Zene nyárra, zene bármilyen évszakhoz. Lassan úgyis ősz van. A zene nem nyári műfaj, esetleg a koncert, de azért persze, igen, nyáron valamiért fogékonyabb az ember, mert a hőséggel együtt jár, hogy minden jó és literes kólás poharak tetején bucskáznak a jégkockák.

Na most, ha zene, akkor elsősorban természetesen valami klasszikus rock, így például az Acdc The Jack című blues alapú száma, mert ez már úgy is történelem, akár Bach  is állhatna helyette, kis túlzással.

Aztán, ha zene, akkor máris éles váltás: Cseh Tamás, mert ő mindig tudott mindenre valami jót Bereményivel karöltve, mámorosan  asztalt csapkodós dolgokat, és máris, juszt is benne nyakig a lényeglátásban az ember. A lényegekben nincs semmi rendszer, összevissza hullnak szét az ég alatt. Ezt szeretjük a lényegekben, hogy olyan megfoghatatlanok.

És csak mert üzenet, akinek üzenve, az úgyis érti.

És persze lányok. Ezerfélék, kicsik, nagyok, mélyek és felszínesek, miniszoknyásak, és farmernadrágosak, értelmesek és értetlenek, fogékonyak és megközelíthetetlenek, szóval ez az ellenkező nem, az a bizonyos folyton ellenkező. Amiről a blues nagyjai tudnak mindent oda-vissza, ez a kenyerük. Mennyi beletörődő méltóságteljes mélabú, mennyi lényeglátás. A lényegeken van most épp a hangsúly. I worked five long years for one woman, she had the nerve to put me out.

Erről még B.B. King mesélhetne, neki is kell helyet adni itt. Mennyi erő és ellenszegülés, mennyi életszeretet a blues mögött. „Im playing the blues, but m not blue.” – hogy a mestertől idézzünk.

És ebben a műfajban még nagyot tud egy ember, akit alig ismerünk, alkoholtól püffedt arccal úgy játszik a telecasteren három hanggal, mint senki, ott van az ujjaiban a lényeg, minden tudások végső összege, Albert Collins.

És persze Cseh Tamásból nem elég egy, ha már nők és elveszettség, hát tessék.

És aztán, persze jazz, mi más, hova lehetne tovább, és akkor az egyik legjobb barátom előadása következzen, tematikailag folytonosságot mutatva a nőkhöz fűződő viszonnyal, mindezt mélyebbre hangolva: All the things you are. Na most lehet-e ennél jobbat, szebbet, most mondom: nem, esetleg ilyen jó zongoristától. Oláh Dezső jóbarátom darabja következzen, Dezső, úgy zongorázol „mint senki”.

És aztán a végére az ember rájön, hogy tizenegy múlt, hogy nyárvég van és kifizette a lakásfelújítását, és itt a vég, nincs tovább, pénzről nem is beszélve, hogy milyen jó is lenne lemenni és venni egy kis szabadságot, Wish I could go down to a department store,
buy myself some freedom. Persze a szabadságnak ára van, és a kör máris bezárult.

És legvégül mert kihagyhatatlan.

Kálmán Gábor