hirdetés

Az Élet és Irodalom 2018/2. számából

2018. január 12.

Megjelent az ÉS idei 2. száma. Benne mások mellett Markó Béla írt esszét a kisebbségi stratégiákról, olvasható kritika Lydia Davis, Radclyffe Hall könyvéről, a Háború és béke előadásról, Perényi Miklós koncertjéről, Nádas Péter könyvének németországi fogadtatásáról, vers Kőrössi P. Józseftől és próza Kiss Lászlótól. – Ajánló az ÉS kulturális rovataiból.

hirdetés

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Markó Béla A próbálkozások folytatása címmel írt esszét a kisebbségi stratégiákról, Várady Tibor családtörténete apropójából.

„Trianon után szétesett egy közös magyar világ, és külön-külön keverékvilágok lettek belőle, Erdélyben a román nyelv, kultúra, mentalitás nyomai tapadtak hozzánk leválaszthatatlanul, a Vajdaságban a szerb nyelv, kultúra, mentalitás hatott az ottani magyarokra. Ennek ellenére ugyanarról a világról van szó, közös maradt a küszködés is, az identitásért folytatott küzdelem az egymást követő ideológiák – fasizmus, kommunizmus – fertőzése, és az ezekből való részleges kigyógyulás is. A Nagybecskereken magyar iskolát alapító zsidó Messinger Karolin már-már hősies és mindeképpen drámai történetének helyszíne igazán lehetne mondjuk Dicsőszentmárton vagy Szászrégen is. Minden mindennel behelyettesíthető, és majdnem minden megtörténhetett volna vagy meg is történt egy másik trianoni mozaikpadlón, Felvidék, Kárpátalja vagy Erdély földjén is."

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Bazsányi Sándor Szenvtelen fájvirág címmel Lydia Davis A történet vége című regényéről írt kritikát.

„A történet végének szenvedő hőse egyazon (fékezetten ziháló) lélegzettel beszél elmúlt szerelmi „történetéről" és jelenben íródó „regényéről", mely utóbbi körültekintően feldolgozza, megjeleníti az olvasónak a múltban játszódó „történetet". És hogy ki volna ez esetben az olvasó: a névtelen elbeszélő hős regényének leendő olvasója, vagy Davis regényének tényleges olvasója, vagy mindkettő? Érthetjük így is, úgy is, meg amúgy is. Mindenesetre, hozza tudomásunkra az elbeszélő, a regénybeli történetet lezáró, prousti gőzölgésű teáscsésze-jelenet zárta volna a regénybeli regényt is (és ezzel együtt a Proust-fordító Davis regényét is), ám végül annak (illetve azoknak) elejére került. És ezt a megfordítást jelöli a mű – Mesterházi Mónika által érzékenyen, azaz analitikusan és muzikálisan magyarított – nyelvezetéhez illő finomsággal és pontossággal a borítóképen látható, egymásba tükrözött két teáscsésze alakzata (amelynek vizuális minimalizmusa a tervező Hidvégi Annát dicséri)."

KÖNYV

Séllei Nóra Tiltott gyümölcs című recenziója Radclyffe Hall A magány kútja című regényéről szól.

„A sok önéletrajzi elemet tartalmazó regény a Margaret Radclyffe Hall néven született, baráti körben Johnként szólított és a Radclyffe Hall írói néven alkotó szerző harmadik regénye, akit – főszereplőjéhez hasonlóan – férfias megjelenéséről és öltözködéséről, valamint nyíltan felvállalt leszbikusságáról ismert a párizsi és az angol közvélemény. Személyes tétje is volt tehát ennek a több mint ötszáz oldalas szövegnek, Stephen Gordon történetének, aki egy arisztokrata házaspár egyedüli gyermeke, s akit ekképp „természetesen" fiúnak várnak, már születése előtt Stephennek neveznek, s ezen az sem változtat, hogy végül kislánynak születik. Mintha idomulna az elvárásokhoz, már gyerekkorában fiúsan viselkedik – és apja is fiúnak neveli. Még a természet is ebbe az irányba viszi: magas, izmos, erős csontozatú nő, aki nem illik bele a kortárs nőiesség kereteibe."

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

Rácz Péter újabb válogatása Nádas Péter Világló részletek ‒ Emléklapok egy elbeszélő életéből című könyvének német nyelvű recenzióiból.

