hirdetés

Az Élet és Irodalom 2018/12. számából

2018. március 22.

Az ÉS idei 12. számában Sausic Attila esszéje a párosodás stratégiáiról, kritika Hász Róbert könyvéről és a Holmi antológia III.-ról, vers Varga Dánieltől és próza Kerékgyártó Istvántól. – Ajánló az ÉS kulturális rovataiból.

hirdetés

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Sausic Attila A párosodás stratégiái címmel írt esszét.

„A tökéletes monogámiát véve kiindulópontnak, sejthetjük, hogy ez az állapot nem sokáig marad fenn: megéri ledér nőnek lenni, aki nem veszteget időt arra, hogy udvaroltasson magának, s mivel csak jó apával találkozhat, rábízhatja a gyermeknevelést is. A ledér nők megjelenése és elterjedése felajzza és magatartásuk megváltoztatására ösztönzi az addig hűséges férfiakat: ingyen, udvarlás nélkül lehet gyereket csinálni, aki majd csak felnő valahogy. Az új helyzet egy idő után azonban kockázattá válik. Ledér nők és szoknyapecér férfiak találkozása bizonytalan sorsú gyerekek tömegéhez vezet.
Ilyenkor ismét kincset jelent egy szemérmes nő, akinek ugyan udvarolni kell, de akire a gyerek biztonságos nevelése is rábízható. S ha újra elterjednek a hű társat kereső tartózkodó nők, a szoknyapecéreknek át kell gondolniuk, hogy megéri-e a keresgélés az egyre ritkábban mutatkozó könnyű zsákmány után, avagy génjeik jövőjéhez mégis jó apaként kívánnak hozzájárulni."

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Kálmán C. György A zombori detektív esete címmel írt kritikát Hász Róbert Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja című regényéről.

„Hász regénye nem újító: sem a regény, sem (azon belül) a krimi műfaján nem alakít, konvencionálisnak és hagyományőrzőnek is nevezhetnénk, ha ehhez nem fűzünk negatív képzettársításokat. Semmi olyan „fogással" nem próbálkozik, amely valahogy szétfeszítené, tágítaná a tradicionális kereteket, óvatosan bánik az időrend megbontásával, nem hoz zavarba sem a nézőpont, a hang vagy a stílus váltogatásával. Konvencionalizmusával együtt – vagy talán éppen azért – ez a regény rendkívül szórakoztató olvasmány is, miközben remek szereplőket teremt, hihető, természetes hangú párbeszédeket, és az olvasó maga előtt látja a több mint száz évvel ezelőtti Zombor életét.
Hogy el ne kotyogjam a regény legizgalmasabb részleteit, akkor egészen a cselekmény elején kellene leállnom. Így csak annyit mondhatok, hogy a regény főhőse a címbéli Fábián Marcell, aki talált gyerekként egy zárdában nevelkedik, majd iskolái után az épp megalakuló rendőrségen köt ki. Boldog házasságban él Zomborban művelt és szellemes feleségével és cselédlányukkal. Marcell meg-megújuló nekibuzdulással keresi szüleit (iratok, fényképek, hírek, pletykák nyomán), hasztalan. A bűneset, amely egy hajnalon megtalálja, érthetetlen, ijesztő és egyre bonyolultabbnak látszik: a város egy hírneves családjának léha, tékozló és züllött életű sarját találják holtan az ágyában, mellette megfojtva hever a város bordélyának egy rosszéletű lakója. Nyilvánvalóan nem öngyilkosság."

AZ ÉS KÖNYVE MÁRCIUSBAN

Bárány Tibor A kritika regénye címmel írt a Radnóti Sándor által szerkesztett Holmi antológia III. kötetéről, mely bírálatokat, vitákat, nekrológokat tartalmaz.

