hirdetés

Az Élet és Irodalom 2017/25. számából

2017. június 22.

Megjelent az ÉS idei 25. száma. Olvashatják benne Fried Ilona esszéjét a 150 éve született Pirandellóról, kritikát Czinki Ferenc, Gyurkovics Tamás, Erős Ferenc könyvéről, a Dukay–Grencsó–Szemző–Miklós szerzőnégyes és a Trió Kontraszt lemezéről és François Ozon filmjéről, verset Mező Ferenctől, prózát Térey Jánostól. – Heti ajánló az ÉS kulturális rovataiból.

hirdetés

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Fried Ilona A szerző, akit kerestek a szereplők című esszéje a 150 éve született Luigi Pirandellóról szól:

„Mussolini 1926-29 között a régi, nagy hagyományú akadémiák helyettesítésére megalapította az Olasz Királyi Akadémiát, s Pirandellót is akadémikusává neveztette ki. A szerző ellentmondásos személyisége folytán a közéleti behódolást meghazudtolva, sőt lényegében lerombolva, a rezsim több megkerülhetetlen személyiségével is harcba keveredett. Műveivel nem közeledett a fasizmus ideológiáihoz. Alkotásaiban részbeni konzervativizmusa megfért rebellis voltával, a modernitás igen jelentős eredményeivel, – fiatal, kísérletező értelmiségiek, művészek is csatlakoztak köréhez, tisztelték művészi autonómiáját. 1934-ben az író Nobel-díjas lett. 1936-ban halt meg, így a fasiszta diktatúra legrémesebb időszakát már nem érte meg. Martin Esslin az abszurd dráma előfutárát látta Pirandellóban. A drámaíró hatása, a vele való rokonság több mai drámaírón is érezhető, Tom Stoppard műveitől kezdve Edward Bondig. Magyarországon az első jelentős tanulmányokat Németh László és Kolozsvári Grandpierre Emil írta az íróról."

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Visy Beatrix Hattyúáldozat című kritikájában Czinki Ferenc A pozsonyi metró című kötetéről írt:

„Úgy tűnik, a kelet-európaiságból nem lehet kilábalni. Erre nemcsak az évtizedekig elnyúló, nekilendülő majd leálló metróépítések itt maradó betonárkai vagy a történelmi városok köré öt éves tervek keretében felhúzott panelvárosok emlékeztetnek, hanem a fiatal(abb) írónemzedékek is, akik még mindig írói témát, terepet, anyagot találnak a szocializmus lepusztult maradványaiban. Czinki regénye is ezt teszi: elbeszélője számára ugyan idegen, de a múlt rendszer magyar viszonyait idéző közeg, város törmelékein építi fel szövegét. Idősíkok, nézőpontok váltogatásával, határhelyzetek, motívumok, sőt szimbólumok mozgatásával hoz létre egy – prózapoétikai – eszközeiben is elég jól ismert, bejáratott, de ennek ellenére szép és érzékeny, valamint az életre, történelemre tett reflexiói által izgalmas nyomozástörténetet."

KÖNYVKRITIKA

Filippov Gábor Egy ember, két sors című kritikája Gyurkovics Tamás Mengele bőröndje – Josef M. két halála című könyvéről szól.

„A szerző lefegyverző művészi tudással építi fel Mengele jellemét. A pszichopátia, az elemi gonoszság alkalmi megnyilvánulásai sem hiányoznak, de ezek a legkevésbé érdekesek benne. A regény lélektanának mélységét és érvényességét a szélsőségesen gyenge emberi minőség aprólékosan megfestett képe teremti meg. Gyurkovics Mengeléje nem infernális bűnöző zseni, de nem is Hannah Arendt banális gonosza, az amorális bürokrata újramelegített változata. Ez a Mengele kisszerű, valahol kiábrándítóan hitvány ember: korlátolt, akaratos, gyáva és hipochonder, de mindenekelőtt végtelenül, elkényeztetett gyermek módjára egocentrikus."

Csepeli György Az ember az ember ellen című recenziója Erős Ferenc Psziché és hatalom című kötetét elemzi.

