Az előző, tavaszi sorozathoz képest a különbség annyi, hogy ebben az öt epizódból álló körben a résztvevők (Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és Jánossy Lajos) nyugat-európai szerzők írásaiból válogattak. Ortega y Gasset A tömegek lázadása, Oakeshott Konzervatívnak lenni, T. S. Eliot Káosz a rendben, Roland Barthes Világoskamra és Reinhart Koselleck Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája a művek idei ötösfogata. Mint látható, széles szellemtörténeti horizontot jelölnek ki az írások, az európai önértés és -értelmezés kiemelkedő állomásainál időznek majd el a beszélgetőpartnerek, remélhetőleg szokásukhoz híven nem csupán a konstruktív egyetértés, hanem a termékeny vita jellemzi együttlétüket, amelyek során immáron hűségesnek mondható közönségük észrevételeire is feltétlen számítanak.

Az Előhívás szériája 2008 tavaszán egy 1968-ban megjelent nagy művel, Mészöly Miklós Saulusával indult. A minden hónap közepén, szerdán este hétkor kezdődő esteken szó esett Mándy Iván, Konrád György és Galgóczi Erzsébet egy-egy jelentős művéről is. Az őszi folytatásban a vitázók a soron következő évek nagy könyveit vették elő újra, "előhívták" Sánta Ferenc, Déry Tibor, Ember Mária és Szilágyi István műveinek világát és gondolatait. Majd a harmadik, tavaszi szériában olyan művek kerültek nagyító alá, mint Kardos G. György regénye, Csurka István elbeszéléskötete, a kiváló szociográfus író, Csalog Zsolt műve és Tar Sándor elbeszéléskötete. De szó esett Császár István, Fejes Endre, Gion Nándor, Lázár Ervin és Gerelyes Endre egy-egy művéről is.
Az esszésorozat első etapjában Lukács György Levél a kísérletről, Hamvas Béla Világválság, Eörsi István Időm Gombrovitzcsal, Tamás Gáspár Miklós Búcsú a bal-, illetve a jobboldaltól és Sándor Iván A vizsgálat iratai című szövegei kerültek sorra.

A téma maradt: az esszé. Poszler György írja A Tizedik Múzsa? - Kísérlet a kísérletről című írásában: „Az esszé — eredendő meghatározottságát tekintve is — kísérlet. Valami elméleti eredménynek a megragadására, de inkább csak megközelítésére. Éppen ezért nyitottabb vagy zártabb változatában is ott van, legalábbis ott lehet a kísérleti jelleg. Ami érzékelteti, hogy megragadni akar, de még nem ragadta meg. Közelíteni akar, de még nem érkezett meg. […] Az esszé, a kísérlet műfaj a tudomány és bölcselet között. Tárgyát leszűkítetten, nem minden oldalról vizsgálja. Az általánosra is figyel, de inkább az egyes érdekli. A végeredmény mellett a folyamatot is érzékelteti. Amit fogalmak mellett metaforákban is formuláz. Vizsgálódásában az én az előtérbe lép."

Szeptember 14-én este 7-től José Ortega y Gasset A tömegek lázadása című műve kerül terítékre.
Ortega írása az MTDA oldalán teljes terjedelmében elolvasható.

„A második világháborút megelőző években műveltebb körökben sűrűn emlegették a ’tömegek lázadását’ - Ortega könyve Európa-szerte, s nálunk is nagy sikert aratott gondolataival. Az 1930-ban írt, magyarul (Puskás Lajos fordításában) 1938-ban megjelent, majd a következő években ismételten kiadott társadalomfilozófiai esszé, melynek szerzőjére Németh László és Halász Gábor hívták fel a közönség figyelmét, a modern tömegtársadalom ijesztő kritikáját nyújtotta, s vészjelzéseivel a fasizmus és a kommunizmus kettős fenyegetését is jelezte. A ’masas’, a tömeg mint a modern civilizáció főszereplője és élősdije jelent meg ebben a képben. A művet, melyet antikommunizmusa miatt több mint fél évszázadon át nem adtak ki újra, hiánya legendássá tette - most új fordításban, Scholz László átültetésében jelentették meg.
Ortega szerint ’Európa erkölcs nélkül maradt’, mert a tömegember vette át az uralmat, amely ’semmiféle erkölcsnek nem akarja alávetni magát’. A fogyasztói társadalom első víziója ez, amelyben a ’tömeg a kultúra, a civilizáció alkotta helyet foglalja el’. A 20. századi Európa - vallja a spanyol filozófus radikálisan arisztokrata történelemszemlélettel - a régi, az értékekre építő liberális demokrácia helyett a tömegek hiperdemokráciája lett, benne jövőkép nélküli, a technika barbár imádatát, használatát célzó, ám a lényegi tudást, az alkotó értékeket nem ismerő társadalmak jelentek meg. Az éles bírálat, melyet az esszéíró szenvedélye hat át, fel kívánja rázni a kontinenst, és egy új történelmi imperativusszal a nemzetállamokon túltekintő, az értékes elitre építő közös Európát szorgalmaz. S bár szemléletében, érvrendszerében sok a történelmi vonás, a tömegtársadalmak mai amerikai típusú jellemzői, valamint az Európa eszme ismét időszerű olvasmánnyá tehetik ezt a nagy hatású művet” – olvasható Legeza Ilona könyvismertetőjében.

