Az az igazság, hogy legalább két irodalmilag jelentős Alice Munro létezik. Igaz, hogy az egyikük fiktív regényalak, hiszen így hívják James Fenimore Cooper Az utolsó mohikán című regényében Munro alezredes egyik lányát, Cora testvérét. A másik Alice Munro azonban nagyon is valóságos személy, méghozzá világhírű kanadai írónő, 2009-ben neki ítélték a Nemzetközi Man Booker-díjat. Egy jóravaló nő szerelme (The Love of a Good Woman) című kötete már eredeti, 1998-as megjelenésekor is olyan rangos díjakat kapott, mint a Giller Prize. A Mesterházi Mónika fordította könyv már második kiadásban kerül a magyar olvasók elé (az első kiadás 2008-ban jelent meg, s ez már Munro harmadik magyar nyelvű novelláskötete volt a Szeret, nem szeret... és a Csend, vétkek, szenvedély után; azóta már egy korai regényének, az Asszonyok, lányok élete megjelenésével négyre emelkedett a magyar fordításában hozzáférhető Munro-kötetek száma.)

 

A könyv borítóján egy meglehetősen szuggesztív tekintettel bíró női arc részlete látható. A hátsó borítón a hírneves A. S. Byatt írónő ajánló sorait olvashatjuk (Byatt mellesleg a szintén nem éppen ismeretlen Margaret Drabble nővére), melyben a terjedelem valamint Munro írásainak érzékelhető tágassága közti feszültségre mutat rá. „Munro történetei a tekintetben is kivételesek, hogy a novella szűk terében teljes sorsokat követnek végig.” Valóban, a könyv lapjain nyolc novellát, vagy ahogy az alcímben áll, történetet olvashatunk, s ahogy haladunk az olvasással, erősödhet bennünk az a meggyőződés, hogy olvasóként többet kapunk egy-egy Munro-novellától, mint sok esetben egy különben egész jó regénytől. A könyv és egyben Munro egyik nagy érdeme, hogy segíthet eloszlatni azt a bevett, ám téves vélekedést, miszerint az igazi (próza)irodalom, az igazi írói próbatétel csak és kizárólag a regény lehetne. Szokás Munro írásait Csehovhoz és Katherine Mansfieldhez hasonlítani. Szokás továbbá Munro írásművészetét a „Southern Ontario Gothic” címkével ellátni, jóllehet ha magyarul „gótikusnak” neveznénk írásait, eléggé félrevezető lenne, s nem járulna hozzá érdemileg a szövegek megértéséhez sem. Mégis érdemes említést tenni a női sorsokat és sorsfordulókat megrajzoló novellák bizonyos szempontból félelmetes, hátborzongató jellegéről is (az Óvd az aratókat! című írást lehetne kiemelni ebből a szempontból, de valmilyen szinten az összes írás rendelkezik ezzel a tulajdonsággal).

Amennyiben egy pillanatra elidőzünk a kötet címénél, a „jóravaló nő”-ről esetleg eszünkbe juthat Simone de Beauvoir kötetének címe, az Egy jóházból való úrilány emlékei, illetve a magyarul az előbbihez igencsak hasonló magyar címmel ellátott Virginia Woolf önéletrajzi írásait tartalmazó kötet, az Egy jó házból való angol úrilány. S talán nem is olyan nagy baj ha ezek a könyvek és kötetcímek jutnak eszünkbe, hiszen a „nőiség” problémakörének átgondolásával, tematizálásával és irodalmi megjelenítésének kérdéseivel kapcsolatban alighanem a legilletékesebbek közé tartoznak. A kérdést Munro novelláiban vizsgálva azt láthatjuk, hogy  a „nőiség” és a „női természet” nem tényként, adottságként jelenik meg az írásokban, hanem, döntésként, megharcolt, megszenvedett vagy kivívott eredményként. „Úgy érzem, hogy csak ekkor váltam igazán női lénnyé.” (359.) – mondja az elbeszélő (akit csecsemőként egy rövid ideig halottnak hittek) az utolsó novella vége felé, az Anyám álma című írásban. Ezen kívül több szöveg is azzal zárul, hogy a szereplők bizonyos traumatikus tapasztalatokon keresztül tesznek szert személyes identitásukra, mint ahogy a Bűzlik a pénztől című novellában Karin, aki menyasszonyi ruhát ölt, de az meggyullad a gyertya lángjától, s a lány vállán és nyakán megég a bőr. „Persze aztán kijött ebből, újra valamiféle Karin lett belőle. Mindenki azt hitte, hogy ugyanaz, leszámítva a bőrét. Senki nem tudta, mennyire megváltozott, és milyen természetesnek találja, hogy magányos, előzékeny, és ügyesen gondoskodik magáról. Senki nem ismerte a józan, győzelmes érzést, amely néha elfogta, amikor tudatosította, hogy milyen jól megvan egyedül.” (270.) 

Nem lehet említés nélkül hagyni a remekül felépített és erőteljes novellák kitűnő stílusát, továbbá azt sem, hogy a szövegekben ha nem is domináns, de fontos összetevő az irónia (ahogy ezt a levélformában megírt, A változás előtt című írás, illetve a Bűzlik a pénztől című darab példázza), s lényegi sajátságuk az elhallgatás, a kihagyás. A kötet részletgazdag, árnyalt, feszült hangulatú és erőteljes írásai azonban nem pusztán a női tapasztalat és a női szerep kérdéseit vizsgálják, fontos szerepet kapnak még az idő, az emlékezet, a kanadai táj (főként két tartomány adja a helyszíneket, Ontario illetve Brit Columbia, közelebbről Vancouver), azaz a tér és a természet, a civilizáció és a kultúra, a család, a generációk közti különbségek, a személyes identitás, a szerelem, a hazugság, a képmutatás, a bűn, a halál, a lelkiismeret, a vágy, a magány és a fájdalom kérdései. Szóval az élet dolgai.

 
Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme. Nyolc történet. Fordította: Mesterházi Mónika,  Park Könyvkiadó, 2009.