Az egyik szemem sír, a másikat dörzsölöm

Sirály

2007. május 18.
A kávézó maga – s végtére ennek bemutatása itt a célom -, a középpontja, a kávéfőző gép folytonos szortyogásától hangos lelke ennek a három szintes, több funkciós kulturális térnek. Egyszerűen jó hely, s ez már az utcáról benézve látszik.
  • 2007. május 18.

Miként az olajfák, a Király utca 50. alatt sincs béke. Amint az a hely sorsát figyelők – és alakítani igyekvők – előtt ismeretes, a fennállása szűk nyolc hónapja során több évnyi életre szert tett Sirály kávézó jövője Isten kezében van. (Talán már onnan is kiesett, legfeljebb ha zsebre tette.) A helynek mindenképp számolnia kellett effajta kockázattal, hiszen Budapestre is odaföntről érkezett, ahol – mind több jel mutat rá -, Isten mégis inkább tartózkodik, mint idelent. Az alapító legenda szerint - melyet az újabb idők nyersebb igényeinek megfelelően fényképfelvételek tesznek hihetőbbé -  a megnyitáshoz szükséges kulcsokat két űrhajós hozta a földre és adta át Szalai-Szabó István ügyvezetőnek, aki tiltakozni szokott ellene, ha “vakmerő” tettét a berlini vagy amszterdami házfoglalók akcióihoz hasonlítják. Nem tekintem dolgomnak e szövegben, hogy igazságot tegyek, melynek létezésében ráadásul kevésbé hiszek, mint a kocsmai szóda erejében. A tudatom már régen meghasadt, nem okoz gondot így együtt élnem kettő (vagy több) igazsággal, melyeket adott esetben saját magam ellen is hévvel képviselek. Mit tesz ez jelen esetben?
 
 
 
Föltétlen híve vagyok egyfelől és először is a jogszerűségnek. Ha az a szabály – és mi más értelme volna a demokráciának, mint a szabálytisztelet? -, hogy kávézót működtetni csak saját tulajdonú vagy a tulajdonostól bérelt helyen lehet, akkor a Sirály meglehetős előnyt élvez minden közeli és távoli társával szemben. Ha jól látom, ez a helyzet – akár maradhat a kávézó, akár nem -, mindenképp fölszámolódik az érintett felek (a Szalai-Szabó féle Városi Színház Kht. és a főváros által 1993-ban életre hívott és a ház tulajdonosává tett Budapest Székesfőváros Könyvesháza Alapítvány) között folyó per lezárultával. Dicséretes és helyes tehát, ha a kávézó megmentése érdekében kibontakozott civil mozgalom mindent megtesz a jogi úton elérendő győzelemért, de nem helyes, ha a jogszerűtlen állapot fennmaradásáért küzd. Akkor sem, ha “igaza” van.
 
 
Föltétlen híve vagyok másfelől és minden időben a kávéháznak általában, s kivált az eleven élettől lüktető kávés helyeknek. Híve vagyok ennélfogva a Sirálynak, amely a civil kávés arculat mellett jól láthatólag eddig formára nemigen talált, ám nagyon is létező kulturális értékeknek és szándékoknak adott teret. Az említett alapítvány ottani tevékenysége annak idején mindenestől kudarcba fulladt. (Emlékszem jól, amikor reménykedve beléptem a kávéháznak szánt dohos pincébe, valahogy azonnal tudtam a zsigereimmel, hogy ebből itt soha nem lesz kávéház, a földszinti térbe és az emeletre telepített könyvesbolt és antikvárium pedig a megfelelő szocialista kori üzletek szellemi eseménytelenségének levegőjét árasztotta.) A Sirály és csapata épp ellenkezőleg, nyomban életet lehet a helybe, amely a nyitás óta mind nagyobb erővel építi önmagát. Az említett elhibázott térosztással szemben az eltérő funkciók itt a nekik megfelelő szinthez jutottak, a pincerész az alternatív színházi előadások, koncertek és más kulturális programok helye, a kávézó végre az utcára nyílik, a földszinttel azonos légtérű emeleti rész pedig az olvasni és internetezni vágyók nyugodt, ám a lenti zsongásból bőséggel részesülő tere. Civil mozgalmak, egyesületek is székelnek itt, amelyek a lelketlen bontásairól és pénzéhes, esztétikailag minősíthetetlen építkezéseiről elhíresült kerületben mind a városrész eredeti arculatának megőrzését tekintik legfontosabb céljuknak. Külön is említendők e részben a zsidó szellemi és kulturális hagyomány fenntartására és megújítására irányuló erőfeszítések. Baj és komoly veszteség lenne tehát a Sirály megszűnése.        
 
