hirdetés

Áfra János: Az éj felé

2018. december 30.

A Szépírók Társasága a Literával közösen felolvasóestet szervezett Tandori Dezső születésnapjára, december 8-ára, a Szimpla Kávézóban. Az író huszonnégy verseskötetét sorsolták ki a fellépők között, akik a kötetekre reflektáló szövegeket írtak. – Áfra János versét olvashatják.

hirdetés

„úgynevezett fiatal költők mind gyakrabban
idéznek téged, mottóul vesznek,
lemállik a szépségek máza" (T. D.)

Az éj felégetése a madarakkal kezdődik,
széncinegék támadnak a frissen festett tömbök felől,
hajnali forgatag indul az etetőben. Már elkoptak
a poloskák, ezért a csőr kevesebbet matat a nyílászárók
és a fal közti résekben. Csömör a hústól. A hullák
és ocsmány férgek után a napramagokkal telehintett bódé
az erkélyen maga a megváltás. Így nevezni persze túlzás,
kilépő csak, ahonnan még lendületet sem vehet az ember
egy jókora zuhanáshoz. Itt töltöm a végigkínlódott időt.
Olykor átesek a negyedikről a szomszéd tömbök életébe,
amelyet tavasszal megint elrejtenek a lombok,
aztán a játszótéri gyerekek fejére a víz újra csöpögni kezd
a klíma kültéri egységéből. Hiányzó sikítozás
a tél vállán fészkelődve: az állati unalom csöndjével
szenvedem el e játszmát. Hajnalban a mi oldalunkon
kifehérednek az arcok, míg a túlsó tábla árnyékban marad,
így indul a nap, felsorakoznak és újra elbújnak a bábuk
az üveges négyzetek mögött. Nem tudni, kivel
vagyunk, ki ellenünk, ki kalkulál és a mikorról ki dönt.
Utólag, már ülve a kávém fölött, nehéz vissza-
idézni a másik léptéket is, hogy mennyi madár
és hogyan került elő az égből, hány perc alatt
pontosan miféle irányváltásokat vétettem el,
amíg a négyzetrácsos üveg mögött bontakozó mozgás
helyett a másik képernyőre vetült tekintetem.
A tévében másféle magasságok és mélységek,
szinte igazságok és álhírek füstölgő járata robog.
Bizonyíték a szervetlen életre, hogy gépek
vagyunk, az idegentől való rettegéssel feltöltve,
és csipegetünk a kihalástól való félelem jajai közt:
menekül, aki menekülhet. Annyian sem maradtunk,
mint a cinegék, akik majd kézbe veszik az irányítást,
ha mind kijutottunk az égő erdőből. Akkor lesz csak igaz
a költészet, ha majd ők, mint naprát, széttörik szépen
a nyelvet, és nem marad, aki felcsipegesse a képpontokat.
De merre induljunk, hogy ne legyen több
nagy helyzetet szolgáló, fizetett mozdulat? Élni
a magunk változatát, kijátszani minden kombinációt,
ez a szabadság. Semmi bonyodalom, csak a pontok
közti végtelen távolságok kinevetése nyitott szájjal.
A lényeget úgyis a halál parancsolja össze,
pillanatot teremt, mikor már nem érdemes
kimondani a neveket. Aztán sem a villamos bimjét,
sem a vonatok bamját nem sodorja többé közel a szél
az ablakokhoz. Majd beszélhetsz magadról, egyebekről
valahol máshol, valahogy másként, felemel úgyis,
aki felemel, és ettől kezdve a lényeg lesz a lényeg,
a bonyolultan egyszerű, a semmi. Mehetnél még,
de a boldog nap végén már nem akarsz sehová. Az emlék-
vesztés megnyugtat, többé senki nem hazudhat,
mert a dolgok az éjben végleg összecsúsznak.
Csak a fák dolgoznak tovább a levegőben és lent, mélyen,
hogy ami maradt: vesszen, éljen, vesszen, éljen, éljen.

Fotó: Oláh Gergely Máté

Video: Kis Norbert

Áfra János

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.