hirdetés

Az hallja, aki akarja

2011. augusztus 4.
Írogatsz még? interjúsorozatunkban György Norberttel a Klára hajó és a Klára regény manővereiről, egy Pozsony-Bratislava közlekedési-turisztikai térképről, a blöffről, a paródiáról, az Átmeneti állapotról és a füleki hétköznapokról Jánossy Lajos beszélgetett.
hirdetés

Hizsnyai Zoltán kérdezi Tőled: Merre úszik jelenleg a Klára? (Remélem, válaszában megmagyarázza majd a kérdést is.)


György Norbert: A Klára (a hajó) szerintem még mindig ott dokkol (vagy dekkol?) a balatonfüredi kikötőben, a Klára (a regény) viszont már rég a nyílt vizekre sodródott. Olykor persze fel-felbukkan mint üzenet a palackban, és okoz kellemes meglepetést (mint például most), vagy hozza rám a frászt afféle bolygó hollandiként, mikor újra és újra eltűnik a ködben. (Nem tudom, sikerült-e jól megmagyaráznom.)

Az első köteted, a Klára, regény. Nem mintha volna bármely kialakult tempója a prózaírói indulásoknak, ha azonban figyelembe vesszük, hogy a második könyv, az idén a Kalligramnál megjelent Átmeneti állapot rövidprózákból áll össze, mégis meglepő a sorrend. Beszélnél erről az alakulástörténetről?

GYN: A Klára eredetileg film akart lenni (korábban filmeztem, rövideket, amatőr, független stb., micsoda idők voltak, díjakat nyertünk mindenhol, még a Szemle versenyprogramjában is ott voltunk), de hamar megértettem, hogy egy nagyjátékfilmet nem lehet csak úgy összepartizánkodni a kertek alatt. Aztán sokáig nem foglalkoztam ezzel, nem érdekelt, majd amikor a tévézésből is elegem lett (szerkesztő, kameraman, vágó is voltam, többek között), hirtelen megint jött ez a történet. Már csak a formát kellett megtalálni, vagy inkább, ahogy ez lenni szokott: találni egy formát, amellyel el lehet mondani egy történetet. A Klára tehát adott volt. Egy új regénybe viszont, bár ötleteim voltak, nem akartam rögtön beleszaladni. Leírtam néhány rövidebb dolgot, hogy lendületben maradjak, ez volt minden. Aztán szép lassan gyűlt az anyag – és nem mint egy elmaradt regényírás mellékterméke, hanem úgy önmagától, önmagáért. Végül összeállt. Hogy ez „csak” „Átmeneti állapot”? Persze (mi nem az?), de nekem ugyanolyan kedves és fontos, mint az a regény volt. És nem csak rövidprózák vannak itt, hanem hosszabb, már-már elbeszélésnyi terjedelmű írások is. Most megint egy regény fog következni, nyilván. A nagy narratíva. Vagy egy film. Egy dráma. Egy opera? Ördög tudja. Sokoldalú vagyok.

A Klára kapcsán az egyik kritikusod a nyelvhasználatnak a multikulturalizmussal számot vető „tanulságairól” töpreng. Azért is fontosnak tartom ezt az észrevételt, mert a kelet-közép-európai régió tagjai a politika szorításában és nehezen szabadulva a történelmi traumáktól, hajlamosak a fennmaradás-eltűnés dichotómiájában látni a kisebbségi sorsokat. Tehát, milyen tapasztalati anyag, amiből dolgoztál, mennyire tartod te hangsúlyosnak regényednek ezt a vonulatát?

GYN: A válasz egyszerű: semennyire. A „tapasztalati anyag” itt szigorúan két térképre korlátozódott: egy pozsonyi (Bratislava) tömegközlekedési-turisztikaira mint a cselekményhez szükséges terep, és egy asztrológiaira (horoszkóp), amely a „főhős” jellemét volt hivatott behatárolni, és amelyet akkor 99 szlovák koronáért vettem egy papírüzletben. Végül is, mi kell egy regényhez? Mint a klasszikus szerepjátékokban: adott, hogy „milyen” vagy, ez az „x” koordináta (az, hogy „ki vagy”, itt fel sem merül, illetve, ha mégis, akkor hirtelen mindenki mellébeszél), és adott, hogy „hol”, ez az „y” – ebből kell kihozni a legtöbbet. S persze itt van még ez a multikulturalizmusnak csúfolt nyelvi katyvasz mint lehetséges forma (Anthony Burgess Mechanikus narancsára hajazva némiképp, persze kicsit más előjelekkel), amely szinte már kéri-követeli, hogy egzotikummá alakítsuk át a rögvalót. Egyszerre blöff és paródia, de ha kell, van történet is: szerelemről, kalandról, identitáskeresésről, némi mitológiai felütéssel. Az hallja, aki akarja.

A második könyvben „viszont” Salingertől Hajnóczyig érzek hagyományszólító gesztusokat. Vannak-e meghatározó hangú szerzők, akik tájolták a te hanglejtésedet, látásmódodat?

GYN: Természetesen vannak, de itt most megkímélem az olvasókat egy hosszú listától, hogy kiket, mikor és miért szeretek, illetve szerettem (mindenkit szeretek..., na jó, nem mindenkit), és úgy általában: igyekszem nem használni mások „szélárnyékát”. Viszont, ha valakitől valami megtetszik (szó, mondat, bekezdés – bármi), azt egyszerűen ellopom. Ezt úgy hívják, idézet, amely fenomén manapság nyilván elengedhetetlen az összirodalmi diskurzushoz. Ami az említett két szerzőt illeti: Salinger Zabhegyezője volt az a regény, amelyet először olvastam el másodszor, még valamikor tizenévesen (nyilván így rakódott le), Hajnóczyt pedig leemeltem most a polcról, hogy megtaláljam azokat a bizonyos „gesztusokat”. (Igen, az „egy ember preparálása” például kicsit rímel a Bügyi bácsis-emésztős részre. Eszembe sem jutott volna, egyébként. Viszont milyen jó, hogy néhány napig megint Hajnóczyt olvashatok!)

Füleken élsz, ennél sokkal többet nem árulnak el a netes oldalak. Volna-e olyasmi, amit megosztanál velünk a hétköznapjaidról; egy reggeltől-estig napról?

GYN: Reggel a budin (kávé után) többnyire úgy 15-20 percet olvasok, valami novelláskötetből, vagy folyóiratot (most a Filmvilág júliusi számát), de tovább nem bírom, mert elzsibbad a fenekem. Aztán van olyan, hogy kimegyek tekerni (bringa), úgy 20-30 km-t naponta, de sokszor nem. Aztán mindig valami más: pár héttel ezelőtt a Tour de France-ot írtam például az Új Szónak (bringa), és nagyon élveztem. Most Rudolf Chmelt fordítok a Kalligramnak. Olvasok, kocsmázok, csajozok, és igyekszem nap mint nap összerakni magam, hogy készen álljak a nagy dobásra. Mert készen kell állni, azt hiszem. Éjszaka nem mindig alszom jól. Olyan is van, hogy egyáltalán. Ilyenkor lógok a neten, vagy tévézek. Aztán reggel a budin stb.

Kelly Bundy, a szőke leányzó az Egy rém rendes családból a Nagy Kínai Bölcset idézve azt mondta egyszer, hogy az életben mindig az egyensúlyra kell törekedni: a Ping és a Pong között. Németh Zoltánt kérdezem, mit gondol erről.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.