hirdetés

André Ferenc: Titkos JAK-napló

2017. szeptember 11.

Nádasdy elmondja a házit, felezőtizenkettesek, páros rím, hat sor. Eldöntöm, hogy a Badacsonytördemicre fogok rímelni minden sorában. Mert azt hiszem, ez jó nekem. Badacsonytördemic–alacsonytörtgerinc–falakon körbevitt – ennek semmi értelme, feladom. – A József Attila Kör szigligeti táborának titkos naplóját Kalapos Éva Veronika mellett André Ferenc írta.

hirdetés

Elősző. Metanapló.

Péntek este még Kézdivásárhelyen olvastunk fel, aztán nagyon beleolvastuk magunk az éjszakába. Szombaton vissza Kolozsvárra, az öt órás utat 9 óra alatt, de kellettek azok a pihenők, másnaposan nem buli a szerpentin. Este fél tízkor meg indulás Alidával Pestre, azzal a bevett szándékkal, hogy ha naplót kell írnom, akkor ne 10 óra éjszakai utazás után érkezzek meg a táborba. Na persze, még mindig képes vagyok hazudni magamnak. Pesten másnap délután megittunk egy pár sört Babiczky Tibivel (mindenkit üdvözöl a JAK-táborban), este pedig Horváth Veronikáéknál szálltunk meg, akiknél belenyúlt az éjjelbe a vendégszeretet. Szóval ennyit a kialvásról.

Amikor Gaborják felkért, hogy írjam én a naplót, hirtelen felindulásból egyből elvállaltam, mert miért is ne, legjobb ötlet ever. Csakhogy még sosem írtam naplót, fingom nincs, honnan kéne kezdeni, mit mennyit kell leírni, mi az ami sok, mikor fogom kipréselni magamból. Szóval ez lett belőle. Bocsika, ha tré. Induljon a bakkerház.

Hétfő. Csalogánynapló.

A felkelés nem kegyes, szerencsére kiadós Veronikáék reggelivel szolgálnak, szalonna, kolbász, túró, tepertő. Így már el lehet kezdeni a napot. Aztán sietünk, hogy elérjünk a Délibe, a metróaluljáróban összefutunk Karával meg Benjivel, nem tűnnek túl kipihentnek. De megnyugodok, nélkülünk biztos nem kezdik el a felolvasást. A huzatban elkap a metrofóbia, nem szeretem a mozgólépcsőket, a zúgást, a barlangokat. Mindig félek, hogy rosszul lépek a lépcsőre és elesek és becsíp és kitépi a zsigereim, és olyan lesz az egész, mint egy Nemes Z Márió vers. Az állomásra elérünk nagyjából időben, Sárkány Timi már várt ott minket, a jegyautomata szarozik, de azért csak sikerült jegyet vennem, ekkor még nem tudom, hogy számlát is kellett volna kérni. Aki instázik email nézés helyett, az viselje a következményeket. Utolsó perceken felszállunk a vonatra, kicsit aggódunk, jó szerelvényen vagyunk-e, de aztán megpillantjuk Fehér Renátót és megnyugszunk: nélküle amúgy se kezdődne el a JAK-tábor.

Hajós Eszter megállás nélkül fotózza a társaságot, de olyan természetesen lopva csinálja, hogy azt hiszem, ő az egyetlen fotós, aki nem feszélyez a folyamatos kattogásával. Dézsi Fruzsi nem hajlandó megismerni, úgy tesz, mintha nem venne észre, ezért magától értetődően örök haragot és vérbosszút esküszöm ellene. Nádasdyval kiegyezünk abban, hogyha ez a vonat kisiklik, a magyar irodalmi élet fele odalesz. Sokan vagyunk, meglepően sokan. Szegény Gaborják még nem tudja, hogy a két autó messze nem elég. Mundig Márton megáll a takarásban, a tükröződésekből látom, ahogy komor tekintettel bámulja a lemaradó tájat. Minden rendben.

Szocializálódnék, de a légkondi hiánya miatt lehúzva minden ablak, azt se hallom, aki mellettem ül, szóval megpróbálok regenerálódni egy kicsit. Juhász Márió és Benji valszeg gyomorrontást kaptak, mert nagyon keresnek egy papírt, aztán kis idő múlva felváltva járnak a vécére, elég nagy gyakorisággal. Juhász Tibi Székesfehérváron telefonál nagyon, érdeklődik, ki kér sört, Márió és Benji egyszer csak megjelennek egy komoly italkészlettel. Felkészült fiatalemberek, ezt tetszik.

Tibi átadja Vígh Levi üdvözletét. Köszi Levi, kár, hogy nem jöttél, de azért üdv neked is. Rohadt meleg van még így is, gyakorlatilag mindenki eggyé lényegül a vagonülésekkel. Ilyen időjárási körülmények között megkérdőjeleződik a tusolás létjogosultsága. A kalauz elbűvölően és kitartóan füttyög minden állomáson, csak úgy zengenek bele a pályaudvarok. Meg vagyok győződve, hogy ő a MÁV csalogánya.

