hirdetés

Az Élet és Irodalom 2017/39. számából

2017. szeptember 29.

Az ÉS 39. számában Kőrössi P. József írt a KMTG ügyében, olvasható L. Varga Péter esszéje, kritika Demény Péter és Yuval Noah Harari könyvéről, a John Coltrane életéről készült filmről és Gordian Maugg Fritz Langjáról, egy Szív Ernő-tárca és egy vers Kirilla Teréztől. – Ajánló az ÉS kulturális rovataiból.

hirdetés

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

AGORA

A KMTG-levelezés e heti darabját Kőrössi P. József írta.

„Végre vita van, mert eddig csak beszélgettünk, nem mindig egymás mellett el. Nem, de mégis. Mondtuk a magunkét. De most megszólalt Szentmártoni Hivatalnok úr, az Amerikát közpénzen átutazó toborzó, a magyar írószövetség vagy csak a maga nevében. A Hivatalnok, aki ilyen mondatokat (elavult közhelyeket) képes a szövetsége nevében leírni: „Meggyőződésem, hogy nem a sebeinket kell nyalogatni, hanem kész tervekkel előállni, és azokhoz politikai és anyagi támogatást szerezni." Politikai támogatást? Ugyan!
Mégis igaza van! Politikai támogatást először a rendszerváltás után akkor kapott a nevét sokszor változtató magyar írók szövetsége, amikor a Horn-kormány kifizette a társaság több éven keresztül felhalmozott bérleti díjtartozását meg a több millió forintra rugó villanyszámlákat. Már nem is tudom, nem is kell tudni, Jókai Anna vagy Pomogáts (!) sírta, könyörögte-e ki. Ha ez akkoriban (sokáig tartott) nem történik meg, a Hivatalnok nem teremthetne a jelenkori ÉS-ben polémiát. Amit, megjegyzem, jól tett. Tisztességes lépés. Megtudjuk belőle, hol a helyünk a kirekesztettek között. Ott valahol."

FEUILLETON

L. Varga Péter Behódolás után – egy új politikai esztétika felé címmel írt esszét.

„Bret Easton Ellis magyarul is megjelent Glamoráma című regényének élén más mellett a következő olvasható: „Tévednek, ha azt hiszik, hogy amit teszünk, az tisztán politika." A velős kijelentés Adolf Hitler szájából hangzott el. Michel Houellebecq eddig utolsó művében, a magyarul ugyancsak kiadott Behódolásban pedig, valahol a regény vége felé, az utolsó fejezet elején Khomeini ajatollahtól olvashatjuk, miszerint „Ha az iszlám nem politika, akkor az iszlám semmi". Különös kapcsolat van e két kijelentés közt. Nem csupán, illetve nem elsősorban azért, mert két olyan szerző citálta azokat egy-egy regényéhez, akiket egyébként gyakorta szoktak egymás mellett emlegetni, hanem azért is, mert mindkét mű nagy hangsúlyt fektet politika, terrorizmus és esztétika bonyolult viszonyára. Más témát választanak maguknak – Ellis az identitásvesztés és a képrombolás kultúrájának tömegtársadalmát viszi színre, amelyben a terrornak és a glamournak az esztétikája döntővé válik, míg Houellebecq némi botrányt kiváltó regénye (emlékezhetünk, hogy a megjelenés napján közölt karikatúrát a szerzőről a Charlie Hebdo, s ekkor támadták meg a lap szerkesztőségét – mindez természetesen nem a botrány része volt, inkább a jelenség elrettentően komoly gyökere), tehát Houellebecq regénye az iszlám vallást politikai és megélhetési okokból felvevő protagonista szemszögéből mutatja be annak érzéki esztétikáját. (Az érzékiség kapcsán rögvest fel is idézhetjük a könyv magyar borítóját, melyen burkába bujtatott Mona Lisát láthatunk – csupán a szeme mosolyog rejtélyesen.)"

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba Rabság és repülés című kritikájában Demény Péter Vadkanragyogás című kötetéről írt.

„Demény Péter megírta eddigi legjobb szépprózai művét. Bevallom, a versei kevésbé izgatnak (ez alkati dolog nálam), a publicisztikái, kritikái, esszéi annál inkább, főleg, ha olyan intenzitással, szenvedéllyel szólnak, mint a legutóbbi Apamozsár – ilyenkor nagyon szeretem a csípős indulatát, meg azt is, ahogyan próbálja megzabolázni a vehemenciáját, ezt meg is írtam (lásd: „Dúvad erdélyiség", ÉS, 2016/29., júl. 22.). A novellától ritkán merészel lépést tenni a regény felé. A Visszaforgatás című 2006-os kisregény után most itt az újabb hosszabb elbeszélése. Jó sokat kellett rá várni. A Visszaforgatás natúr történetéhez képest azonban most nagyon mást kapunk. Néha vadul kegyetlen, néha szürreálisan légies, hol egészen szadisztikus, hol kifinomultan intellektuális, hol véres, hol költői prózát olvashatunk. Alig másfélszáz oldal, de olyan sűrű, hogy kétszer kell elolvasni ahhoz, hogy igazán megérezzük a karakterét, a habitusát."

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Yuval Noah Harari Homo Deus. A holnap rövid története című könyvéről két kritikát is közöl a lap, Gyenge Zoltán és Balázs Gábor írását.

