hirdetés

Átadták az Artisjus Irodalmi Díjakat

2010. április 16.
Április 16-án, pénteken átadták az Artisjus Irodalmi és Zenei Díjakat. Az Irodalmi Nagydíjat 2010-ben Balla Zsófia költő kapta, a három ösztöndíj jellegű irodalmi díjat Krusovszky Dénes, Szilágyi Zsófia és Tóth Krisztina vehette át.
hirdetés

A magánszféra egyik legrangosabb művészeti jutalmaként az ARTISJUS-díj az alkotót helyezi középpontba mind az irodalom, mind a zene területén. A díjátadóra 2010-ben április 16-án délután került sor az ARTISJUS-teremben.

SZÉPIRODALOM
Az ARTISJUS Irodalmi Alapítvány elnöke, dr. Gönczöl Katalin egy Irodalmi Nagydíjat és három ösztöndíj jellegű Irodalmi Díjat adott át a rendezvényen. Az Alapítvány az ARTISJUS által beszedett irodalmi jogdíjak szerzők által felajánlott 10%-ából nyújt jutalmakat.

2010 Irodalmi Nagydíjasa: Balla Zsófia költını, aki „A nyár barlangja” c. kötetével érdemelte ki a Kuratórium döntését. Ahogy a díjazottat méltató Ferencz Győző elmondta: Balla Zsófia legfőbb törekvése, hogy visszaadja a szavak megtépázott méltóságát, új kötetében poétikailag is izgalmas újításokat hozott.

Az Irodalmi Díjasok:
- Krusovszky Dénes költő, „Elromlani milyen” c. verseskötetéért;
- Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, „A továbbélı Móricz” c. tanulmányáért;
- Tóth Krisztina költőnő, „Magas labda” c. verseskötetéért.

Balla Zsófia - Artisjus Irodalmi Nagydíj 2010
Balla Zsófia költő 1949-ben született Kolozsváron. A kolozsvári George Dima Zeneakadémia tanári szakán szerzett diplomát, 1972 és 1985 között a kolozsvári rádió magyar nyelvű adásánál dolgozott zenei szerkesztőként. 1985 után különféle romániai magyar nyelvű lapoknál tevékenykedett (Előre, Családi Tükör, A hét). 1993 óta Budapesten él.
Művei: A dolgok emlékezete (1968); Apokrif ének (1971); Vízláng versek (1975); Második személy (1980); Kolozsvári táncok (1983); Hóka fóka fióka (gyerekversek) (1985); A páncél nyomai (1991); Egy pohár fő (1993); Ahogyan élsz (1995); Triangulum, avagy száz ördög közt három szentek (verses bábjáték) (1997); A harmadik történet (2002); A nyár barlangja (2009)
Fontosabb díjak:
1983 és 1991 – A Román Írószövetség Díja
1992 – Déry Tibor-jutalom
1995 – A Soros Alapítvány életműdíja
1996 – József Attila-díj
2001 – Magyar Irodalmi Díj
Balla Zsófia A nyár barlangja című, (gyerekverseit is beleszámítva) tizenkettedik verseskötete, egyszerre eddigi eredményeinek összegzése és jelentős továbblépés pályáján.
Balla Zsófia költészetét kezdettől termékeny ellentmondások feszítik. Indulásakor, erdélyi magyar költőként, majd áttelepülve, lírája kiteljesedésekor nemcsak metaforikus, hanem nagyon is valóságos határhelyzetben szólal meg. A szó és csend kettősségének, a megszólalás
és elhallgatás ellentmondásának drámai határhelyzetében.
Új verseinek egyik legfőbb témája a veszteség: a halál, a barátok elvesztése, barátságok megszűnése, az elvont értékvesztés, amely önmagától távolítja el az embert, a soha meg nem talált én paradox önvesztéséhez vezet. Balla Zsófia versei nem simulnak a kortársi uralkodó megszólalási módba: versei nem hangsúlyozzák a nyelvi önreflexivitás stílusjegyeit, szójátékokkal szinte egyáltalán nem él.
Tudatosan felfüggeszti nyelvi kételyeit, de mintegy ennek ellensúlyozására kompozícióit nem egyetlen mag köré szervezi. Versei többközpontúak, vagy esetleg központ nélküliek, azaz a hiányt teszik központjukká. Ez kétségkívül nagy figyelmet követel az olvasótól, de egyben folyamatosan dialogizál vele. A vers szövegét olyan kitüntetett szellemi térnek tekinti, amelynek kompozíciója zárt, de nyitott a párbeszédre. Legfőbb törekvése, hogy visszaadja a szavak megtépázott méltóságát, új kötetében poétikailag is izgalmas újításokat hozott.
Budapest, 2010. április 16.
(Ferencz Győző)

