hirdetés

Az Élet és Irodalom 2018/28. számából

2018. július 13.

Az ÉS idei 28. számában Komoróczy Géza esszéje Szilágyi János Györgyről, kritika Szilágyi Zsófia és Gergely Ágnes könyvéről, az Átrium Chicago-előadásáról, a Bolsoj Balett 2017/18-as évadáról, vers Vörös Istvántól és próza Berta Ádámtól. – Ajánló az ÉS kulturális rovataiból.

hirdetés

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Komoróczy Géza  Egy életen át címmel írt esszét Szilágyi János György 100. születésnapjára.

„Mindvégig dolgozott. A nagy római tudós, Marcus Terentius Varro (116–27) írta, hogy a végzetről szóló etruszk könyvek tizenkét, egyenként hét éves időszakokban jelölik ki az emberi életet. A két utolsó hét évben az istenektől sem kérni, sem engesztelő áldozattal elérni nem lehet semmit, 84. évük után az emberek szellemileg nem léteznek, semmiféle jelzést nem kapnak már az istenektől. Varrót SzJGy 91 éves korában idézte egy levélben. Nagy tudományos munkáit, amelyek évtizedeken át lekötötték idejét, energiáit, akkor már elvégezte: a Szépművészeti antik vázáiból két kötetet publikált (1981, 2007), Rómában megjelent az etruszko-korinthosi figurális vázák feldolgozása (1992, 1998). Élete Varro tudósításának cáfolata volt: 84 éves korában és a következő évtizedben még három nagy könyvet adott ki: Pelasg ősök nyomában (2002), Szirénzene (2005), A tenger fölött (2011), amely utóbbi kötet cikkekből szőtt önéletrajznak tekinthető. Elkészült korábbi görög művészettörténetének teljesen újraírt kiadása (2006) és egy általa összeállított gyűjtemény a XX. századi ókortudósok tanulmányaiból (Voces paginarum, 2008). És az utolsó cikk, mely kronológiai keretet rajzolt múzeumi pályája köré. Éppen csak elfoglalta helyét a Szépművészeti Múzeumban (1947), amikor a békéscsabai múzeumból bekerültek a gyűjteménybe Haan Antal (1827–1888) festőnek az 1850-es években Itáliában gyűjtött antik tárgyai. SzJGy feladatának tartotta, hogy értékelje Haan gyűjtési koncepcióját. Az egyetemesség igényét méltatta: Haan nem gyűjtötte a hazai régiségeket, s 1848 után negyedszázadon át egyedül Békéscsabán volt látható tudatosan a klasszikus antik művészet bemutatására szánt gyűjtemény. SzJGy ezt a cikket már kórházi ágyán diktálta le, s másfél hónappal a halála előtt olvasta fel, az ő távollétében, kutatótársa, Szentesi Edit, az Akadémián. Postumus jelent meg az Ókorban (2016/1)."

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Kálmán C. György Miért nem (mindig) szép? címmel recenzeálta a Magyar dekameron – Huszadik századi magyar novellák című kötetet, melyet Szilágyi Zsófia válogatott.

„Antológiát olvasni jó, sokkal jobb – és főleg: értelmesebb, kellemesebb – mint „összes műveket". Valaki előzékenyen összeválogatja nekünk a javát, megmutatja, hogy mit érdemes vagy érdekes olvasni, megtakarítja nekünk azt, hogy áttekinthetetlen életművekből magunk próbáljuk előbányászni azt, amit igazán fontos. (Azután persze lesz időnk és remélhetőleg kedvünk is utánamenni a beválogatott szövegek rokonainak, a szerző más műveinek.) Az antológiák válogatóiban megbízunk – lehet, hogy egy-egy ilyen csokor éppen a szerkesztőre lesz jellemző, rá vet valamilyen fényt, őt mutatja be, de az is lehet, hogy diszkréten a háttérbe húzódik, nem akar sugallni semmi különöset, nem akar valamilyen koncepcióval meggyőzni, valamilyen különleges hatást elérni. Akárhogy is: el lehet ugyan rontani ezt is, de nagyon sokszor sikeres az összeállítás, találunk eddig nem ismert szövegeket, vagy örömmel fedezzük fel újra a már ismerteket. A Magyar dekameron is remekül összejött: a szerkesztő nem erőltet speciális szempontokat. Talán csak annyit, hogy legyen kicsit több nő, és olyanok is, akik nem a legismertebb nevek.

Nos, ezt a két megfontolást sem veszi véresen komolyan a szerkesztő – van Kaffka Margit, Kádár Erzsébet, Sziráky Judith, Szabó Magda, Galgóczi Erzsébet – és Gerelyes Endre, Ferdinandy György (már ha merhetjük őket kevésbé ismertnek nevezni). Azért ettől nem billen el a kötet – sem női, sem újrafelfedező irányba. Arányos, s ha úgy tetszik, hagyományőrző, „mainstream", otthonos marad."