Megérkezünk, Gaborják elvisz autóval. Mindenki nagyon szolidárisan gyalogolni akar, de addig intézzük, hogy ki üljön be az autóba, hogy azalatt 3-at lehetne térni. Becsekkolok a kastélyba, Czinkivel, Renátóval meg Benjivel vagyok egy térben. De egyelőre nálam a kulcs, tehát nálam a hatalom, gondolom. Aggódni kezdek, talán túl feltűnően jegyzetelek a telefonba, le fogok bukni. És akkor a JAK vissza kell fizesse mindenkinek az útiját, és csőd lesz a tábor, miattam. És én ezalatt pedig megírom a Jak-tábor történetének legszarabb naplóját.

Kiülünk a cukrászdába sörözni (ezt a mondatot nem gondoltam, hogy az életben valaha le fogom írni) Tolvaj Zolival, Dézsi Fruzsival (mégis megismert), Horváth Benjivel és Csécsei Dórival. Megtudom, hogy a szűrő nélküli Carpațit mezítlábas Carpațitnak is hívták, ez tetszik. Proliköltészet. Érdekes íven gördül a beszélgetés, a rendes cigi és az e-cigi előnyeitől a gimis kori varacskolásokon át, amikor az utolsó cseppet is kitöröltük minden sörösflakon aljáról és ki is fordítottuk, ha kell. Innen egészen az inkvizícióig jutunk, aztán Kara elénekli egy szerb metálszám refrénjét. Molnár T Eszter rákérdez, hogy mentoráltja, André Krisztina rokonom-e. Nem, nem az, csak tudta, hogy érdemes Andrénak születni.

Közben kezdek kicsit bepunnyadni, és ez látszik, mert Fruzsi úgy tekint rám, mint szabadversre. Azt mondja, hogy ma nem vagyok formában. Juhász Márió közli, lesz vacsi. Átmenetileg lelki békét találok. Rákérdez, Kolozsváron milyen az élet, mert fontolgatja, hogy jöjjön oda tanulni bár egy időre. Hogy milyen? Fasza. Jöjjön. Mindenki jöjjön Kolozsvárra. Mindenki. Budapest meg monnyonle.

Komálom ezeket a délutáni fellegeket, így elviselhetőbb az élet. Azért elhúzok hideg vizet csorgatni a húsomra, hogy valahogy jöjjek létre, mert ez így nem mehet tovább, és a vacsorát nem alhatom át. Ettől a sok utazástól és melegtől annyit kell mosdani, mint a macska. Bár én nem érek el annyi helyre a nyelvemmel. Sajnos.

Amióta megérkeztem, mindegyre szomjas vagyok, hiába töltöm magamba a vizet. Ez az alföldi csapvíz csak annyira oltja a szomjam, mint Klaus Iohannis az etnikai feszültségeket. A vacsora kevésbé kiadós, mint amire felkészítettem a szervezetem, de azért nem panaszkodok. Bár amikor Szalay Álmos a Megle vajat Mengelének olvassa, hirtelen más színezetet kap a táplálkozás. Kiülök a teraszra, nagy cserekereskedelem folyik ott: „két szalámit egy paprikáért", „egy sajt, egy vaj kinek mennyi". Előkerülnek a fidget spinnerek, még mindig nem értem, hogy miért nincsen mindenkinek. Sárkány Timi szerint, hogy „a Ferié gyorsabban pörög, mert nehezebb." Köszönöm Timi, ez megtisztelő. Páran egyezik, hogy mennének haza csütörtökön, péntek reggel. Ha nem lesznek itt a naplófelolvasáson, nem is érdemes őket egyáltalán megemlíteni.

Hamarosan felolvasás. Nem tudom, más hogy van vele, de engem mind a mai napig, ahányszor fel kell lépni slammelni, felolvasni, moderálni, bármi, elkap a gyomorideg. Bár valszeg az a 6 kávé sem segített. Megfogadom, holnaptól nincs több koffein. Orcsik késik, tuggyukmijól, hogykimiatt. Felcserélődnek a programok, a Szöveggyárasok lesznek hamarabb, ez némiképp megnyugtat. Gaborják megnyitja hivatalosan is a tábort, szóba kerül, hogy van két titkos naplóíró, én meg telefonnal a kezemben próbálok nem retekszínűvé változni, de nem megy. Biztos most bukok le.

Nádasdy elmondja a házit, felezőtizenkettesek, páros rím, hat sor. Eldöntöm, hogy a Badacsonytörtdemicre fogok rímelni minden sorában. Mert azt hiszem, ez jó nekem. Badacsonytördemic–alacsonytörtgerinc–falakon körbevitt – ennek semmi értelme, feladom. A sok kávétól dolgozik a vesém, tíz percenként vécére indulok. A Szöveggyár estet bírom, már amennyire figyelni tudok, de mindjárt kezdünk, szerencsére Czinki megment egy sörrel. Benke Huni felveti a kérdést, hogy borosüvegbe gyűjteni a csikket az megoldás vagy bűncselekmény.