„Honnan vannak a traumák? Erre a kérdésre Erős Fromm nyomán azt a választ adja, hogy a traumák forrása a pusztító erőszak, mely akkor igazán veszélyes, ha igazoló ideológiát talál, mely lehetővé teszi, hogy a Rossz a Jó álarca mögé bújhat. A pszichoanalízis születésétől fogva igen közeli kapcsolatban volt a művészetekkel, sőt, mai kritikusai szerint a pszichoanalitikus írások teljes egészükben a képzelet művei, lényegüknél fogva irodalmi alkotások. A harmadik részben Erős művészeti alkotások megértése és megértetése érdekében alkalmazza a pszichoanalitikus tudást, mesteréhez, Mérei Ferenchez méltó tökéllyel."

 

VERS

A versrovatban Grecsó Krisztián és Mező Ferenc versei olvashatók. Az ő Búcsúk című ciklusából idézzük az egyik darabot:

Reggel

Reggel eltörtem egy
bögrét, a kávét a kiöntő
mellé folyattam, ki se
mozdultam, ma
nem sütött rám a nap,
gyötör a bűntudat, a polcon
plüss mackó nyüszít,
nem veszek, nem eszek,
a ruhámon szaporodó
pecsétek hitelesítenek:
remeg a kezed, öreg;
elrontottam mindent,
már sokkal előbb.

 

 

SZÉPPRÓZA

Csobánka Zsuzsa Emese, Győrfi Viktória, Térey János és Ürmös Attila prózája, Kácsor Zsolt tárcája olvasható ezen a héten.


Részlet Térey János Premier című írásából:

„Lívia ma nagyon jó. Pedig ő az a színész, aki nem tud bemutatózni. A sok készülés ellenére éles helyzetekben begörcsöl. Izgul, és richtig elszúrja. És menekülő viselkedésformát vesz föl, kényszeresen össze-vissza eszik és vásárol, napokat takarít, a híradón kívül is néz tévét, amit sosem szokott. Órákat netezik, csetelget, de nem a barátaival. Azt is tudom – egyszer rajtakaptam –, hogy becsiccsentve leszbipornót néz hajnali háromkor. Nem mintha ő meleg volna. Hanem elaxációként. Sportból. Nincs kedve mozogni, de még a kedvenc könyveihez sem nyúl; igaz, legalább nem az édességbe menekül."

KRITIKA

Végső Zoltán Dukay–Grencsó–Szemző–Miklós Hátrahagyott dolgok, apály idején és a Trió Kontraszt A dionüszoszi hangszikráktól, az elmúlás csendjéig című lemezéről írt.

„Nem anakronisztikus anyagokról van szó, kortalanokról annál inkább, még akkor is, ha a kortárs jelző is adekvát. Ellentmondások feszülnek egymásnak, de éppen ettől annyira vibrálóak a közös zenészek ellenére is különböző karakterű lemezek. A Dukay Barnabás–Grencsó István duó egymásra találásáról egy koncertjük után már írtunk, a közös alkotófolyamat a lemezig azonban már kvartettként jutott el. (...) Dukay és Szemző Tibor a klasszikusabb vagy, ha jobban tetszik, a tanultabb kortárs zene felől érkeznek, Grencsó és Miklós Szilveszter pedig a hazai improvizatív jazz, a szabadzene ikonjai."



Végül Stőhr Lóránt François Ozon Frantz című új filmjéről írt kritikát:

„Ozon legújabb nagyjátékfilmjéről, a Frantzról egyenesen Truffaut legjelentősebb alkotására, a Jules és Jimre asszociálhatunk. Kis túlzással azt írhatnám, Ozon tudatosan újragondolta a francia és a német barátságának történetét egy alapvető drámai változtatással: mi lett volna, ha Jules, az álmodozó, poétikus hajlamú német fiatalember elesik az első világháborúban, és Jim fél évvel a fegyverszünet után meglátogatja barátja menyasszonyát Németországban."

Mindez és még sok jó írás olvasható az e heti Élet és Irodalomban.
Az Élet és Irodalom elérhető online is, ITT.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.