hirdetés

Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

A litera szerzői Nagy Könyvekről

2005. augusztus 1.
Minden otthon polcán akad legalább fél méter Dumas: A három testőr meg a Húsz év múlva ötven centit együtt biztos kitesznek...  
hirdetés

Minden otthon polcán akad legalább fél méter Dumas: A három testőr meg a Húsz év múlva ötven centit együtt biztos kitesznek. Aztán akadhat egy Ange Pitou vagy Egy orvos naplója is a sorban. Ezek Dumas, az idősebb művei, őt erősebb grafománia gyötörte, mint az erkölcsdrámák területén tevékenykedő (ld. A kaméliás hölgy) törvénytelen fiát. A fiúra az ítészek csak legyintenek, de az apáról azt mondják, roppant leleményes (fúj!), könnyed stílusa, humora nemegyszer megnyerő (undor!), termékenysége csodálatra méltó. De könnyű keze rossz utakra vitte (sic!), élete során nem győzte hajszolni a könnyű siker és a történelemhamisítás lehetőségeit.

S pont az ilyen tehetségherdáló hamis proféták hoznak létre olyan életműveket, amelyek unos untalan keresztezi az olvasó tétova sétáját az irodalom labrintusában. Lássunk világosan: csak a lusta diákok kedvelik a rövid könyveket, mindenki más vaskos kötetekre vágyik, amelyekbe beleköltözhet, amelyek szereplőit személyes ismerősökként köszöntheti napra nap. És Dumas papa is azt szereti, ha heteken át sugdoshat fülünkbe édes hazugságokat. És tényleg milyen édesek! Mint az olvasztott méz.

Ezért írta meg a Monte Cristo grófját is. Legtöbb kiadásában három kötet, legalább ezer-ezerötszáz oldal, és nem egy tekintetben korbácsolja fel alantas ösztöneinket. Több mint 150 éve már – 1844-45-ben jelent először meg – hogy tömegeket hódít magával a regény, amelyben elmerülve az olvasóban az észnélküli továbbolvasás óhaja és a bosszúvágy hatalmas tarajos hullámokat vet. Ha kezünkbe vesszük, elveszhet a világ is, mert a mi szívünk csak szegény Edmond Dantesért remeg.

Edmond Dantest nehéz nem megszeretni, ahogyan kiáll elénk: tizenkilencéves, csinos, becsületes, tehetséges fiú, még félárva is. A gyermeki szeretet, a viszonzott szerelem és a kötelességtudat feszíti a keblét, ha egyáltalán valami. Politizálni éppenhogy nem szokott. Azt persze tudja, hogy Napóleon Elba szigetén raboskodik, de mivel haldokló kapitányának (ld. „kötelességtudat”) megígérte, szívesen kikézbesít onnan egy levelet Párizsba.

Az irigység, az ostobaság, a féltékenység és a törtetés – azaz az ezeket megszemélyesítő regényszereplők – lépnek szövetségbe, hogy ezt az ártatlan ifjút eltiporják. Látszatra kis halnak tűnik Edmond, de esete példázza, ha lehetőség nyílik eltiprásra, habozni kár, minden kis tiprás nagy eredményeket hozhat. Kiderülhet: éppen ezzel simul el az út, nyílik meg a horizont.

Edmond a gonoszak összjátékából várbörtönbe jut mint „dühös bonapartista.” Személyes szerencsétlenségére Napoleón száznapos uralkodása pont erre az időszakra esik, és a buzgó jóakarói által írt beadvány, amelyben Edmond a diktátor trónra jutásában végzett – egyébként nem létező – érdemeit ecseteli, a gyors bukás után még mélyebbre löki az ifjút a sötétségbe. Mi marad: ablaktalan zárka, doh, rohadt hal, penészes leves, jobb híján Istenhez siető kusza gondolatok.
If várának börtönében derül csak ki igazán: Edmondunk milyen tiszta, üres tudat. Vagy buta fiú, mondjuk így? Ó, nem! Amikor a szomszéd cellában raboskodó Faria, hősünk fárosza, szellemi világítótornya átássa magát tömlöcébe, és feltölti humán és reál tudományokkal, gyűlölettel és bosszúvággyal, Edmondban is aktiválódnak egyes képességek. Érzi, menni fog: egyszerűen halottnak tetteti magát, a tengeren kiúszik a legközelebbi szigethez, kiássa az abbé kincsét, aztán kicsinál mindenkit, aki tizennégyéves senyvedésének elősegítésében tevékeny részt vett. 
A drámai cselekmény voltaképpen ennyi. A közel kétszázötven oldal során felgerjedt düh és nemes méltatlankodás ezerkétszáz oldalnyi furmányos bosszúban cseng le. Hosszú, fokozatos, ismételt kielégülés – mindenképpen nagylelkű ajánlat, a mai rohanó világban meg különösen.

