Mikor leérek, a háttérben, a színpad mögött felfedezem a névadó festményt: a Tilos az Á feliraton a Tilos áthúzva, felette a SZABAD felirat. A Szabad az Á-ban vagyunk, az egykori tilos helyén nyílt Zappa Kávézó pincéjében, ahová egy beszélgetést és egy négyszemélyes felolvasást hirdettek, hatra. A színpad előtt babzsák fotelek, alacsony asztalok – az asztalon A szerelemről című kommentár Platón Lakomájához, a választott fotelem mögötti padon Augustinus Vallomások-ja, egyetemista a közönség, ráadásul filozófus, oké. Míg a szokásos késés percei telnek, a beszélgetésből kiderül, hogy egyikük már a szakdolgozatát írja, az MTA könyvtárában kutat az angyalok után. Csinos csoporttársát azzal lepi meg, hogy megjegyzi, „Úgy emlékszem, Augustinus írta valahol, hogy az angyalok azért lázadtak fel Isten ellen, mert túl szépek voltak az emberek asszonyai, és így nem tudtak a feladatukra koncentrálni”. Épp erre a bekezdésre a Vallomásokból nem emlékszem, de indításnak nem rossz, közben kedvencem , Johnny Cash Folsom Prison Bluesa szól egy érdekes feldolgozásban, When I hear that whistle blowing, I hang my head and cry, hátradőlök, behunyom a szemem. Egressy Zoltánra várok, akit Horváth Csaba irodalomtörténész kérdez a Most érsz mellé című kötetről. Elmondja, hogy a nyomdai verzióhoz maga is csak ma jutott hozzá, egy fénymásolatot olvasott addig, így aki akarja, gyorsan tegye meg, s vegye meg a könyvet, mely, a szerző korábbi munkáitól eltérően, nem drámákat, hanem novellákat tartalmaz.

A beszélgetés lassan csörgedez, Horváth Csaba kérdései ráutalóak, fontosak: néhány idézettel világítja meg, mi az, amire gondol, s mi az, amire választ vár Egressy Zoltántól, aki lelkesen mosolyog a piros reflektor-ellenfényben, s válaszolgat. Nem baj, ha a Portugál szerzőjeként mutatják be, hisz ő írta, csak már régen, s mindig a legutolsó munkája a kedvence, a drámák közül most a Budapesten még be nem mutatott Június. A novellák többsége egy szuszra készül, drámái esetében is az a munkamódszere, hogy előbb kitalálja, de a vesekő méretéig, a szereplőit, s csak utána alakul a történet. Két éve még nem gondolta volna, hogy novellát fog írni, de Kínában jártában Békés Pál épp a Hasítás-antológiát szerkesztette, s őt is felkérték Tóth Krisztával – ugyan ellenkezett, de a bogárka már berepült a fülbe, mire hazaért, már ki se lehetett rázni onnan. Tizenhét novella, a tizenharmadik (aranymetszés? közel) sors- illetve kötetfordító: ebben az Ördög maga olvassa az addig megírt könyvet, s vágyik rá, hogy a szerző bonyolítsa össze a szereplők sorsát, amit a szerző, tizenharmadik novellája szereplőjének igényére figyelve, meg is tesz, innen az egymásba bonyolódó sorsoké a főszerep. Nagy teret kap a kötetben a bűnbánat, bűn, bűnbocsánat témaköre, majd’ mindegyik darab halállal, vagy egy érzelem halálával végződik, nem vidám kötet. A borító is ezt a hiányt igyekszik megjeleníteni az esőben álló, távol felé néző, üres székkel. Egressy Zoltán mindenkinek azt javasolja, olvassák sorrendben a novellákat, s a címről beszélgetve kiderül, hogy mást akart ő, mást a kiadó, más a legjobb barát Nyilas Attila, aztán néhány háromszavas félmondatot szavaztatott meg az ismerőseivel, s a Talán pont ma nyert, így aztán inkább saját kedvencét, a második befutó Most érsz mellé-t választotta, a kiadó kérésére pedig az alcímet – Történetek esernyő nélkül. Büszke rá, hogy, miként a drámáinak, a novelláknak is megvan a maguk kialakult és egységesnek mondható stílusa, bár sokfélék, a monológtól az egyes szám harmadik személyű elbeszélésig, de rendszerint valahol elsiklott helyzetekről és kapcsolatokról szólnak, melyekről mindig a helyzetből rosszabbul kilépő fél beszél, így leginkább a fájdalom az, amit jellemzőnek tart a kötetre. Sok a kötetben az angyal is: miként megjelenik az Ördög, úgy nekik is fontos szerepük van.

