hirdetés

Az Élet és Irodalom 2017/22. számából

2017. június 1.

Megjelent az ÉS idei 22. száma. Olvashatnak benne többek között Jacques Derridáról, Kemény István és Peer Krisztián új könyvéről, Balassa Péterről, a cannes-i filmfesztiválról, Emmanuel Pahud és Eric Le Sage koncertjéről, találnak interjút Katharina Raabéval és verset Standovár Ágotától. – Heti ajánló az ÉS kulturális rovataiból.

hirdetés

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Angyalosi Gergely Szöveg – valóság – dekonstrukció címmel írt esszét Jacques Derridáról, avagy arról, van-e élet a szövegen kívül.

„Il n’y a pas de hors-texte” (nincs semmi a szövegen kívül), jelentette ki Derrida. És bármit is értett ezen, az amerikai egyetemen kreatív írást tanuló diákok számára túl gyakran az lett a jelentése, hogy nem létezik semmi az énen kívül. Legtöbbjük úgy véli, hogy az írás saját énjük kifejezésére, vagy még inkább felfedezésére szolgál. A Grammatológiának ez a világszerte makacsul és évtizedeken át félreértett mondata jó példa arra, hogy egy teoretikus intencióit hogyan lehet egészen képtelen irányokban elferdíteni. A „nincs semmi, ami szövegen kívüli lenne” állítás bizonyára a mű legtöbbet idézett passzusa, Derrida pedig nem gondolhatta előre, hogy ilyen karriert fut majd be, mint ahogyan azt sem, hogy a dekonstrukció, akarata ellenére, iskolává növi ki magát – erről egyértelmű elutasítással nyilatkozik a Levél egy japán baráthoz című híres cikkében.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba A szelídség ereje címmel írt kritikát Kemény István Lúdbőr című esszékötetéről.

„Az első írás a címlapon lévő fotóról szól, mely 1989. október 23-án készült. Kérdés, mi történt azóta. Erről beszélnek az esszék. Mindig tárgyszerűek és mindig személyesek. Néha két évszám szerepel alattuk. A szerző átírta, pontosította őket. Nemcsak akkor, ha politikáról van szó, hanem akkor is, ha költészetről. Igazából a két dolog nem válik szét: az, aki itt a világot szemléli, egységben lát. A saját életét a korral és a történelemmel együtt, a költészetet a magánéletével és a világgal együtt. Egyetlen trükkje van: azt mondja, amit gondol. Ha tanácstalan, ha kétségei vannak, azt mondja. Ha valamit biztosan tud, akkor azt. Van-e szükség a „magas” irodalomra, és van-e szükség őrá, ezt egyszerre kérdezi. És hogy mindketten, a magas irodalom meg ő – elitizmussal kompenzálják a kétségeiket, közli félszegen. Ám ha valamiben biztos, akkor sem habozik: „egy dolog azért van, amit tényleg biztosan tudok: azt, hogy ki az igazi költő”. (161.) A legszebb, hogy ezek után van képe azt is leírni: „Igazi nagy költő szeretnék lenni.” (163.) Emelem kalapom. Egyébként ebben a remek esszében, A költészet megkopasztása címűben van egy lenyűgöző gondolatsor a modernizmus szemszögéből Odüsszeuszról és a szirének énekéről.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Peer Krisztián 42 című verseskötetéről két kritikát közöl a lap.

Bedecs László: A hatodik év
„A szerelmi líra mindig a vallomás igazságán alapul: a szerelem megvallása csak valóságos lehet – a másik halála azonban idővel a szerelmet is megöli. A gyász költészete viszont épp a valóság tagadásából indul ki, és annak kényszerű elfogadásáig jut el. A szerelmi és a gyászlíra ellentétes irányú mozgása adja azt a feszültséget, amelyben a beszélőnek újra meg kell találnia önmagát és a továbbélés lehetőségét, formáját, értelmét. Az „özvegyi fátyol” kérdésének kötetbeli megjelenése ezért épp az emlékműállítás posztromantikus provokációja, a kapcsolat idealizálásának ellenpontozása.”

Demény Péter: Kiből nő ki a liliom

„A hasonlóság az élethelyzeteké. Mint Rostás Eni remek interjújából kiderül, Peernek a Mocsár Zsófival való életük közben is bűntudata volt: miért köt magához egy magánál 17 évvel fiatalabb lányt, mikor ő maga egy vizesnyolcas. Egy új, nehéz kezdet végződött tehát Zsófi halálával, és egy új, nehéz kezdet kezdődött vele. A versek beszélője akkor is lezárt egy életet, most is, és a magány meg a bűntudat akkor is ott motozott, most is ott szaggat.”

SZÉPPRÓZA

Kácsor Zsolt, Kecöli K. Gergő, Magyar László András és Várkonyi Judit prózája mellett az új számban Radnóti Sándor tárcája szerepel Balassa Péterről, aki június 3-án lenne 70 éves.


„Kedves tanítványaival is hasonlóképpen működött a pszichológiája. Beszéltem olyanokkal, akiket ez megkínzott, olyanokkal, akik értetlenül álltak az eset felett, s persze olyanokkal is, akik a részvét nyelvén mesélték el történetüket. Az ugyanis bizonyos, hogy szerencsétlen pszichológiája, válogatatlan harca kis és nagy démonaival leginkább Pétert kínozta meg. Komor kötelességévé vált, hogy morális karakterével minduntalan kiigazítsa pszichológiai karaktere kisiklásait.”

