hirdetés

Az Élet és Irodalom 2017/51-52. számából

2017. december 22.

Megjelent az ÉS idei karácsonyi, dupla száma. Benne mások mellett rengeteg irodalom, interjú Kemény Istvánnal, esszé Camus-ről, Mészölyről, Nádasról és Németh Gáborról, kritika A Viszkisről, Platón Parmenidészéről és Heltai Jenő naplójegyzeteiről. – Ajánló az ÉS kulturális rovataiból.

hirdetés

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

VERS

A karácsonyi szám versrovatában Babiczky Tibor, Bertók László, Boda Edit, Deres Kornélia, Fehér Renátó, Kállay Eszter, Kántor Péter, Krusovszky Dénes, Kukorelly Endre, Marno János, Pollágh Péter, Simon Bettina, Svébis Bence, Szijj Ferenc, Takács Zsuzsa, Visky András és Vörös István versei kaptak helyet.

Mindegyiküktől egy-egy vers, ez alól a szabály alól egy kivétel akadt, Kántor Péter, akinek két rövid versét olvashatják. Kedvcsinálóként álljon itt az első, a rövidebbik a kettő közül:

Nyár volt

Nyár volt. Egy erkélyen egy szál kötélre csipeszelve a magasban
egy fehér alsónadrág meg egy fekete utazótáska.
Odabent valaki várta, hogy megszáradjanak,
és akkor elindul, fehér alsónadrágban, vállán fekete utazótáska.

PRÓZA

Bán Zsófia, Centauri, Csaplár Vilmos, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Garaczi László, Háy János, Kalapos Éva Veronika, Kácsor Zsolt, Kiss Ottó, Márton László, Nádasdy Ádám, Oravecz Imre, Sándor Iván, Spiró György, Szabó T. Anna, Szilasi László, Térey János és Tóth Krisztina prózái olvashatók a karácsonyi dupla számban.

Részlet Garaczi László Fogak című novellájából:

„Lidokain nélkül operálnak az ügyeleten, ordítozás, lökdösődés után a folyosón menekülök, a részeg asszisztens utánam vágja a fogat, kapásból visszarúgom. Nyakláncra akartam fűzni, a csajom ötvösnek tanult, ebből nem lett semmi. Volt viszont pálesz a Trabantban, fékeztem az Andrássyn, kiköptem a vért, meghúztam az üveget. Nem járt senki az utcán.
A seb sokáig nem forrt be, gennyes csomókat lökött ki magából. Nem érdekelt, voltak ennél fontosabb dolgok: a körúton kék-sárga-piros zászlós Daciák vonultak tülkölve, az öreg házaspár meggörnyedve állt a laktanya hámló falánál, szállt a por, aztán az orvos a gőzölgő húskupacok fölé hajolt. Tüntetők egy bukaresti tévéstúdióban, folyt a könny az arcomon, köpködtem a csontszilánkokat."

INTERJÚ

„Nem biztos, hogy no future" címmel készített interjút Kemény Istvánnal Károlyi Csaba.

„- Mit szólsz ahhoz, hogy a magyar költő meg van áldva vagy verve azzal, hogy ódát írjon a magyarokhoz avagy átvegye a vízügyi hivatal szerepét?

- Hát egy-két jobban sikerült óda a magyarokhoz igencsak ránk férne... És amikor a magyar költők olykor átvették a vízügyi hivatal szerepét, alighanem igazuk volt. Például Petőfi Tisza című verse felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza mentén még mindig permanens árvízveszély van, és ezáltal jelezte az illetékeseknek, hogy bele kéne már húzni abba a Tisza-szabályozásba. Nyilván Pató Pál úr volt akkoriban a vízügyi hivatal igazgatója. Komolyabbra fordítva a szót, szerintem jó és fontos dolog az, hogy a magyar költészetnek még van mi-tudata. Hallottam, hogy például a kortárs német költészet olvasói gyakorlatilag már nem tudják értelmezni versben a többes szám első személyt, mert ezt a regisztert az elmúlt évtizedekben egyszerűen kinevelték belőlük."

FEUILLETON


Bazsányi Sándor Az idegen, az utazó, a helyvadász és az emléklapíró,
avagy Albert Camus, Mészöly Miklós, Nádas Péter és Németh Gábor össztánca címmel írt esszét.