 
A kávézó maga – s végtére ennek bemutatása itt a célom -, a középpontja, a kávéfőző gép folytonos szortyogásától hangos lelke ennek a három szintes, több funkciós kulturális térnek. Egyszerűen jó hely, s ez már az utcáról benézve látszik. A Kuplung szomszédsága láthatólag előnyére válik, a jó helyek – legyenek mégoly közel is egymáshoz -, sosem gyengítik, mindig erősítik egymást. A Sirály pincérségében nem véletlenül akadunk ismerős arcokra, az Andrássy útról a múlt évben kiebrudalt Eckermann kávézó gárdája jórészt ide jött át. S egyebekben is, mintha egy egyetem kávézójában lennénk, kissé már-már öregnek érezzük magunkat itt. A felső szintre óriás csigalépcső vezet, félemeleti fordulójában pamlagos galériával. Rendelés céljából a könnyed derűvel megépített pulthoz kell fáradnunk, melynek felülete alatt fogasok várják a zakóinkat, a hátizsákokat. Világos gesztenyeszín új-Thonet karszékekhez ülhetünk, arányos, acéllábú, furnérfelületű presszóasztalokhoz. A mennyezetről vagy nyolc kibelezett tévé lóg alá, ne engem nézz, üzeni mindegyik. A hosszanti fal tövében vagy öt méteren át húzódik a vonatülésszerű pamlag, balra hátul a vetítőterem falán sárga-drapp szőnyeg függ, óriás gyönyörűség a szemnek. Strapabíró parkett tart mindeneket, sötétedéskor az ízléses lámpatestek fényében már vajszínű a fal. Oly vastag egyébiránt, hogy a három ablak beszögellése mindjárt asztalnyi s több széknyi páholyt alkotnak, ott ülni jó. A Segafredo – mint az Eckermannban -, jobbára háború előtti alpakkatálcán érkezik, a falakat mindenütt a korábbi bulik fotói fedik. A pince falain - ahová Vajdai Vilmos TÁP SZÍNHÁZa próbájának megtekintésén túl egyéb célból is le kell mennünk -, hasonló képek fogadnak. És írások kinagyított fénymásolatai a hely védelmében. Hirtelen Forgách András szövegén akad meg a szemem, ismerős, puha mondatokban óv, nehogy Csehov sebzett madarának sorsára jusson a Sirály.
 
 
Berecz Diána és Sári Júlia, a nemrégiben lebontott `Szóban forgó város` című kiállítás alkotói nem szánták versnek azt a szósort, amely az emeletről lehaladtunkban a csigalépcső fokainak alsó felületén fogad: “csapodár – fondorlat – kacag – éjt – nappallá – téve – bódít – mámoros – kellem – dőzsöl – rátarti – cselszövés – egy – füst – alatt - léhán”. Olvassa hát ki-ki prózai, lírai kedve szerint, óhajának megfelelő tagolásban.
 
[Kiegészítés május 21-én, a Sirály közleménye:
"A Sirályt fenyegető május 22.-i bezárás veszélye elmúlt, újabb 30 napig még működhetünk és reméljük, ez elegendő idő lesz arra is, hogy rendeződjön jogi helyzetünk a hosszabb távú müködéshez.

Május 22-én reggel 8h-9h között:
Demonstráció helyett kávé
Rendőrök helyett sajtótájékoztató
Befalazás helyett kitett asztalok
 
Este 20h-22h között:
végrehajtók helyett Baksa Soós János, Január Hercege és Chi Peng kínai fotó-performer beszélgetése és vetítése
 
És lesznek színházi előadások is a héten:
május 23-án 23h-tól és 25-én 18h-tól Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul a Budapesti Zsidó Színház előadásában (bővebben)
 
május 26-án és 27-én 20h-tól a kényszerű csúszást elszenvedett Woyzeck-Koncert a Finita la Commedia előadásában (bővebben)."] 

Zeke Gyula

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!