Mindannyiszor egy messzi pontból indulunk, de bízhatunk Dumas apóban, minden mellékesnek tűnő szál fontos, és maga a titokzatos Monte Cristo grófja fogja és mozgatja az összeset. Ő az egykori tisztaszívű Edmond maga, aki mostanra zord, rezignált, és kegyetlen lett, ellenségei egy-egy megjegyzésére hidegrázósan megremeg, és azt mantrázza magában: „Istenem! Őrizd meg az emlékezőtehetségemet.”
És az megőrzi. Egy bűn sem marad bosszulatlan, szerencsére a sok gonosz annyira esendő, hogy egymás ellen is szépen ki lehet őket játszani, mert Edmond börtönbejuttatásán túl is követtek el bőven szörnyű bűnöket, úgy mint hazaárulás, sikkasztás, csecsemőgyilkosság és házasságtörés, hogy csak pár jelentősebbet említsek. De ezek már csak ilyen velejükig gonosz emberek, nem szeretik még a saját gyereküket sem. Amikor aztán minden érintett csődbe megy, megőrül vagy öngyilkos lesz, Monte Cristo úgy dönt, hogy csendben félreáll, hiszen a legfőbb hatalom mégiscsak Istennél van. Vagyis: ezek után már akár nála is lehet.

Feminista széljegyzet: Monte Cristo a végén nem a vele egyidős, tehát kb. negyvenéves, a bosszúhadjárat miatt megroppant idegzetű régi szerelmével távozik, hanem húszesztendős „gyámleányával.” No lám, ez a halálosan kiábrándult férfi is inkább csípi a zsenge husit. A fonnyadó Mercédes meg kisírhatja a szemét. Mert ha már vágyálmok teljesítésére szerződtünk, ne hagyjunk a sztoriban középkorú nőket.

Ha közben nem vált volna világossá, a végére beteljesedik a morál: ha elég a pénzed, a világ ura vagy, kéjes aprólékossággal leszámolhatsz mindenkivel, aki valaha csak egy kicsit is ártott… Sötét üzenet ez, és még csak nem is keresztényi. De néha még elgondolni is mámor!
Titokban mindannyian Monte Cristo grófjai vagyunk.

Szécsi Noémi

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
Jó napot kívánok! Jó napot kívánok! 2014-11-11 22:19

Én már annyira összezavarodtam, igazán nem látok nyomorunkból, ahová pár hozzászólás alatt jutottunk, más kiutat, minthogy hitelre vásárolt okostelefonjainkkal világítsuk meg az eget és írjuk fel végre a felhőkre, hogy álljon ki Szécsi Noémi, ha mer, egy újabb Monte Cristo-kritikával! Igazán tartozik ezzel az...az...embereknek!

igaztiborc igaztiborc 2014-11-07 23:32

Az Íliászt, az Odüsszeiát, az Aeneist - esetleg Dante Isteni Színjátékát pedig haladéktalanul meg kell semmisíteni. mert túl régiek.

