hirdetés

A trauma-egzisztenciától az oktatási gyakorlatig

2016. október 18.

Október 13-án Kertész Imre-emlékülést tartottak a veszprémi Pannon egyetemen. A három plenáris előadást és két kerekasztal-beszélgetést magába foglaló konferenciáról olvashatják helyszíni szemlénket. 

hirdetés

(Kertész-konferencia a Pannon Egyetem szervezésében. Szent István és Gizella királyné vigyázó szemei alatt, az egyetem körömhegynyi, Szitár Katalin után elnevezett termében zsúfolódunk össze, ugrasztott középiskolások a hátsó sorokban, tanári terelés, hip-hop, Krisztikém, ott van még hely, késik a meghívottak vonata, lehet még kávézgatni.)

Horváth Géza dékán megnyitója után a Debrecenből érkezett Szirák Péter, Kertész egyik monográfusa tartja meg előadását A saját sors idegensége címmel.

(Egy igazi monográfus alaposságával és biztosságával foglalja össze a Sorstalanság alapkérdéseit, fő referenciális pontjait – így az ezutáni kerekasztal-beszélgetés már nem csúszhat az evidenciák tárgyalásának unalmába. Szirák előadása után, hozzászólásaiban is egy távolságtartó szupervízor szerepét veszi fel, nem lehet elszakadni a Kertész-életmű tényeitől, a debreceni professzor azonnal helyesbít és korrigál minden alkalommal.)

 

(fotók: Mayer Liza)

Kerekasztal-beszélgetés következik Margócsy István (irodalomtörténész, kritikus, az ELTE tanszékvezetője), Szegő János (a Megvető szerkesztője), Térey János (író, költő, drámaíró), Vörös István (író, költő, esszéista), Wirth Imre (író, irodalomtörténész) és Szirák Péter részvételével.

(Pompás szereplőválogatás egy kerekasztalhoz: Margócsy komoly, akadémiai madártávlatot biztosít a beszélgetésnek, Szegő ritkán szól, de provokációival mindig jó irányba billenti ki a az érvek lejtését, Térey és Vörös be mernek hatolni a söveg terébe, Szirák pedig lassú, megfontolt reflexióiban keretet szab a spekulációknak. Központban Kertésznek és életművének állandó bipolarizáltsága. A Sorstalanság vagy a Kaddis az munkásság csúcsa? Tanúságtétel vagy külső válaszadás? A holokauszt toteme vagy az egyetmes kívülállás esszenciája Kertész Imre? Továbbírja a továbbírhatatlant, vagy új diskurzust teremt? Hogyan férhet össze az élet féktelen habzsolása és a konstans halálvágy? Ezekre keresik a válaszokat meghívottak – néhol hevesen, ahogyan kell, alig engedik szóhoz jutni egymást. Térey és Vörös felolvasnak még saját szerzésű, Kertész-intertextes szövegeket is, utóbbi esetében a forrásokat helyesen megnevezők értékes darabokat kaparinthatnak meg a Vörös-munkásságból.)

Rövid szünet után Vörös István tartja meg plenáris előadását Hogyan olvassuk Kertész Imrét? címmel.

(Vörös [nagyon pontosan] a Gályanapló esztétikai és etikai szemlélete felől olvassa, olvastatja az életművet. Körültekintően marad hű Kertész irodalomkritikai szellemiségéhez és próbál a szerző eszközeivel utat törni a mindenkori olvasó felé. Az előadás után a hallgatóság és a meghívottak között párbeszéd bontakozik ki a legváltozatosabb témákban: szó esik Willkommenskultur gyökereiről, a világkatasztrófák német és magyar feldolgozási módjairól, valamint a világirodalom goethei értelemben vett eltűnéséről is.)

Ebédszünet következik, majd Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke Tanítható-e a Sorstalanság? Nehézségek és ötletek címmel tart előadást, ez alapozza meg a tánári kerekasztalt, melynek résztvevői az említett Fenyő mellett Szövérfiné Pad Anita, Takács Nándor, Vondervisztné Kapor Ágnes, Zsigmondné Simon Klára és Gyeskó Ágnes.

 

(Fenyő jól strukturáltan szedi pontokba a Kertész-mű oktatás-szempontú fonákjait – indulva alapvető ideológiai feszültségektől a legelemibb esztétikai és nyelvi problémákig. Fel is teszi a kérdést: kell-e tanítani a Sorstalanságot? Ez lesz az alapja a kerekasztal-beszélgetésnek, ahol a tanárok majdhogynem egybehangzóan kimondják: nem, nem feltétlenül muszáj tanítani a könyvet, néha ugyanis egészen egyszerűen nem adottak ehhez a feltételek – sem a pedagógus, sem a diákok részéről. Ha tanítjuk, akkor részletet, vagy szükségszerűen az egész szöveget? Ebben már megoszlanak a vélemények, mindenestre a megközelítési módozatok is nagyban eltérnek egymástól: van, aki megpróbálná életszagúvá tenni a fiataloknak a könyvet [a tragédiába való belecsúszás lépcsőzetességére fókuszálva], van, aki pusztán a nyelviségére koncentrálna kreatív írásos feladatokat behozva a tanításba, és van, aki ez egzisztencialista olvasatot hangsúlyozná. Végül a teremben ülő gimnazisták közül is hozzászólnak páran – bár intelligens megközelítéseket hallhatunk, kicsit elfelejtem, hogy egy egyetem irodalomtudományi konferenciáján ülök, jobban hasonlít ez már egy érdekesebb magyarfaktos órához. Mindenesetre a végén elhangzik a tízmillió dolláros kérdés: lehetséges-e zsidó olvasat is a könyv kapcsán? Erre az egybegyűltek dísz-antiszemitája [egy negyvenes férfi a hátsó sorból] informál minket, hogy a zsidó családok pénzelték az orosz cárt anno, hogy verje le az 1848-49-es szabadságharcot – itt egyszerre vége szakad a konferenciának, hirtelen menni kezdett a meghívottak vonata, sajnos be kell rekeszteni a beszélgetést, pedig milyen jó lett volna folytatni, ugye.)

Csete Soma

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.