hirdetés

Az Élet és Irodalom 2017/18. számából

2017. május 4.

Megjelent az ÉS idei 18. száma. Benne Wilheim András barátja könyvtáráról, Visy Beatrix Takács Zsuzsa kötetéről, Stőhr Lóránt Andrzej Wajda és Matuszyński filmjeiről, Torma Tamás a műemlékvédelmi Citrom-díjasokról írt. Olvasható még az ÉS-kvartett beszélgetése Krasznahorkai László regényéről, Radnóti Sándor tárcája és Kemény Zsófi verse. – Heti ajánló az ÉS kulturális rovataiból. 

hirdetés

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Wilheim András A barátom könyve című esszéje a halott barát könyvtáráról szól.

„Furcsa érzés volt belemarkolni barátom egykori könyvtárának testébe. Még akkor is, ha némiképp hozzászokhattam az ilyesmihez: évekig használtam saját munkámhoz is Bartók könyvtárát, bár ott eleve feladatot adott a gyűjtemény eredeti természetének kiismerése is. Itt más volt a helyzet. Bár enyhített a gesztus barbarizmusán, hogy saját könyvtárát ilyen rendezetten-elérhetőn ő maga sohasem láthatta együtt, mégsem ment ki a fejemből, hogy annak egészéről azért mégis valami hasonló képet őrizhetett magában. Ritka igénnyel válogatott, gazdag gyűjtemény; sokféle területre kiterjedő érdeklődés, a gyűjtés folyamatának stációit, rétegeit jól tükröző anyag. Némelyik kötet szinte közvetlen ismerős; fölidéződik olykor a vásárlás helye, alkalma, a gerincekről látható a törzsanyag létrejöttének ideje; bizonyos kiadások hiánya vagy megléte a gyűjtés időhöz-kötöttségét mutatja; némely könyvtípus azt is látni engedi a kortárs szemlélőnek, hogy mi volt a beszerzési forrás.”

KÖNYVKRITIKA

Visy Beatrix kritikája Takács Zsuzsa A sóbálvány című kisprózakötetét elemzi.

„A kötet parádéja vitathatatlan, az önironikus reflektív hang magabiztos írói kézzel végigvezetett, a világ fenyegetéséből adódó alapszorongást oldó – vagy éppen erősítő – ötletek kifogyhatatlannak látszanak, sőt, időnként kissé túl soknak is tűnnek. A cikázó felvetések olykor mintha átvennék az uralmat az írások felett, az olvasó meg retteg – hogy ne csak a főszereplő tegye ezt, magányosan –, hogy utoléri-e ezeket, mielőtt a folyosó újabb éles kanyart vesz, vagy hogy hiányos tudása, olvasottsága miatt esetleg nem ért – jól, meg – valamit. De összességében még ez is jól működik, hisz épp a félelem, a kiismerhetetlen miatti szorongás, az érthetetlen rémálomban-lét Takács Zsuzsa írásainak alapérzése.”

ÉS-KVARTETT

Károlyi Csaba Bárány Tiborral, Rácz Péterrel és Zelei Dáviddal beszélgetett Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című regényéről.

„Károlyi Csaba: - A ma tárgyalt regény igen fontos a Krasznahorkai-életműben, összegzés, szintézis, visszatérés a korai művekhez, a Sátántangóhoz és Az ellenállás melankóliájához. Ugyanaz a helyszín, a környezet, ugyanazok a hazai viszonyok, mint az első műveiben. [Nálunk Margócsy István írt róla kritikát: ÉS, 2016/46., nov. 18.] Régebben hosszan összefoglaltam a regények cselekményét, ezt most nem teszem, annyit mondok, hogy ez a mű röviden arról szól, hogy báró Wenckheim hazatér. A címszereplő egy öreg báró, aki Dél-Amerikából tér haza, elkártyázta a vagyonát, valószínűleg szélhámos és kissé bolond, a családja hazaküldi a szülővárosába, egy délkelet-magyarországi névtelen városba, amely kísértetiesen hasonlít Gyulára. Ez a kisváros olyan, amilyen minden kisváros a jelenkor Magyarországán, tehát elég szörnyű a helyzet. A bárót megváltóként várják, azt gondolják, majd meg fogja őket menteni, helyre teszi a dolgokat, és akkor jó lesz. Hát, nem. Ennyit mondanék elöljáróban. Az író nemrég nemzetközi Booker-díjat kapott, az új mű pedig Aegon-díjat, de minket ez nem befolyásol egyáltalán. Pontoztunk. Bárány Tibor 10 pontot adott, Rácz Péter 8-at, én is 8-at adtam, Zelei Dávid 6-ot. Ez összesen 32 pont.”

