Átjáróház
Az Átjáróház estek a 2000-es években a Nincs Pardonban kezdődtek. A sorozat ötletgazdája Kali Kinga volt, ő küldte el szerkesztőségünknek a 2002-ben, a Sziget Fesztiválon készült fotókat, amelyek közül nem egy a nemrég elhunyt Békés Pálról készült. Várjuk talált tárgyaikat.
- 2010. augusztus 8.
Igaz, nem oly régen történt, így majdnem tíz év távlatából is érdekes nézegetni ezeket a fotókat. Annál is inkább, mert a képek között szerepel néhány a nemrég elhunyt íróról, Békés Pálról.
Békés Pál, 2002
Király Levente, 2002
Nádasdy Ádám, 2002
Békés Pál és Juhász Kata, 2002
Az ÁTJÁRÓHÁZ happeningről
Rendhagyó felolvasóest-sorozat volt, amely játékra hívta a művészeket. A játék alapja egy előre elkészített, ötmondatos törzstörténet, amelyet öt kiválasztott művész elé került. Az alkalmanként fellépő társaság – melynek tagjai mindig cserélődnek – három írót, egy mozgásművészt és egy zenészt jelent, akik a történetváz megfelelő mondatait narratív fejezetekké bővítik, a saját "nyelvükön", saját stilisztikai eszközeikkel. Öt különböző "szöveg" került ezáltal egymás mellé egy-egy alkalommal, kiegészítve egymást, egyetlen egészként. Elkezdődik a történet az egyik íróval, aki felolvassa a ráeső történet-mondat elbeszéléssé formált részét, majd megoldja a történet átvezetését egy másik művészeti területre, a táncéra. A táncosnak úgy kell feldolgoznia – akár improvizatíve – a ráeső történet-mondatot, hogy szervesen illeszkedjen a következő író vagy költő által felolvasott fejezethez. Az író aztán ismét átvezeti a cselekményszálat egy másik doméniumba, a zenéébe: a szólózenész a történetváz egy mondatát viszi át a zene területére (például egy életérzést). Az eseményláncot a harmadik író felolvasása zárja.
Mindez happeningszerűen történik. A közönség nem ül, hanem a helyszínen egyik helyiségből a másikba vonul, annak megfelelően, hogy a történeti szál éppen hol, melyik művész által folytatódik. Neki is meg kell dolgoznia a történetért. Nemcsak szemlélője lehet az előadásnak, de akár bele is vonható a történésekbe, a művészek koncepciójának megfelelően. Az egyes alkalmak előadásainak alcíme szintén az éppen aktuális történetváztól függ. (Kali Kinga leírása alapján)
A 2002-ES PROGRAM
2002 Sziget Fesztivál - Komolyzenei és Irodalmi színpad - Átjáróház irodalmi happening
Július 31., szerda: Király Levente, Salz Gabriella, Abody Rita, Younes Zerrouki, Márton László.
Augusztus 2., péntek: Kõrösi Zoltán, Juhász Kata, Békés Pál, Csiszár Ferenc, Garaczi László.
Augusztus 4., vasárnap: Nádasdy Ádám, Pintér Gábor, Karafiáth Orsolya, Sõregi Péter, Németh Gábor.
Augusztus 6., kedd: Háy János, Zambrzycki Ádám, László Noémi, David Yengibarian, Kukorelly Endre.
Az irodalmi programok szervezõje: Tóth Krisztina. Az Átjáróház c. elõadássorozat kizárólagos ötletgazdája: Kali Kinga. Közreműködõ: Balázs Eszter (Szépírók Társasága).
A fotós László Gergely volt.
***
Várjuk olvasóink talált tárgyait (fotóit) is. Ezeket emailen a litera@litera.hu, postán a Litera szerkesztősége, Budapest 1075, Rumbach Sebestyén u. 12. címen várjuk. Kérjük, csatoljanak hozzá leírást, pár mondatos informatív széljegyzetet is, amely tartalmazza a talált tárgy lelőhelyének megnevezését és a tárgy leírását, fotó esetében a fotón látható személyek megnevezését.






Hozzászólás