Helikon bemutató. Orcsik egy őrült, bírom a kérdéseit, jól telik, szeretjük, legyen vége, pisilnem kell, kiadegysört. Felolvasunk, Benjivel kifutunk könnyíteni magunkon. Utána teraszozás, Szabó Marci elmeséli, hogy a szobájuk tele van plüssökkel, a legmenőbb ezek közül egy felbontatlan metál Elmo. Kell nekem is. Orcsik megalkotja a free jazz spinner fogalmát. Fél óra múlva már a büfében ecseteli Garaczinak a posztmodern ideológiai kritika relevanciáját, két pálinka között. Összefutunk Sepsi Lacival a folyosón, szerinte tipikusan olyan fejem van, mint aki két küldetés után meghal a GTA-ban. Azt hiszem, bóknak szánta, de amúgy igaza van. Az est kezd szálazódni, alig marad mulatozni pár hős, kitartó, tábornyitásipánikban szenvedő fiatal irodalmár.

Kerber Balázs épp Petfői urbánusságáról beszél. Juhász Márióval beszélgetünk a Metamodernizmusról – valahogy mindig megvan az a bizonyos két sör közötti pillanat, amikor metamodernistára iszom magam -, aztán csatlakoznak még egy páran. Görbülni kezd a tér, olyasmik hangzanak el, mint Paolo Coolio – Alchemist Paradise. Végül, amikor Benji a romániai punk kultúra gesztusredszerét taglalja Szakra Karcsinak, akkor úgy döntök, ideje nekem is lefeküdnöm.

Kedd. Bélműködésnapló

A reggeli műhelyre benézek, bár az első részét elalszom, így csak a verstan előadásra érek el. Dsida továbbra is adja, a duplakávés verse elég elnök, Fazekas Mihály meg igazi panzermókus a pimaszul kimunkált hexametereivel. Házi szerdára, hexameter írás. Gyanítom, hogy nem fogok másnap beérni szemináriumra, kezdek már kimerülni, de azért, hogy mégse legyek ennyire pofátlan, elhatározom, hogy a keddi napról hexameterben írom meg a naplót. Szóval:

Mondd mivel is kezdhetném el pici hexameterkém,
Hogy beleírjam a megtörténteket erről a napról,
Mert túl sok dolgot kikerültem a bélbajaimmal,
Hogy fogok én mindenkiről írni, ha nyűgök a trónon,
Mert hogy a szent toalett környékét nem hagyom ám el.

Najó, hexameterben sose lesz kész a napló. Szóval nehéz a másnap, szeretjük, csak a koncentrációm vacakol becsülettel. Többet nem iszom sört a héten, fogadom magamnak, mert ennek így Steffle, se farka. Az ebéd jól esik, megnyugtatja a zsigereket, Nagy Gabiék arról beszélnek, hogy kinek és kinek nem áll jól a szakáll. Evés után megint sprintelek a szobába, szerencsére nálam marad a kulcs, kimerít ez a helyzet. A vécén eszembe jut a Petri részlet, hogy „verssoraim a görcsölő belek". De erről ennyit. Beülök Nádasdy előadására, Turi Timi jól kérdez, Nádasdy meg kiválóan tud mesélni. Azt a mondatát külön szerettem, hogy „a buta cenzor olyan szomorú a szerző számára." A beszélgetés után látványosan vonul ki az irodalmi élet a domboldali árnyékba, Posta Marianna is megjön, és azonnali hatállyal megnyugtat mindenkit, hogy „asszem tavaly pont itt ment valakibe kullancs." Köszönjük.

Hallgatózom, pihenek, nagyon nem tudok figyelni senkire, sem értelmes párbeszédben részt venni. Félfüllel hallok ilyen mondatokat, hogy Szenderák Bence megdobálása jót tesz a természetnek, Vida Kamilla pedig a Wikipédia „rántás" szócikkéről beszél valamit. Az ifjúsági irodalmas beszélgetés érdekelne, de muszáj ledőlnöm kicsit, ahelyett hogy írnám a naplót, feltűnő, hogy annyit alszom, mint egy döglött kutya. És a román időszámítás miatt véletlenül fél órával hamarabb ébredek fel a tervezettnél. That's the spirit! Visszamegyek a fűre ébredezni. A napló személyes végülis, mondom magamnak, leírok mindent ami eszembe jut. Viszket a lábujjkám. Nehéz az élet. Oké, inkább nem írok le mindent.

Nem történik semmi, bár ez jó, csak így nem bírok elég jegyzetet összeszedni a melóhoz. Remélem a holnap kalandosabb lesz. Habár a gyomorrontás sem unalmas, bárki bármit állít. Jó, túlírtam a témát, de tényleg ez tölti a napom. A vacsora nagyon adja, sikerült repetát szerezni, bár a zöldségsaláta tápértékéből sejthető, hogy este nagyon kevesen lesznek merőlegesek a talajra. Nádasdy izgalmas nyelvészeti kérdésekkel szórakoztatja az asztaltársaságot, például: milyen nyelven beszélt Pilátus Krisztussal? Később Nagy Hajnal Csillával gyakoroljuk a késsel és villával való étkezés művészetét, mert mi értelme a villát bal kézbe fogni. Soltész Béla traumatizál a kijelentésével, hogy technikailag mindenki prózában beszél, legfennebb nem túl jó prózában. Dacból megfogadom, hogy ettől kezdve csak hexameterben beszélek, a próza monnyonle. Hexameterbe' beszélni se könnyű, hát belenyugszom.

