hirdetés

Harcok, háborúk, Ede és Unku

2018. május 11.

Ezen a héten norvég, amerikai és német írók legfrissebb könyvei kerültek a középpontba. Páran közülük már magyar fordításban is olvashatóak. – Heti külföldi hírösszefoglalónkat olvashatják.

hirdetés

Karl Ove Knausgaard és az évszakok

Karl Ove Knausgaard legújabb regényéről számol be a The New York Times. A norvég író, akinek Harcom című hatkötetes regényfolyamából itthon eddig két rész jelent meg (Halál és Szerelem), most egy új projekten dolgozik, amelyet az évszakok inspiráltak. Eddig két kötet jelent meg ezekből Autumn és Winter címen, illetve most került a polcokra a Spring című rész. A negyedik és egyben a sorozat utolsó könyve, a Summer, ez év vége felé várható. A sorozat előző kötetei csakúgy, mint a Harcom különböző részei, teli voltak az anyagi világ líraiságával, egyszerre voltak durvák és szentimentálisak, az újonnan megjelent Spring viszont teljesen más hangot üt meg. Nem titok, hogy Knausgaard saját élményeit, küzdelmeit írja meg könyveiben, ezért az sem meglepő, hogy a kötet kezdetén egy otthonban találjuk magunkat, ami elég nyilvánvalóan az összeomlás előtt áll: egyik cipzár sem, egyik gomb sem működik, az összes villanykörte kiégett már, akárcsak a házasság. A gyerekek ennek ellenére jól vannak, sőt különlegesek. Knausgaard áhítattal figyeli négy gyermekét, ezt a kötetet pedig konkrétan a legfiatalabbnak címezi. Hozzá szól, amikor arról elmélkedik, hogy 46 évnyi tapasztalat után úgy látja, az élet kétfajta eseményből tevődik össze. Olyanokból, amiket meg lehet szüntetni és olyanokból, amiket meg kell alkotni. Az élet boldog pillanatai mind az alkotáshoz köthetőek, létre kell hozni valamit, ami korábban nem volt. „Te korábban nem voltál" írja.
A Springben Knausgaard először ír extravagáns kísérletezés nélkül, ehelyett őt magát láthatjuk mindennapi teendői között, mint például pelenkacserélés, főzés, mosás stb. Látjuk, hogyan szökik ki pár percre dohányozni vagy írni, miközben felesége rejtélyes módon távol van. A Harcom sorozatban hosszabban taglalta felesége depresszióját, leírta, hogy megismerkedésük előtt nem sokkal öngyilkosságot kísérelt meg, illetve az egész család „kapcsolatát" a mentális betegségekkel. Apósa szinte egész életét különböző intézményekben töltötte, mert egyszer megpróbálta megölni egész családját, apja pedig naplót vezetett arról, ahogy egyre inkább belesüpped, majd belehal az alkoholizmusba. „Rengeteg ok lehet az öngyilkosságra írja –, de mindben az a közös, hogy az alanyok valahogy, valahol elvesztették a kapcsolódási pontot a világgal, valami más kerekedett felül, ezért nem tudják megélni, amit a világ nyújtani tud." Ez a sorozat az apa naplójához nyúl vissza. Knausgaard egyfajta enciklopédiát állított össze lányának, mindenre elszánt, vad szeretettel, ami segíthet majd leküzdeni az elveszettség és elidegenedés családi örökségét. Kéri szeressen bele a világba, maradjon érzékeny, és csak maradjon a világon.

Rachel Kushner hírneve

Szintén a The New York Times mutatta be Rachel Kushner harmadik regényét, a The Mars Roomot is. Kushner második regénye aminek még nem jelent meg magyar fordítása a The Flamethrowers (A lángszórók) rögtön generációja legígéretesebb alkotói közé emelte az írónőt. Sokan Jennifer Egannal és Jonathan Franzennel sorolják egy kategóriába.
A The Flamethrowers az 1970-es években játszódik, és egy művésznő történetét követi végig, ahogy a címe is mutatja lángoló, briliáns mű, mely sikeresen vegyít olyan témákat, mint a szex, a motoros versenyek, az olasz munkások közti viszályok és az 1970-es évek művészeti világa New Yorkban. Kushner saját egyetem alatti és utáni éveiből merített ihletet, illetve a motorok, művészet és a radikális politika iránti érdeklődését használta fel a regény megírásához, amely a 2013-as Nemzeti Könyvdíj egyik döntőse volt. Kushner első könyvét, a Telex From Cubat szintén Nemzeti Könyvdíjra jelölték. Az egy történelmi regény volt, amely olyan amerikai családokról szólt, akik közvetlenül a Castro vezette forradalom előtt éltek Kubában. Különleges hangulata és az aprólékosan kidolgozott történelmi háttér miatt nosztalgikusnak hathat. Az egyetlen, történetből kicsit kilógó mellékszál Rachel K (az elnevezés bizonyára nem véletlen), egy egzotikus táncosnő története, aki egyszerre ábrándozó alkat és mindent pontosan az emlékezetébe véső megfigyelő. A régóta várt harmadik regény pedig nem is különbözhetne jobban a korábbi könyvektől.
A The Mars Room egy szerényebb próbálkozásnak tűnhet, mint elődjei, de számos szempontból sokkal hatásosabbra sikeredett. A regény a kaliforniai Stanville börtönben játszódik, főszereplője pedig a 29 éves, kétszeres életfogytiglanra ítélt Romy Hall. Kushner egyik legnagyobb érdeme, hogy ezt a komplikált, sok mindent megélt, de ártatlannak semmiképp sem mondható karaktert a hibái ellenére rokonszenvessé teszi. Romy elbeszélése éles, cinikus, néha védekező, de nem önsajnáltató, és mindig kegyetlenül őszinte. A börtön életébe egy másik karakter Gordon Hauser, egykori doktorandusz, a börtönben G.E.D. (szakérettségire) felkészítő tanár szemszögéből is betekintést nyerünk. Bár Hauser egyike a három nem elítélt szereplőnek, sok szempontból ugyanolyan korlátok között él, mint tanítványai. Jó szándékú, de erkölcsileg kicsit tompa figura, akinek lassan, fokozatosan azért sikerül felderítenie a börtön mint intézmény igazságtalan mivoltát. Kushner legújabb regényében ábrázolt, a társadalom által elnyomottak iránt érzett részvéte párhuzamot von mindhárom eddig megjelent műve között. A The Mars Room olyan realisztikus és erős, hogy az olvasása után meggyőződésünkké válik, hogy a szabadulás csak illúzió – írja Charles McGrath, a The New York Times újságírója –, és azok számára is, akik végül kijutnak, az élmény életfogytig tart.

