Beszélgetőpartnere Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó igazgatója volt, akinek kérdéseiből arra lehetett következtetni, különösebben nem készült fel előre, de rögtön mentség is adódik, ráadásul (legalább) kettő. Egyrészt kicsit ahhoz volt hasonlítható a helyzet, amikor Parti Nagy Lajos Závada Pállal a Jadvigáról csevegett egy főváros-széli művelődési házban: bármiféle felkészülésnél többet jelent ilyenkor a több éves (évtizedes) barátság. Arról nem is beszélve, hogy bármit is kérdezett Csordás Gábor, Nádas válaszai annyira felépítettnek, oly kimunkáltnak tűntek, mintha minden egyes szó mögött több hetes kutatómunka, de legalábbis hosszas elmélkedés állna. Olyan, mintha nem beszélne, hanem felolvasna egy előre megírt szöveget.
Legalábbis szokatlan, hogy egy ismert és elismert író, mintegy életfogytig tartó büntetésként visszavonuljon félreeső remetelakába, ahol már 15 éve folyamatosan könyve megírásán dolgozik olyan szigorú menetrend szerint, ami bármelyik minisztériumi tisztviselőnek becsületére válna. Másfél évtizede minden nap reggel nyolctól kettőig ír, délután pedig olvas. Természetesen időnként eleget tesz bizonyos kötelezettségeinek, bár látható kelletlenséggel. Éppen csak azt nem mondta, hogy ez a felolvasás is a kellemetlen kötelezettségek közé tartozik. Gondolni biztosan gondolta.
Mindenképpen tiszteletre méltó ez a kitartás, különösen, hogy egy olyan könyvön dolgozik, ami saját bevallása szerint befejezhetetlen. Három kötet már készen van a négyből, és ha elvégzünk egy rendkívül irodalmiatlan számítást, a negyedik kötet befejezése 5 év múlva várható. Vagy soha.
Érdekes közös vonása az irodalmi beszélgetéseknek, hogy szinte minden alkalommal valahogy előkerül az ars poetica kérdése, kicsit úgy, mint sportvezetőkkel készített interjúkban a megszerzendő olimpiai érmek száma. Nádas számára a regény az analízis eszköze, leírja és rendszerbe szervezi a világot egy olyan formában, ahol a történet, a történetek ok-okozati kapcsolódásai mellett fontos szerepet kapnak az egymáshoz közvetlenül soha el nem érő emberek történeteinek sorsszerű találkozásai. Az igazi analízishez háttérmunkára, komoly megelőző kutatásra van szükség. Fel kell deríteni lehetőleg mindent, amibe a történetek beágyazódnak. Egyfajta irodalmi Sztanyiszlavszkij-módszerről beszélt, amelyben ugyanúgy ismernünk kell azon szereplők motivációit is, akik szinte benne sincsenek a könyvben.
Ugyan közvetlenül nem kerül szóba, Nádas mégis többször felemlíti, mennyire érdekli őt az ember egészében és részleteiben: a haja, a szaga, vagy a nemi szervei. A beszélgetés során újra meg újra bizonyította, micsoda különös szenvedéllyel fordul a leírás felé. A végzettsége szerint fényképész, képekben gondolkodó magyar író nagyon szeret leírni, de elolvasni is jó ezeket a leírásokat.
A Párhuzamos történetekből előadott részlet a fentiekből is következően a legkevésbé sem  saját cselekményéről szól. Történetét egyetlen mondatban össze lehetne foglalni: Három korábbi hírszerző, jelenleg fordító elmegy a Lukács-fürdőbe, és segítenek az epilepsziás kabinosfiún. Ellenben oldalakon keresztül boncolgatja az egyes szereplők előtörténetét, egymáshoz való viszonyukat, hosszasan elemzi külső és belső tulajdonságaik harmóniáját, vagy ellentmondásait. Nádas Péter szereplői általában kicsit furcsák, de azt hiszem, ha ilyen közelről és részletesen nézünk valakit, ahogy Nádas láttatja őket, már mindenkit furcsának találnánk, még kedvenc sarki trafikosunkat is.
A felolvasás helyszíne nem véletlenül a Krétakör sátra: egyrészt itt ütött tanyát a Jelenkor Kiadó, s itt látta vendégül egész héten a kiadóhoz tartozó írókat, másrészt krétakörös színészek is részt vettek a Lengyel Anna által szerkesztett szöveg előadásában. Az első néhány oldalt, a történet kvázi-bevezetőjét, amikor még jószerivel semmilyen szereplőről, legfeljebb a szöveg alanyairól lehetett szó, Nádas olvasta, majd a színészek, többé-kevésbé dramatizált formában folytatták. A párbeszédek szinte teljes hiányában, inkább az egyes szereplőkre vonatkozó szövegrészleteket olvasták az egyes színészek (Csákányi Eszter, Katona László, Mucsi Zoltán, Nagy Zsolt, Terhes Sándor). Sajátos felolvasószínház volt, egy gyakorlatilag színpadképtelen szöveggel.
Az estet lezáró kérdések között szóba került a színház is, hiszen Nádas korábban több darabot is írt. Válaszában elmondta, már úgy érzi, egyszerűen túl öreg ahhoz, hogy visszatérjen a színházba. Olyan szerzőként, akinek kapcsolata a színházzal ennyire erős és élő, nem akarja vállalni azt a kockázatot, hogy magába szippantja és lenyeli őt a színház szőröstül-bőröstül, de már a színház által közvetített valóság iránti érdeklődését is elvesztette. Így megmarad inkább prózaírónak, és dolgozik tovább a Párhuzamos történeteken, hátha be tudja fejezni.