Október 12-én 19 órától Michael Oakeshott Konzervatívnak lenni című esszéjét tárgyalja az Előhívás.
A mű a Holmi internetes archívumában olvasható (de hozzáférhető itt is).

„Konzervatívnak lenni tehát azt jelenti, hogy a jól ismertet előnyben részesítjük az ismeretlennel szemben, a járt utat jobban szeretjük a járatlannál, a ténylegest jobban a lehetségesnél, a korlátozott többet jelent nekünk a korlátlannál, a közeli a távolinál, az elegendő a bőségesnél, a megfelelő a tökéletesnél, és a mostani nevetés többet ér, mint az az üdvösség, mellyel az utópiák kecsegtetnek. A jól ismert emberi viszonyok és hűségen nyugvó kötődések előnyben részesítését a jövedelmezőbb kapcsolatok csábításával szemben, azt, hogy kevesebbre értékeljük a szerzést és a gyarapodást a megtartásnál, a meglévő ápolásánál és élvezeténél; azt, hogy a veszteség fölötti bánat erősebb az újdonság vagy az ígéret keltette izgalomnál. Konzervatívnak lenni annyi, mint képesnek lenni elbánni sorsunkkal, saját anyagi eszközeink szintjén élni, elégedettnek lenni a nagyobb tökéletesség híján is, mely az embernek és körülményeinek egyképpen sajátja. Néhány embernél ez maga is választás, másoknál hajlam, mely változó gyakorisággal megjelenik preferenciáikban és ellenérzéseikben, anélkül, hogy választanák vagy kimondottan ápolnák magukban.” – írja Oakeshott.

November 9-én este 7-kor T. S. Eliot Káosz a rendben című műve az Előhívás beszélgetésének témája.
Maga a kötet, az 1981-ben megjelent kötet válogatás T. S. Eliot (1888-1965) irodalmi esszéiből. T. S. Eliot számtalan tanulmányban elemezte a költőelődök munkásságát, többek között új fényt vetett Milton és Blake addigi megítélésére. Száraz és pontos célzásai ugyanolyan felismerhetővé tették esszéit, mint száraz és pontos, sőt kegyetlen képei a líráját.

„A ’történelmi érzék’ teljes értelme az, hogy a költő nemcsak saját nemzedékének legközvetlenebb vérrokona, hanem érzi és tudja, hogy az egész európai irodalom (Homérosztól kezdve) és ezen belül saját hazájának minden irodalmi alkotása: egyidejű az ő alkotásával - múlt és jelen ugyanabba az egységes rendszerbe tartozik. (…) A költészet nem a szenvedélyek zsilipjének felnyitásából áll, hanem elzárásából; a költészet nem a személyiség kifejezése, hanem a személyiség megszüntetése.’ – olvasható az 1919-es Hagyomány és egyéniség című programadó esszében, Szentkuthy Miklós fordításában.
Ugyanitt írja: „én azt állítom, hogy a költő nem azért költő, hogy »személyiségét« kifejezze, hanem hogy a költő sajátos médium (és csakis médium, nem pedig személyiség), amely médiumban benyomások és élmények sajátos és váratlan módon kombinálódnak. Benyomások és élmények, melyek ugyancsak fontosak lehetnek a költő személye számára, nem szerepelnek költészetében; és mindaz, ami költészete lényegét teszi ki: elhanyagolható mennyiségek a költő személyes életében… Egy költő általában nem azért figyelemre méltó vagy érdekes, mert egyéni élményei vannak, vagy ilyen-olyan emóciói, melyeket élete eseményei provokáltak. Egyéni emóciók lehetnek szimplák, keservesek, laposak… A költő feladata nem »új érzések felfedezésében« áll – a költőnek közönséges érzésekkel kell dolgoznia, de ezeket úgy kell költészetté alakítania, hogy olyan művészi érzéseket ébresszen, melyeknek semmi közük az élmények átéltségéhez. Így olyan emóciók, melyeket a valóságban sosem élt át, éppoly jó szolgálatot fognak tenni művének, mint azok, melyekben napról napra él… A költő élményeit nem »felidézi« – ezek az élmények legfeljebb abból a szempontból egyesülnek »csöndben«, hogy a költő passzívan várja az egyesülés pillanatát… A költészet nem a szenvedélyek zsilipjeinek felnyitásából áll, hanem elzárásából; a költészet nem a személyiség kifejezése, hanem a személyiség elkerülése (escape). Az persze magától értetődik, hogy csupán azok tudják, miben áll ez az »elkerülés«, akiknek van személyiségük, és van személyes élményük.”
Bővebben a kötetről az Antikvarium.hu oldalán olvashatnak az interneten (a fülszöveg és a tartalomjegyzék is szerepel ezen az oldalon).