A közönséget leginkább az angyalok és a bűnbánat, illetve a bűn közötti különbség érdekli, erre vonatkozóan meghatározásokba is bocsátkozik az egyik későbbi felolvasó, Borbély András, de Egressy Zoltán nem akar hozzászólni, Horváth Csaba pedig a kierkegaard-i szorongás-fogalommal írná le azt az állapotot, amikor a bűn nélkül él valakiben a bűntudat. Egressy végül úgy lép a hegeli szintézis barátságos tájaira, hogy elmondja: „Arról szólnak a novellák, miért nem kellene, hogy jelen legyen a bűntudat”.

Kis szünet és jelentős közönségcsappanás után a felolvasásra térünk: az ígért négy szerzőből (akik mindannyian az ÚjNautilus szerkesztőiként lettek volna jelen) ketten vannak itt, Borbély András és Lang Ádám. Utóbbi – akinek a felolvasás előtt az est moderátora (sajnos nem mutatkozott be és a meghívón sem jelölték, így a nevét nem tudom ideírni) a következő kérdéseket tette fel: „Ha jól tudom, te már 3-4 prózát is írtál. Hány ’ny’ hang van az írásaidban? „Tudod-e, mi a különbség a nyest és a nyuszt között? ” – a zenei szerkesztője a lapnak. Arra még az elején fény derült egy-két közelségem okán elkapott mondatból, hogy az AUDI-gyár minőségellenőreként dolgozik, így az ÚjNautilus zenei szerkesztői posztja mellett is van mit tennie. A felolvasásról valamiért az a vicc jutott eszembe, amelyikben a kislányt a mamája úgy instruálja a vendégség előtt, hogy csak arról beszéljen, ami jó, azt viszont köszönje meg, így ő távozáskor csak annyit mond: „Köszönöm a ropit, a többiről nem beszélek”, így inkább megosztom, amit Brehm tud a nyest és a nyuszt közötti különbségről. A nyest „a nyuszttól valamivel kisebb méretével, alacsonyabb lábaival, hosszabb fejével, kisebb fülével, rövidebb bundájával, világosabb színezésével és egészen fehér torkával különbözik”.

A másodikként felolvasó Borbély András egy hosszabb részlettel érkezett készülő regényéből. Ígéretesnek tűnik első hallásra, a fiatal én-elbeszélő élményei keverednek az általa feltérképezett családtörténettel, a hozott részletben főként a nagypapa életének történéseivel, melyeknek csak egy részét tudja, más részét kitalálja, odagondolja, utánajárt vagy megszerkeszti, de erre folyamatos utalásokat tesz az írásban, melyben eljutunk Budapestről, egy alkalmi egyéjszakás zeneiskolai szálláshelyről egészen a román havasokig. A moderátor azt mondta, kíváncsi, valaha elkészül-e a regény – a hallott részlet után én is az lettem, bár lehet, hogy a megszületés után még húzni-vonni, csinosítani kell az anyagot, de remek alap, élvezetes körmondatok, és jó felolvasói készség együttesét fedeztem fel Borbély Andrásban.

Az ÚjNautilus legközelebb februárban jelentkezik a Szabad az Á-ban, egy meg nem nevezett kedden, a megnevezett témával: a Napkút kiadónál megjelent Anyag a vérben című kötetről esik majd szó (melyről, hazabeszélek, az Irodalmi Centrifugán is megjelent már egy recenzió). ()

Györe Gabriella