Gyenge Zoltán: Az apokalipszis-bölcselet alapjai

„Mi a gond akkor ezzel a könyvvel? Hogy helyenként tagadhatatlanul bulváros? (Bár egynémelyik megjegyzése manapság többeknek tetszhet, például ez: „miben különbözik a bankár a vámpírtól?" Vagy: „a szupermarket erősebbnek bizonyult a Gulágnál". Persze elképzelhető, hogy bombasztikus kijelentéseit azért alkalmazza, hogy minél szélesebb körben olvassák.)
A fő probléma azonban nem ez: Harari döntően filozófiai következtetéseket von le anélkül, hogy a filozófia alapjait ismerné. Például a tudat-öntudat kérdése kapcsán látható, hogy – midőn erről filozofál – fogalma sincs ezek különbségéről, ahogy az értelem és ész, vagy az érzelmek és választás kérdéséről szóló évszázados diskurzust sem ismeri. Ez önmagában nem baj, csak akkor gond, ha filozófiai konklúzióra készül. Sokat segítene a már említett Arisztotelész, Descartes vagy Hegel, a percepciónál Leibniz, a választás és a szorongás kérdésénél mondjuk Kierkegaard – ha már a filozófia területére tévedünk."

Balázs Gábor: Biológia vagy filozófia

„A szakértői olvasóknak éppen azt kellene belátniuk, ami általában nehezen megy nekik: ha valaki egy adott tudományterület terminus technikusokkal teletűzdelt, mesterségesen létrehozott szakzsargont beszélő pár száz emberénél szélesebb körhöz akar szólni, akkor mondandóját érdemes közérthetően megfogalmaznia.
Harari könyvei elsősorban pedagógiai célt szolgálnak: a széles olvasóközönséget arra buzdítják, hogy ismerje meg az emberi faj nem távoli jövőjének kevésbé ismert alapkérdéseit. Ezzel párhuzamosan Harari másik – egyelőre kevés sikerrel kecsegtető – pedagógia projektje az, hogy megpróbálja lebontani a társadalom- és bölcsésztudományok, illetve a természettudományok közé emelt falat. Ez utóbbi cél érdekében azt teszi, amit kevesen: a biológia és más természettudományok eredményeit felhasználva ír az emberről, a történelemről, a filozófiáról."

PRÓZA

Lacki János, Oláh Mátyás László és Zalán Tibor prózája mellett Szív Ernő tárcája szerepel.

Részlet Szív Ernő Az író diktál című írásából:

„Pont, ordította az író.
Pont, sírta Encike.
Újbekezdés, nagy ká, király, kettőspont, és mi a dolgod, te nép, tudod-e, ahol vagy, hegyen, völgyben, levegőben. Újbekezdés, nép, kettőspont, és a bányában, uram, pont, újbekezdés, nagy ká, király, és a bányában, mindenütt, ahol vagy, dolgozz. Dolgozni a te dolgod, te nép!
Te-dol-god, te-nép, írta Encike, pont.
Nagy en, nép, kettőspont, jaj, jaj, jaj! Még egyszer, jaj, jaj, jaj. Zárójel, nép keservesen jajgat, zárójel bezárva.
Be-zár-va, fejezte be Encike.
Aztán csönd lett."

VERS

Aczél Géza szótárverseinek sorozatából négy darabot közlünk, a tárcaoldalon pedig Kirilla Teréz versét. Kedvcsinálónak ezt a verset mutatjuk meg:

Meditációk

I.

Az idő iszapszürke-zöld, nyálkás halkupac,
éjre éj, oda vetik sorra a vergődő, hártyás rostokat.

A pikkelyes irhák alól pokolbűz árad,
tüdőlebenyeid átitatódnak,
beleheled a tómélyi városba is,
ahol, utoljára még, szabadon lélegeztél.

Azóta idegen földön tépelődsz. Száradt bőrödön
üregükből kivájt halszemek gurulnak.
Magába húz a dermedt, kocsonyás anyag.

II.

A végzet animációja. Az angyal
távozóban sárkányt ereget. Föl-leszállnak
a feledés fekete, zsíros csíkjai.

Az enyhe világosságban átdereng a sziklák
taréjára hulló rombusz papírhártya.
Azután foltonként szürkül el.
Iszonyú árnyéka alatt hamuvá ég
a cirbolyafenyő, alpesi harangvirág,
gyopár, encián és kamilla.

A síkon lent testmasszák és monstrumok.
Kavarognak a romlott porhüvelyek.
A lélek kínzatása oly pazar kielégülést szerez.

Éjszaka lett. Leereszkedik az égett csend.

ZENE

Végső Zoltán a John Coltrane életéről készült Chasing Trane című dokumentumfilmről írt.

„John Coltrane lényét nehéz csupán a belső énjében megélt és ott zajló folyamatok alapján megérteni, de nem is biztos, hogy erre szükség van, hiszen a jazz nyitott a szabad értelmezésre. Sajnos a filmből hiányzik a szabadság metaforájaként a poézis, egy bátran vállalt saját filmes hang, és ilyenformán a Chasing Trane csak egy utolsó pillanatban szépen összeállított szoborpolírozó dokumentumgyűjtemény lett."

FILM

Stőhr Lóránt pedig Gordian Maugg Fritz Lang című filmjéről írt kritikát:


„Fritz Langról filmet készíteni istenkísértés. Maugg el is bukik a próbatétel során. Ráadásul nem csupán a filmtörténet egyik legjelentősebb rendezőjével szemben maradt alul, hanem a kortárs európai művészfilm középszerét sem sikerült elérnie."

Mindez és még sok jó írás olvasható az e heti Élet és Irodalomban.
Az Élet és Irodalom elérhető online is, ITT.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.