hirdetés

Az emlékezés regiszterei

2014. május 6.

Az emlékezés különös dolog. A közösen átélt múlt eseményei teljesen másként élhetnek bennünk. Ez ösztönözte a Florian testvéreket is, hogy gyermekkoruk emlékeiről beszéljenek. A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatták be a kortárs román irodalom két nagyszerű képviselőjének Filip és Matei Floriannak Kölyök utca című négykezes regényét.

hirdetés

A pódiumon Bartis Attila író, moderátor bevezetésként az intim környezet hiányáról beszélt – megjegyzésével szinte egy időben a szomszédos standról egy török dallam foszlánya szűrődött be a stand falai közé igazolva mondatait. Az intimitást tehát nem a környezet, sokkal inkább a téma hozta el számunkra: könyvbemutatótól szokatlan közvetlenségű beszélgetésnek lehetettünk tanúi, hiszen Bartis Attila amellett, hogy régről ismeri a román szerzők műveit, Filip Floriant legközelebbi barátai között is tudhatja hosszú évek óta.

A szerepek felcserélődtek idén, ugyanis a 2011-ben megrendezett bukaresti román könyvvásáron, a Bookfesten Filip Florian kérdezte Bartist gyermekkorról, az emlékezésről és a Ceaușescu-rezsimről. Mint akkor kiderült 2006 tavaszán találkoztak először és Bartis Florian hatására kezdett el újra románul beszélni.

A Magyarországon is elismert író dolgozott újságíróként a Cuvîntul című kulturális magazinnak, tudósított a Szabad Európa Rádiónak és a Deutsche Wellének, Kisujjak című 2005-ben debütált első regényével pedig többek között elnyerte a Román Írószövetség legjobb elsőkönyvesnek járó díját. A Kisujjak erős történelmiségével másik, magyar nyelven is megjelent regényében, A király napjaiban is találkozhat az olvasó. Matei Florian 1997-ben debütált a Cuvîntul magazinban megjelent verseivel, majd a Dilema (Dilema Veche) munkatársaként főként zenei kritikákat közöl. Testvérével közösen írt négykezes regénye után 2009-ben jelent meg egyéni kötete Şi Hams Şi Regretel címmel. A Kölyök utca a két szerző elbeszélésének különleges fúziójával kapcsolatban jegyezte meg a beszélgetésen is résztvevő fordító, Lővétei Lázár László, hogy bár Filipen messziről látszik, hogy kiváló író (a haj hiánya mindenképp erre a tényre utal), Matei líraisága vitathatatlanul erős és magával ragadó részét képezi a közös műnek.

Bartis ez után a hazugságról beszélt: arról a borzalmas súlyról, amelyet az cipelhet, akinek szakmai előírásai közé tartozik hazudni, és arról, hogy egy ember sincs a földön, aki életében legalább egyszer ne hazudott volna, ha máskor nem, egy gyerekcsíny során. A hazugsággal pedig majdnem mindig együtt jár a lebukás is – ami őt ezúttal például akkor érte, amikor egy korábbi találkozó alkalmával a harmadik keresztkérdés után lebukott barátjai előtt, hogy valójában nem értette a könyvüket. És ez – ahogy Bartis mondta – borzalmasabb, mint amikor gimiben lebukik az ember, hogy nem olvasta a Bánk bánt. Mert nem olvasni valamit, nem egyenlő a megértés hiányával. Bartis hiányos román nyelvtudása mellett azt a lehengerlő, sodró stílust teszi felelőssé a korlátozott megértésben, amivel a testvérpár beszél gyerekkoruk emlékeiről. A nyelvi akadályok már eltűntek, hiszen a Kölyök utca Lövétei Lázár László fordításában már magyarul is olvasható a csíkszeredai Bookart Kiadó jóvoltából.

Bartis kérdésére, hogy mikor lettek felnőttek Matei Florian azt válaszolta, nem hiszi, hogy ez a pont elérkezett volna az életében, ha így lenne, furcsán tekintene magára és törekszik is arra, hogy sokáig elkerülje azt az érzést, hogy visszavonhatatlanul felnőtt. Filip egy gyermekkori emléket elevenít fel, azt a kívülről semmiségnek tűnő helyzetet, amikor az iskolás kisgyerekként nem mehetett egyszer az anyja után, csak figyelte, ahogy távolodik. Számára ez volt az a pillanat, amikor valami véglegesen megváltozott benne. Bartis a kötetben is megfigyelhető emlékezési technikákkal kapcsolatban megjegyezte, hogy két fajtája van az emlékezetnek: az általános, tudatban képeket és információkat előhívó és az, amikor egy ember az egész lényével képes valamilyen hatás kiváltásaként emlékezni. Ehhez köti azt az élményt, amikor az ember visszakerül egy szín, illat vagy látvány segítségével egy régebbi állapotba. Filip Florian egy másik története is ezt az élményt igazolja, amikor felnőttként egy vándorcirkusz látványától újra visszakerült gyermekkorába.

A napjainkban is nagy népszerűságnek övendő emlékezéskultúrák kereszttüzében ez a könyv nemcsak azért fontos, mert bemutatja, milyen volt a Ceaușescu-rezsim alatt gyermeknek lenni. A Kölyök utca a közös élmények néha teljesen különböző szempontú újraélésnek, kutatásnak és elmesélésnek az eredménye, így a történelmi olvasatot mellőzve is izgalmas olvasmány. Matei Florian elbeszélése alapján közös munkájuk kezdetben teljesen más irányt célzott meg. Fikciót akartak írni, kitalált cselekménnyel, szereplőkkel, tájakkal, ám rá kellett döbbenniük, hogy közösen nem tudnak egységes alapokat teremteni. Ezt követően döntöttek úgy, hogy a gyermekkori történeteikből indulnak ki, amik bár közösek, esetenként teljesen más élménnyel, hangulattal szolgálnak.

Filip a közös szerzőséggel kapcsolatban megjegyezte, hogy mindig is nagyon jó testvérek voltak, a kötelező civakodások ellenére nagyon közel kerültek egymáshoz, így mindig nagy volt köztük az összhang. Először ő kezdett bele a munkába, majd amikor fivére is elkezdte írni a történeteit, kialakult köztük egy játék, ami hatalmas mélységeket nyitott meg. A véleménykülönbségek egymásmellettisége, a mesélés játékos folyamata mellett újraélhették azokat a közös élményeket, ahol a jó és a rossz tetteket még az határozta meg, ki volt a szerencsésebb felén a rúgásnak.

Bartis Attila szerint hitelességével a Kölyök utca átíveli a közös valóságismeret hiányát, és amellett, hogy képet ad arról, milyen volt a Ceaușescu-korszakban gyereknek lenni, játékosságával emlékezésre ösztönöz.

Harmos Noémi

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.