Pálinkázó szerkesztőkre lelek a homályos hodályban, de nem különösebben akarnak leitatni, pedig azon melegében megvallom nekik milyen kínos egy olyan könyv bemutatójáról tudósítani, amibe engem is beválogattak.

Aztán előre is elnézést kérek, de a vége előtt le kell lépnem, hogy megtekintsem a dj J.A.-t az Octopuson, ráadásul a nagy érdeklődésre számot tartó csajos esemény több online lapnak is felkeltette a figyelmét, jómagam így három színben vagyok jelen, ez aztán a púpozott megfeleléskényszer. A helyzetet bonyolítja a félkezű és megkopasztott Farkas Zsolt érkezése, mert eltereli rólam a lányok együttérző figyelmét, továbbá Nagy Gabi moderátor nem-megérkezése, mert azt veszik a fejükbe, hogy akkor vezessem én a műsort. Az én kis szerepzavaros lelkem ezt a megpróbáltatást már nem bírja, de szerencsére Forgács Zsuzsa magához ragadja a kezdeményezést, majd ő moderál.

Amíg várunk megtárgyaljuk, micsoda szemétség, hogy nem írták ki a sátor bejáratához a programot, sőt, a hivatalos Sziget -táblán valami egészen más szerepel. És nem csak egyszerűen a Visszalopott nő nincs ott a táblán, de a kézírásos óriási molinón az egész nap úgy, ahogy van, hiányzik. Nőüldözési mániám ismét elhatalmasodik rajtam. Amúgy is vérlázítóan kevés (3 darab a 33-ból) női program van itt és azok is milyenek: jelen eseményen kívül egy kínai útbeszámoló a Nagy Edit – Sárosi Anita párostól, Pál Anikó előadása a divatról, mint vizuális jelről, és a női testet vászonként használó performansz. (A divattervező előadása korrekt volt, de nem különösebben karcos, a nőkre festő akció pedig borzasztó.) Lehet, hogy tényleg úgy kell magunkat visszalopni.

A nehezítés ellenére azért idetalált valahogyan egy maroknyi érdeklődő. A három szerkesztő, Bódis Kriszta, Gordon Agáta és Forgács Zsuzsa kiülnek, utóbbi bemutatja magukat, gyűjtőnevükön az Artizánokat. Elmondják, hogy őszre várható a női szexualitásról szóló antológia, 33 női szerző 56 írásával, kb. 650 oldalon, Visszalopott nő munkacímmel. A cél, hogy helyet alakítsanak ki végre a nőknek.

A cím még nem végleges, de hadd maradjon meglepetés, mi lesz. Sorozatot terveznek, melynek címe Kitakart psziché, bátran lehet tehát a következőkbe jelentkezni, várják szeretettel a kéziratokat. Miután ez az egész többek között a női szemléletről és szemléletváltásról szól, az a jó, ha a „szerzők alászállnának magukba, hogy kiderüljön mit jelent női tapasztalattal írni”. A mögöttem ülő kezdő nőjogi aktivista rajongva súgja barátnőjének, hogy „ilyen talán még soha nem volt Magyarországon, de jó!”.

 
Forgács Zsuzsa szerint a mi irodalmunk férfiirodalom, csak mindig lehagyják róla a jelzőt. Ha van is benne nő, az is eltagadja magát, férfiasul. Gordon Agáta úgy véli, igazságtalan csökevényes pénisznek tekinteni a csiklót, ilyen alapon nyugodtan hívhatnánk vízfejű csiklónak a péniszt. Nagy Gabi ezen a ponton kipirulva beront.

„Elmondtátok az infókat?” – lihegi az elkésett moderátor, az igenlő válasz hallatán megnyugszik, leül, rágyújt, én is, Kriszta is. Agáta közben elmondja, leszbikusként ő viszi a kisebbségben lévő és a bántalmazott nők vonalát a szerkesztők között. Felolvasásra elsőként Erdős Virág Na, ne című írását választotta, utána Bódis Kriszta veselkedik neki Bán Zsófia Éjszakai állatkertjének, mire a mikrofonok és hangfalak irtóztatóan elkezdenek gerjedni. A 13 nőből és 2 férfiból – megszámoltam - álló közönség szabotázsra gyanakszik, de a technikus szerint csak egy repülő. Ronda egy zúgásban hallgatjuk végig a részletet és a következőt is, amit Zsuzsa olvas föl Drozdik Orsolyától Piros kép vagy Piros kék címmel. A szövegből kiderül, hogy kék, és az is, milyen jó a szeretkezéstől megnövekedett bőrfelülettel érintkezni, ezt osztom, csak leírva nem láttam még sehol, most tehát örülök. A zajforrásról kisül közben, hogy a szmötyis autó az, hosszan szippant, végül csak elmegy, így Agáta olvashatja kedvenc részét Forgács Zsuzsa A kis pasi címűjéből egy gordiuszi csomót megkerülő matracférfiról, majd Kriszta ad ízelítőt Bárdos Deák Ágnes Egy férfijéből. Az izgalmasnak avagy izgatónak ítélt résznél hagyja abba, hogy kedvet csináljon a majdani kötetre. Felcsigázni, nem csámcsogni. Fiáth Titanilla (Ludditák) szövegét Zsuzsa vállalta el, ennek okán bepillantást nyerünk a szerkesztői hármas munkamódszerébe:

Forgács - Nem fogok rappelni.
Gordon - Deee, rappelj.
Forgács - Szeretnéd?
Gordon - Igen, nagyon.
Bódis - Lehet, hogy Titanilla nem szeretné.

