hirdetés

Állandóan köztes állapotban vagyunk?

2013. április 21.

Hogyan jelenik meg a mobilitás és a kultúrák találkozása fiatal európai írók életében és írásaikban – erről beszélgetett nyolc elsőkönyves szerző az Európa Pont és a Magyar Lettre Internationale által közösen szervezett pénteki európai írótalálkozó utolsó programján. A pódiumbeszélgetést Gács Anna moderálta. - Orzóy Ágnes beszámolója.

hirdetés

A mobilitás természetesen egészen mást jelent a mai nyugat-európai fiatalok és a kelet-európai fiatalok számára, ahogy ezt már a beszélgetés előtt is sejtettük – ám kiderült, hogy a kép ennél jóval árnyaltabb. A nyugat-európaiak számára a mobilitás és a különböző kultúrákkal való találkozás korántsem új dolog, hiszen jó néhány európai nagyváros ma már etnikailag rendkívül színes, ám továbbra is nagy kérdés marad, hogyan éljünk együtt a kulturális különbségekkel, fogalmazzák meg többen is. Az olasz író, Tommaso Giagni arról számol be, hogy Róma nem olyan multikulturális város, mint London vagy Párizs – a feszültség itt inkább a belső negyedekben élő gazdagok és a külvárosi szegények között jellemző. Róma szinte olyan, mintha két város lenne, mondja Giagni, és hangsúlyozza, hogy a mobilitás elsősorban szociális kérdés, hiszen csak a jómódúak utazhatnak.

fotók: Valuska Gábor

Nyugat-Európával szemben Európa középső és keleti felén a mobilitás csak a mostani fiatal generáció számára lett természetes. Ma már szabad utazni, de az utazás továbbra is nagy luxus, jegyzi meg a szlovák írónő, Mária Modrovich. A bolgár írónő, Radostina Angelova elmondja, hogy az ő honfitársai elsősorban gazdasági okokból hagyják el az országot. Ő azonban egy jómódú és tehetséges regényhőst választott, aki bármely társadalomba be tudna illeszkedni, mert elsősorban az otthon fogalmát akarta körüljárni, függetlenül az egyéb – gazdasági, társadalmi, vallási – kérdésektől. Jaroslav Žváček cseh író elbeszélése szerint az utóbbi évek gazdasági sikere nyomán Csehországban is megjelentek a vendégmunkások, főleg Európa keleti részéből. A társadalom azonban még nem tanulta meg, hogyan viszonyuljon hozzájuk, ami gyakran megalázó helyzeteket teremt. A portugál író, Joăo Ricardo Pedro felolvas egy szöveget, amelyet a mobilitásról gondolkodva a repülőn írt, s amelyben arról elmélkedik, mennyivel nehezebb lehetett a Brazíliát meghódító őseinek, mint itt most neki, aki repülővel látogat el Budapestre. Az ősök a hatalmat, a pénzt, a szexet és a tudást hajszolva hagyták el a szülőföldjüket; ő csupán a tudás reményében látogatott el Budapestre. Pedro szerint egyedül a művészet teremti meg a teljes mobilitást: azt a lehetőséget, hogy bárkivé válhassunk, és bárhová mehessünk. Az irodalom – a fordítóknak köszönhetően – a kultúrák találkozásának privilegizált helye, az írás pedig arról szól, hogy belebújunk mások bőrébe, vonja le a következtetést a portugál író, akiről a későbbiekben megtudjuk: a maga részéről csak arra vágyik, hogy mindig otthon lehessen a feleségével és a gyerekeivel, írhasson és olvashasson – az ő ideálja Proust és Kafka élete. (A szlovák írónő erre megjegyezte, hogy ha az ő országának is olyan gazdag lenne a történelme, mint Portugáliának vagy Franciaországnak, talán ő is így lenne ezzel, de számára egyelőre még izgalmas újdonság, hogy a szüleivel ellentétben ő már utazhat.)

