A beszélgetést Horváth Csaba irodalomtörténész vezette; meglepődtem, milyen kevesen kíváncsiak egy ilyen érdekfeszítőnek ígérkező programra: a terem félig sem telt meg, majdnem mindenkinek jutott egy saját széksor.

Posztmodern közhely, hogy a literatúra története valójában korábbi történetek transzformációjának szakadatlan sorozata. Ezen a fesztiválon Franz Kafka Az átváltozás című gimnáziumi kötelezője volt a kijelölt forrásszöveg, az a fundamentum, melyből a termékeny képzelet új művészi produktumot gyúrhatott. Az első három mondat változatlanul hagyományozódott az eredetiből, s ezt kellett kinek-kinek saját szájíze-ízlése szerint folytatnia. Új idők új Kafkái kerestettek tehát, a nagy íróelőd híres férgének bábjából újraalkotások lepkéi szabadultak el a PIM nagytermében.

Ignacy Karpowicz

Az alkotó szellem számára különleges erőpróbát jelenthet egy ilyen feladat. A Kafka-szövegből gyártott saját verzióját szorongató Karpowicz ki is fejtette, hogy a „megbízás” messze túlmutat egy egyszerű stílusgyakorlaton, ha csak ennyit jelentene, nem is lenne érdemes megcsinálni. Elgondolkoztató volt az a felvetése, hogy nagyszerű kihívás volna kánonteremtő klasszikusok helyett a „kis” szerzőket átírni: Karpowicz ugyan anyanyelvén kommunikált, a magyar jelenlevők pedig kuncogással honorálták ötleteit, nem bajlódva a fordítással, én azonban tisztán és világosan kihallottam a Coelho nevet a kakofóniából, és egyet is értek a brazil limonádé-legenda összes művének sürgős és lényegi átváltoztatásával.

Karpowicz Kafka című Az átváltozás-újraírásának felolvasása után a szerző test és tudat viszonyát taglalta Horváth Csabával, mivel Karpowicz értelmezésében a bogárrá változott test változatlanul őrzi a tudat önazonosságát. A kérdező, a vendég és a közönség eltérő anyanyelve, valamint a gyorstolmácsolás sajnos óhatatlanul döcögőssé tették a diskurzust, így Karpowicz hamar parkolópályára került (a szimpatikus tolmácshölgy szerencsére szorgalmasan fordított neki a továbbiakban), és Egressy Zoltánnal magyarra lehetett fordítani a szót.

Egressy Zoltán

Kivéve, ami írása címét illeti. A You’ll never have to (izgalmas intertextualitás: a cím a Batman 2-ből származik) sajátos szerelmi történet, egy korhadó kapcsolat vége, és az elvesztett identitás visszaszerzésének szellemes dokumentuma. Míg Karpowicz Gregor Samsája a féreggé torzult testben is önmagára ismer, addig Egressynél Greg or Samsa (a férfi és a nő) már nem lelik saját személyiségüket a kialakult nyomasztó szimbiózisban (ezért a „vagy” szócska), s felismerik, hogy el kell engedniük egymást, ha nem akarnak a kapálódzó sziámiiker-férgek purgatóriumszerű metamorfózisában megragadni. Az átváltozás új szöveggé formálása itt kvázi-hepienddel zárul, a feltámadás nem marad el, bár az utolsó bekezdés jóságos féregistenének azért még lehet egy-két szava a dologhoz.

A két vendég számára közös kérdéseket is tartogatott az este. Kiderült, hogy Karpowicz képzeletbeli irodalmi toplistáján nem szerepel Franz az első 5 között, Egressy kedvencei közé viszont valószínűleg bekerülne: a lengyel író Odüsszeusz történetét vetíti Az átváltozásba, a magyar viszont a megfeszített Krisztus analógiáját közelebb érzi hozzá (utóbbi kérdés Borges nyomán vetődött fel, aki azt állítja a Máté evangéliumában, hogy az emberek kezdettől fogva ezt a két archetipikus történetet mesélik egymásnak). Az utolsó téma azt feszegette, hogy Kafka valóban elvesztette-e tőrőlmetszett közép-európai konnotációját? Karpowicz olvasatában az egykori biztosítási tisztviselőt lehengerelte a globalizáció, Egressy viszont úgy vélte, szövegei továbbra is ebben a közegben működnek igazán, elképzelhető, hogy máshol is értő fülekre találnak (mondjuk kapásból eszembe jutott az amerikai Orson Welles A per-feldolgozása), mégsem vesztették el itteni jellegzetességüket. A meghívottak tehát gyakorlatilag egyik kérdésben sem értettek egyet (kivéve, hogy írásaik íve a féregléttől isten említéséig egy ironikus gesztus), ebből persze nem vonnék le semmilyen konzekvenciát, mert mit is lehetne.

A szerdán született alkotások (Dragomán György, Katerina Tuckova és Vladimir Balla tollából) állítólag sokkal jellegzetesebb kelet-európaiságot hordoztak magukon, mint a csütörtökön megismert két szöveg, szögezte le Horváth Csaba a rendezvény végén. Karpowicz és Egressy újraírásáról szerinte nem lehet megállapítani, a világ mely tájékán születtek, és ebben van is némi igazság. A közönség megkapta a két mű kinyomtatott változatát, és szélnek lett eresztve. A szellemi horizont kellő tágulásától elégedetten egyesek korty pezsgőért és némi harapnivalóért siettek a büfébe, mások a Quartessence dzsesszkoncertjére szállingóztak, hogy az irodalmi szövegek transzformációs lehetőségeivel való ismerkedés után újrahasznosított dallamokkal barátkozzanak.