Úgyhogy vissza a domboldalra a kimaxolt alkonyatba, szóba kerülnek a tudósításírás problematikái. Szenderák Bence beismeri, hogy egyszer 8 óra alatt 4000 karaktert volt képes kipréselni magából. Aztán kezdődik a rendezvény, Peer Krisztián tud beszélni, mindenki figyel, mondatprózáról fasírtig minden szóba kerül, remélem mások jól beszámolnak majd róla. Csak valamiért a sötétedés ellenére sem hajlandó senki villanyt gyújtani. Az est után azzal maradok, hogy valamikor egyszer mindenképp ki kell próbálni a sírva maszturbálást. Láng Orsi azt mondja, kicsit irigy Peerre, mert valahogy képes mindent egyből pontosan megfogalmazni.

Később indulgatni az este, a másnapok nehézségéről való diskurzusról Juhász Tibinek eszébe jut, hogy fel kell hívja az anyukáját. Mundig Márton javaslatára Mr.X/Kontaktot játszunk, Szegedi Fanni ahogy kezd belejönni, egyre hangosodik. Bent folyik a beszélgetés, valszeg nagyon nem szeretnek minket. Bemennék a rendezvényre, de nem akarok túl gyanúsnak tűnni. A játék hasznos, ilyen jellegű mondatok hangzanak el, hogy „Mundig Márton halott férfi". Szeretem, de belefáradok, egy idő után nem vagyok képes figyelni. Átcsatlakozom Mohácsi Balázsékhoz, ahol Szabó Marci lelkesen beszél a lekvárfőzés poétikájáról, a cukkinitermesztés hasznáról, a pisztáciában, narancslében és borban főzött rizsről. Eszébe jut, hogy állítólag, még amikor Sárváron voltunk, nekem meg hosszú hajam és szakállam volt, akkor azt mondtam Marcinak egy Závada Péterhez írt szerelmes versére, hogy buzis. Én erre nem emlékszem, szóval tagadok mindent.

Áthelyezkedünk a padokra, szocializációs kényszerből, Vajna Ádám igazi vadkapitalista módon közli, hogy „tegyétek arrébb a padot, mi addig hozunk piát." Köszönjünk, Mr. Munkamegosztás. Dézsi Fruzsival összefutok, kifaggatom, hogy a rendezvényteremben melyik a kedvenc széke, mert ez hirtelen nagyon fontosnak tűnik. Megbeszéljük Juhász Tibivel és Posta Marcsival a verstan szépségeit, bent már mozog a retro parti. Csíkban múlt héten 0,3 fokot mértek, de azért itt is hűvöske vanogat. Aztán feladjuk mi is a vacogási tendenciákat, felvonulunk a prózaműhely helyére mulatozni, de én már lassan feladom az estét és elhúzok aludni, bár ezúttal a Medoszba, egy jobb reggeli ígéretében.

Szerda. Szorongásnapló

A rántotta elfogyott, meg majdnem minden más is, szóval ennyit a jobb reggeliről. Én még alig látok ki az agyam helyéből és kb. úgy érzem magam, mint aki egész éjjel iszapbirkózott egy vízilócsaláddal, de Mohácsi már a 90-es évek és a Telepsek irodalomkritikai attitűdjéről mesél Szenderák Bencének. Egy óvatlan mozdulat következtében Bence lesz a fiú, akinek uborka van a cipőjében. Aztán gyűlnek az ébredezők, Nagy Anditól megtudjuk, hogy a Skype konferenciával a baj, hogy sosem tudhatod, mi rejtőzik a kamera látószögén kívül. Soha. Süti kutya jóarc, faggatom őt is a kortárs prózaelméleti tendenciákról, de nem válaszol. Kajálás után egy időre visszadőlök. A jegyzeteim közt találok egy mondatot, hogy úgy lehet gyűlölni a hétfőt, mintha a naptárba maga Soros vezette volna be. Ezt már nem értem. Túlalszom magam, ebédről lekések, úgyhogy veszek chipset meg pufit estére. Az úton a szalmatetős házak közt, fejemen a naplóírás terhével úgy érzem magam, mint Frodó a kis titkával, ahogy ott szedi a lábacskáit.

A Szívlapát bemutatóról aljas módon ellógok, a domboldalon megint pihengetés, Juhász Márió joghurtot eszik a nagyon csinos, herkás kiskanalával. Elintézem Zsigával az útiköltség, honor részt, többet kapok, mint amire számoltam, azt mondja, tartsam a szám, le vagyok fizetve. Meglepődök, én úgy gondoltam, simán csak rohadt nagy privilégium, hogy én írhatom a naplót, de erről nem volt szó, ez így túl nagy felelősség, nem bírom tovább, ez így nem mehet, istenem.