Kriptomán_ Kriptomán_ 2014-11-07 19:25

Éppen erre a semmitmondásra és sótlanságra utaltam az előbb, pedig nem is te kezdted. Miről is beszélünk...?

szanna szanna 2014-11-07 17:58

Jézusom! Figyelni kell a dátumot is az írásoknál?! Francba... tele vannak a polcaim kilenc évesnél idősebb könyvekkel... én egészen eddig abban a hitben éltem, hogy az írások az idő múltával sem veszítenek semmit minőségükből, értékükből... ha "blama" véleményt formálni egy kilenc éves "kritikáról", akkor mekkora blama egy több, mint 150 éves könyvet egyáltalán említeni is?! Arany Jánost, Petőfi Sándort, József Attilát, Ady Endrét, Jókai Mórt (és még sorolhatnám) meg még tanítják is... "tiszta, szívet melengető nekrofília."
Jó napot kívánok...

Kriptomán_ Kriptomán_ 2014-11-07 16:54

:-) A dátumot én sem figyeltem, azt hittem, új. Szép kis blama.

Jó napot kívánok! Jó napot kívánok! 2014-11-06 21:27

9 éves cikkbe ilyen hevesen, mint egyesek előttem, belemászni - tiszta, szívet melengető nekrofília.
A "tiszteltírónő" pedig vegye tudomásul, hogy zámbódzsimi is azért volt jó, mert nagyon sokat énekelt szépen és népszerűsége az égig ért, tehát minden akarata ellenére ez a minden fronton felgyülemlő mennyiség egy idő után átcsapott kérlelhetetlen és megkérdőjelezhetetlen minőségbe. És ugyanezen marxista alapokon nyugszik az éppoly érinthetetlen, az emberekről embereknek mesélő öreg Duma mester személye és munkássága.
El a kezekkel tőle! Csúnya Írónő!

Signor Formica Signor Formica 2014-11-05 19:39

hejj, ez a montekrisztó! de bezúgott a diskurzusba! nincs mese, van az úgy, hogy a 19. századi poppal nem lehet szarakodni..

szanna szanna 2014-11-05 15:03

Ez egy csodálatos mű... emberekről szól, embereknek.
Megjeleníti az "emberség" minden oldalát. Természetes, hogy az olvasó könnye(de)bben azonosul pl. a szépséggel, gazdagsággal (szinte fürdik benne), mintsem elgondolkodjon a bosszú "értelmén".
Érdekes megvilágításba helyezi a művet és szerzőjét (és/vagy önmagát...?!) a kritikus írása.
Mint "kritika", itt-ott döccen - pl.: "hamis proféták hoznak létre olyan életműveket, amelyek unos untalan keresztezi az olvasó tétova sétáját".
...

Én imádtam olvasni a Monte Cristo grófját. Ha lesz időm, újraolvasom .
Ezt is érdemes, bár én kevésbé éreztem gördülékenynek, mint a Művet, ami ihlette ;-)
http://axioart.com/tetel/dumas-alexandre-mutzelburg-adolf-a-vilag-ura-dumas-g_828733
Jó olvasást Mindenkinek!

Kriptomán_ Kriptomán_ 2014-11-05 13:37

Kár, hogy a hozzászólások legnagyobb része csupán a felvett pózok kibontása tekintet nélkül arra, mikor válnak pontatlanná, sőt nevetségessé - különben még beszélni is lehetne erről a témáról, persze a Kommunista Monte Cristo-t sem kihagyva.

árpád árpád 2014-11-04 21:23

Mióta író az, aki beszennyezi a fehér lapot? Ezzel mindent elmondtam a menyecskéről, mert több szót nem érdemel.

natasa19 natasa19 2014-11-04 19:17

A felszínes és kicsit leegyszerűsített kritikát olvasva az a kérdés merült fel bennem, hogy mégis hogy lehet ez a regény a világirodalom egyik kiemelkedő regénye, máig is népszerű, ha valóban olyan, mint amilyennek Szécsi Noémi leírta. Szerintem a "kritika" elég gyenge és szőrszálhasogató,próbál aktuális és modern lenni.Nem illik erre az oldalra.

drhook drhook 2010-12-25 23:38

Mélyen egyetértek az előttem szóló SWANN-nal. Csak annyit tennék hozzá: a "kritikus" nagyon egyéni és "mai" akart lenni. Nem sikerült neki, amit irt az egy önelégült ,durcás, ostoba és bunkó dolog volt . Szégyellje magát.

