Hogyan válogattak be az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára? Azért kérdezem, mert nem A piros zoknis menyasszony az első köteted. Úgy érzed, ez az „igazi első”?

A Piros zoknis menyasszony valóban nem az első kötetem, de az első regényem s az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, mint a neve is mutatja (angolul: European First Novel Festival – D. P. megjegyzése) azoknak a szerzőknek szentelik, akik első regényüknél tartanak. Karádi Éva hívott meg erre a rendezvényre.

Mit gondolsz, mit kellene tudnia az olvasónak a Menyasszonyról? Ha néhány mondatban be kellene mutatnod, mit mondanál?

A Piros zoknis menyasszony írásakor azt élveztem, hogy több hangot jegyezhetek le. A könyv első részében öt nő egy egész éjszakát átbeszélget. Nagyon jól szórakoztam, amíg hagytam, hogy beszélgessenek, hogy megnyilvánuljon mindegyiknek a nyelve. Azóta azzal dicsekszem, hogy jó a hallásom. Úgy örültem, mint egy gyerek: tudtam, hogy mit mondana és mit nem mondana egyik vagy másik szereplőm! Ez történik hát egy prózaíróval! Örültem, mert én a mai napig sem tartom magam „százszázalékos” prózaírónak. A második rész olyan, mintha az elsőt a fonákjára fordítottam volna: minden hang megszűnik, elcsöndesül a zajongás és a „menyasszony” egyedül marad saját nappali hangjával, amely inkább hallgatás tulajdonképpen. A második részben a hallgatásomat edzettem.

Milyen gondolatokkal, reményekkel, vágyakkal készülődtél ide?

Mint mindig, nagyon izgulok. Azt hiszem, akárhány felolvasáson és kerekasztal-beszélgetésen veszek majd részt, úgyis lámpalázam lesz. Ezzel együtt nem szeretném elveszíteni a humoromat – tudom, hogy ő mindig kihúz a csávából.

Április 25-én, szombaton beszélgetést szerveznek, amelyen spanyol, dán, lett, svéd, magyar és más országokbeli írók vesznek részt. Természetesen nem előlegezheted meg a moderátorok kérdéseit, de mégis, melyek azok a gondolatok, amelyeket mindenképpen hangsúlyoznál?

A hallgatásról, a csendről szeretnék beszélni; az irodalom csöndjéről, a líra és a próza vegyületéről a szövegemben, arról, hogyan nem tudtam, hogy regényt fogok írni, a fecsegésről és a nappali hangról (amelyben sok a hallgatás), a szerkezetről, a képzelőerőről, a Möbius-szalagról (amelyhez szerintem A Piros zoknis menyasszony nagyon hasonlít...)

Szebeni származású vagy, erdélyi, Bukarestben pedig „vidéki”. Mit jelentett ez az életedben, illetve a pályádon?

Nagyon vágytam Bukarestben élni és megszerettem ezt a várost. Tulajdonképpen az én Bukarestem. Mert mindenkinek megvan a maga kapcsolata a várossal, amelyben él. Az én Bukarestem néhány barátból és néhány helyből áll össze. De főleg abból a néhány barátból. Számomra Bukarest a „nagy világ”, Szeben pedig egy „kis világ”, amelyben a gyerekkoromat és a későn lezajlott kamaszkoromat megéltem. Szebenhez kötnek a szüleim és egy csomó emlék és élmény, amely engem jelent, amely fontos a mostani személyiségemnek. De talán úgy történik, hogy minden város, minden hely, ahol élünk, egymásra rétegződik bennünk s tulajdonképpen egyfajta mozaikban élünk, amely azokból a helyekből rakódik össze. Én talán egy olyan szebenbukarestben élek, amely egyetlen térképen sincsen ott. Talán mindenhová magammal viszem azt a fényt, amit a szebeni házunk előtt láttam minden nyári estén; ha összekeveredik a bukaresti fénnyel, annyira felkavar, mint egy szerelmi találkozás. Ezzel együtt most nem tudnék máshol élni, mint Bukarestben.

Hogy érzed magad itt? Volt-e olyan író, akinek a válaszai különösen tetszettek a pécsi beszélgetésen?

Nagyon jól érzem magam, talán azért, mert sokan vagyunk és mindenki érdekes személyiség. Tetszett a spanyol lány (Jara Santamaría Cebolledo – D. P. megjegyzése) válasza arra a kérdésre, írónak tartja-e magát: aki ír, az mindenképpen író, mondta, függetlenül attól, hány kötete van, jelent-e meg egyáltalán kötete. Ahhoz képest, hogy csak tizenkilenc éves, meglepően érettnek tűnt.

Mit gondolsz, esély-e ez a fesztivál arra, hogy a kötetedet magyarra fordítsák?

Feltétlenül esélyt jelent, de azt hiszem, nagyon sok minden múlik a szerencsén, azon, ki ül a teremben, amikor felolvasol vagy beszélsz, megtetszik-e valakinek a mondandód, meg tud-e győzni egy kiadót, hogy megérdemled a befektetést stb. Szóval, a szerencse és a véletlen összjátéka minden.