Beülök a Debüt estre, Heidi a bagoly nagyon figyel. Utána irány fröccsözni a pincébe, Borda Réka nagyon promózza az ufótakony színű, savanykásan édeskés, mentás mojitot. Nem tudni, miért. Szenderák Bence meggyanúsít, hogy én írom a naplót, izzadok, elpirulok, bevallom, hátha így megúszom. Aztán Ferencz Móni és Vida Kamilla is rám fogja, így nem tudom, mihez kezdjek, láthatóan zavarba jövök. Lebuktam, csődbe megy a JAK-tábor. Kiss Lóri elmeséli, hogy gimis korukban osztálykirándulásra vitték őket a szegedi börtönbe. Ráadásul kiderül, hogy nem csak neki vannak ilyen tapasztalatai. Furcsa, Soltész Bélával nézzük, hogy mi templomokba meg múzeumokba jártunk annak idején.

Horváth Veronika még mielőtt elindultam Pestről, kezembe nyomott egyet a kötetéből, hogy adjam oda a JAK-táborban valakinek, akinek gondolom, ezt most lerendezem, és Juhász Márió kezébe nyomom a könyvet. El kellene híresztelni, hogy pénteken mennék haza. Talán az jó lesz alibinek. A vacsora okés, bár nem vagyok oda a főtt káposztáért, de legalább közben megtudom, hogy szegeden büdös a csapvíz. Az előadásokra továbbra sem gyúródom, lemondok arról, hogy mindenhol ott legyek. Aki benne akar lenni a titkos naplóban, az jöjjön hozzám. Meg állítólag tavaly Molnár T Eszter is azzal bukott le, hogy gyanúsan jelen volt mindenütt. A mai nap eddigi tanulsága: meg kell tanulnom hazudni, mert nagyon nem megy. És ez az anyukám hibája, mert nem volt elég szigorú, nem kellett folyton kitalálnom valami mesét, hogy mit csináltam, hanem őszintén elmondhattam bármit, emiatt nem megy a hazudás! Hát ez már milyen örökség?!

Elvonulok két órára dolgozni a Helikon beszámolókkal meg a naplóval, lassabban megy, mint azt terveztem, sajnos nem érek el a Tompa Andrea estre. Mikor előjövök félkómásan az odvamból, az emberek kis csoportokban beszélgetnek. Mundig Marcit megmentem egy borbontóval, csatlakozok hozzá, megy fel a teraszra, ahol fearpong parti van (beerpong + felelszvagymersz), a pingpong labdát egy kupakkal helyettesítik, sör helyett meg bor, de hát bírják a strapát. A játéknak hála fény derül arra, hogy ki melyik hírességgel volna hajlandó lefeküdni, de a egyértelműen az a pillanat, amikor amikor Mundig Marci öltáncol Szegedi Fanninak és Tolvaj Zolinak, miközben Fejér Johanna a Sexbombot énekli. Miklya Anna nagyon várja, hogy nyerjen valamelyik csapat, és kerülhessen ő is sorra. Elindulok körbenézni még írnivaló után, Juhász Máriót rajtakapom, hogy a sötétben egy fotelben kolbászt eszik. Egészségére. Találkozom lent a teraszon Izsó Zitával, bent épp Nemes Z. Beszél valami zsigeri obszkuritásról. Megérkezik Dézsi Fruzsi és könyörtelen mozdulattal megkínál az almás whiskeyből, ami meglepő módon baromira finom. Aztán filozofálni kezdünk mindenféléről, most pont jó, nem bírok már bemenni, az utóbbi hónapban túl sok volt már az irodalmi impulzus, ennél többet nem vagyok képes már befogadni.

Szabadul hely, leülünk az asztalhoz, ahol Mucha Dorka elmeséli, hogy Richter Tomi iránt hatalmas tiszteletet érez azóta, amióta egy táborban, Visegrádon, Mogyoróhegyen este már nem volt semmi innivaló, köröttük semmilyen civilizáció, csak baljós jelek, de erre Tomi kilép a tömegből, és egy sráccal együtt, halált megvető bátorsággal elindul az erdőbe tartalékokat szerezni a rászorulóknak. Már mindenki a halálukat rebesgeti, amikor háromnegyed óra múlva megjelennek, kezükben egy rakás borral meg egyéb innivalóval. Konkrétan az isten háta mögött, a semmiből. Eldöntöm, hogy Tomival érdemes barátkozni.

Ferencz Móni lelkesen megkínálja Nagy Katát rágócigivel, ilyen cuccot nem láttam évek óta. Átvonulok az iroda felőli bejárathoz, lássam ott mi történik. Renátóval meg Weber Lucával egyet értünk abban, hogy aki spoilerezi a Trónok Harcát, annak a pokol nagyon mély bugyraiban a helye, olyan mélyekben, amelyekre még Dante sem mert gondolni. Ekkor Mohácsi hirtelen Ady avantgárdságáról kezd beszélni, Renátó pedig lelkesen adja körbe a pálinkáját. Gyanúsan lelkesen. Elfogy a borom, felugrok a szobába még egy üvegért, közben látom, hogy Kiss Lóri Nádasdytól kap épp visszajelzést a verseire. Értsd: éjjel tizenkettő körül van. Nem tudom, honnan van ennyi figyelme és türelme annak az embernek. Kicsit (értsd: nagyon) irigy is vagyok. Mikor visszaérek, Mohácsi meggyanúsít, hogy látott egyik előadáson lelkesen jegyzetelni, de amikor elolvasta a gyomormenés szót, akkor elvetette a feltevést. A figyelme alapos, a gyanúja jogos, de ugyan miért olvassa ő, hogy én mit írok a telefonomba? Hát nem tanulta meg, hogy ez nem szokás? Mindenesetre, köszi az alibit, hasmenés.