Krusovszky Dénes - Artisjus Irodalmi Díj 2010
Krusovszky Dénes költő, író és mőfordító, Debrecenben született 1982-ben. Felsőfokú tanulmányait az ELTE Bölcsészkarán végezte, jelenleg a Magvető Kiadó munkatársa.
Kötetei: Az összes nevem (Széphalom Könyvmőhely, 2007.), Elromlani milyen (Kalligram, 2009.). A Puskin utca nevű folyóirat szerkesztője és a József Attila Kör világirodalmi sorozatának társszerkesztıje (Urfi Péterrel együtt).
Krusovszky Dénes, annak ellenére, hogy még csak húszas éveiben jár, már dicsérhetı – elsősorban – költıként és műfordítóként, másodsorban irodalomszervezőként, harmadrészben kritikusként és valamelyest már szerkesztőként is. Verseinek hangja roppant karakteres, egy radikális, a roppant pontatlanul és nagyvonalúan újholdasnak nevezett líraeszmény hangzásvilágát opponáló, elsősorban Kemény István, Marno János és Szijj Ferenc költészetéhez kapcsolódó lírai megszólalás kikísérletezésére irányulnak már most nagyon figyelemreméltó kísérletei.
Legutóbbi könyve különösen sokat ígér ebben a tárgyban. De nem feledkezhetünk meg irodalomszervezői tevékenységéről sem, a Telep-csoport „kitalálásáról”, ami az utóbbi idők legsikeresebb, legjobban szervezett, legmédiaérzékenyebb és legeredetibb nemzedéki indulásához járult hozzá nagyon nagy mértékben, és éppen így nem feledkezhetünk meg kritikusi ténykedéséről sem – hála Istennek, a szépírók körében ez újra divattá vált –, a költői tájékozódás elméleti tisztázását is szolgáló erıfeszítésről, ami így lépésről lépésre egy karakteres ízlés lenyomatává is válik.
Budapest, 2010. április 16.
(Vári György)

Szilágyi Zsófia - Artisjus Irodalmi Díj 2010
Szilágyi Zsófia, irodalomtörténész 1973-ban született Cegléden. A veszprémi Pannon Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének docense. Munkássága rendkívül széles körű, a docens asszony a kortárs irodalmi élet egyik aktív résztvevője. Két jelentős folyóirat, az EX Symposion és a Kalligram szerkesztője, rendszeresen jelennek meg kritikái, tanulmányai (ezekből 2005-ben A féllábú ólomkatona címmel adott közre válogatást a Kalligram Kiadó), monográfiát írt Ferdinandy Györgyről (a Kalligram Tegnap és Ma sorozatában jelent meg 2002-ben), s közben folyamatosan foglalkozik Móricz Zsigmond életművének újraértelmezésével. Ez utóbbi munkának egyik izgalmas részterülete a mai
magyar próza és a Móricz-hagyományok egybevetése, amelynek rendkívüli figyelmet és elismerést hozó produktuma A továbbélő Móricz címő kötet (Kalligram, 2009). A klasszikusok radikális újraolvasása döntő hatású fejlemény az elmúlt évek irodalmi életében – most ez a „program” jelentős teljesítménnyel gazdagodott Szilágyi Zsófia jófajta szenvedéllyel megírt, izgalmas tanulmánykötete, A továbbélı Móricz révén.
Formaművészet, nyelvi virtuozitás, tabutémák feszegetése – nem e fogalmak mentén szoktuk Móriczot jellemezni, holott a Nyugat nagyjai között – az újabban fölfedezhetı, hatalmas terjedelmű jegyzet- és naplóanyag tanúsága szerint is – ő a legradikálisabban kísérletező prózaíró. Szilágyinak nagyon sok megkövesedett rárakódás alól kellett előfejtenie egy új Móricz-képet, amelyet a népi fáklyavivő szerepének vulgaritásaitól éppúgy megszabadít, mint attól, hogy hol Móriczcal szemben marasztalták el, hol pedig – ugyancsak hamis szembeállítással - vele szemben „futtatták” az úgynevezett polgári irodalmat. Ebben a hol vésővel, kalapáccsal, hol finom régészkellékekkel végzendő munkában nagy segítség az összehasonlító elemzés módszere. Napjaink epikáját olvasva óhatatlanul máshogy látunk Móriczra, az újabb olvasói tapasztalatok korábban rejtett tradíciókra mutatnak rá, miközben napjaink írói közül mind többeknél bizonyul Móricz nélkülözhetetlennek a művészi önszemlélet kialakításában. Szilágyi ezt a tükröződést vizsgálja Grecsó Krisztián, Tar Sándor, Nádas Péter, Háy János és Oravecz Imre műveiben. Szilágyi Zsófia könyvében sorra nyílnak átjárók a műfajhatárokon, az (ön)életrajz és fikció köztes terein, ahol napjaink prózájában és Móricz örök újrakezdéseiben egyaránt eleven átrendeződés zajlik.
Budapest, 2010. április 16.
(Reményi József Tamás)