Banbu Banbu 2010-11-01 00:18

Személy szerint szintén borzasztóan "gyengének" találom a kritikát. Amikor olvastam a könyvet, én is furcsálltam kicsit a történet már-már maszturbatív jellegű basszú-kiteljesítő vonalát, de igazából ez a könyv nem magáról a bosszúról szól, hanem arról, hogy ha már egyéni igazságszolgáltatásra adjuk a fejünket, miképp tudunk megmaradni embernek.

swann swann 2008-08-03 20:48

Ime egy író kritikája a világirodalom egyik olyan remekművéről, amely nemzedékeken át hatott, amely nemzedékeket nevelt fel - többek között írókat is -,és amelyet a kornak megfelelő legtisztább és legmélyebb emberi érzelmek hatnak át. Vajon ilyen "kritika" olvasta után hány tizenéves kezébe kerül jószívvel ez a könyv? Szécsi Noémi tévedésben van a kritika szó eredetét és tartalmát illetően. Ugyanis a kritika valóban hibát keres, de jobbító szándékkal. Ez azonban nem egy kritika volt, mindössze "rohanó korunk" szülte gyors firkálmány - kiváló szegénységi bizonyítványaként egy láthatóan irigy, gyűlölettel és rosszindulattal teli, mellesleg meglehetősen buta Kislánynak. Aki ennyit értett meg a Monte Cristo-ból, azt nagyon tudom sajnálni. Nem érti a szimbolikát, nem látja a sodró meseszövés mögötti Lényeget, azt, ami A. Dumas-t a legnagyobb írókká tette. Úgy tűnik, az író minden erkölcsi, filozófiai és egyéb tanítása lepörög újsütetű írócskánkról. (De az indulatok nagyon ott vannak...ennyi legalább lejött neki.) Ami nem is volna nagy gond, hiszen a butasága és a rosszindulata a saját baja, de Író. Az írók - már a jó írók - lámpások, tanítók, a műveik tanítanak, nemzedékeken át hatnak, mélyen megülnek a egyéni és kollektív tudattalanban. Hogy mást ne mondjak. Fájdalmas, hogy egy írótól ilyen minőségű vakarmányokat lehet olvasni, és még fájdalmasabb, hogy nem tudja, alázat kelletik ahhoz, hogy az ember Tanítóként a hangját hallassa. Az az alázat, többek között, ami Edmond Dantes-t elhajózásakor emberré teszi - és nem Istenné. Tessék újra elolvasni a könyvet, figyelmesen. A feminista széljegyzethez ennyit: a feministák egykoron a nők jogaiért harcoltak. Ma nagyon sokan nem mások, mint anyuka-apuka soha felnőni nem akaró, örök kislányaként megragadt, neurotikus, agresszív, önmagukat nem találó, ostoba libuskák, akik férfibbak akarnak lenni a férfiaknál. Tisztelet a kivételnek. Nos, az a széljegyzet, amit Szécsi "feministaként írt" kissé hibádzik. Csak éppen a lényeget nem érti, egyéb baja nincsen. Monte Cristo lelki megtisztulása, a végképp Gonosszá válásból való visszatérte csak úgy lehetséges, hogy szembesül a régi énjével és vele a teljes múltjával. Mercedes a Múlt, az a múlt, amelyet mindenestől el kellett hagynia ahhoz lélekben, hogy túléljen és véghez tudja vinni a jövőbeni tetteit. Széljegyzet tőlem, Szécsi önreklámjára (saját honlap) utalva: aki önmagát gonoszként, irigyként, rosszként és általában súlyosan negatívan határozza meg, azt nem szerették a szülei. Az csak HISZI magáról, hogy szerették és szeretné, ha szerették volna. És akinek ilyen zavaros az énképe, ráadásul még olyan buta is hozzá - mint tudjuk, a diploma nem ad észt, sem írói tehetséget -, mint amilyennek Szécsi látszik, annak inkább jobb volna kapálni menni, mintsem hülyeségekkel tömni és megmérgezni emberek és emberpalánták lelkét.