KÖNYVKRITIKA

Nagy Kinga írt recenziót Gergely Ágnes A szomjúság ára című kötetéről.

A szomjúság ára: ezen a címen jelent meg újra, egy közös kötetben Gergely Ágnes két korábbi regénye, A tolmács (1973) és az Őrizetlenek (2000). Két jelentős mű, a korabeli sajtóban egyik sem maradt visszhangtalan, számos kritika, tanulmány született róluk, és mindkettő megjelent több nyelven is. Hiányérzetünk lehet mégis az életművel kapcsolatban, hiszen a Gergely Ágnes-i szövegvilág szövevényes hálózatának összefüggéseit a recepciónak még nem sikerült a kellő mélységben feltárni, mindenképp időszerű tehát az életmű újraolvasása. Ennek adhat most új lendületet ez a kötet, mely a két regényt egybekapcsoló gesztusával a régi és az új olvasók számára is felkínálja a művek együttes értelmezését."

VERS

A héten Vörös István, Markó Béla és Sopotnik Zoltán versei olvashatók.

Mutatóba álljon itt Vörös István egyik verse, a Korlátolt felelősség.

Ha hazudik, nem lehet igaza,
a hazugság nem puszta rossz szokás,
talán csak önmagával van baja.

Az igazságtól égnek áll haja,
és ingerli a legjobb változás,
ha hazudik, nem lehet igaza.

Felhergeli mások nyugodt szava,
nem fékezi meg semmi jótanács,
talán csak önmagával van baja.

De ő ezt nem vallhatja be soha,
hiába mosolyog, a bajsza ráng.
Ha hazudik, nem lehet igaza,

de nem hazudni volna csak fura,
az igazság, az mindig bosszuság.
Talán csak önmagával van baja,

önismerethiánytól homloka
még ránctalan. Elég egy rossz husáng,
ha hazudik? Nem! Lehet igaza
talán? Csak önmagával van baja?

PRÓZA

Berta Ádám, Marton-Ady Edina, Szekrényes Miklós és Triceps prózája mellett Kemény Zsófi tárcája olvasható.

Részlet Berta Ádám A farm című írásából:

„Otthon kizárólag indiánkönyveket olvastam, egész délután, hétvégén egész nap, és ezekben folyton előkerült a vadászkés. Vadászkése mindenkinek volt, a sápadtarcúaknak és az indiánoknak is. A műanyag playmobil indián- és kovbojfiguráimnak is volt vadászkése. Én is akartam egyet. Az indiánkönyvekből kiderült, hogy a vadászkés nyele szarvasagancsból van. Álltam a sport-játék-kempingüzlet kirakata előtt, és nézegettem a legnagyobb, csehszlovák gyártmányú bicskát, aminek még műbőr tokja is volt. A tok hátsó oldalán később ejtettem két bevágást, hogy övre fel lehessen fűzni. Ez a csehszlovák bicska lesz az én vadászkésem. A markolatát csont vagy csontutánzat díszítette, én mindenesetre szarvasagancsnak hívtam. 128 Ft-ba került, ami nekem bizony sok pénznek tűnt akkoriban, de a zsebpénzemből kifizettem és hazavittem."

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia Mit állítunk? című kritikája Ebb–Fosse–Kander: Chicagójáról szól (Átrium, július 4.).

„Az előadásban hemzsegő közéleti utalások – a koreográfia (Vári Bertalan) szellemes, magyaros, bokacsapkodós elemei, a belengetett Gucci táskák, a #metoo és a migránsozás fél-fél mondatnyi említése, és még sorolhatnánk – karakán és koherens aktualizálásnak nem nevezhetőek, megmaradnak a kacsingatás szintjén, ugyanakkor számos dramaturgiai ellentmondáshoz vezetnek."

TÁNC

Fuchs Lívia Élő múzeum című kritikája A Bolsoj Balett 2017/18-as évadáról (Uránia Nemzeti Filmszínház):

„S bár telt ház sehol nincs, e tipikus rétegművészet nézői közül általában a Bolsojra kíváncsiak többen, ami semmiféleképpen nem értékeli le a minden mozzanatában pompázatos és elegáns Királyi Balett évről évre változatlanul első rangú teljesítményét. A csakis felső fokokkal leírható szakmai minőség persze a moszkvai színház előadásaiból sem hiányzik. Mégis óriási a szakadék a két társulat szellemisége között – hiszen a britek számára a tradíció megbecsülése együtt jár az óvatos, de állandó újításokkal –, holott mindkét esetben nemzeti státusú balettegyüttesről van szó, afféle „koronaékszerekről".

Mindez és még sok jó írás olvasható az e heti Élet és Irodalomban.
Az Élet és Irodalom elérhető online is, ITT.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.