Ede és Unku igazi története

Az NDK egyik legismertebb kötelező olvasmányának hátteréről írt regényt az egyik főszereplő rokona. Az Ede und Unku című ifjúsági regényt Grete Weiskopf nevű kommunista írónő jegyezte le, Erna Lauenburger roma származású kislány és berlini barátja, Ede történetei alapján, Alex Wedding álnéven. Weiskopf, egy téli berlini táborhely közelében ismerte meg Lauenburgert, azaz Unkut, és barátságuk nyomán született meg a regény, amelyet 1931-ben adott ki a Malik Verlag. Az Ede und Unku kedves történet barátságról, gyermeki kalandokról, de az elbeszélés fontos részét képezi Weiskopf, a berlini proletár miliő iránti szeretetének kifejezése, többek között azzal, hogy Weiskopf belefűzte egy üldözött kommunista történetét is. A most megjelent könyv, Ede und Unku Die wahre Geschichte (Ede és Unku Az igaz történet) Janko Lauenberger, Unku egy rokona és egy újságírónő, Juliane von Wedemeyer kutatása alapján született számol be a Berliner Zeitung –, célja pedig az volt, hogy a könyvről kialakult kommunista kép átértékelődjön, árnyaltabbá váljon. Bár a cikk írója, Maritta Adam-Tkalec dicséri a regény fantáziáját, mégis kritizálja, oda nem illőnek véli a szerzők történésekhez fűzött egyes gondolatait, jeleneteit. Ám ha ezeken túllépünk – írja –, megtalálhatjuk az igazi történetet, melyeket mindenkinek ismernie kell, aki valaha olvasta Unku meséit.
Unkut '38-ban vitték el a magdeburgi munkatáborba, ahol később két gyereket is szült. Ott „fajhigiéniai" kísérleteket végeztek rajtuk. 1943. március 1-jén szállították át őket az auschwitzi cigánytáborba, amelynek körülményeit túlélők és történészek egyaránt pokoliként írják le. A két szerző itt is továbbgondolja, mit érezhetett ekkor Unku, amit azonban biztosan tudunk, hogy fiatalabbik lánya két hónapra rá elhunyt, az idősebbik később Josef Mengele kórházában. Unku sosem tudta meg, hogy egy könyv főszereplőjeként híressé és feledhetetlenné vált. Halálának időpontja ismeretlen, '44. március 14. és 23. közöttre becsülik.

Ralf Rothmann és a második világháború

Ralf Rothmann előző regényében, a Tavasszal meghalniban mely itthon tavaly jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában szintén a második világháború témakörével foglalkozott. Ott, a főszereplő Walter egy  barátságát és a háború egyéb borzalmait mutatja be egy katona szemszögéből, az új Der Gott jenes Sommers című regény pedig inkább az átlagember mindennapjait ábrázolja a háború utolsó pár hónapjában és azt a kérdést boncolgatja, hogyan él a nép azzal a tudattal, hogy a háború elveszni látszik. Hogyan félnek, hogyan fojtják el a félelmüket és hogyan terjed a kölcsönös bizalmatlanság olvasható a Der Spiegelben. Mennyi szenvedést bír el egy ember? Az egyik szereplő a 12 éves Luisa, már annyi mindent látott, hogy azt mondja „én már mindent megéltem". Legnagyobb vágya, hogy kolostorba vonulhasson, el a brutalitás, a pusztítás és nyomorúság elől. A regény egy igencsak szűk térben játszódik, egy Kiel közelében lévő gazdaságban, amelyet megkímélt a bombázás, ezért egyre több menekültet kell elszállásolnia. Luisa Norff is ide érkezik szüleivel és Sibylle nővérével a bombázott Kielből. Mindkét nővér a maga módján próbálja megmenteni magát a nyomorúságtól, több, de inkább kevesebb sikerrel.
A mű különlegessége, hogy a szerző egy kívülálló elbeszélőt, egy krónikust is bevon a történetmesélésbe, aki a harmincéves háború krónikáját írja. Rothmann ennek a trükknek a segítségével fejezi ki, hogy a háború a horror állandó ismétlődése, mely az ember javíthatatlan vadállatiságából fakad. A krónikai részek biztosítják a nyomor ábrázolásától való elidegenítést, így kapunk egy kis távolságot. Néhol még humorral is játszik.

Képek: The New York Times, Berliner Zeitung, Der Spiegel, The New York Times

Szilasi Flóra

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.