Az Előhívásban: Eörsi István
- 2011. április 6.
A Litera és a Nyitott Műhely közös szervezésében zajló Előhívás kritikai beszélgetéssorozat VI. szériájában az esszé a főtéma.
2011. ÁPRILIS 6-ÁN, SZERDÁN 18 ÓRÁTÓL AZ ELŐHÍVÁS TÉMÁJA EÖRSI ISTVÁN: IDŐM GOMBROWICZCSAL CÍMŰ MŰVE.
Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy ez a beszélgetés a szokásostól eltérő módon NEM 19, hanem 18 ÓRAKOR KEZDŐDIK!
A beszélgetőtársak: NÉMETH GÁBOR, REMÉNYI JÓZSEF TAMÁS, VÁRI GYÖRGY ÉS JÁNOSSY LAJOS.
Részlet a műből, mely teljes terjedelmében a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható:
HÉTFŐ
Én.
KEDD
Én.
SZERDA
Én.
CSÜTÖRTÖK
Én."
Így kezdődik Gombrowicz naplója. Nem a valóságos, amelyet 1953 óta vezetett, hanem amelyet élete vége felé könyv alakban adott ki. Az idézett tréfát a szöveg elé csempészte, és ezzel intonálta a teljes mű alapkérdését, a "Ki vagyok?"-ot. Ez a kérdés, mely személyessége dacára sem pusztán személyes, az újkor kezdetén nyomult - hosszú lappangási idő után - az emberi eszmélkedés középpontjába. Az ember lázongani kezdett az ellen, hogy pusztán teremtmény, valaki más műve és egy harmonikus struktúra része, aki még szabad akaratát, tehát szabadságát is készen kapta. Ezért befelé fordította pillantását, és furcsa kettősséget tapasztalt: a külvilág továbbra is ésszerűnek és célszerűnek tetszett, ennek teremtményjellegét még nem kezdte ki a kétely, de az Én átvilágíthatatlan tereppé változott, melynek mélyén kígyókként nyüzsögtek a titkok. A korszak legnagyobb költője, Villon egzaktul megfogalmazta ezt a világérzést Des Menus Propos című balladájában. Ennek harmadik szakasza Szabó Lőrinc fordításában így hangzik:
Tudom ló s öszvér erejét,
Tudom, mit érnek, mit cipelnek,
Tudom, pénz szava szép beszéd,
Tudom, hol mérik a szerelmet,
Tudom, mit higgyek a szememnek,
Tudom, Róma mit alkotott
Tudom, hogy a cseh mért eretnek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
És végül a négysoros Ajánlás:
Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt, mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
Az élet: bizonyos. A halál: bizonyos. De fölöttébb bizonytalan, hogy ki az az én vagy Én vagy "Én", akinek élnie és halnia kell.
A sorozat következő eseményei:
Május 11. 19 óra: Téma: Tamás Gáspár Miklós: Búcsú a jobboldaltól, Búcsú a baloldaltól
Június 8. 19 óra: Téma: Sándor Iván: A vizsgálat iratai (Tudósítás a tiszaeszlári per körülményeiről)
Helyszín: Nyitott Műhely - Budapest XII., Ráth György utca 4.

Hozzászólás