I. DÍJ

Harangi Andrea: Alina

Egy kellemes baráti találkozó 23h előtt ért véget. 3 nő, 2 férfi búcsúzkodik. Ölelések, puszik, kezezések (többféle). Alina haza indul. Egy mellékutcából az Astoriához kanyarodik. (A Nyugati téren túl, egy újlipótvárosi bérházig követjük útján.) Kellemes, feldobódott érzésekkel sétál. Égnek a lámpák, sok ember megy az utcákon. Autók, buszok is. Dúdol valamit (pl. „At the age of 37” Makavejev Montenegrójából). Táncol is néhány lépést. Enyhén becsípett. Jó hangulatban van. Valaki gördeszkával hajt el mellette. Figurázik a közelében. Alina felemeli jobb keze középső ujját. Káromkodások és lelkes férfihang a háttérből. Alina nevetgél. Valaki megpróbálja megállítani Alinát. Pénzt kér. Egy fiatalabb férfi. Alina kitér előle. Káromkodások a háttérből. Alina szomjas. Bemegy egy éjjel-nappaliba, levesz a polcról egy üdítőt. A pénztárnál többen állnak. Beáll a sor végére. A sor nem halad. Kijön anélkül, hogy fizetne. Észre sem veszik, hogy nem fizetett. Egy un. „kétdekás”-t is kihoz.
Egy közepesen lepusztult alkoholista nő ugyanazt issza a bolt mellett. Alina kinyitja az üvegét. Felemeli, mintha koccintana a nővel. Beleiszik. Eldobja az üveget, pedig még van benne. Továbbsétál. Egy hajléktalan sír. Valaki összepisilte azt a falmélyedést, ahol aludni szeretett volna. Alina elmegy mellette. Jön két nagydarab, erősen hétköznapi öltözékű férfi. Az egyik üvölt egyet, amikor elmennek Alina mellett. Alina úgy tesz, mintha nem hallotta volna. Nem mer bemutatni a nagydarabnak. Előveszi az üdítőjét. Iszik belőle. Egy gyerekmondókát kezd el mondani. Egy kiszámolót. Nevet. Újra iszik. Belenéz egy pár csókjába. Simogatják egymást, ölelkeznek. A nő beleharap a férfi nyakába. Alina nézi őket. Elfordul. Megigazítja a melltartója pántját a felsője alatt.
Továbbmegy. Két srác készül rágyújtani. Alina kiveszi egyikük kezéből a cigarettát. Köszönöm, mondja. Meglepetten, egyben lenézően néznek rá. Előveszi az öngyújtóját és meggyújtja a cigarettát. Szívja. Utána dúdolja a korábbi dallamot. Valaki odamegy Alinához. Cigarettát kér. Sajnos, ez volt az utolsó, mondja Alina. Sétál. Riksás fiúk beszélgetnek fuvarra várva. Szépségem, elvigyelek, kérdi egy riksás fiú Alina mellett. Alina továbbmegy. Közben a táskájából egy doboz cigit vesz elő, kibontja. Valaki megpróbál belenyúlni a táskájába. Észreveszi. Az illető leüvölti. Valamivel később visszaüvölt. Továbbmegy. Átmegy egy aluljárón. Az aluljáróban fúvós és ütős hangszereken játszik egy férfi és egy nő. Hangszertokba gyűjtik a pénzt. Alina egy ideig hallgatja őket. Pénzt tapint a zsebében. Nem ad nekik. Sms jön a telefonjára. Elmosolyodik. Valaki pénzt kér tőle. Egy nő. Meg is fogja Alina karját. Alina kirántja magát a karjából. Továbbmegy. Dúdol. Ismerősökkel találkozik. Egyikük megfogja a kezét. Alina hagyja. Halljuk a társaság beszélgetésének foszlányait. Az Alina kezét fogó férfi elkezdi szidni Alinát. Közben megcsókolja.
Alina otthagyja a társaságot, továbbmegy. Egy fiatal nő sír a barátnője vállán. Mások hánynak. Megáll egy vizes medencénél. (Nem szökőkút.) Nézi. Tesz néhány mozdulatot, mint Anita Ekberg az Édes életben. Két nő nézi. Az egyik megsimogatja, ahogyan elmegy mellette. Hirtelen leönti sörrel. Alina továbbmegy. Nedves és büdös a sörtől. Bemegy egy udvarba és ott pisil. A lakásokból hangok szűrődnek ki. Már kifelé jön, valaki elmegy mellette, káromkodások. Dúdol, táncol, nevet. Átpördül a kerékpársáv elválasztó korlátján. Egy kerékpáros majdnem elüti. A kerékpársávon megy.

