hirdetés

A public image lebontása

2011. október 24.
Az artisztikus portréfotó főszereplője formálja, szerkeszti, és kineveti a róla alkotott képet. Kertész naplószerű esszékötetei a személyest néhány vonásra redukálták... A Mentés másként mintha ennyiben tényleg más lenne, a 2001 tavaszától 2003 őszéig tartó naplóválogatás ziláltabb, nyersebb, és ily módon személyesebb - Kertész Imre új könyvének bemutatójáról Szűcs Teri tudósította a Literát.
hirdetés

Gyanakvó látogató lép a PIM dísztermi félhomályába, „kultuszokat és ellenkultuszokat alkotunk; projektálunk, kivetítünk a szerzőre, kivetítjük a szerzőt” – dohogja; majd örömmel fedez fel a pódiumbeszélgetés színhelye fölé vetített artisztikus Kertész-fotón egy árnyalatnyi mosolyt. Érdekes fénykép, Burger Barna készítette. Kertész Imre kifogástalanul szabott öltönyben ül egy kis asztalnál, előtte toll, papír. Egyfelől elegáns író-dandy, másfelől mintha tanúvallomást tenni küldték volna az asztalkához. (Ha 180 fokkal elfordítva vetítenék, akkor a PIM ablakán nézne ki, mint aki inkább egy közeli presszóba vágyik.)

Ezen az árnyalatnyi mosolyon kibicsaklik a kultusz. Az artisztikus portréfotó főszereplője formálja, szerkeszti, és kineveti a róla alkotott képet. Kertész naplószerű esszékötetei (vagy esszéző naplókötetei) a személyest néhány vonásra redukálták – az arcélnek csak kontúrjait tették láthatóvá. Hasonlóképpen a dialogikus esszévé stilizált beszélgetőkönyv is. A Mentésmásként mintha ennyiben tényleg más lenne, a 2001 tavaszától 2003 őszéig tartó naplóválogatás ziláltabb, nyersebb, és ily módon személyesebb, gondolja a gyanakvó látogató, és izgul, vajon hogyan látják ezt a könyvbemutató résztvevői.

A vetített portré a jelenlét hiánya: a bemutató elején Morcsányi Géza elmondja, hogy Kertész Imre betegeskedik, nem tudott ideutazni.


Fotó: Burger Barna

A Mentés másként bejegyzései közül Bartis Attila válogat, és ő is olvas fel az esten – kezdetnek máris 2001. április 17-éről (– a mondatok, változtatásokkal, visszatérnek Kertész Jeruzsálem, Jeruzsálem című esszéjében is): „Ha azt mondom, zsidó író vagyok (mert körülményeimre mégiscsak ez a tény nyomta és nyomja rá leginkább a bélyegét), akkor ezzel nem azt mondtam, hogy én magam zsidó vagyok – mert ezt, kultúrámnál, meggyőződésemnél fogva, sajnos, nem mondhatom. De mondhatom, hogy egy anakronisztikus zsidó létforma, a ’galut’, az asszimiláns zsidó létformájának írója vagyok; e létforma hordozója és ábrázolója, e létforma felszámolásának krónikása, e létforma szükségszerű megszüntetésének hírnöke. Ebben a tekintetbe az Endlösung döntő szerepet játszik: akinek egyedül a zsidók kiirtásának kísérlete, Auschwitz a kizárólagos zsidó identitása, egy bizonyos értelemben mégsem nevezhető zsidónak […]. A ’zsidó’ csak az antiszemiták számára egyértelmű kategória.” A Mentés másként bejegyzéseiben a felszámolt identitásért folytatott küzdelem mindennapos gond – elviselhetetlen, hogy az én helyén lyuk van; eközben pedig az én élni, írni akar; azt akarja, hogy meggyógyuljon a felesége, szeretné élvezni utazásait, nem akar öreg lenni, beteg lenni. Mindeközben a Felszámolás című regénnyel, ezzel a furcsa szöveggel kínlódik. Berlinbe költözik, ott szabadabbnak érzi magát. Nobel-díjat kap.

A gyanakvó látogató kultusztól való szorongása oldódni kezd, amikor a házigazda, Szegő János kérdésére – ki hogyan olvas naplót – Dávidházi Péter elmondja azt a Pilinszkytől származó aforizmát, hogy ha egy francia marsall naplót ír, akkor kiderül, hogy úgy élt, mint egy strici; nálunk meg fordítva: a strici naplójából kiderül, úgy élt, mint egy marsall. És hogy ebben a könyvben Kertész lebontja saját public image-ét. A látogató önkéntelenül bólint, amikor a Gályanaplóval való összevetés kapcsán Selyem Zsuzsa azt mondja, hogy az evezőket még nem lehet behúzni, a naplóbejegyzésekben megfogalmazott, egy évtizeddel ezelőtti társadalom- és közbeszéd-kritika most tételről tételre igazolódik. És, teszi hozzá Selyem Zsuzsa, míg a prófétákat nem igazán szeretjük, addig itt Kertész önmagát sem vonja ki ítéletei hatálya alól. A házigazda ezután fölveti, hogy többféle én jelenik meg a naplóban – de minimum három: politikai, magánemberi, irodalmi. Sándor Iván az utóbbi kapcsán Kertésznek a Felszámolás anyagával folytatott küzdelméről beszél. A napló egy tizenhárom éven át tartó folyamat utolsó szakaszának lenyomata – és talán azért tarthatott ennyi ideig a megírás, mert a regény mégiscsak a felszámolás felszámolhatatlanságáról szól, nem is lehet a végére érni. A politikus én pedig több, mint „pusztán” politikai. Kertész Imre nemzetkritikát művel, a Mentés másként helye Gombrowicz és Bernhard naplói mellett van, mondja Sándor Iván. „Neki fognak esni azért, ami ebben a könyvben van”. (Ezt más is így gondolhatja, a kötetből máris mém lett.)

Kertésznél az én története munkaanyag – a személyt egyedül az írás hozza létre, mondja Selyem Zsuzsa. A Mentés másként bejegyzéseit átszövi az öngyilkosság gondolata, és a kérdés: hogyan lehet túlélni. Selyem Zsuzsa szerint Kertész sajátságos derűjével. És írással. Mindezek után érthető, miért érzi Dávidházi Péter torokszorítónak, hogy a naplójegyzetekben többször is az írásképesség elvesztésétől való félelemről esik szó (esztétikai értelemben – de technikailag is: a könyv egyben a laptop-használatra való kényszerű átállás története.)

„Egy radikálisan személyes könyvet, amíg végül semmi sem marad.” 2003. október 17-én a naplóban felbukkan a legújabb regény ötlete.



Kertész Imre Mentés másként – Feljegyzések 2001–2003 című új kötetének bemutatója 2011. október 18-án a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. A könyvről beszélgettek (balról jobbra): Dávidházi Péter irodalomtörténész, Sándor Iván író, esszéista, Selyem Zsuzsa esszéista, kritikus. Moderátor: Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője.
A kötetből Bartis Attila olvasott fel (a képen jobb oldalon, háttal). Fotó: Magvető.


Szűcs Teri

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.