Ami vers, ami világ
Jász Attila írása Horváth Krisztina költészetéről
Ezek a versek egy nagyon mai világ fiatal, öntudatos női lényének a megnyilvánulásai. És éppen ezért mindannyiunk számára rendkívül izgalmasak lehetnek.
- 2008. március 1.
Ami jó, az jó. Nincs vita.
Nem is volt. Nemrég Lator Lászlóval zsűriztünk egy Csokonai-pályázaton, és bizony egyértelműen és egyet értve díjazásra javasoltuk Horváth Krisztina verseit. (Kapott is egy második díjat.) Attól függetlenül persze, hogy Lator számára sem ezek a versek voltak saját verseszménye megtestesítői. (De miért is kellene, hogy az legyen?)
Ami jó, az jó, fölösleges és nehéz is magyarázni. Attól függetlenül, hogy az ember (nevezzünk annak egy Középkorú Költőt) látja a könnyedebb, hétköznapi beszédből, szlengből vagy épp popzene-szövegekből táplálkozó és építkező versvilág buktatóit. De talán buktatók nélkül nem is nagyon érdemes semmibe (még versírásba se) belefogni. És az is lehet, hogy az egyik ilyen buktató/bukkanó már maga a Parnasszus teteje lesz
J
Ki tudja? És hát miről is írhatna egy húszéves lány, másról, mint a szerelemről. És mindarról, amivel ez a legősibb létezési forma jár, szenvedésnapokról és boldogságpillanatokról. És amitől tényleg nagyon jók lesznek a versszövegei, a mai nyelv közvetlen használata, az egységes, rá jellemző hang megléte és a szöveg elengedhetetlen koherenciája, bármennyire aktuálnapi dolgokról írjon is. Szóval, az ahogy megszólal… a döntő, mint mindig. És félelmetesen kész van már, és a veszély is éppen ebben rejlik. Hogy fog majd megújulni? Megőrzi-e a tisztaságát? Meg tudja-e? De ezekkel a kérdésekkel neki nem kell foglalkoznia, ilyeneket az Idősebb Pályatársak kérdeznek, nem tőlük, hanem értük aggódva, maguktól. És mint minden emberi aggályt, az idő fog megoldani. Válaszolni. Egyelőre itt szereplő versei beszéljenek önmagukért.
Amúgy, Kriszta gimnazista verseit ismerve is állíthatom, hogy kész volt már. Kicsit csapongóbb, áradóbb, kevésbé koncentrált szövegekkel, de nagyon erőteljesen rajzolódott, alakult, formálódott valami mostani versvilágából. Látszott, hogy hamarosan ez lesz. És lett. Apu összetört és kifacsart szíve, aki citromsárga lepkékkel a feje felett sétálna a görög tengerparton, a kedvese nélkül, akinek befőttesüvegben viszi majd haza a napfényt. S hogy miért? „…hogy ha / te is itt leszel, minderről / én jussak majd eszedbe”. Olvashatjuk a női szempillaspirál-logikának megfelelően hitelesített, kedvesen előadott, átokszerű mondatot.
Ezek a versek egy nagyon mai világ fiatal, öntudatos női lényének a megnyilvánulásai. És éppen ezért mindannyiunk számára rendkívül izgalmasak lehetnek. Tanulhatunk belőlük. Egy fiatal és tehetséges új generáció hogyan viszonyul a minket is körülvevő világhoz.
Frissüljünk tehát és töltődjünk. Általuk.
Hozzászólás