Egy büfében a tulaj és két nő szórakozik. A 70-es, 80-as évek diszkó-slágerei. A tulaj tipikus rossz arc. Negyvenesnek látszó harmincas férfi. Nem túl jó szabású szövetnadrágban, ingben. A nők bármelyik út/utca sarkán állhatnának. Nagypöttyös/vastagcsíkos rikító ruhák. Piros/arany bizsuk. Mellek félig kint a felsőből. Molettek. Hegyes orrú törpetűsarkú cipők. Arany/fekete. A nők a büfé asztalain táncolnak és vetkőznek. Jókedv. Ünnepelnek. Az ajtó előtt az eredetileg a szomszédos művész moziba tartó/ onnan jövő férfiak és nők nézik a sztriptízt. Rosszindulatú megjegyzések. („Falusi lagzi”.) Lenéző, lesajnáló mimika/gesztusok. Alina is izgatott a látványtól, mint a legtöbben. Tangában, törpetűsarkúban táncol a két nő. Alina továbbmegy. Nevet, dúdol. Szembejön egy nő, aki feltűnően hasonlít Alinára. Alina táskája után nyúl. Alina erősen fogja a táskáját. Továbbmegy. Valaki gördeszkával hajt el mellette. Szembejön öt ember, kacsának öltözve. Az egyik belehápog Alina arcába. Alina továbbmegy. Visszafordul, felemeli jobb keze középső ujját. Átmegy egy aluljárón. Hajléktalan család kisgyerekekkel. Hajléktalanok beteg kutyákkal. Néhány prostituált. Részeg férfiak, nők. Befőttesüvegeken játszó férfi. Alina hallgatja. Iszik. Rágyújt egy cigarettára. Továbbmegy. Ketten egy szláv nyelven beszélnek mellette. Viccesen félrefordítja magyarul. Ki is mondja. Nevet. Eljut a bérházukig. Felmegy a lakásába. A hűtőben talál ételt. Kiveszi. Meleg vizet enged. A gyereke és az élettársa alszik. A levelei között talál egyet, amiben egy szerkesztő arról értesíti, hogy megnyert egy pályázatot, a szövegéből film készül. Leveri az üdítős poharát az asztalról. Sír. A melegítő csipog a konyhában. A víz folyik a fürdőszobában. Halkan meghallgatja a Makavejev film említett dalát („At the age of 37”).
 
Alina egy harmincas, értelmiségi nő. Élettársával, gyermekével él. Tanít. Élete látszólag teljesen rendezett.
A helyszín Budapesten az Astoria és a Nyugati tér közötti Kiskörút, Erzsébet tér, Bajcsy-Zsilinszky út és környékük.

***

II. DÍJ

Szőcs Petra: Praktikák

A belvárosi bérház barokkos faragású, lassú liftjében egy kamaszlány és egy negyvenes férfi utazik. A lány, Orsi talán vonzóbb lenne férfibőrben: markáns orra és szemöldöke van, válla széles, izmai ruganyosak. A férfi férfiként vonzó, de gondterhelt, mintha nem is venne tudomást a lányról, hátát az ajtónak veti. Még mindig csak az első emeletnél tartanak. Orsi a férfit figyeli a tükörből. A férfi most belenyúl a nadrágzsebébe. A kulcsát keresi. Csörögnek a zsebében az aprók. Orsi lesandít a férfi nadrágjára. A férfi kotorászik. Orsi feszülten nézi. A tükör bepárásodik. A lift megáll.
 
