriumos líra.
S az sem kétséges: imádság.
Imádság; hálaadó, nem segélykérő.
Felnőtt szavak; a békekötés szavai. A mik voltunk, mik lettünk, mik vagyunk ördögi körének, tudathasadásos, istentelen drámájának feloldozása. Emelt fős enyhület.
Apa-vers. Fiú-vers.
Töredelmes vallomás négy szakaszban; passió és konfesszió.
A tékozló fiú szén-rajzú története. A megkeresztelt szabadság történetének győzelmes epizódja.
Karácsony érkeztét várva, gyöngéd és csendes érintésekre vágyva, nagy, életes küzdelmeink csillapodtában bízva, Ady havas, erdei keresztjével a jászol felé araszolunk.
S hogy más hangokon is megszólalhasson a szánkós utazás, téli rege; lentebb Máté Gábor és Latinovits Zoltán mondja el a költeményt.



KRISZTUS-KERESZT AZ ERDŐN
        
Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.