Mindenki a bejáratnál álldogál, pedig a terasz üres, szóval átpártolunk oda. Bent az Abba nem marad abba (mért írok le ilyet???), Weber Luca lelkesen énekli az összes dalszöveget, de hamarosan Láng Orsi és Sárkány Timi is csatlakozik a frissen alakult acapella kórushoz. Bordás Mátéval megbeszéljük a közös Rammstein szeretetünket, aztán hálát adunk a Black Mirror létezésének. Szabó Marci tizenéves fangirlök lelkesedésével mesél Vajna Ádámnak Ajtmatovról és Gion Nándorról. Megjön Kiss Lóri, beszélgetünk a költészetről, slamről, tervekről, meg a KAF-rajongásunkról.

Szarka Karcsi, Nagy Hajnal Csilla, György Alida a szorongásról beszélnek. Hogy mindenki mennyire próbálja rejteni, pedig alapvetően társadalmilag kódolt, hogy az ember jóformán bármit csinál, azért bűntudatot kell éreznie. Hogy hányan elgondoltuk, hogy azért jó volna vegetáriánus lenni, legalább miattunk ne öljenek annyi állatot, de a marhapörköltről képtelenek vagyunk lemondani. Hogy hány kéregetőnek adunk egy-egy százast. És hogy ezt értük, vagy a saját önbecsülésünk miatt tesszük. Meg hogy miért vacillálunk ezeken a kérdéseken annyit, hogy a szorongás lassan belénk rágja magát, mint a szú a fába. Abszolút izgalmas beszélgetés.

De Karcsi is elárul, mielőtt épp indulnék, meggyanúsít ő is, mert egész héten itt vagyok. Hát kiben bízhatok már? Azért feltételezik mind, hogy én vagyok a besúgó, mert román vagyok? Mindegy, útra kelünk Bencével és Alidával Medoszba, már csak Mészöly Ági és Kele Dóri beszélgetnek. Útközben arra gondolok, hogy nagy pacsi a szervezőknek, akik hajnalig szeszt adnak a kiszáradt irodalmároknak, aztán még eltakarítanak utánunk, hogy reggelre minden elnök legyen. Alidával megbeszéljük, hogy ebben a táborban mindenki folyton bemutatkozik mindenkinek, és persze el is felejtik egymás nevét. Természetesen rákérdezni sem igazán mernek, mert mi van, ha egy több kötetes ismert szerző az illető és ismerni kéne, vagy csak simán mindenki arra görcsöl, hogy egyedül neki rossz a névmemóriája, és ezt rendkívül szégyelli. És a harmadik napon hosszú beszélgetések után már egyenesen kínos volna rákérdezni, úgyhogy a „hé te, izéke" megszólítással kijátsszák a helyzetet. És függöny.

Csütörtök. Kötetdühnapló.

Magamat is meglepve, de képes vagyok elég időben kidörzsölni a szememből a csipát, és kimenni reggelizni, így elérem a rántottát meg a bundáskenyeret. Rohadt finom, megérte az éjjeli sétát, mondom magamnak, de azért érzem, hogy ilyenkor még teljességgel hasznavehetetlen vagyok. Szenderák Bence beismeri, hogy az éjjel nem találta nyitva az ajtót, és Mohácsi sem volt a szálláson, ezért visszafordult a kastélyba aludni. Szerencsére fél úton találkoztak, meg volt mentve Bence estéje is, ennek én is örülök. Jól indul a reggelem. Leülök naplót írni, lemondok arról, hogy meghallgassam Nagy Katával a beszélgetést, mert az elejéről eleve lekéstem már, de még nem is vagyok annyira éber, hogy összerakjam az agyamban az információkat. Meg bízok benne, hogy így törlök egy réteg gyanút a képemről. Másik szekus kolléga, remélem megírod azt, amit én képtelen vagyok. Újraolvasom a tavalyi naplókat a miheztartás végett, de még mindig bizonytalan vagyok, hogy mit és mennyit kéne írnom. Ugyanazt érzem, mint amiről Molnár T Eszter is beszél, képtelen vagyok rendesen felszabadulni, mert folyton próbálok mindenfelé figyelni, és állandóan az van bennem, hogy lemaradok valamiről, nem jegyzek le valami fontosat. Be kéne menni a kastélyhoz, de rájövök, hogy nem hoztam rövidgatyát és le fog rohadni a lábam. Bár lehet, ehhez a melegnek már semmi köze.

