A Magyar Narancs megkérdezte a nyilatkozó szervezetek tagjait

2012. február 16.

Mint azt olvasóink a Literán is láthatták, a Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Professzorok Batthyány Köre két hete közleményben állt ki a kormány mellett. A Magyar Narancs körkérdésben fordult a közös nyilatkozatot közzétevő szervezetek tagjaihoz: vajon mit gondolnak erről ők?

A Magyar Narancs kérdése az volt: feladata-e egy közpénzekből működő művészeti vagy tudományos intézménynek – az MMA esetében közintézménynek – pártpolitikai kiáltványokat közzétennie? Ez a teljes tagság, a vezetőség vagy az elnök véleménye? És mit jelentenek pontosabban a közlemény igen súlyos vádjai?

A három szervezet 34 tagját keresték meg – közülük hatan vállalkoztak a megszólalásra. "A mentegetőzésekből és elutasításokból érdekes tájkép rajzolódott elénk - olvasható a Magyar Narancs hasábjain. - Valaki nem is tagja a szervezetnek, amelynek honlapján tagként szerepel; valaki tag volt, de kilépett, mégis ott a listán; valaki tényleg tag, de nem tud róla. Többen mélyen elítélik, botrányosnak tartják a nyilatkozatot, amit áttételesen a nevükben tettek. Valaki politikamentességre hivatkozva hárított, amikor megkérdeztük a saját szervezete által tett politikai nyilatkozatról. Mások szerényen azt javasolták, inkább a művészetükről készítsünk velük interjút."

A megkeresettek jelentős része tehát nem szólalt meg egyik szervezetből sem, néhányan azonban mégis. Hogy mit gondol mások mellett Babarczy Eszter, Gerold László és Rakovszky Zsuzsa a nyilatkozatról, a Magyar Narancs cikkében olvashatják.