Az első év

2012. április 3.

2002 őszén, mióta létezünk, sok minden történt. Kertész Imre Nobel-díjat kapott, bemutatkozott a Litera a Sarkban, Závada Pál Betű pont magyar címmel írt ajánlást, jártunk Esterházy Péternél nagyvizitben, és még számos eseményen, írtunk fontos estekről, fesztiválokról, könyvekről és lapokról, a kortárs irodalom legjavától jelentettünk meg első közlésű szöveget. - Az első évünk cikkeiből válogattunk!

2002. november 21-én, csütörtökön 19 órakor a Klauzál téren, az akkori Sarkban mutatkoztunk be, ahol a meghívó szerint a sajtó és a szakma képviselői megismerhették "a kortárs magyar irodalom első és legátfogóbb irodalmi portálját". A literát (akkor még kisbetűvel írtuk) bemutatta Keresztury Tibor főszerkesztő és Závada Pál. A meghívón ez áll még: "A litera-írásokból született drámai alkotást felolvasta: Für Anikó. Belépéskor a névjegy mellé egy kérdést is fel kell tenni, melyet a helyszínen, azonnal és ellentmondást nem tűrően megválaszolunk. A célkeresztben a litera és az irodalom! A lövéseket felfogja és a portál nevében visszasoroz: A litera hangja (a főszerk. és társai)! Aztán meg haddszóljon: hálóbuli litera-módra!"

Závada Pál a Literát bemutató, akkor elhangzott, Betű pont magyar című szövegét olvassák el újra - és nézzék meg a helyszínen készült képeket.

Litera

Akkor indult a Litera hangja című, főszerkesztői publisztikáknak szánt rovat, amelyben első ízben Kereszturty Tibor köszönti a Litera olvasóit.

Ám a bemutató novemberi napját megelőzte néhány igen fontos másik. Többek között október 10., amikor bejelentették Kertész Imre Nobel-díját. A műcsarnoki irodánkban voltunk épp, égtek a telefonvonalak. Az akkori anyagok nagy része azonban, mint ahogy szomorúságunkra sok más is, a sokszori migrációk következményeként elveszett (egy januárit ajánlhatunk, Szirák Pétertől), legalábbis nem található.

Ha valaki bóklászik a régi Literán, látni fogja, hogy értékes cikkeink kissé megcsonkultak, rovatot váltottak, szerzőt vesztettek, feláldozódtak az újabb és sokkal profibb rendszerek, azaz a technika oltárán. Ám a  lényeg - öröm - megmaradt! És mi minden volt, mi szem-szájnak...

Először is 2002-ben elindult Nagyvizit rovatunk. Esterházy Péternél jártunk első ízben, az akkor nagy port kavaró, máig a legnagyobb büszkeségeink közé tartozó, "...attól féltem, hogy ezután majd komoly embernek kell lennem" című beszélgetést Keresztury Tibor és Székely Judit készítette! Esterházy Péter mai reflexióit is olvashatják, immár 2012-ből! Újraolvasandó még a 2002-es nagyvizithez csatolt Mariana Birnbaum-interjú is.

Esterházy-nagyvizit

Hírrovatunkat 2002-ben Drótnak hívtuk, és megannyi fantázianév jelezte egyéb rovatainkat  is. Akkor találtuk ki a programajánló Láthatás nevét, amit azóta is megtartottunk. De volt Kérdez-felel (villáminterjúk), Helyszíni szemle (azóta is az), Külszíni szemle (tudósítások külföldi eseményekről), Nyomdakész (még mindig megvan Könyvajánló címen - könyvkiadók ajánlatait és szerzők szövegrészleteit közöljük többnyire még megjelenés előtt álló vagy még épp nyomdafestékszagú könyvekből), Első nyilvánosság (első közlésű szépirodalmi szövegek), Nagyvizit (fotógalériával kísért nagyinterjú, legtöbbször Asztalfiók című szépirodalmi melléklettel), Mélyfúrás (irodalom- és kultúrpolitikai riportok, mélyfejtések), Határsértés (később Film-színház-muzsika - olyan kulturális-műveszeti eseményekről szóló cikkek tartoznak ide, amelyek az irodalom határterületén állnak), de volt Leletünk (irodalmi/szerzői dokumentumok), Kedvenc könyvünk és ma is élő Haddszóljon rovatunk - hogy csak a leglényegesebbekről beszéljünk.

Drót rovatunkban nemcsak hagyományos híreket publikáltunk, de fontos volt számunkra, hogy olyan "belső" információkat is megosszunk az olvasóval, minthogy ki min dolgozik épp, vagy milyen hivatalos hírekbe be nem kerülő, sokakat érdeklő eseménye van az irodalomnak, ami érdekes lehet a kívülálló irodalombarátnak.

Kritika rovatunkban az egyik első irodalomkritikát Margócsy István írta Háy János: Kotródom el című verseskötetéről. De ugyanebbe a rovatba tartozik a lapszemle is, amely sok-sok évig Szilasi László gondozásában állt, Januári, Februári, Márciusi stb. mustra, majd Szilasi szerint címen. Nézzenek meg egyet a hőskörból.

Helyszíni

Helyszíni szemle rovatunk volt az egyik legszínesebb, mindenhol ott voltunk, ahol lehetett, sok szem nézett sok eseményt. Bedecs László járt például a Szextett - Kritikai beszélgetések Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka című könyvéről szóló beszélgetésen.

Szépirodalmi publikációink közül az elsők közé tartozik Polcz Alaine, Marno János és Bodor Ádám, Parti Nagy Lajos egy-egy szövege vagy szövegrészlete.

Netnaplónk 2002 őszén még nem, ám a Kedvenc könyv rovatunk már akkor elindult. Első kérdezettünk Lovasi András volt.

Majd induló évünk betetőzéseként, első, a véletlenek egybejátszása folytán született Szervest című, legendás előszilveszterünk is még ehhez az évhez tartozik, noha az arra írt szövegeket (vagy azok részleteit) csak 2003-ban publikáltuk, amely évről következő Best of-unkban számolunk be olvasóinknak.