Ady-est a Merlinben

2010. november 2.
Ady Endre életéről szóló előadását mutatja be a Kaposvári Egyetem a Merlin színházban november 9-én.

„Vallom és hirdetem, hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb, mint az élet. Mindig szép és mindenütt. Fetrengett a lelkem sokszor porban is, sárban is. De mindig új és új magasságai jöttek az életnek. Az élet szent, szép, hatalmas és értékes valami. A sárban is szép, a szűz havasi tetőn is. Mert mélység és magasság az élet.” (Ady Endre: Itthon vagyok)



Ady Endre, a XX. század talán legnagyobb magyar költője, totális lázadója, a Nyugat vezéralakja, lobogója, reklámja volt. Már életében legendává vált, gyűlölték és rajongtak érte, támadták és utánozták. Nemcsak tabukat döntögető, költői forradalmat megvalósító versei és hatalmasra növelt énje, hihetetlen öntudata váltott ki felháborodást, hanem a polgári normákra fittyet hányó életmódja is: halálosan szeretett egy nála idősebb, férjes, ráadásul zsidó asszonyt – akihez azonban nem tudott hűséges maradni. Huszonöt éves kora óta küzdött fátumos-halálos betegségével, egyre több és több időt töltve szanatóriumokban, „rongyolt” egészsége gyógyítgatásával – és utolsó leheletéig imádta és dicsőítette az életet. Harcolt ellenségeivel, szerelmeivel, az alkohollal, a nikotinnal és saját magával. Őrülten szeretett és sohasem volt boldog. Jövedelmeiből kényelmesen élhetett volna, mégis állandó anyagi gondjai voltak. Mit lássunk benne: a zsenit vagy a neurotikus, érzékeny, modern embert? Esetleg a költő-váteszt, a magyar Messiást? Mi ő inkább: a szerelem betege vagy narcisztikus, egocentrikus férfi? A sor folytatható. De beszéljenek a versek.
 
Szereplők: 
Czakó Julianna, Deák Péter, Gergely Rozália, György Zoltán Dávid, Krajcsi Nikolett, Lakatos Máté, Mohácsi Norbert, Rajner-Micsinyei Nóra, Sipos György, Tolnai Hella, Varga Norbert, Vlasits Barbara

Az est anyagát összeállította: Rupányi Izabel
Díszlet-jelmez: Nagy Judit, Szabó Katalin 
Rendező: Magács László
Köszönjük az előadásban használt ékszereket a Kokett Collection-nek. 

Jegyár: 1 500 Ft, diák: 1 200 Ft, SZFE diák 500 Ft 
Irodalmi bérlet érvényes!
Jegyek kaphatók a MERLiN Színházban (V. Budapest, Gerlóczy utca 4.)