– Mondtam, hogy ne, mert észreveszik, és hívják a liftkezelőt, de vele nem lehetett beszélni, egyszerűen felnyomott a tükörre, én nem mondtam semmit, kinek ne hízelegne az ilyen egyértelmű jelzés, aztán lerúgta a cipőjét, a nadrágját, ott lógtunk a második és harmadik között, és én még sosem voltam ilyen közel a mennyországhoz.
Orsi egy fotelban ül felhúzott lábakkal, kortyol a narancsléből, és vesz a kis kerek asztalról egy nápolyit.
– Nem kérsz egy tányért? Most takarítottam.
Orsi csalódottan nyúl a tányér után. Vele szemben egy kis, töpörödött öregasszony, Judith néni, szinte belevész a díványba. Otthoni ruhái is ízlésesek, a kék egymással feleselő árnyalatait vette magára, melyek kiemelik bánatos kék szemét és padlizsánvörös haját. Azóta, hogy Judith néni rosszul lett a szívével, és ő hívta ki a mentőket, szinte minden nap meglátogatja az öregasszonyt. A pacemakerműtét után Balatonfüredre is levonatozott utána a szanatóriumba. Jól esett, hogy törődhet valakivel, és életre keltheti legvadabb fantáziáit. Másrészről szent meggyőződése volt, hogy ezek a történetek tartják életben a nénit.
– És aztán? Milyen kis ördög vagy! – Judith néni arca kipirult.
– Szóval a szikra az megvolt – Orsiba visszatér az élet –, a lift meg adta a hangulatvilágítást. És azt hittem, hogy kipréseli belőlem a szuszt is, nekem feszült, és lehetetlen volt a tükörben megkapaszkodnom, ez a szexuális mozgás lesodort róla.
Judith néni izgatottan előredől. Feje fölött a falon fekete-fehér esküvői kép, rajta fiatalkori önmaga fekete tussal kihúzott szemekkel, mellette pedig egy jóképű, szorongós férfi.
 
Judith nénit és Orsit egy neobarokk templom padjában látjuk. Alatta Orsi hangját halljuk:
– Nem tudom mire vélni a közeledését. Ha amúgy találkozunk a házban, egyszerűen félrenéz. De hogy tegyek úgy, hogy nem ismerem, amikor már láttam, hogy mi van az inge alatt?
A templomszolga soronként begyűjti az áldozatot. A kis fonott kosárba aprópénzek hullnak. Magas, hajlott hátú férfi, kisportolt alakkal és alázatos arccal. Körülbelül kétsoronként tikkel egyet a szájával. Most odaér Judith néni és Orsi mellé. Az öregasszony kiejt egy százast, lehajolna érte, de a férfi megelőzi, felveszi, majd ránéz Judith nénire, és kedvesen mondja, hogy „Isten fizesse meg”, bedobja a kosárba, és tovább megy. Orsi jelentőségteljesen néz Judith nénire, majd amikor a templomszolga már két sorral hátrébb tart, megveregeti a vállát.
 
Orsi ifin, a fiatalok az asztal körül ülnek, megy a gitározás, a hittantanárnő a szüzességről úgy beszél, mint egy gyümölcsről, melynek meg kell érnie, Orsi Ákost figyeli, a mexikói karkötős kezét, amint pengeti a gitárt, „Jézus Krisztus, ő az én uram, allelujaa, alleluja”. Aztán mikor fellazul a kör, és néhányan kimennek a konyhába szendvicset készíteni, Orsi félénken Ákos keze után nyúl, azt mondja, ő tud tenyérből jósolni, Ákos kiejti a pengetőt, majd ingerülten húzza vissza a kezét, a tányérokat behozó hittantanárnő pedig kioktatja Orsit, hogy a jóslás az ördögtől való.
 