December 7-én 19 órai kezdettel az Előhívás címéhez hűen egy fotográfiai esszéről lesz szó, Roland Barthes Világoskamra – Jegyzetek a fotográfiáról című művéről, amelyből részletet közöl a Magyar Elektronikus Könyvtár is.

"Egyszer régen a kezembe került Napóleon legfiatalabb öccsének, Jérome-nak egy fényképe. Döbbenten mondtam magamban: 'Ezek a szemek, amelyeket most látok, még látták a Császárt'." Alapvetően mindvégig ez a rácsodálkozás vezeti a 20. század egyik legjelentősebb francia gondolkodójának tollát, miközben megírja igen személyes hangvételű nagyesszéjét a fényképészetről.
Roland Barthes (1915-1980), aki írásaiban filozófiai, művészeti és társadalmi kérdésekkel egyaránt foglalkozott, utolsó munkájában, az 1979-ben keletkezett Világoskamrában a fotográfia mibenlétéről fejti ki a rá jellemző érzékletességgel gondolatait. A fényképezés művészetének egyedi sajátosságait kutatva arra a kérdésre keresi a választ, vajon miből eredhet a fényképek különleges hatása, melyek azok a vonások, amelyek nélkül nem létezhetne fotográfia. Gondolatmenetei révén voltaképpen a fotóművészet egy sajátos, de általánosabb esztétikáját dolgozza ki, noha lényegében csak egyes, figurális képekre koncentrál. Egyéni élményeiből, erősen szubjektív benyomásaiból indul ki, mégis általánosan is érvényesíthető következtetésekre jut. Miközben egyes képeket elemezve azok gyújtópontjait keresi - feltárandó a kép működésbelépésének tényezőit -, érint megannyi kapcsolódó gondolatkört, és tágabb érvényű megérzések felé halad. A fénykép drámai hatását nézete szerint talán éppen annak felkavaró felismerése adja, hogy a fotográfia jelenvalóvá teszi azt, ami különben már meghalt, elmúlt; megsokszorozza azt, ami különben csak egyszeri. (…)
A közelmúltban (2000-ben – a szerk.) az Európa Kiadó újra vállalkozott Barthes Világoskamra című munkájának kiadására, és így a nálunk eredetileg 1985-ben megjelentetett könyv most újra kapható a könyvesboltokban” – olvasható a könyvismertetőben.

A sorozat ötödik eseményére 2012 januárjában kerül sor. Akkor Reinhart Koselleck Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája című művéről értekezik az ötösfogat.

"A modern, hermeneutikai történetelmélet és történetfilozófia egyik legnagyobb tekintélyének egy igen fontos - első megjelenése (1975) óta nemzetközi hírűvé vált - tanulmányát tartalmazza a kötet. Koselleck ezzel az írásával vált a történelmi szemantika mai értelemben vett diszciplínájának, vagyis a hagyományos fogalomtörténet-írást megújító irányzatnak megteremtőjévé és egyben klasszikusává is. Munkájában azokat az átfogó, vagyis az egész emberiségre vonatkozó fogalompárokat, pontosabban e fogalompárok legfontosabbjait vizsgálja, amelyek 'aszimmetrikusak', vagyis egyik elemükben egyértelműen pozitívak, másik elemükben 'kirekesztőek', pejoratívak, negatívak (ezért aszimmetrikusak, szemben az érték hangsúlytalan fogalompárosokkal, mint pl. férfi-nő, gyermek- felnőtt stb.). Koselleck három kiemelkedően jelentős ilyen fogalompárosítást vizsgál, a hellén-barbár, a keresztény- pogány, valamint az ember-nem-ember kategóriákat. E három típus elemzésével bemutathatja azt, hogy miképp keletkeznek, hogyan funkcionálnak és hatnak a mindennapi és a tudományos gondolkodásban az ilyen ellenfogalmak. Természetesen további ilyen ellenfogalmakra is utal, ám filológiai vizsgálódásai nem tekinthetők forrásjellegűnek. A tanulmány legfőbb hozadéka természetesen nem az adott fogalompárok beható megvizsgálása, hanem az aszimmetrikus ellenfogalmaknak mint történelmi és történelemfilozófiai kategóriáknak az értelmezése. Az írás meglehetősen nehéz olvasmány, a szerző jelentős történelmi és filozófiai műveltséget tételez fel olvasóinál. A téma fontossága, napjainkbeli aktualitása miatt azonban - nemcsak szakembereknek, hanem minden filozófiailag művelt olvasónak is érdemes elolvasni."

Az Előhívás sorozat helyszíne: Nyitott Műhely - Budapest 1123, Ráth György u. 4.