„A Holmi antológia III. nem reprezentatív válogatás – sem abban az értelemben, hogy kizárólag a legnagyobb hatású Holmi-kritikákból állna, sem abban, hogy erős (vagy bármilyen) javaslatot fogalmazna meg az elmúlt negyedszázad irodalmi kánonjával kapcsolatban. Fontos művekről szóló Holmi-kritikák nem kerültek bele a gyűjteménybe; és vice versa, kevésbé jelentős vagy akár elfeledett (elfeledendőfélben lévő) könyvekről is olvashatunk az antológiában, ha a Válogató úgy tartotta helyesnek. Tanulság: az autonóm kritika egyebek közt éppen azért autonóm, mert nem mozog együtt szolgai módon a kulturális világ fejleményeivel. Nem csupán nagy művek hívnak életre jelentős kritikai teljesítményeket, és olykor a kritikának (ideig-óráig?) nincs érdekes mondandója a később meghatározónak tekintett művekről. (Ha már a reprezentativitás kérdésénél tartunk: a kötet 84 szerzője közül 68-an férfiak és 16-an nők. A genderegyenlőség hiányának problémáját a kortárs kulturális nyilvánosságban nem ezen a köteten kell leverni; de azért ne hagyjuk említés nélkül a dolgot.)
(...)
Az autonóm kritika gyakorlatára azonban komoly veszélyek leselkednek. Ilyen veszély az, amikor a karakteres értelmezés vízióvá növekszik, és túlterjeszkedik az érvényességi körén: lásd Nádas Péter esszéjét Thomas Mann naplóiról (a Holmi Figyelő rovatának legelső szövegét!), Nemes Nagy Ágnes fiókban maradt, s csak posztumusz megjelenő válaszát, majd Balassa Péter, a kötet egyik főszereplőjének hozzászólását, amely – a szereplő intellektuális alkatától némiképp idegen módon – közvetíteni igyekszik az álláspontok között, vagy legalábbis megmagyarázni, miért értette félre Nemes Nagy Nádas bizonyos megállapításait. Legalább ekkora veszélyt jelent az autonóm kritika gyakorlatára, ha a kritikus nem a megfelelő érzékenységgel közelít a műhöz, és a saját alkati viszolygásához keres érveket, nem pedig az érvek segítségével ad magyarázatot az ellenérzéseire: lásd Farkas Zsolt és Bányai János páros kritikáját Balassa Halálnaplójáról, Márton László válaszát az előbbi kritikusnak, majd a viszonválaszt."

VERS

A versrovatban Kemény István Rakpartos ballada című hosszabb verse, valamint Varga Dániel három rövidebb darabja olvasható. E három vers közül ajánljuk az egyiket:

Igen és nem

Tegnap reggel a nap és a hold
egymás fedésében ragyogott fel,
váratlan mutatva ki mély
azonosságuk.
Egyszerre ezer madár hallatta szavát.
Ezernyi véges biológiai program futott,
pók araszolt reszketeg hálóján,
szél támadt, megmutatta a levelek alját.

Fölfedte volna magát Isten?
Pedig aznap bizonyosan tudtam – vagy még
ma is tudom? --, hogy nincsen.

PRÓZA

Barna Imre, Kerékgyártó István, Harag Anita és Hevesi Mihály prózája mellett Kemény Zsófi tárcája szerepel.

Részlet Kerékgyártó István Korpa című írásából:

„Virág Lukács tizenhárom éves múlt, amikor apja megvette Korpát. Ő nevezte el a malacot, mert amúgy soha nem adtak nevet a disznóknak, amit évente neveltek, hogy fölhizlalva a karácsony előtti levágják. Pedig Korpa olyan volt, mint a többi malac, amit korábban hozott az apja, rózsaszín, fürge kis jószág, aki döfködte nedves orrával Lukácsot, mikor a moslékot hozta neki a vödörben, ugyanis Lukács dolga volt a malac etetése, a bátyja már jó ideje nem segített neki. Ő mégis nevet kapott Lukácstól. Az állat már messziről megismerte lépteit, hangos visítással fogadta, és nem csak akkor, amikor ételt vitt neki, hanem, ha csak benézett hozzá az ólba.
– Gyere csak, Korpa – súgta Lukács a malacnak, miután fölhajtotta lelógó fülét, és közel hajolt. – Ma a rómaiakról tanultunk, hogy azok cirkuszban nézték, hogyan marcangolják szét a vadállatok az embereket. Majd, ha felnövök, és császár leszek, nekem is lesz ilyen cirkuszom, és ott apát dobjuk majd az oroszlánok elé. Mit szólsz ehhez, Korpa?
A malac tűrte a fiú közelségét, sőt, lefeküdt elé, akár egy kutya, és nyugton maradt, mintha értette volna, mit beszél."

 

Mindez és még sok jó írás olvasható az e heti Élet és Irodalomban.
Az Élet és Irodalom elérhető online is, ITT.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.