hirdetés

" Az osztrák napkeleten"

Interjú Márton Lászlóval

2005. október 2.
Úgy alakult, az életem úgy hozta, hogy tavaly nyáron írtam egy elbeszélést németül, aminek a címe magyarul: Az osztrák napkeleten, németül: Im österreichischen Orient, és ez nem olyan régen, augusztusban jelent meg Felső-Ausztriában, egy Ottensheim nevű Duna-parti városkárosban, ahol Christian Thanhäuser fametszőnek és nyomdásznak működik egy kicsi kiadója. Ő adta ki ezt a kötetet kis példányszámban.
hirdetés

A Szépírók Fesztiválján, a Jelenkor folyóirat szombati programja után találkoztunk, ahol Márton László is felolvasott. A déli szereplést követően mindenki szép lassan ebédelni indult, előtte azonban én még egy kicsit kérdezősködtem. Márton László írt ugyanis egy könyvet (nem könyvet, „kötetecskét”, javít ki), méghozzá németül. Ez mindenképpen érdekes, gondoltam, főleg mivel nyakunkon a 2006-os németországi magyar évad, és bizony ráfér a kortárs magyar irodalomra, hogy minél többet halljon róla a németnyelvű olvasóközönség.


Örömmel, ugyanakkor meglepetéssel hallottam, hogy nemrégiben jelent meg Ausztriában egy könyved, aminek az a különlegessége, hogy nem magyarról fordították le, hanem te magad írtad németül. Hol és mikor, illetve milyen címen jelent meg a kötet?


Úgy alakult, az életem úgy hozta, hogy tavaly nyáron írtam egy elbeszélést németül, aminek a címe magyarul: Az osztrák napkeleten, németül: Im österreichischen Orient, és ez nem olyan régen, augusztusban jelent meg Felső-Ausztriában, egy Ottensheim nevű Duna-parti városkárosban, ahol Christian Thanhäuser fametszőnek és nyomdásznak működik egy kicsi kiadója. Ő adta ki ezt a kötetet kis példányszámban. Maga az elbeszélés nem is olyan hosszú, 30-40 gépelt oldal.


Miért németül írtad?


Azért, mert ki akartam próbálni, hogy ez megy-e nekem, és hogy egy idegen nyelven, ami nem az anyanyelvem, és amiben nem is vagyok annyira biztos, csak akkor, ha mondjuk kipihentem magam és odafigyelek, létre tudok-e hozni egy olyan elbeszélői struktúrát, ami aztán teljesen rám jellemző. Elvileg az elbeszélői struktúra nagyon szorosan nyelvfüggő, tehát meg akartam vizsgálni, hogy ugyanez a nyelvfüggőség egy másik nyelvben érvényesül-e, és ha igen, akkor hogyan.


És, hogyan?


Van egy szó, a félelem, németül Angst, négy betű, egy szótag, és azt gondoltam, hogy rövid elemi egységeket, mondjuk úgy, fejezeteket fogok létrehozni e köré a szó köré, és ebből fog összeállni egy történet. Az elbeszélés egy idősödő házaspárról szól, akik Ausztriában élnek a náci korszakban, már a német bevonulás után, de még a háború kitörése előtt. Látogatók érkeznek hozzájuk, akikről nem lehet tudni, hogy kicsodák. Először csak annyi derül ki, hogy a Gestapo házkutatást akar tartani náluk, utóbb elképzelhetővé válik, hogy valójában két jó barát, végül kiderül, hogy egy nyomdászról van szó, aki nagyon kis példányszámban betiltott műveket nyomtat. Aztán azt is megtudjuk, hogy a férfi meghalt apja és meg nem született fia bukkan fel, illetve a végén megjelenik egy alkoholista orvos, aki delíriumában azt látja, hogy leválnak a törzséről a karjai, és valójában ez a két kar látogatja meg a házaspárt.


Látom, a német olvasók sem fognak csalódni, és remek kis ízelítőt kapnak a tőled megszokott izgalmas, szövevényes történetekből.


Igen, bár ez az elbeszélés nem tud annyira hosszú lenni, hogy szövevényes legyen. Azonkívül ott szerepel ez a bizonyos szó, az Angst, mindenegyes szövegegység kellős közepén, ki is van emelve, kurzívval, nekem pedig az volt a feladatom közben, hányféleképpen tudom mindig újra és újra nyelvi helyzetbe hozni ezt a szót.


Hogyan fogadták a könyvet az osztrák olvasók? Ha jól tudom, te is személyesen részt vettél az ausztriai bemutatón.


A tréfa kedvéért beleírtam még egy történetet a könyvbe, egy egészen kicsi történetet, Orvhorgászok Ottensheimben címmel (németül: Schwarzfischer in Ottensheim), ami fricska Jules Verne: A dunai hajós című regényére, ám ez esetben a főhős elhajózik Ottensheim mellett, és mindenféle vicces dolog történik vele, többek között kifog egy beszélő halat, aki az Internacionálét énekli a vödörben. A közönség pedig, akiknek felolvastam ezt a részt, nagyokat nevetett, és láthatóan örültek neki, hogy az ő kicsi kis városuk szerepel ebben az elbeszélésben. Mindenesetre úgy hallottam, kedvező véleménnyel vannak a kötetről, beleértve a szedőt is, aki úgy nyilatkozott, hogy neki ez tetszik.

A magyar olvasók is találkozhatnak majd az elbeszéléssel?


Elképzelhetőnek tartom, hogy csinálok valamikor egy magyar változatot, azonban egészen biztos, hogy az nem lesz szó szerint azonos az eredetivel. Nem igazán szeretném, hogy valaki más fordítsa le, inkább saját magam tervezem megírni a magyar történetet. Természetesen ez is egy jó kis példa lesz a szövegek fordíthatóságának problematikája köréből. Jelenleg azonban egy rendes nagyregényen dolgozom, amit előreláthatóan jövőre fogok befejezni.

Gaál Tekla

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.