Gács Anna elmeséli, hogy a Londonban töltött évei során neki kifejezetten jó érzés volt olyan helyen élni, ahol nincs otthon, ahová nem tartozik. Az osztrák írónő, Anna Weidenholzer hasonlóan volt ezzel, amikor egy évet Lengyelországban töltött, és utána egészen más fényben látta Ausztriát. A ciprusi Louiza Papaloizou 17 évesen hagyta el a szülőföldjét, és szintén nagyon élvezte, hogy Amerikában a társadalom peremén élt, mivel szabad lehetett az otthoni problémáktól, és alapvetőbb egzisztenciális tapasztalatra tehetett szert. Azt élte át, hogy minden mindennel összefügg, és csak egy illúzió, hogy ezen az összefüggésrendszeren kívül lehet maradni – tehát tulajdonképpen nagyon is kapcsolatban maradt a korábbi önmagával. Nem mindenki élte meg ilyen pozitívan a külföldön töltött időt: Mária Modrovich szerint az otthontalanság borzasztó rossz érzés – olyan, mintha az ember állandóan köztes állapotban lenne.

A munkanélküliség szinte mindegyik elsőkönyves szerző regényében megjelenik. Vajon más kortárs irodalmi művekben, illetve más művészeti alkotásokban is ennyire központi téma a munkanélküliség? – kérdezi Gács Anna. Anna Weidenholzer regényének főszereplője egy negyvenes, jómódú nő, aki váratlanul elveszíti a munkáját. Nem a gazdasági válságról akart írni, mondja az osztrák írónő, szándékosan választott jómódú nőt, hogy ne a társadalmi, hanem az egyéni problémára koncentráljon. Stanka Hrastelj szlovén írónőnek is ez a fő témája. Ő is azt követi végig, ahogy a főszereplő, aki egy betegség miatt veszíti el a munkáját, a saját belső világába „emigrál".

A kulturális különbségek feldolgozásával kapcsolatban a bolgár Radostina Angelova elmondja: a regényében azt ábrázolja, hogy mielőtt szemtől szembe találkozunk egy idegennel, addig a sztereotípiák alapján tájékozódunk, de onnantól a klisék már nem számítanak. A sztereotípiák tehát mégis fontosak, állapítják meg Gács Annával, mivel azok teszik lehetővé, hogy egyáltalán viszonyulni tudjunk egymáshoz. A mobilitás azért is olyan fontos, teszi hozzá a cseh írónő, hogy megtörje a sztereotípiákat.

A szlovén írónő végül egy kérdéssel fordult a közönséghez: vajon Agota Kristof ugyanolyan sikeres lett volna-e, ha magyarul ír? Karádi Éva, a Lettre Internationale főszerkesztője szerint Agota Kristof sikeréhez erősen hozzájárult, hogy olyan nyelven írt, amelyet nem tudott tökéletesen – egyfajta köztes nyelven. Azért kérdezi, folytatta Stanka Hrastelj, mert szerinte ha valaki kis nyelven ír, akkor olyan, mintha nem is létezne. Gács Anna erre megjegyezte: viszont ha valaki kis nyelven ír, akkor otthon lényegesen könnyebb ismertségre szert tennie, mint annak, aki nagy nyelven ír. Mária Modrovich egy szlovák szerzőt említ, aki előbb Finnországban lett sikeres, és ennek nyomán kezdett ismertté válni a szülőföldjén, Gács Anna pedig a soproni születésű Terézia Morát, aki németországi sikere után lett ismert Magyarországon.

Végül a közönségből egy félig magyar, félig vietnami diák azt a kérdést tette fel az íróknak, hogy ha külföldön maradnának, el tudnák-e képzelni, hogy befogadnák őket a helyiek, és közülük valónak tekintenék őket. A kérdésre határozott válaszok nem születtek – a portugál író csak annyit mondott: számára elképzelhetetlen, hogy máshol, más nyelven írjon. Louiza Papaloizou szerint ez mindenkinél másképp van, de akárhogy is: a lényeg az, hogy az írás igazi mobilitást tesz lehetővé, hiszen a szellem mozgékonyságát tételezi fel, ám eközben marad bennünk egy mozdulatlan rész, amely mindig ugyanúgy reflektál a külvilágra. Az elfogadás nagyban függ az adott kultúrától, zárja le a beszélgetést Gács Anna – Londonban vagy New Yorkban, ahol rengeteg bevándorló él, valószínűleg sokkal könnyebb idegenként otthonra találni, mint Budapesten.

Orzóy Ágnes

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.