Várady Szabolcs: Egy szekrény előtt

A szekrényből kidőltek a ruhák,

ő bevallotta, hogy már nem szeret.

Mihez kezdjek az életemmel?

Jön a nyár, és?

Leborultam a földre,

rám hullt egy lepedő,

így jó lesz, így jól van.

***

Egy kor fölött kifejezetten hálás lesz az ember azoknak, akik akkor beszélnek, ha szándékukban is áll mondani valamit. Annak, aki nem magáért a beszéd aktusáért beszél tehát egyfolytában, mint aki attól fél, jelenléte szavak nélkül észrevehetetlenül súlytalan, hanem mert közlendője van.

Éppígy a szerkesztő. Idővel felértékelődnek a szemében a szűkszavú, a nyelvvel takarékosan bánó szerzők, akik nem bonyolítják, nem ragozzák, nem spilázzák túl. Ennek az ideálnak a kortárs magyar költészetben Várady Szabolcs a megtestesítője és legnagyobb mestere. Választott versünk mintadarab. Egy szó, egy írásjel, egy karakter sem mozdítható benne. Megbonthatatlan lírai kristályszerkezet. Nem mond többet, se kevesebbet annál, ami van. Hogy ennyi. Ilyen, amikor összeomlik az életed.

Keresztury Tibor