hirdetés

Alice Munro, aki apró világokból építi az egyetemest

2013. október 13.

A friss Irodalmi Nobel-díjas Alice Munróról kérdeztünk négy olyan alkotót, akik ismerik és szeretik az írónő életművét. Bán Zsófia, Gács Anna, Nagy Ildikó Noémi és Turi Tímea elemezte Munro nőalakjait, stílusát és motívumrendszereit.

hirdetés

Alice Munro a tizenharmadik nő, aki elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, az akadémia először díjazott olyat az elmúlt 112 évben, aki szinte csak novellákat ír, ráadásul ő az első kanadai díjazott, aki elnyerte a legnagyobb irodalmi elismerést.

A nyolcvankét éves szerző díjazása nem lepte meg annyira a közvéleményt, mint tavaly Mo Jen, hiszen nemcsak ismert és sokak által olvasott szerzőről van szó, hanem olyanról, aki hazája elismerései mellett számos nemzetközi díjat is megkapott már. A magyar olvasók is szerencsések lehetnek, hiszen Munro számos könyve olvasható magyarul is. - A bejelentés után a Litera meg is kereste Munro fordítóját, Mesterházi Mónikát, és kiadójának, a Parknak a szerkesztőjét, Tönkő Verát is, akik az örömük kifejezése mellett számos érdekességet meséltek az írónőről. Most négy olyan alkotót kértünk meg, hogy kommentálják Munro díjazását, akik szeretik és ismerik a szerzőt: Bán Zsófiát, Gács Annát, Nagy Ildikó Noémit és Turi Tímeát.


Gács AnnaGács Anna szerint, aki a Literától tudta meg, hogy Alice Munro nyerte az idei Nobel-díjat, két dolog miatt is remek választás Munro. Egyrészt jó, hogy egy novellista nyerte az elismerést, ezzel magát a műfajt is díjazták, másrészt jó, hogy nem egy látványos életművet tüntettek ki, és nem a politikai, társadalmi aktualitást tartották szem előtt. Bán Zsófiát az egyetemen érte a hír: „Az órám végén az egyetemen berohantam a szobámba, hogy elérjem az online kihirdetést (hátha Nádas!), de már csöngött is a telefon, és Károlyi Csaba mondta a hírt. Elmondhatatlanul örültem, már évek óta ő a favoritom az angolszász irodalomból - most sajnálom csak igazán, hogy nem fogadtam” - mondja. A kanadai születésű Nagy Ildikó Noémi különösen örült a döntésnek. „
Egy Svédországban élő barátunk ilyenkor mindig felhív minket pontban egykor, hogy elsőnek közölje a Svéd Akadémia döntését. Hallottam a telefoncsörgést a másik szobában, és füleltem, hogy mi lesz Laci reakciója. Mivel nem volt örömujjongás, sejtettem, hogy nem Nádas Pétert hirdették ki győztesnek. Benéztem a Facebookra, és 13:01-kor Csuhai István posztjából tudtam meg az eredményt. Nagyon örültem, hogy a kanadai Alice Munro kapta a díjat, hisz Magyarország után a szülőhazám, Kanada áll hozzám legközelebb.”

Turi Tímea szerint „egy igazi magyar olvasó már évek óta olyan elszántan drukkol Nádasnak, mintha a Nobel-díj a nemzeti válogatott írók világbajnoksága lenne, így eddig minden évben, amikor nem Nádas nyert, az a magyar olvasó például, aki én vagyok, mindig kicsit szomorúan bólintott, hogy "ez is egy megérdemelt díj", "igen, őt is jobban meg kéne ismerni", satöbbi, satöbbi. Most azonban olyan megelégedéssel és örömmel olvastam, hogy Alice Munro kapta a díjat, mintha egy rokonom, mondjuk egy évente háromszor látott nagynéném kapta volna a kitüntetést, de legalábbis egy kedves szomszéd néni, akivel néha, amikor összefutok, meg tudok beszélni pár számomra nagyon fontos dolgot, mert épp olyan közel van és közben persze távol, hogy ezekről a dolgokról beszélni tudjak vele.”

Bán Zsófia nagyon régóta szereti Munro novelláit: „lenyűgöznek, letehetetlenül beszippantanak, és csak csodálni tudom a mesterségbeli tudásának ezt a kimagasló fokát. És nagyon örvendetes, hogy noha a magyar fordítások gyakran késlekednek, az ő írásaival már több kötetben is megismerkedhetett a közönség, ráadásul Mesterházi Mónika kiváló fordításaiban.” Bár még eddig nem tanította Munrót az egyetemi hallgatóinak, az ELTE Amerikanisztika tanszékén belül működik egy kanadisztika alprogram, ott bizonyára kitüntetett helye van a kurrikulumban.