Az ebét egészen rendben van, bár mondjuk jobban szeretem, ha a levesemben kevesebb cukor van, mint a teában. Habár, ha sóval alaposan behintjük, mint Karthágót, egész ehetővé válik. Dézsi Fruzsival a konyhai alkalmazottak kapcsán az memória tereiről beszélünk és a tudatos felejtés lehetőségeiről. Kezdődik a JAK-füzet bemutató, kéne egy kávé, de kitartok a koffeinmegvonás mellet. Molnár T Eszter érdekesen kezd beszélni, Balajthy Ágnes is jól kérdez, de a könyvbemutató helyett mégiscsak az oxigént választom, azt hiszem, rászoktam. Elmegyek Mundig Marciékkal a boltba, találok száraz bort. Visszatérek a kastélyudvarba, Ferencz Móni és Szegedi Fanni alaposan taglalja a társaságnak az mediterrán és a skandináv tekintet-mechanizmusokat, azaz az olaszok meg a svédek nézését meg a járását, aztán egy hirtelen témaváltással az iskolai szexuális felvilágosítások kerülnek szóba. Mai napig nem értem az emberiséget.

Borda Réka tomboló Korda György slágerrel fogadja az érkező Bende Tomit. Megjött Potozky is, közli velem, hogy gyenge vagyok, mert be akarok nézni a Krasznahorkai beszélgetésre. Bár sose ismerném be neki, de igaza volt, hamar el is jöttem a fülledt melegből, képtelen voltam figyelni, meg alig hallottam az egészből bármit is. Kijöttünk Kenessey Tamarával, a gyermek és ifjúsági irodalomról faggatom. Péczely Dóra Imre Ábrissal osztja, hogy mennyire szar már az, amikor az ember tökre fáradt, lefekszik, leoltja a villanyt és ekkor elkezd zúzni az agya és darálja rendre az ötleteket. Aztán elpanaszolja, hogy muszáj még aznap visszaérnie Pestre, de sehogyan sincs szíve még elindulni. Deres Korni feldobja ötletként, hogy kéne a lakásszínház mintájára lakásfelolvasásokat szervezni. Elképzelem, ahogy zabálom a harmadnapos, csülkös babgulyást a hagymával, kérődzve rágom, mint a szürkemarha, közben pedig Tóth Krisztina olvassa fel a legújabb novelláit. Lehet, nem olyan jó ötlet. Dóra ráveszi magát, muszáj indulnia, azzal a gondolattal búcsúzunk el, hogy Szívlapátot Erdélybe.

Elrejtőzünk a bringaraktár mögött a padok árnyékába Bencével meg Tamarával. A fény rossz. A fény bánt. A fény ölni akar. A rettegés poétikájára terelődik a szó, Bencével beismerjük, hogy képtelenek vagyunk horrort nézni, túl beszariak vagyunk ehhez, s ha véletlenül mégis megtörténik, akkor egy hétig belénk nyomorítja a frusztrációt. Juhász Tibi megmenti a napomat egy fél csomag filterrel, aztán irány vacsorázni. A franciasaláta nem rossz alapjáraton, csak kicsit olyan, mint a teremtéstörténet: elcseszi az egészet az alma.

Utána Szenderák Bence Tények címekkel szórakoztatja szórakoztatja a társaságot: rákot okoz a forró kávé. A Tények pedig agyrákot. Láng Orsival közösen összedobunk a KMTG-nek egy szlogent: „Pénz voltam, s kellett a fiatal." Körtesi Marci megkínál Robert Burns whiskeyvel. Nézzük, hogy ismerjük mi egymást, aztán rájövök, hogy a Kulteren olvastam verseit. Bent már zenél Jónás Vera, mi meg kint cigizünk és hallgatunk. Nem azért, mert annyira hangos, hanem mert tényleg annyira jó. Csak nekem az élőzene élvezetén sokat segít a dohány. Bent valami farkasüvöltés folyik, mint egy Akela számban. Már várom a torzítót s a krákogást. Körtesi Marcival vitatkozunk egy nagyot a slamről, mi a tétje, mi az esztétikája, meddig művészet, honnan lehet megközelíteni teoretikailag. Dézsi Fruzsi csak annyit mond, hogy nagyon szeretne a magáévá tenni egy JAK-kötetet.

Kezdődik a Garaczi-est, de nem megyek be, mert épp Ferencz Mónival tárgyaljuk ki a kötetdüh szindrómát. Azt mondja, hogy Szálingerrel beszélték, hogy még az ő generációjának induláskor ki kellett jöjjön az első kötet, azzal el volt felejtve, az alapvetően szar is kellett legyen. Móni azonban azt érzi, hogy a mi generációnk kevésbé ilyen dühös, sokkal türelmesebb, nem adja ki az első kész 50 versét, hanem dolgozik, maszatol, helyrerak, és addig szöszöl a szövegeivel, hogy az első kötet voltaképp már a második lesz, így gyakran érett, kiforrott, kimunkált hang szólal meg ezekben a versekben.

Időközben megtudjuk, hogy Nagy Andi publikált az ÉS-ben, Piros Vera néven. Erre iszunk. Véletlenül whiskey helyett a hamuzónak használt pohárba kortyol bele. Láthatóan nem ízlik neki. Aztán szarvasleseinkről beszélünk, Borda Réka őzekről a szigligeti kastély udvarán, különös természeti jelenségekről, amiket megtapasztaltunk, átmegyünk a misztikába, a varázstalanítás csessze meg. Érdekel Garaczi, bemennék, de nagyon jól esik ez a beszélgetés, megnyugtat, ellazít. Pedig KAF adta kezembe a Plazmabált, és az később nagyon feldobott egy másnapos délutánt egy fesztiválon. Azért az egy kicsit felbasz, hogy ennyi jó arccal találkoztam itt, akiket eddig nem ismertem, max névről, és ott a tudat, hogy rakás emberrel még szóba sem álltam. De elengedem ezt a valamirőllemaradok/valamirőlnemírokpedigkéne kényszert. Hagyom, hogy teljen a tábor a saját tempójában.

