Hogy mi miért szerepelt, és mi maradt ki a Szépírók antológia-fesztiválján, kérdés marad számomra. Mint ahogy az is, milyen mélységekig vezet és van-e további értelme az átkosra vonatkozó, irodalomtörténeti múltfeltárásnak („ami következik immár megvolt”). Egyszer majd választ kapok pontosabban is… Ám tény, a Szépírók Fesztiválja egyfajta körképet adott, terekről és időkről, csoportokról és alkotókról, ha mégoly hiányosan is és ha – számomra legalábbis – nem elég koncepciózusan. Ha a nagy antológiákat taglaló beszélgetésekhez hozzávesszük a szabadon választott kűröket: a Kaiser Ottó határainkon túli magyar írókról készített fotóihoz, illetve a Burger Barna-féle focizó írók kiállításhoz csatlakoztatott felolvasások és beszélgetések, a frissen elkészült, neves DAAD-ösztöndíjasokat felvonultató, „Berlin, drágám. Csukja be, kérem, a szemét” című, magát exkluzív antológiának definiáló kötetről lezajlott, Gönczi Gabriella vezette beszélgetés (Parti Nagy Lajossal és Földényi F. Lászlóval), valamint az antológiákból kimaradt „ifjú és örökifjú” szerzők programja már csak hab a tortán. Vagy ha nem is hab, még egy ürügy (elegáns keret), hogy minél több kortárs írót láthasson és hallgathasson egy helyütt a nagyérdemű.