Áfra János

elúszik

kérlek, ne súgd meg senkinek…
meséltük sokszor,
                         hát újra minek? −
azért neked elfecsegem
      halkan − talán csak álmodunk,
mikor nem egymás karjai közt
                             szárazra fáradunk −
          a többit tudhatod,
                         hisz gondoltam,
                    érezted,
                                elnyomtam,
       és te elkötözted −
 emlékező hajad
torkodon fennakadt annyiszor,
mégis remegve
                nyelted le újra
barna tincseid, hogy reménybe
             ne fojtsd mintha
                      boldog életem…
mintha érezném még
                      az illatod − ahogy
 két féltekém hangolod,
   ajkaid összeérnek bennem,
     de ha forró a szád, szédülök,
     és oszlik aszimmetriám,
piros arcomon nyomod
                    fennakad, vénülök −
          majd eső jön, ívesen
       hűlnek szájszéleid és törött
                  szavak hullanak elém −
fülelek, de nem tudlak újraépíteni,
csak az volt, ami van,
             hangod nincs jelen,
                                  l      s       i
                             e      ú      z       k
     talán, talán, talán…                                 l
                                        három perc                 i
                      és elfelejtelek,                                     k
               (jobb)                              (bal)          
            ha mégis                       ha mégsem
     édeskés bódulat               gyengülő iszony…
csak kábulat a nyirkos asztalon,
                corpus callosumom Te Vagy!
nem vágyom már
                  másodmosolyokkal
     terhelni ágyamat,
idegen  bőrökön koptatni
    szürkülő arcomat,
                       mégis muszáj
magam helyett  képekkel
        szakadnom
álmokba, hisz nedveket
                   átvedlő kezeddel
csak ott érintesz,
               már csak ott tiszta
    meleg tenyered,
                           ahol érzem
        fagytól deres alkony-
       tarkómon éhes
             tekinteted, ahogy
még utoljára kagyló-
   fülembe belenyalsz és
        kiráz a hidegs

Debreceni Disputa, 2010. január
 
TARTALOMJEGYZÉK
 
Küszöb
Berta Erzsébet: Forrás és piszoár
 
Főtér
Ébli Gábor: Kakukktojás a múzeumban
      Kronologikus, tematikus és meglepetésszerű rendezések
      állandó kiállításokon
 
Macskakő
Fátyol Zoltán: Barlangrajzolók
      Cromagnoniak
László János: [lélekdonor]
      [üzenetküldő]
Kővári Attila: Fakulás
      Az idő
      A Szappan
Áfra János: elúszik
 
Kapualj
Kele Csilla: Pénz, paripa, fegyver
      Interjú debreceni kulturális intézmények vezetőivel
      a változásról és a krízisről
Józsi Lajos: A cívisváros 1944-es bombázása
 
Árkádok
Katona Vilmos: Múzeumépítészet – reprezentáció
      és exhibíció között
      A müncheni Kunstareal az időben
Kádár Bálint: Gyalogos belváros (II.)
      Debrecen belvárosfejlesztéseiről
 
Lépcsők
Mirja Jőgi: Pluralica – kultúrák fegyvere
Nyiri Péter: A Magyar Nyelv Múzeuma
Mezei Gábor: Közös nevező (Csobánka Zsuzsa: Bog)
 
Műhely
Kovács Szilvia: Város és muzealizáció
      A régi Bécs kulturális emlékezete
Szálkai Tamás: A Debreceni Egyetem Aulájának
      címeres üvegablakai
Bódi Katalin: Női messiások


A lap korábbi számai letölthetőek:
http://www.deol.hu/main.php?x=disputa-archivum