hirdetés

Az Élet és Irodalom 2019/3. számából

2019. január 18.

Az ÉS idei 3. számában Laczó Ferenc esszéje, Csuhai István Bernhard Schlink regényéről, Visy Beatrix Radnóti Sándor kötetéről írt. Vers Szolcsányi Ákostól és próza Bodor Ádámtól. – Ajánló az ÉS kulturális rovataiból.

hirdetés

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Laczó Ferenc Munkácsi Ernő feloldhatatlan dilemmái címmel írt esszét a holokauszt magyar történetírásának kezdeteiről.

„A legutóbbi években végre megkezdődött a holokauszt e korai történetíróinak újrafelfedezése; a holokausztot követő hallgatás mítoszát meghaladva elkezdtük részletesen feltárni, hogy már közvetlenül 1945 után is milyen fontos és értékes művek születtek. A holokauszttal kapcsolatos szövegek száma az elmúlt 75 év során annyira megszaporodott, hogy kortárs nézeteink különböző forrásvidékeinek feltárása rendkívül tanulságosnak ígérkezik. Meglepő tapasztalat e téren, hogy számos, még jelenleg is előszeretettel megfogalmazott nézet már közvetlenül 1945 után meghonosodott – sok esetben a maival csaknem azonos formában. Negatív példával élve már a háború végeztével is számosan hajtogatták, hogy le kellene már végre zárni a holokauszt tárgyalását. Az effajta felszólítások tehát tudhatóan még generációk múltával is az elkövetői oldal egykori követeléseit reprodukálják, módfelett kritikus fényt vetve a magyar társadalom egyes tagjainak identifikációs mintáira és reflexiós képességeire.

Eközben a holokauszt magyar történetírásának kezdetei is egyértelműen az 1940-es évek második felére tehetők, amikor már több szerző intenzíven kutatta és dolgozta fel a magyarországi holokauszt vagy egyenesen a holokauszt európai történetét (miközben a holokauszt szakkifejezés még nem volt használatos).”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Tétlenül megérni címmel írt recenziót Bernhard Schlink Olga című regényéről.

„Az Olga nem a főleg a nyugatnémet irodalomban nagy hagyományokra visszatekintő „múltfeldolgozás” része, illetve modern módon, úgy mondanám, másod-, harmadgenerációsan az – a főhősben nagyfokú, ártatlan, nem manipulatív és egyértelműen balos érdeklődés van a napi politika, a német élet a korban többnyire éppen szörnyűségeket produkáló eseményei iránt. De a regény igazi érdeme, hogy visszafogott írói eszközei, kihagyásos szerkesztésmódja ellenére (vagy éppen ezeknek az eljárásoknak a révén) rendkívül áthatóan és magától értetődően közvetíti az emberi élet nagy érzéseit, szerelmet, várakozást, reménytelenséget, hiábavaló türelmet, magányt, elhagyatottságot, csupa olyasmit, ami 2018-ban, a regény német és magyar megjelenésének évében irodalmi értelemben inkább korszerűtlennek és elfelejtettnek hat.”

AZ ÉS KÖNYVE JANUÁRBAN

Visy Beatrix írt kritikát Sorsjelek az üres ég alatt címmel Radnóti Sándor A süketnéma isten és más bírálatok című kötetéről.

„Az én olvasatomban az erős kezdés jelen esetben a „nagyágyúk” bevetését jelenti, az olyan kikerülhetetlen és jelentős életművel rendelkező alkotók szerepeltetését, akiket Radnóti bizonyára a kortárs magyar irodalom sarokköveiként helyez le. Esterházy utolsó regényéről, az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változatról írtak jelentőségét nemcsak az mutatja, hogy a bírálat címe az egész kötet élére kívánkozott, hanem jelezheti annak a komplexitásnak, a kérdésfeltevések fajsúlyának és az ezekre adott poétikai megoldásoknak körét, ami kiemelkedő műalkotásokkal szemben támasztható, de legalábbis a szépirodalom létének, működésének értelmet ad. Továbbá, hogy az életművek színvonalbeli egyenetlensége ellenére is a nagyívű pályák reprezentálhatják, hogy az újítás, a szerzői tétek változtatása és emelése az irodalom hajtóereje. Esterházy Péter, Bodor Ádám, Nádas Péter és érdekes módon – talán nemzedéki alapon – Kornis Mihály került egy társaságba mint a huszadik század „egészének” nagy látnokai, akik mindezt az ismeretet, tudást egyéni fiktív világgá és (próza)nyelvvé tudták formálni.”