VERS

A szám versrovatában Kovács András Ferenc a Jakab-korabeli londoni színházak szándékos lerombolásáról szóló hosszabb verse olvasható, valamint Standovár Ágota két verse. Ez utóbbiak közül ajánljuk az egyiket:

lakótelepi kerengő

ma elindultam hogy megkeresselek az
utcátokban tanácstalanul szólítottam
le egy idősebb urat ismer-e tudja-e
melyik lépcsőházban laksz megfogta a
kezem bemutatkozott a te neveden és
a lifthez vezetett ahol anyád rám se nézve
köszönés helyett elhadarta élet-halál közt
fekszel a János kórház intenzív osztályán
többet nem tud mondani felesleges hogy
mindhárman beszálljunk a liftbe de apád
mégis megnyomta a hívógombot elengedte
a karom udvariasan maga elé engedett és már
csak fent a lakásodban kérdezte meg ki is
vagyok a barátod az utóbbi időkben féltél
naponta órákat cseteltünk vagy beszélgettünk
az autoimmun betegségekről és ma azért
kerestelek meg mert már egy hete ki van
kapcsolva a telefonod és hátha szükséged
van segítségre akkor kínáltak hellyel de én
csak a fotel szélére ültem körülbelül egy órát
maradtam még mert már tényleg muszáj volt
indulnom elköszöntem anyád az ajtóig kísért
és megkért szólítsam Editnek tegeződjünk

INTERJÚ

Katharina Raabe kiadói lektorral J. Győri László készített interjút.


Mit gondol, az a sok németre fordított magyar irodalom hatott-e a német irodalomra? Esterházy és Kertész Egy történet című közös könyvéhez Ingo Schulze írt egy saját történetet, német szerzők hivatkoznak olykor magyarokra, de az ilyen érintkezési pontokon túl van-e magyar hatás a mai német irodalomban?

Nehéz kérdés. Az elmúlt években Esterházy volt az a szerző, aki leginkább jelen volt a német irodalmi életben, olyannyira, hogy ő volt annak a nagy rendezvénynek is a védnöke, amikor Joachim Gauck a Schloss Bellevue-ben fordítókat fogadott. Esterházy beszédeket mondott, nagy európai volt, és senki sem csodálkozott azon, hogy egy nagy európai nem Franciaországból, hanem Magyarországról jön. Nem csodálkoznék, ha volnának olyan német szerzők, akik sokat tanultak tőle. Felicitas Hoppéra például Hrabal mellett valószínűleg Esterházy is hatott. Azt is tudom, hogy Hoppe szereti Darvasi könyveit, és Sibylle Lewitscharoff is lelkes olvasója a kortárs magyar íróknak. Olyannyira, hogy egy Darvasi-novellára, a Stern úrra válaszolt is. Azt hiszem, ez egészen szokatlan. És azt is tudom, hogy sok német író tüzetesen tanulmányozta Nádas Párhuzamos történeteit, de hogy mennyire hatott ez a munkájukra, nem tudnám megmondani. Talán meg kellene kérdezni Terézia Morától, aki egy személyben, íróként is, fordítóként is nagy szerencséje mind a német, mind a magyar irodalomnak. Az ő műveiben egészen biztosan ott van sok minden, ami a magyar irodalomból a német olvasónak fontos.

FILM

Gyenge Zsolt a 70. cannes-i filmfesztiválról írt.

„A versenyprogram kihirdetésével az idei Cannes is nagy ígéretekkel kezdődött, amelyeket azonban a tavalyi sziporkázással ellentétben csak mérsékelten váltott be a fesztivál. Filmművészeti értelemben kevés valóban invenciózus, előremutató alkotás született, viszont láthattunk néhány erős, akár a zsenialitás határát súroló filmet. Ha máshonnan nem érzékelnénk, az idén bemutatott filmeket látva is egyértelmű, hogy kifejezetten nehéz időket élünk; a jó hír az, hogy a mozi nem zárkózik el ettől a világtól, hanem számtalan konkrét vagy elvont, elemző vagy élményszerű formában firtatja e keserű valóságot: a mindennapjainkat.”

A cannes-i filmfesztiválon szerepelt Mundruczó Kornél filmje, a Jupiter holdja

ZENE

Fáy Miklós Emmanuel Pahud és Eric Le Sage koncertjéről:

„Koncertbeszámolói alapvetés manapság, hogy az ember a közönséget szidja, mintha nem tartozna ő is bele, most viszont hadd fordítsak a dolgon. Nem azért, mintha ezúttal az én mobiltelefonom szólalt volna meg (valakié megszólalt a második részben), hanem mert a hallgatóság valahogy rögtön vette lapot. Míg én azon agyaltam, hogy ugyanez a páros lemezen mennyivel tisztább, pontosabb, mélyebb és sokszínűbb Schubertet játszott, a koncert egyetlen eredeti darabját, a Bevezetés és variációk az Elszáradt virágok című dal témájára, míg a szöveget keresgéltem fejben az élményhez, hogy a május megjött, és vége a télnek, a közönség alapvetően úgy szerette Pahudékat, ahogy voltak. És nagyon.”


Mindez és még sok jó írás olvasható az e heti Élet és Irodalomban.
Az Élet és Irodalom elérhető online is, ITT.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.