– Hiába múlt el már régen záróra, és nem járt senki a tetőteraszon, tudtam, hogy az egész épület be van kamerázva. A műfüvön hemperegtünk, mint a kölyökkutyák. Pedig csak egy fél üveg Becherovkát ittunk, szerintem ez még nem számít önsorsrontásnak. Én a pad szélébe kapaszkodtam…
A történet tanulsága, hogy a bátrak élvezik az életet, a gyávák pedig otthon fognak megrohadni.
– Hihetetlen. Te kis ördögfajzat! Hogy én mennyire szeretlek téged!
Judith néni előveszi legszebb ruháit: egy galambszürke, karcsúsított derekú kosztümöt. Orsi segít neki öltözködni. Alatta halljuk Judith néni hangját. Bánja, hogy egy nyomorult mellett élte le az életét, aki halála előtt még évekig csicskáztatta, sehova sem lehetett vele menni, és egész nap pihent. Orsi kisminkeli a nénit, és biztatja. A néni felteszi a hálós kalapkáját, és elindulnak.
A templom előtt elválnak útjaik, Orsi még látja, hogy Judith néni letérdel, és keresztet vet.
Judith néni sokáig az üres mellékhajóban térdepel. A freskókat nézegeti, imádkozik. Egy jelre vár. A jel nem érkezik.
 
Orsi a Westend tetőteraszán ül, körülötte senki.
 
Judith néni végül megembereli magát, és bemegy a sekrestyébe. A templomszolga a zsoltároskönyveket rendezgeti, mikor meglátja maga mögött a kicsípett özvegyet. Judith néni félénken köszön, kér egy pohár vizet, megszomjazott és rosszul van, mondja, és leroskad egy hokedlire. A templomszolga ijedten hozza a vizet. Judith néni kigombolja a kosztümkabátot, és félreérthetetlen mozdulatot tesz a rémült templomszolga felé. A férfi utolsó menedékként a harangozó gombra tenyerel, 14 óra 37 perc van, és zúgnak a harangok. Judith néni kitámolyog a hátsó ajtón.
 
Kint egy padon már várja Orsi. Izgatottan siet elé. Milyen volt, kérdi. Judith néni azt válaszolja, nagyon szép volt.