Nagy Ildikó Noémi  Norton Anthology of Short Fiction című könyvben találkozott először Munro nevével és a Royal Beatings című novellával. „Ezt az antológiát tankönyvként használják az amerikai iskolákban, de később az ELTE amerikanisztika szakán is ebből tanultunk. A Norton Anthology sorozatnak ez a kötete hatalmas, ezer oldalas könyv, ha ágyon fekve olvasol, behorpad tőle a hasad.” Nagy Ildikó Noémi Kanadában a középiskolában nem tanult Munróról, de ismerte. „Azért olvastam ezt a novellát, talán mert láttam, hogy kanadai író, Ontario tartományban él, közel ahhoz a városhoz, ahol anyukám felnőtt, Windsor, Ontarióban. Azt a világot idézte fel, amit anyukám gyerekkori fényképein láttam. Ahogyan a Royal Beatings novellában Flo, az én nagymamán is egy kis bolt tulajdonosa volt.”

Gács Annával ellentétben Bán Zsófia úgy gondolja, hogy a Svéd Akadémia egy nagyon is nagy és látványos életművet tüntetett ki, és külön örülök annak, hogy ezzel a gesztussal, az általános trenddel szembemenve, a novella műfaját odatették a regény és a költészet mellé. „Ebben persze annak is szerepe van, hogy az angolszász irodalomban lehet novellistaként is nagy írói karriert befutni, nem erőltetik a szerzőket a regény felé, és Munro már jó ideje kanonizált nagymesternek, a novella nagymesterének számít.” Nagy Ildikó Noémi is kiemelte, mennyire fontos lépés volt az akadémiától, hogy novellistát díjaztak: „Általános vélekedés, hogy valaki akkor válik „nagy íróvá", ha regényeket ír, amikben az élet, a történelem, a társadalom, az emberiség nagy kérdései kerülnek terítékre, de hozzám a novellák ‘kisebb’ világa közelebb áll, szívesebben olvasok és írok novellákat, kisprózákat. A novella nehéz és komplex műfaj, minden mondat számít, egész világokat kell megteremteni néhány oldalon. Nem nevezném ‘kis’ mesternek Munrót, inkább olyan nagymesternek, aki miniatűrökből, aprólékosan kidolgozott kis világokból építi fel az egyetemest. Az akadémia döntése valószínűleg azt a véleményt tükrözi, hogy a rövidpróza egyenrangú a nagyobb formákkal. Alice Munro képes tenyérnyi felületen olyan gazdag világot festeni, mint mások egész falakat betöltő vásznakon.”

Arról, hogy vajon a Svéd Akadémia szempontként tartotta-e maga előtt, hogy női szerzőt díjazzon idén, Bán Zsófia azt gondolja, hogy lehetséges, hiszen “a díj megalapítása óta eddig összesen 13 női szerző akad, ami azért több mint száz év távlatában nyilván nekik is feltűnt. De Munróval olyan szerzőt díjaztak, aki amellett, hogy nő, vitán felüli kvalitást képvisel.” Turi Tímea bevallja, hogy nem egy elszánt Munro-rajongó, például egyetlen mondatot se tudna idézni kapásból, viszont - mondja - „egy csomó tájat látok magam előtt, amikről nála olvastam, egy csomó figurára emlékszem, akikkel nála találkoztam, akiket mintha tényleg ismernék, ezeket a történeteikben megszokhatatlan otthonosságot kereső nőalakokat, akikről most egy kicsit többet fogunk beszélni. És ez jó.”

„Ha Alice Munrót olvasol, azt érzed, hogy itt valami nagyon ‘furcsa’. Minden motívum, helyzet, karakter kicsit groteszk, baljós. Olyan írók jutnak eszedbe, mint Flannery O'Connor, Erskine Caldwell, Carson McCullers vagy Eudora Welty, akik az amerikai, déli novellisztika mesterei. Az amerikai dél földrajzi elhelyezkedése, kultúrája távol van Közép-Kanadától, ahol Munro írásai játszódnak, más világ történelmileg, társadalmilag, a közös bennük mégis az a hagyomány, amit gothic irodalomnak nevezünk. Munro esetében az úgynevezett Southern Ontario Gothicról van szó, és az amerikai Southern Gothic irodalommal áll kapcsolatban. Munro olyan témákat dolgoz fel, mint a morális hipokrízis, az emberekben rejlő gonoszság, az értelmetlen erőszak, egyáltalán a belterjes, csendben rothadó kisváros világa, éppen úgy, mint a fent említett néhány író sok ezer kilométerre, az USA déli államaiban” - részletezi Nagy Ildikó Noémi Munro motívumrendszereit.

Munro nőalakjaival kapcsolatban pedig kiemelte, hogy hősei sokszor ki vannak szolgáltatva a társadalmi közegnek, apáknak, férjeknek, főnököknek, mégis képesek megállni a helyüket. „A feminizmus számomra azt jelenti, hogy lehetőségem van rá, hogy függetlenül attól, hogy nő vagyok, meg tudjam valósítani magam különböző nemi, társadalmi, vallási stb. skatulyáktól, reguláktól, elvárásoktól szabadon. Munro női szereplői is mintha erre törekednének, egy olyan világra, amely megengedi, hogy egyszerűen ‘csak’ embereklegyenek” - mondja. Ezt erősíti Bán Zsófia is, aki szerint Munro annyiban vállalja, hogy műveit feminista szempontból olvassák, amennyire az a szövegeiből nyilvánvaló, hogy a női sorsok gazdag, összetett ábrázolása különösen fontos számára. „A vállalás bele van építve a művébe”.


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.