PRÓZA

Az eheti számban Benedek István Gábor, Kecöli K. Gergő, Mailáth Nóra prózája és Radnóti Sándor tárcája olvasható.

Radnóti Sándor Király Istvánról írt:


„Király István magával ragadó tanár és hisztérikus ember volt, hajlamos a vértolulásra. Ma is látom vérvörös ábrázatát, amikor begipszelt lábával el kellett tűrnie, hogy két kollárés, azaz papi körgallért viselő diáktársunk segítse át az utcán. S éppígy vérbe borult, amikor egy szemináriumán tapintatlanul megsemmisítő kritikát gyakoroltam Galambos Lajos regényéről az író jelenlétében. Mindazonáltal az én időmben szabadon lehetett vele vitázni.”

VERS

A szám versrovatában Birtalan Ferenc és Kemény Zsófi versei olvashatók. Kemény Zsófitól ajánljuk Prága című versét:

Prága

Prágában is születhettem volna,
de nem ott születtem.
Most talán konkrétabb lennék.
Prágában hosszú tereken parkolnak
gazdátlan autók örökre.
Mindig dél van és sokszor hideg.
Prágában cukorszaga van a hattyúknak,
és térdig történelmi sárban tocsognak.
Az anyám másfél évet töltött ott,
ott ismerkedtek az apámmal.
Persze már ismerték egymást, együtt mentek.
Együtt is jöttek; mind követünk el hibákat,
de a hibák is néha hibákat fialnak,
ennyi hibát pedig már egyszerűen nem lehet elkövetni.
Ha anyám sír a versen,
a vers vagy az idő múlásáról,
vagy róla magáról szól.
Nem Prágában születtem,
de az eredmény szempontjából
ez tulajdonképpen lényegtelen.

FILM

Stőhr Lóránt Andrzej Wajda Emlékképek és Jan P. Matuszyński Az utolsó család című filmjéről írt:

„A fiatal elsőfilmes Matuszyński fittyet hány a történelemre és nem a társadalmi-politikai körülmények felől definiálja hősét, mint Wajda tette egész életművében. Az utolsó család cselekménye 1977-től 2005-ig tart, ám győzhetett időközben a Szolidaritás sztrájkja, jöhetett a szükségállapot, beköszönthetett a rendszerváltás, a filmbéli Zdzisław Beksiński fütyült az egészre, a kortárs komolyzenét bömböltetve állt a vászon előtt lakótelepi lakásában, itta a Coca-Colát, mániákusan fényképezett, videózott és szarkasztikusan vihogott mindenen.”


ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás az idei műemlékvédelmi Citrom-díjasokról írt:


„Az ICOMOS lényegében rekonstrukciós hamisítványnak nevezte az új füzéri felsővárat, a Citrom-díj miatt megsértődött önkormányzat viszont frissiben Savanyú Szőlő Díjat alapított, amire az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesületét terjesztette föl. De most ne a kisstílűség fokozatait méricskéljük, inkább használjuk ki a pillanatot, ahogy apró villanófény vet fénypászmát a vidéki magyar néplélek mélyrétegeibe. Mondom persze ezt én is itt, Budapest közepén, és mintha beavatott búvára lennék azoknak a mélyrétegeknek – de ha képtelenek vagyunk kihallani ebből a vidéki, fideszes kétmillió hangját (is), nem érthetjük meg, hol élünk.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az e heti Élet és Irodalomban.
Az Élet és Irodalom elérhető online is, ITT.   

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.