***

III. DÍJ

Sióvölgyi László: Egyszerű történet

Eszter megmozdul, de nem ébred fel a mobilomra. Az álláig húzza a takarót, a fal felé fordul és tovább alszik.
Kimászom az ágyból, felkapom a padlón rezgő telefont, és a konyhába osonok vele.
A főnököm röviden közli a nevet és a címet, csak egy zsinórcsere lesz számla nélkül, mondja, aztán elköszön. Az asztalon heverő füzetbe jegyzetelek.
Halkan öltözöm a fürdőszobában, futó pillantást vetek a maszatos tükörre, fogkrémet nyomok a számba, szétkenem a nyelvemmel, kiöblítem vízzel. Visszamegyek, nézem kicsit Esztert.
Miközben bezárom, magam felé húzom a bejárati ajtót, a zár csendben kattan a helyére.
Szombat reggel van, a kora tavaszi, langyos napsütés az utolsó hókupacokkal küzd. A panel előtti parkoló dugig tömve, a járdát félig elállják a későn hazaérkezők autói.
Beindítom az öreg, fehér Ford kombit, és kitolatok a szűkre festett vonalak közül.
Rágyújtok egy cigarettára és bekapcsolom a rádiót. A zene elviselhetetlen, valami tinicsapat ordítozik a szerelem kegyetlenségéről. Átlépek pár adón, a harmadik gombnyomásra Peter Gabriel és Kate Bush közöse, a Don’t give up szólal meg.
Itt hagyom.
Az utcát egy külvárosi lakótelep nemrég felújított ötemeletes háztömbjei között találom meg. A környék jellegzetes. Előregyártott elemekből összedaruzott, lehetetlen színűre mázolt kockaépületek U alakban egymás mellé építve, a közrefogott területen önkormányzati pénzből kiszorított szegényes játszótér.
Megnézem a füzetben a házszámot. A hatos az, huszonegyes csengő.
Kiveszem a szürke szerszámosládát a Ford hátuljából, levágok néhány métert a felcsévélt zsinórból, és a lépcsőházak felé indulok.
A sípolás nem tart tovább két másodpercnél, azonnal felveszik. Közelebb hajolok a dobozhoz, a redőnyös vagyok, mondanám, de senki nem kérdezi. Beengednek.
Második emelet, huszonegyes ajtó. Nincs rajta név. Bekopogok. A túloldalon elindul valaki.
Negyven körüli nő áll előttem. Egyik kezét a kilincsen tartja, a másikat a zsebébe süllyeszti. Szőke, rövid haja van, piros pulóvert és fekete nadrágot visel. Jó lenne alaposan megbámulni, de inkább köszönök, csókolom. Jöjjön be, mondja közömbösen, és otthagy. Becsukom magam mögött az ajtót, kilépek a bakancsomból és a nő után indulok.
Zsebre tett kézzel áll a félhomályba burkolt szoba közepén. A helyiség egyetlen ablakát takaró redőny vékony sávjai között beszökő fényhártyában súlytalanul szállingózik a por. Kávéillat van.
Rám néz. Szép az arca. A bőre fehér, ránctalan. Pici, íves orra alatt telt ajkak húzódnak. Szemei barnák, vékonyak és szomorúak. Az álla keskeny és hegyes. Kócos a haja, de nem törődik vele. A teste vékony, a mellei közepesek. Nincs rajta semmi kihívó, semmi feltűnő. Minden vonása természetes és arányos, ilyennek született. Azt hiszem, Charlize Theron-ra hasonlít.
Nem tudom felhúzni, mondja flegmán, elszakadt a madzag. Madzag, így mondja, ettől elmosolyodom. Nem veszi észre, unottan bámulja az ablakkeretből kilógó zsinórcsonkot. Az új zsinórok erősebbek, válaszolom, és felmutatom a kezemben összegöngyölt kupacot. Nagyszerű, mondja megvetően, hangsúlyából és arckifejezéséből világosan látszik, hogy egyáltalán nem érdekli.
Valahol megcsörren egy mobil. Megfordul, és szó nélkül kisétál. Hallom, ahogy telefonál.
Szétnézek a szobában. A sarokban kétajtós, barna ruhásszekrény, a fehérre meszelt falon nagy tükör, a megfakult, keleti mintás szőnyegen egymással szembefordítva két fotel, zöld szövetkárpitjuk kikopott és besüllyedt, közöttük üvegasztal, rajta mindenféle női magazinok szétszórva, alatta gyűrött papírzsebkendőkkel teli, drótból készült papírkosár. Egy másik sarokban tévé egy fekete fémállványon, mellette, a földön lemezjátszó, és egy megtépázott kartondobozban húsz-harminc lemez. A berendezés minden darabja régi, sehol egy modern elem, vagy giccses tartozék.