Nagy Kata, Deres Korni és Ferencz Móni a Kata jelöléséről és ennek kontextusairól beszélnek, Juhász Tibivel kitárgyaljuk a jövőbeli terveinket, s elszomorodok, hogy a két Juhász megy haza reggel. Így meg Márió videóprojektje füstbe ment. Az asztal másik felén Alida, Sárkány, Láng Orsi meg Vajna Ádám a szakmai és a személyes kritika esélyeiről és tétjeiről beszélnek. Hirtelen sokan lettünk, asszem ma a legnépesebb a tábor, én meg azt sem tudom, kire figyeljek, mögöttem folyton elhalad valaki és tele van a fejem motyogásokkal. Sokat rejtőzködöm a jegyzeteléshez, mindig, mikor fröccsért megyek, vagy vécére, gyorsan írogatok egy kicsit. Azért aljasul kemény ez a besúgó élet. Némiképp perverznek érzem magam, hogy folyton hallgatózom. Fárasztó ez a felelősség.

Posta Marianna szerint a Robert Burns whiskey az kb. olyan mint az Ady Endre-LSD. Aztán felkerülök a teraszra, mert hallom, hogy van 3 erdélyi srác ott. El kellett jönnöm Szigligetre, hogy megismerjem a kolozsvári bölcsészhallgatókat. Szabó Attila, Ádám Szilveszter, Major Máté és Miklya Anna a román és a magyar nemzet közötti különbséget, illetve a kelet-európaiságot tárgyalják. Kezd elnyúlni a beszélgetés, pedig okoskodnék, de lemegyek dokumentálni a teraszi történeteket is. Czinki hoz gitárt, de már nem nagyon van értelme, nekem sem megy úgy, meg mindenki beszélget, én meg nem akarok a buliban az a srác lenni, aki egész éjjel csapja a húrokat, s nem érti, miért nem figyelnek rá.

A másik asztalnál Szarka Karcsi meg Lesi Zoli nagyon hangosan örül valaminek, bent Kiss Lóriék tolják a klezmertechnot. Szegedi Fanni nagyon bírja a bulit, hősiesen kitart, épp a hierarchikus rendekről filozofálnak valamit.

Deres Kornit valszeg traumatizáltuk az indokolatlan agymenéseinkkel, és csak azért nem hagyja el a társaságunkat, mert fél a következményektől. Már jó ideje lejárt az utolsó rendelés, de Gaborjákot meg tudom győzni, hogy mindenkinek jó lesz, ha kever nekem még egy végső fröccsöt. Lejönnek a kisebbségi testvéreink, Szabó Attila nagyon lelkesen magyarázza, hogy az a baj a világgal, hogy túl kevesen vannak a feministák. Ezzel egyet tudok érteni.

Hajnali 5. Azt hiszem ideje beismerni, hogy túltoltuk a teazsúrt. Ahogy búcsúzok el a maradék partizóktól, Heilig András bedob egy Trónok Harca spoilert, szerencsére, mire felérek a Medoszba, már nem emlékeszem rá. Másképp képtelen volnék elaludni.

Péntek. Kiviselésnapló.

Pont felébredtem még, hogy valamit naplózzak, majd zúzzak be ebédelni. Mielőtt elindulunk Alidával, megállunk a Medosz teraszán nézni a Balatont. A kilátásról egy Elefánt-idézet jut eszembe: „bazdmeg, de szép". A kaja ehető, Sárkány Timi hazament, de megadta a tartozását, Juhász Márió itt feltette a fényképezőgépét, amiért visszastoppolt, de megy is tovább. Czinkinek úgy érzem, jó szobatársa vagyok, helyettem mindegyre valaki idegen nőt talál a szobában. Szívesen, Feri. Az idő is beborul, szégyellje magát. Bár azért elég fárasztó volt ennyi tábort végigtolnom egymás után, de képes volnék még ülni egy-két napot. Csak ne kelljen jegyzetelnem. Ha nem lenne ilyen szar memóriám. Megjött Závada Peti, gondolom a közgyűlésre, én is bemennék, kíváncsi vagyok, mi lesz a végeredmény, bár amikor ezt felolvasom, már mindenki tudni fogja, szóval ez egy redundáns mondat. Kéne egy frappáns zárlat, úgy érzem, de azt hiszem, már mindenkinek annyira gyanús vagyok, hogy inkább befejezem a naplót és kijövök barlangomból a fényre, már amennyire ezt az időt fényesnek lehet nevezni. Köszi mindenkinek mindent, jövőre ugyanitt, ugyanezt, csak még sújtóbb módokon. Csók a családnak. Este meg mindenki viselje ki magát, jóhíreteket ne halljam! Induljon a kedélyeskedés!

André Ferenc

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.