hirdetés

Almási Miklós: Én-esszé – ismeretlen címre

2017. május 4.

Azt írja egyik kollégám, hogy elküldene egy kéziratot, de a „tisztelettől” már a levél elején úgy összecsinálja magát, hogy nem tudja folytatni. Hú, te jóisten – elszégyelltem magam. Ilyen lennék? – Almási Miklós én-esszéjét a Litera szerkesztőségébe juttatta el, hátha elér a címzetthez. Olvassák.

hirdetés

Úszóversenyző koromban tojtam a bajnokokra („úgyis nyernek…”), de ha valamelyik suhanc-tehetség feljövőben volt, ha megszorongatta a bajnokot, tiszta szívből ordítottam, hogy „most toljad neki, úgyis te leszel a legjobb”. (Aztán – ha engedte ő, vagy az edzője – adtam neki ilyen-olyan tanácsokat…)

Vagyis: mindig a „feljövőknek”, a csúcson levőket szorongatóknak szurkoltam. Később is így lett – megtanultam, igaz: keservesen. Merthogy első könyvemet – pályakezdő zöldfülűként – úgy vágták le, hogy évekig nem tértem magamhoz. Akkor megfogadtam, hogy a fiatalokat, a pályakezdőket fogom pátyolgatni, mert egyedül állnak a „szakmával” szemben. Mert a mai világban „szabad prédának” tartja őket a közvélemény, figuráknak, akikbe bátran bele lehet rúgni, úgyse tudnak visszalőni. 

Csak ezért jutott eszembe ez a versenyzési-emlék, mert azt írja egyik kollégám, hogy elküldene egy kéziratot, de a „tisztelettől” már a levél elején úgy összecsinálja magát, hogy nem tudja folytatni. Hú, te jóisten – elszégyelltem magam. Ilyen lennék? Rúgtam én már valakibe is, aki kezdő, aki induló tehetség, akinek szárnyakat tudnék adni, hadd repüljön? És ha ilyet soha, akkor ez miért nem látszik rajtam?

Hát ezért írom most ezt az „én-esszét” (nem létező műfajt), mert le szeretném vetkőzni ezt a valahogy rám ragadt, mások által rajzolt göncöt. Nem, én ma is az vagyok, aki majd' belehalt, mikor első „művemet” a sárba taposták, és amikor megfogadtam, hogy ilyet én másokkal soha az életben nem fogok csinálni. Ellenkezőleg, én leszek a kezdők őrzőangyala. 

Azt hiszem, az is maradtam. Csak most, hogy jött ez a panasz-levél, miszerint egy srác (vagy csaj) fél tőlem – nem bírtam tovább: tudja meg mindenki, hogy tanárként, kritikusként szívem az övék, lelkem ugyancsak, és amit csak bírok, segítek – csak kérdezzenek, keressenek. A menők úgyis „mennek”, nekik nem kell gardedame (képzavar, bocs, csak fel vagyok indulva...). 

Na, ez meg magyartalan, inkább abbahagyom: vagyok, aki vagyok/voltam – jöjjön, aki egy pici tehetséget is érez magában: imádok segíteni, tessen tudomásul venni.

 

Almási Miklós

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.