Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély
A Park Kiadó ajánlata
Alice Munro Kanada és a teljes angolszász nyelvterület egyik legnépszerűbb novellistája, számos észak-amerikai és nemzetközi díj birtokosa. Csend, vétkek, szenvedély című műve, mely nyolc történetet fog egybe, 2004-ben felkerült a TheNew York Times tíz legjobb könyvének listájára.
- 2007. április 10.
Munro egy regényt (novellafüzért) és tíz novelláskötetet írt. Változatos, hosszú életútja során sokfelé élt és sokféle foglalkozást űzött, személyes élménye a hol gyönyörű, hol félelmetes kanadai táj is. A lélektani realizmus híve, női intuícióval, empátiával teremti meg a kapcsolatok légkörét, ki nem mondott feszültségeit. Szeret, nem szeret… című kötete 2005-ben jelent meg a Park Kiadó gondozásában.
Író: Alice Munro
Cím: Csend, vétkek, szenvedély
Fordító: Mesterházi Mónika
Kiadó: Park Kiadó
Kötés: keménytáblás, védőborítóval
Oldalszám: 364 oldal
Bolti ár: 3000 Ft
Részlet a Hamarosan című novellából:
Juliet elmesélte Samnek:
– Azt mondta, szerinte gyalázat volt, amit veled műveltek.
– Igen? Tényleg? És te mit feleltél neki?
– Nem tudtam, mit mondjak. Fogalmam sem volt, mire céloz. De nem akartam, hogy feltűnjön neki.
– Nem.
Juliet leült az asztalhoz.
– Innék valamit, de a whiskey-t nem szeretem.
– Szóval most már te is iszol?
– Bort. Magunk csináljuk a borunkat. Mint mindenki az öbölben.
Mire Sam előadott neki egy viccet, amelyet korábban sosem mondott volna el neki. Egy házaspárról szólt, akik bemennek egy motelba, és azzal ért véget: „Hát most ugyanaz a helyzet, mint amit a lányoknak szoktam mondani a vasárnapi iskolában: az embernek nem kell innia meg dohányoznia, ha jól akarja magát érezni.”
Juliet nevetett, de érezte, hogy elpirul, mint Charlie mellett.
– Miért hagytad abba a tanítást? – kérdezte. – Miattam küldtek el?
– Ugyan már! – Sam nevetett. – Ne képzeld olyan fontosnak magad. Nem küldtek el. Nem rúgtak ki.
– Jó. Akkor te mondtál fel.
– Én mondtam fel.
– És ennek volt valami köze hozzám?
– Azért mondtam fel, mert marhára elegem volt, hogy a nyakam örökösen abban a hurokban van. Évek óta fontolgattam, hogy felmondok.
– És ennek semmi köze nem volt hozzám?
– Na jó – mondta Sam. – Vitába keveredtem. Különféle dolgok hangzottak el.
– Milyen dolgok?
– Fölösleges tudnod róla. És ne aggódj – tette hozzá kis szünet után. – Nem rúgtak ki. Nem is rúghattak volna ki. Vannak szabályok. Úgy van, ahogy mondtam: már nagyon is mehetnékem volt.
– Hát nem érted – jegyezte meg Juliet. – Te egyszerűen nemérted. Nem érted, hogy ez milyen hülyeség, és micsoda undorító hely ez itt, ahol az emberek ilyesmiket beszélnek. Ha én ezt elmesélném otthon az ismerőseimnek, el se hinnék. Egyszerűen viccnek tartanák.
– Lehet. De sajnos az anyád meg én nem ott élünk, ahol te. Mi itt élünk. És ez a te pasasod is viccnek tartaná? Ma este már egy szót sem akarok erre vesztegetni, megyek, és lefekszem. Benézek anyádhoz, aztán alszom.
– A személyvonat – folytatta Juliet ugyanazzal a hévvel, sőt megvetéssel. – Még most is megáll itt. Ugye? Csak ti nem akartátok, hogy itt szálljak le. Ugye?
Az apja nem felelt semmit, miközben kiment a konyhából.
Hozzászólás