Az egyik fotelt az ablak elé tolom, felállok rá és munkához látok.
Nagyjából húsz perc alatt végzek, kipróbálom a redőnyt néhányszor, simán csúszik, nem szorul. Helyére tolom a fotelt és összeszedem a szerszámokat. Nem tudom, ő hol van közben, már rég nem telefonál, talán elaludt a másik szobában. Nem merem megkeresni, inkább várok. Újra körülnézek a világos nappaliban. Csak most tűnik fel a bekeretezett fotó a tévé tetején. Közelebb lépek. Ő van a képen, sárga, vékony pántos ruhát visel, mosolyog, tökéletes, hófehér fogai visszatükrözik a vaku villanását a sötét háttérben. Itt hosszabb a haja és barnább a bőre. Öreg, ősz hajú, fehér pólós férfi karolja át a vállát. Mindketten boldognak látszanak.
Lépteket hallok, megfordulok. Rózsaszín köntösben áll a küszöbön. A szemei vörösek, sírt. A képre néz, aztán rám, majd megint a képre. Kész vagyok, mondom zavartan. Az ablakhoz megyek, leengedem és felhúzom a redőnyt, újra leengedem és újra felhúzom, egy darabig biztos bírja, mondom közben, ha bármi gond lenne vele, csak hívjon.
Hány éves vagy? Értetlenül bámulok rá. Huszonnyolc, hebegem, miért? Pont jó, suttogja, inkább hagyd leengedve. Leengedve hagyom, állunk egymással szemben a sötét szobában. Idejön, szorosan előttem áll. Jó az illata. Annyira unatkozom, súgja, az élet olyan unalmas. Nem tudom, mit mondjak, elnézek a válla fölött és beszívom az illatát. Mennem kéne, nyögöm ki végül. Hirtelen a két tenyere közé szorítja az arcom és megcsókol. Az ízétől kis híján elvesztem az eszméletem. A szívverésem felgyorsul, minden részem reszket a vágytól, testemben a vér rendeltetésszerű útjára indul. Meg kellene itt állnom, még semmi rosszat nem tettem. Szétnyitom a köntösét, belemarkolok a hajába és hátrahúzom. Megcsókolom a nyakán lüktető eret. Hosszan sóhajt. Eltépi az arcom a válláról, durván a számba dugja a nyelvét. Összekoccannak a fogaink. Gyere a földre, hadarja. Kapkodva veszi a levegőt. Hanyatt fekszik a szőnyegen, ideges mozdulatokkal megigazítja maga alatt a köntöst, és szétnyitja a lábait. Visszafordíthatatlanul beszippant a kéj.
Szó nélkül öltözködöm.
Mennyivel tartozom? Négyezerötszáz, ha nem kell számla. Nem kell, mondja, és a füle mögé tereli a haját. Kimegy a szobából, majd visszajön a pénzzel. Pont annyit hoz.
Kilépek a lépcsőházba. Megfordulok, az ajtóban ácsorog. Hány éves vagy? Negyvenkettő, mondja. Hasonlítasz Charlize Theron-ra. Mondták már, feleli. Nem néz rám, becsukja az ajtót.
Hazafelé egy autómosóban lecsapatom a Fordról a szürke latyakot.
Eszter felhúzott térddel ül az ágyon, dobozos jégkrémet eszik. Nézi a tévét. Szia, ez gyors volt. Szia. Csak egy zsinórt cseréltem. Férfi vagy nő? Egy öreg faszi volt, válaszolom, nem adott jattot, ráadásul végig ott szuszogott, amíg csináltam. Gyorsan lezuhanyozom, jó?
A fürdőszobába megyek, vetkőzni kezdek, a szennyestartóba dobom a pulóverem. Eszter utánam szól. Ez a nő a tévében azt mondja, hogy a férfiak kilencven százaléka nem tud ellenállni az alkalmi szexnek. Baromság, kiabálom vissza, minden statisztika baromság. Biztos tudja, szexuálpszichológus, mondja Eszter. Különben meg hasonlít arra az amerikai színésznőre, tudod, mi is a neve?
Térdig letolt farmerban, megmerevedve állok a fürdőszoba közepén. Visszarántom magamra a nadrágot, a szobába támolygok. Nézd, mondja Eszter, és kanalával a képernyő felé mutat. Charlize Theron, mondom elcsukló hangon. Charlize Theron-ra hasonlít. Igen, az az, mondja Eszter. Kimászik az ágyból, és odajön hozzám. Ígérd meg, hogy tisztességes embert nevelünk a fiunkból. Megígérem, mondom halkan, és gömbölyödő hasához tapasztom a fülem.
Megígérem.