Kompromisszum a vége, szerintem nem is lehet prózaként olvasni egy rapszámot, bár még soha sem próbáltam, aztán Nagy Gabi közli, hogy átveszi a hatalmat, kérdezni fog, utána lehet még olvasni, ha akarnak.
Azzal kezdi, hogy a Visszalopott nő erősen hajaz a Talált nőre, Forgács könyvének címére http://www.extra.hu/kolorlokal/csejdy/forgacsint.htm , szándékos ez vagy véletlen, miért igen, miért nem. Röviden tisztázzák, hogy mi már tisztáztuk, más lesz a cím, egyelőre titok, de valóban nagy a hasonlóság és pont ezért választottak végül másik címet. „Terved a szexualitás és az erotika bemutatása volt, sikerült ezt tartani?” – érkezik a következő kérdés. „A női szexualitás túlmutat az egyszerű aktuson, sokkal tágabb annál” – válaszolja Forgács, kihagyva ezzel az állandóan összemosott ’erotika’ és ’szexualitás’ fogalmának definiálását, amit kissé bánok, majd Kriszta is bekapcsolódik, hogy elmondja milyen izgalmas utazás volt ez az egész számukra, kihívás és kaland. Aztán szóba hozza az Irodalmi Centrifugát, amit ősztől folytatnak a Centrál Kávéházban (ahol egyébként a 12 író fotója között egy nő sincs a galérián), tulajdonképpen ott is ugyanazon igyekeznek Agátával, mint a kötettel: minél többféle nőt megmutatni. Elmeséli, hogy az eddigi összesen öt alkalom három, igen erős és támadó reakciót kapott. Az egyiket szinte fejből tudom, így hangzik Varga Klára (MNO, 2005. május 7.) cikkében:

„A Centrál Kávéházban az Irodalmi Centrifuga szerkesztői ki is fejtették a minap, hogy ők az ideális irodalmi állapotokat úgy képzelik el, hogy valakik (elsősorban nyilván férfiak), aki úgymond már privilégiumokat szereztek az irodalmi életben (értsd: érdemben letettek valamit az asztalra), mondjanak le a helyükről az esélyegyenlőségi és intim betét-lóbáló női irodalom képviselői javára, akik közül számosan mindig meg tudják magyarázni, hogy nekik viszont teljesítményből miért futotta csak ennyire. Amikor az irodalomban kellene produkálni, akkor családanyák vagy egyszerűen csak gyönge nők, amikor otthon, női szerepkörben kellene teljesíteni, akkor leszbikusok és/vagy irodalmárok és mozgalmárok.”

Kriszta diplomatikusan annyit mond, hogy ezek a reakciók azt erősítették benne, hogy a dolgot csinálni kell, folytatni kell, mert „sokkal nagyobb a baj, mint gondoltam”. Én mást mondanék rá, de nincs mikrofonom, fogytán a söröm és indulnom kellene a másik helyszínre, de Agáta éppen ott tart, hogy milyen nehezen fejezik ki a nők „más nők íráskészsége, tehetsége, gondolkodása, léte iránti csodálatukat”.

Nagy Gabi kérdez tovább: a „női író jelenség” fölvillantása volt a lényeg és nem a női irodalom bemutatása? Szurkolok nagyon, erre a hímsovén kérdésre mit mondanak, de veszik az akadályt és még a gettósítás vádját is sikerül visszaverni azzal, hogy eddig voltak a nők gettóban (tagadhatatlan). Forgács Zsuzsa kifejti tömören, hogy az irodalom úgy tett, mintha tartalmazná a női tapasztalatokat, pedig nem. Nagy Gabi egy Jókai- idézettel készült: „Nem kétséges, hogy irodalmunk érdeke, hogy írónői is legyenek”, valahogy így kezdődik és olyan baromságba torkollik, hogy a „férfiíró sajátja az erő, a humor, és az életismeret, míg a nők az érzés, a gyengédség és az ábrándosság területén vannak otthon. Jókai úgy véli, az irodalom férfi-irányban (?) halad és ezt bizony jól teszi, sőt, a nőknek is ebbe az irányba kéne haladniuk. Mit nem mond.

Bódis Kriszta szerint igenis létezik univerzális irodalom, de a kisebbségi tapasztalat rendre kiszorult, netán bele sem került a kánonba. Hát most visszalopják.

Pál Kata