„Történetesen ugyanabban az évben, 1942-ben látott napvilágot Albert Camus talán legismertebb regénye, Az idegen (Gyergyai Albert fordításában: Közöny), és Mészöly Miklós pályanyitó novellája, a Koldustánc. Ráadásul éppen ebben a világháborús esztendőben született a két mű egyik fontos későbbi olvasója, egyúttal a szerzőik által megtestesített irodalmiság érvényes folytatója, Nádas Péter, aki tehát – 1991-es Mészöly-esszéjének fokozásalakzatával – a francia írót mesteréül választó magyar írót választotta saját mesteréül. Ráadásul a Világló részletek című, az Emléklapok egy elbeszélő életéből alcímet viselő, 2017-es önéletírásában szerepel egy olyan jelenet, amely ábrázoló erejével és elemző igényével nagyon közel áll Camus és Mészöly egymáshoz közel álló műveihez. Éppúgy, mint Németh Gábor Koldustánc című írása, amely 2007-es prózakötetéből (A tejszínről) került át kisebb módosításokkal 2016-ban megjelent regényébe, az Egy mormota nyarába. A hetvenöt évet átívelő epikai hatáskapcsolat négy főhőse: Camus idegenje, a Mészöly-novella utazója, a Németh-regény helyvadásza és a Nádas-mű emléklapírója."

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Szilágyi Zsófia Jaj, a betyárok című kritikája Julian Rubinstein A Viszkis című könyvéről szól.

„Ambrus Attila sztorijában valóban ott van egy nagyregény lehetősége – de könnyen lehet, hogy nemcsak a betyárokat érezzük olyan sajátosan magyarnak, de az is magyar sajátosság, hogy a betyárregényekkel betörni a világpiacra örök illúzió marad. Attól tartok, annyi tényirodalmi, újságírói mű született már Ambrusról, a Viszkis-irodalmat végigolvasók olyan pontosan ismerik az egyes részleteket (hogyan vitt rózsát az egyik bankrablásakor az ott dolgozó hölgyeknek, hogyan fogták el szökése után egy zuglói lakásban, miként ment vissza a berni pásztorkutyájához, stb.), hogy egy újabb feldolgozásra nem lesznek kíváncsiak. Rubinstein könyvének talán az a legfőbb érdekessége, hogy Ambrusra mint jégkorongozóra is kíváncsi, sőt, a kötetet szerkezetében is a hokimeccsek mintájára építi fel, főhőse jellemét pedig abból a szívósságból vezeti le, amelyet a nem túl tehetséges, ám rendkívül kitartó hokikapus játék közben mutatott."

KÖNYVKRITIKA

Weiss János írt Platón Parmenidészéről.

„Számos értelmezés született, de én azt szeretném javasolni, hogy a kezdő jelenetből induljunk ki: egy filozófia utáni korban élünk, a filozófiát történetek formájában már csak a szájhagyomány őrzi. És mi történik egy ilyen korban a filozófiával? Erre választ keresve, megfordítanám Karl Goebel híres tézisét: „Ugyanúgy mint a Theaitétoszban, A szofistában, ebben a dialógusban is a λόγος megmentéséről van szó, a tudás és a tudás közlésének megmentéséről." (Über den Platonischen Parmenides, Bertelsmann, 1880. 81.) Nem, véleményem szerint inkább a tudás válságának demonstrálásáról van szó, nem a logosz megmentéséről. Ilyen körülmények között minden érthetetlenné válik, zavarossá és enigmatikussá. És ami visszamarad: a szellemi erőfeszítésre való felszólítás."

 

 

 

Bán Zoltán András írt Heltai Jenő Négy fal közt című 1944-45-ös naplójegyzeteiről.


„De még nincs vége a napnak, egy szinte dadaista momentum hátravan: „Negyed 10-kor, amikor ezeket a sorokat írom, a rádióban a Kukorica Jánost éneklik. Ez az egész helyzet legmulatságosabb mozzanata." Tudjuk, Heltai írta az 1904-ben bemutatott daljáték verseit. A János vitéz szinte az egész napló zenei aláfestését biztosítja, megállás nélkül bömböl egy éven át a rádióból.

Vajon ilyenkor eszébe jutott-e Heltainak az a Herzl Tivadarral folytatott bécsi beszélgetés, amelyet egy háború utáni interjújában idézett fel?"

Mindez és még sok jó írás olvasható az e heti Élet és Irodalomban.
Az Élet és Irodalom elérhető online is, ITT.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.