VERS

Ebben a számban Magyar László András és Szolcsányi Ákos versei kaptak helyet.

Szolcsányi Ákos Pép című „babaciklusából” idézzük az egyik darabot:

-18-

Kinőtt ruhái egy zsákban
akkora mint ő
annyira vagyok jó
amennyi ideig hagyom
hogy nézze nem
küzd mikor elteszem
a zsákot menni kell
induljon a nap
jólfésült lesz és
szerény mint az ördög

PRÓZA

Bodor Ádám prózája mellett Szív Ernő tárcája szerepel.

Részlet Bodor Ádám Pitvarszk című novellájából:

„Az egész csak egy-két percig tartott. Vagy háromig. Hülye egy érzés volt. Nem kívánom senkinek.

Felálltam, hogy mi volt ez! Megráztam magam. Úgy látszik, semmi. Pillanatnyi elmezavar. Az érzékek durva tréfája. A Jack Daniel's, a Staropramen, plusz a Betty konyakja. Pedig ezek eddig békén hagytak, mindig jól meg bírtak férni bennem nagy szeretetben és egyetértésben.

Lássuk csak! Mit is csináltam utoljára? Ja, levetettem a cipőmet. Akkor rendben, mert ott hever mind a kettő a szőnyegen, ahova elrugdostam őket. Nagy baj akkor nincsen.

Lehajoltam a cipőmért, kivittem az előszobába, és letettem a fogas alá. Megráztam a fejem. A francba, hogy mik vannak! De most már úgy látszik, minden a legnagyobb rendben, nincs semmi baj. Itt állok Betty előszobájában, ott lóg a dzsekim a fogason. Persze, hogy ott lóg, hiszen oda akasztottam. Bal zsebe csücskéből valami papírdarab kandikál ki.

Belenyúltam a dzsekim bal zsebébe, és elővettem belőle Mihadass főhadnagy levelét. Fura egy név, egyből megjegyeztem: Mihadass, Mihadass! Mihadass a neve a fazonnak, aki Marlenkát elcsábította.

Csak úgy állva most már végigolvastam a levelet. Az elejétől, onnan, hogy jó napot, tisztelt uram.

Mihadass főhadnagy arra kér, hogy utazzam el hozzá mielőbb Pitvarszkba. Ott találom őket a garnizonnál, a déli határon, a Dvug partján, a pitvarszki révénél. És hogy vigyem a Marlenka papírjait is, mert ő nem talál holmija között semmit. Hiába látta a halottkém, csak így, bemondásra, hogy Marlenka, nem tud vele mit kezdeni, főleg pedig jelenlegi állapotáról nem tud igazolást adni. Aztán ha lesz hivatalos papír, úgy is, mint a férje, én majd rendesen el tudom temetni.

A levelet lassan újra kétrét hajtottam, visszadugtam a borítékba, és most a dzseki belső zsebébe tettem, legomboltam. Visszaültem a helyemre, a kis karosszékbe.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia Katona József Színház Az ügy című előadásáról írt.

„A pars pro toto tipikus esete, szabadon tágítható. Csakhogy Ascher a részletesség javára csupán részlegesen él a tágítás lehetőségével. Kiszínezi a vázlatos tablót, de a kelleténél jobban nem megy bele. Ügyel a színkódra, a meleg barnássárgákra, a szürke árnyalataira, a legfelsőbb kaszt hófehérjére és vörösére, a cipőfazonokra (jelmez: Szakács Györgyi), vizuálisan úgymond kiaknázza, amit lehet: fénykoronát, éles, szögletes csillárglóriát biggyeszt végül a nyertes fejére. (…) Izgalom, különösebb feszültség nincs, csendes gutaütés van, az is csak a színpadon, a néző közben nem kap sem a fejéhez, sem a szívéhez.”

ZENE

Fáy Miklós írása  Verdi Simon Boccanegra című operájáról szól.

„Vajon mi ennek az értelme? És ha van, akkor miért épp a Müpában nincs? Miért jött ide az Operaház társulata, ha van nekik Erkel Színházuk is, bénáskodni ott is lehet. Mi értelme van kijönni a kuckóból, jól lebőgni, és aztán visszamenni?”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az Élet és Irodalom elérhető online is, ITT.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.