„A könyv, amely a kelet-európai történelem meghamisítása ellen íródott, az 1956-os felkeléssel ér véget. A szerző mégsem tartja művét egy terhes örökség feldolgozásának, sem a szülőkhöz és elfelejtett utópiájukhoz való visszatérésnek, nincs szó a generációk között megszakadt szociális és lelki folytonosságról sem. Nem is önanalízis, azon már lassan ötven éve túl van. Nem, a nyugat-európai irodalom barátságos és terapeutikus elbeszélő stratégiája a legkevésbé sem csábítja Nádast, a nagy orosz regényírók figyelmes olvasóját. Ha megsebzett énje történelmi mélyrétegei, az örökölt érzések és lelki sebek iránt érdeklődik (amit a szakma „transzgenerációs traumatizációnak" nevez), akkor azt sosem a múlttal való megbékélés szellemében teszi, hanem kizárólag a helyes múltértelmezés érdekében. Nádas műve a parttalan illúzióvesztés és minden nagy emberi álomtól való búcsú krónikája." (Iris Radisch: A 20. század teljessége. Die Zeit, 2017. október 12.)

PRÓZA

Hartay Csaba, Kiss László és Nagy Gerzson prózája mellett Szív Ernő tárcája található a héten.

Részlet Kiss László Itt vannak című novellájából:

„Lehetett tudni, hogy jönnek. Nem volt előzetes figyelmeztetés, nem tűntek fel a városban plakátok, mint eboltás idején, nem cirkált hangosbemondós kocsi az utcákon, nem szórtak röpcédulákat permetező repülőgépről a közterekre – csupán egyszerűen, de annál rettenetesebben benne volt a levegőben, hogy úton vannak, hogy felénk tartanak, és előbb vagy utóbb halálbiztosan megérkeznek hozzánk.
Az első példány, jó anyám állítása szerint, aki a minap fülig érő szájjal, már-már lelkendezve fogadott, Zsoltiék felől érkezett. Átvetette magát kerítésünkön, köszönés nélkül végignyargalt az előkerten, majd fölszaladt Klára néni diófájára. Jó anyám hiába szólongatta, válaszra nem méltatta, viszont kíváncsiskodva, a rémület legkisebb jele nélkül vizslatta őt. Barátságos volt, fekete, a farka pedig nagy és szőrös."

VERS

Az új számban Fenyvesi Orsolya és Kőrössi P. József versei kaptak helyet.

Kőrössi Piros limuzin című hosszabb verséből idézünk egy részletet:

Ennyi időt kellett volna kivárnod, csak ennyit,
ha jelen vagy valamelyik ide illő kalapoddal,
amíg az exponálás illanatában át nem halad köztünk,
na meg közted és közted az a piros limuzin, ami végül is veled
vagy nélküled (ki fogja ezt már kibogozni?!) mégiscsak áthaladt.

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia a Vígszínház Háború és béke című előadásáról írt.


„A színpadi doboz falai fekete és fehér panelekből állnak, egy ilyen, egy olyan, mögéjük képmontázs vetül. Élő díszlet ez, a tér folyamatosan szűkül és tágul, együtt lélegzik a színészekkel. Eleinte csak az tűnik fel, hogy a rendezés a színpad mélységének legalább négy síkját használja, de ahogy szaporodnak a matrjoska babák a vetített képek és a kellékek között, a díszlet is egyre inkább így működik: pakolódnak egymásba a többé-kevésbé párhuzamos helyszínek, a történelem személyes és egyetemes terei."

ZENE

Csengery Kristóf a hetvenéves Perényi Miklós születésnapi koncertjéről írt kritikát.

„Perényi Miklós tehát két lábon járó zenetörténet. Ugyanakkor nem szobor, vagy ha igen, legfeljebb a művészi alázat és szerénység élő szobra. Még soha nem hallottunk tőle közepes koncertet; még soha nem tapasztaltuk, hogy bármilyen művet fél szívvel, fél lélekkel játszott volna. (...) A kritikusnak csupán a rend kedvéért illik leszögeznie, hogy a hetvenéves művész hangszeres játéka minden részletében makulátlan volt, a produkciókat a legnagyobb technikai tökéletesség jellemezte: kristálytiszta intonáció, gazdag és ezerszínű hang, mindenre képes dinamikai árnyalás, elegáns vonókezelés."

Mindez és még sok jó írás olvasható az e heti Élet és Irodalomban.
Az Élet és Irodalom elérhető online is, ITT.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.