Tóth Krisztina - Artisjus Irodalmi Díj 2010
Tóth Krisztina (Budapest, 1967) költő, műfordító, prózaíró, esszéista.
1986-ban érettségizett, 1993-ban diplomázott az ELTE Bölcsészkarán. 1989-ban jelent meg első verseskötete, az Őszi kabátlobogás, amelyet Radnóti Miklós emlékéremmel jutalmaztak. 1990-92-ben ösztöndíjasként Párizsban kortárs francia költészetet fordított. 1995-ban jelent meg A beszélgetés fonala címő kötete, majd 1996-ban az általa válogatott és szerkesztett Látogatás című kortárs francia költészeti antológia. 1996-ban Graves-díjat és Déry Tibor jutalmat, valamint – műfordításaiért – Zoltán Attila-díjat, 2000-ben József Attila-díjat kapott. 1997-es Az árnyékember címő kötetét követően 2001-ben Porhó címmel adta közre új és válogatott verseit, amelyet ugyanebben az évben Vas István-díjjal ismertek el. 2002-ben megkapta a Palládium irodalmi díjat, s megjelent válogatott kötetének második kiadása. 2003-ban a Csimota könyvkiadó jelentette meg kisgyereknek szóló verseskötetét Londoni mackók címmel. 2004-ben a Magvető Könyvkiadó adta ki Síró ponyva című kötetét, amellyel az Édes anyanyelvünk pályázat első helyezett lett vers kategóriában. Szintén 2004-ben jelent meg az EBP Media Kft gondozásában Csortos Szabó Sándor fotóssal készített közös kötete, a Fény viszony. 2005-ben a Síró ponyva a Szépírók Társaságának Díját kapta. Első prózakötete Vonalkód címmel 2006-ban jelent meg. Az Állatságok (2006) és a (Szabó T. Annával és Varró Dániellel közösen írott) Kerge ABC (2008) c. köteteket követte új versgyűjteménye, a Magas labda és a Hazaviszlek, jó? című tárcagyűjtemény 2009-ben.
Tóth Krisztina máris rangos teljesítményekre visszatekintő, szakmai elismerések és irodalmi díjak egész sorával kísért pályafutásán komoly feltűnést keltő prózaírói debütálása, a 2006-os Vonalkód után most a 2009-ben megjelent Magas labda a költői pálya eddigi értékeit összegzi mértékadó módon. Egyben igen ígéretes útkeresés a kötet, egy új költői hangváltozat első, de máris meggyőző költői teljesítmények formáját öltı lenyomata - minden tekintetben jelentős állomás, s több fontos összefüggésben fordulópont is Tóth Krisztina költői útján. A kötet belső életét gyónásos-vallomásos énfeltárásnak és a mesterség személytelen játékainak az egybejátszása, kettőjük változatos arányú elegyedése, pont-ellenpont dinamikája adja ki. Egymás mellett szólal meg benne mélyen személyes hangon, a maga meztelenségében és egzisztenciális sebezhetőségében, a traumatizált Én lírikusa egyfelől és a személytelen költői „mesterkedés”, a rím- és szójátékok pirotechnikusa, mások verseinek át- és újraírója, a maga bravúrjaira két kézzel mutogató mutatványos-költő másfelől. De ahogy haladunk előre a kötetben, észleljük, hogy a kétféle megszólalás között szerves és indokolt kapcsolat van, az önirónia, a travesztia, a humoros nyelvfacsarás, a rejtőzködő hangutánzás védőburkában is a sebezhetően személyes gyónás-vallomás
beszél szorongató őszinteséggel. Ezt a dinamikát foglalja keretbe a kötet nyitó és záró verse, a Hangok folyója és az Esős nyár. Ezek terjedelemben, hangzásban, prozódiában és dikcióban markánsan elütnek a többi verstől (és Tóth Krisztina korábbi verseitől is). Óda mindkét mondat-zuhatag: himnikusan-rapszodikusan emelkedett hangon szólnak, pátosszal, azaz – a szó eredeti értelmében – szenvedéllyel, mégpedig Természet és Költészet, Világ és Én viszonyáról, ellentétük és azonosságuk paradoxonjáról. Egyszerre újromantikus, egyszerre klasszikusan modern költemények, amelyeket az intellektuális szenvedély tüze főti. Az a tűz, amely ott lángol versrokonaikban, Valéry Tengerparti temetőjében, Baudelaire Utazásában, vagy éppenséggel az angol romantika nagy ódáiban, a tárgyi és individualizált létezés helyett a tiszta és testetlen Folyamatot és Működést ünneplı Óda a nyugati szélhez-ben, a holt megvalósulás helyett a beteljesületlenség eleven virtualitását sóvárgó Óda egy görög vázához-ban.
Érett és jelentős költészet foglalata a Magas labda, a költői megújulás bizonyítéka, a beérkezés immár kétségbe nem vonható tanúságtétele.
Budapest, 2010. április 16.
(Takács Ferenc)

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.